Ajándékbolt

Szabad játéktér!

a játék itt véget ért

köszönöm a játékot, drága! Ajándékbolt 3002727225

Twilight After Dark

♛

Alice & Nessie

A család az életünk horgonya. Ha elveszítjük, elsodródunk.

Azt hiszem azok után amin most keresztül mentünk amióta visszatértünk Forksba, nem csodálkozom, hogy egy kicsit mindenki ki van borulva. Már ha ez a legalkalmasabb szó arra, ahogyan érezzük most magunkat. De azt gondolom, hogy egyre jobban kezeljük a helyzetet és tulajdonképpen, ha nem is szokunk hozzá, de elviseljük az adott szituációt. Bármennyire is hangzik ez őrültségnek.
Amikor anya elment azt hittem, hogy beleőrülök. Kockáztatja magát miattunk és elvárja, hogy mindezt jól viseljük. Tudom, hogy ezt szeretné, de mégis hogyan tehetnénk? A hiánya minden nappal egyre csak jobban érződik. Hihetetlen, hogy egyáltalán ennyire egyben maradni.
Azóta Jake és én sem találjuk a helyünket a világban, legalábbis a mi kis saját bejáratú világunkban. Minden megváltozott és sokszor csak azt szeretném, ha valaki végre felébresztene ebből a szörnyűséges rémálomból. De ilyenkor mindig rá kell döbbennem, hogy ez nem csak valami zagyvaság, ez nem az elmém zavaros szüleménye, hanem ez nagyon is a valóság. Egy olyan valóság amiből nem tudok felébredni, ami elől menekülök, de ő mindig utol ér és kegyetlenül maga alá gyűr. Pontosan úgy ahogy a Volturi is maga alá gyűri azokat akikre szerintük szükségük van. Sőt mi több nem is maga alá gyűri, hanem egyenesen bekebelezi. Éppen ezért is nem értem, miért nem próbálták már meg olyan régóta leváltani őket
- Tudom, hogy Ők a világunkban a „szükséges rossz”, de talán ha olyanok kerülnének a helyükre, mint… mint például a nagyapa. Na akkor talán minden másként lenne. – mondtam elmerengve és alighogy kimondtam, már tudtam is, hogy nem is akkora butaság az, amit beszélek.
Végtére is ha Ő kerülne a Volturi helyére akkor nem kellene a világnak attól félnie, hogy mikor szabadul el Aro, Marcus vagy éppen Caius mániákus jelleme. Mikor mészárolnak le egy városnyi ember csak úgy heccből, ezzel is bizonygatva, hogy nekik mindnet szabad.
Vagy legalább is majdnem mindent. Viszont ezt a napot biztosan nem hagyom, hogy elrontsák. Hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nagynénémmel eltöltött idő nem idézte fel bennem egy kicsit a régi emlékeket. A régmúlt idők vidámsággal és nevetéssel teli pillanatait.
Ebben a pillanatban szinte el sem hiszem, hogy az mind valóság volt. Annyira távolinak és szürreálisnak tűnik az egész. Ahhoz képest, amiben most élünk, ahogyan manapság töltjük a mindennapjainkat. Mindazonáltal nagyon örülök, hogy olyan életem lehet, amiben Ők szerepelnek. Nélkülük nem is tudom, mi lenne velem. Éppen ezért is hatódtam meg az ajándékon, amit családomtól kaptam.
- Jobb később, mint soha, nem igaz? – mosolyogtam rá a könnyeim mögül, és ami a legfurcsább volt, hogy végre tényleg boldog mosoly volt, amit felé küldtem. Nem csak valami ócska kis utánzata azoknak, amelyekkel eddig már megjutalmaztam a családom.
Boldogan, hálásan és totálisan meghatottan nézegettem a karláncot, amit kaptam és már alig vártam, hogy megmutathassam Jacobnak és persze köszönetet mondhassak érte mindenkinek. Annyira csodálom őket, hogy még most is képesek arra, hogy jókedvet csempésszenek az életemben, amikor én minden pillanatban azt várom, mikor mozdul el az utolsó porszem is a helyéről és omlik darabokra minden.
- De Alice… - sétáltam utána amikor előállt azzal a „Siess, mielőtt rájön, hogy nem fizettük ki!” dologgal.
Gyanítottam, hogy a nagynéném soha nem tenne ilyet, vagy legalább is csak végszükség esetén, de azt hiszem ez nem olyan helyzet. Mindezek ellenére mégis egy rosszalló, de jókedvű pillantást vetettem rá, ahogy megálltam a parányi ajándékbolt kijáratában.
- Annál sokkal többet vett el tőlünk. – vetettem oda szomorkás hangon, miközben lassan kifújtam a tüdőmből az összes eddig bent tartott levegőt.
Majd egy parányi fejcsóválás után magamra erőltettem egy igazán hihető és talán egy kicsit tényleg igazi vidám Nessie féle mosolyt és lesietve a lépcsőn, követtem őt a kocsiig. Majd amikor végre mind a ketten az autóban ültünk, újra elkezdtem tanulmányozni az imént kapott csodaszép ajándékomat és szinte másodpercről másodpercre váltottam át arról az erőltetett mosolyról egy amolyan igaz, szívből jövő kedves mosolyra. Egy olyanra, ami mindig az arcomra telepedig, ha azokkal lehetek akik mindennél fontosabbak a számomra, és akkor megtörtént. Rájöttem mit is kellene adnom Paulnak és Rachelnek. Mi lenne az ami örökre szól és ami egyedi és utánozhatatlan.
- Azt hiszem kitaláltam mit szeretnék adni Paulnak és Rachelnek. Megteszed, hogy hazaviszel? Szükségem lesz hozzá egy-két dologra otthonról. – néztem mosolyogva az imádott nagynénémre.
Tudtam, hogy kíváncsi lesz, de nem fogom neki elárulni és remélhetőleg nem is fogja meglátni ameddig kész nem leszek vele és meg nem mutatom neki. Annyira izgatott lettem, hogy azt el se tudom mondani, és mind ez neki köszönhető. Azt hiszem Ő az én nagy vigaszom, az én örökké nyughatatlan Duracell nyuszim.

Alice || 740 || Ajándékbolt 2369310412

Tárgy: Re: Ajándékbolt Kedd Aug. 04 2015, 00:33

Renesmee && Alice

Az utóbbi időben úgy éreztem, a családunkon valamiféle átok ül, de ez nem véletlen, hiszen az átoknak neve is van: Volturi. Csak ők képesek arra, hogy nagyzolásból, puszta fölényességből szétszakítsanak egy családot, és ne érezzenek bűntudatot. Néhány alkalommal elgondolkodtatott, mi lett volna ha nem tudok Cullenékről jóval a találkozásunk előtt, vagy épp nem találok Jasperre. Talán olyan lelketlen szörnyeteg vált volna belőlem, aki nem törődik a család fogalmával, vagy hogy éppen kit bánt az érdektelensége miatt. Nem csak családokat, de ténylegesen embereket téptem volna szét, mindezt mindenféle megbánás nélkül. De talán a hasonlat nem helyes, hiszen Aro sem azért kegyetlen, mert nincs mellette senki. Néha nem elég valaki melléd, hogy változz, ez leginkább az emberekben dől el, saját magadnak kell akarnod, máskülönben nem mész vele semmire. Magamról sosem tudtam elképzelni hogy gonosz tettre sarkalljon bármi is, de sosem tudhatod, mit hoz ki belőled az ismeretlentől való félelem, a tudatlanság. Az átváltozás pedig mindennel jár, csak épp jóval nem, ha nincs segítőd.
Renesmee egyetértésére gyengéden elmosolyodtam, és nehézkes sóhajjal, szomorúsággal vegyült bosszankodó pillantást küldtem felé. - Sajnos ahogy az embereknek szükségük van vezetőre, úgy a vámpíroknak még inkább. A Volturi jó a dolgában, amíg kézben tartják Aro mohóságát, Caius ítélkezését, és Marcus kegyetlenségét. Amíg vétkes vámpírokat büntetnek az ártatlanok helyett. De a helyzet az, hogy a triumvirátust le kellene cserélni valakikre, akik nem veszítik el a fejüket hatalommal a kezükben. - Még én magam sem gondoltam, hogy ez lehetséges. Mégis ki vállalkozna ekkora felelősségre? A leváltásuk lehetőségébe pedig bele sem mertem gondolni. Túl nagy falat mindez nekünk, de akkor mégis hogyan hozzuk ki Bellát? Igyekeztem kizárni a negatív gondolatokat, de azok úgy törtek rám, mint egy dühös darázs raj, akik újra, és újra lecsapnak, nem kímélve áldozatukat. Mégis higgadt maradtam viszonylag, próbáltam másra gondolni, nem a zűrzavarra, ami Jasper és Bella körül forog, és a sötét felhőkre, amik eltakarják a fényt a családunk elől. Nessie-re pislantottam, és látva a gyönyörű, csokoládébarna szemeit megnyugodtam, és az ő pillanatára koncentráltam, ami bearanyozta a teljes napomat, és amit még akkor is magam előtt fogok látni, mikor már nem itt, az üzletben leszünk. - Ó, édesem! Mi vagyunk hálásak, hogy az életünkbe pottyantál, mint egy kis angyal, aki azért szállt le közénk, hogy egyben tartsa a családunkat. Büszkén viselheted a címert, mert ha te nem, hát senki se viselje, csak... azt bánom, hogy nem kerítettünk erre előbb sort. - Szomorkás mosolyát viszonozva léptem oda hozzá még egy szoros ölelésre, s miközben karjaim törékeny teste köré fonódtak, egyetlen pillanatra elfelejtettem minden gondom-bajom, s lepörgettem Renesmee minden boldog pillanatát a fejemben, kezdve azzal, hogy ragyogó pillantásával megbabonázta a szüleit, egészen addig a pillanatig, míg át nem nyújtottam neki az ékszert.
Finoman eltoltam magamtól vállainál fogva, és mikor megpillantottam könnyáztatta arcát, és tudtam, vele együtt sírnék, ha képes lennék rá. Helyette újabb mosolyt villantottam rá, ezúttal igazi Alice-vigyorban lehetett része, és egy aprót szökellve az ajtónál teremtem. - Siess, mielőtt rájön, hogy nem fizettük ki! - Jelentettem ki összevont szemöldökkel, és olyan pillantással, mint aki testében túlteng az adrenalin, és már tártam is ki a csilingelős ajtót, közben pedig tisztában voltam tökéletes alakításommal. A járdáról visszafordultam a remélhetőleg ledöbbent lányhoz, és az ajtó fölött lógó csengettyűhöz hasonló hangot produkáltam a nevetésemmel. - Ne aggódj, a Volturi a pénzünkre nem tette rá a mancsát! - kacsintottam még mindig nevetgélve, és a kocsihoz siettem, mintha csakugyan üldözne valaki, de futás helyett a szokásos szökdécselést választottam. A kedvem határozottan jobbra fordult látva kedvenc unokahúgom reakcióját az ajándékunkkal kapcsolatban, és egy kicsit bántam, hogy nem láthatta mindenki. Az egyetlen megnyugvást az jelentette enyhe bűntudatomnak, hogy a lány még órákig ebben a bódulatban lesz. Senki nem fog lemaradni az öröméről, hiszen hosszú idő óta most először érez hasonló felszabadult boldogságot.

"Family means:
No one gets left behind or forgotten"

616 szó . zene: ez&az . Szerintem akkor ez egy zárónak felel meg

credit

A család az életünk horgonya.

Ha elveszítjük, elsodródunk.

A nagynénikéim és az én kapcsolatom mindig is különlegesnek volt mondható. Sok esetben olyanok voltak a számomra, mint a legjobb barátnőim, sok esetben mint a nővéreim és mégis a legtöbb esetben mint ha az „anyukáim” lettek volna. Bárki mondhat bármit, hogy a vámpírok gonoszak, meg a vámpírok ilyenek, meg olyanok. Én mégis úgy gondolom, hogy náluk jobban senki nem érdemelné meg, hogy saját gyereke legyen. Tény és való, hogy a vámpír létnek vannak pozitív és negatív oldalai is, de ha olyat kellene mondanom, ami tényleg a lehető legrosszabb ebben az egészben az ha nem lehet saját családod. Mármint olyan családod, ami ténylegesen a húsod és véred, a gyermeked. Ezért akármennyire is furán hangzik, örülök, hogy én valamilyen szinten kárpótlást tudtam nyújtani a számukra. Még akkor is ha ez nem teljesen ugyan az a helyzet. Most pedig még inkább szükségünk van egymásra, mint valaha és nincs is kétségem afelől, hogy ott fognak állni a hátam mögött és figyelni fognak rám bármi is történjen akár most, akár a közeljövőben.
- Mindenki jobban járna, ha úgy tennének. – válaszoltam elmerengve.
Vajon milyen lenne a világunk, ha végül mind meghalnának és mások kerülnének a helyükre? Mi lenne belőlünk? Rosszabb lenne a helyzet, vagy éppenséggel minden jobbra fordulna? Elképzelésem sincs, viszont azt tudom, hogy addig ameddig ez be nem következik nehéz sors vár az olyan családokra, mint mi vagyunk
Nagyon is jól ismerem már a történetüket, nagyapa rengetegszer elmondta már nekem, és őszintén szólva, még mindig csak sajnálni tudom őket. Nem hinném, hogy mások lennének ők, mint megkeseredett „öregek” akiket már csak az tart életben, hogy másoknak ártsanak.
Attól a pillanattól kezdve viszont, hogy beléptünk a parányi kis boltba eldöntöttem, hogy másra fogok fókuszálni. Nem hagyom, hogy olyan dolgok rabolják el tőlem a boldog pillanataimat amik ellen nem tehetek semmit. Olyan alakok, akiket tisztelnem kellene, de ehelyett inkább csak sajnálni tudok, azért amiért ennyire értéktelenek, ellenben a családommal.
Ők mind olyanok akikért sokan feláldoznák a saját életüket és akikért én is mindenre képes volnék. A nagyiék azok akikért érdemes minden nap mosolyogni és akikért tényleg megéri korán kelni, akiknek egy-egy kedves mosolya, vagy szava bearanyozza az egész napodat. Emmett bácsi az aki még a legzordabb napot is vidámmá tudja tenni. Rose néni és Alice néni azok akik bármikor képesek felvidítani és támaszommá válni, ha bármi miatt arra lenne szükségem. Jasper bácsi, Ő egyszerűen csak Jasper bácsi. Egy komor külsejű csupa szív vámpír aki nehezen mutatja ki az érzéseit, de ugyan akkor a végletekig elmegy azért hogy biztonságban tudja a szeretteit. Ami pedig a szüleimet illeti nem kell őket túlságosan bemutatni. Szerelem, bolondság, meggondolatlanság és sziklaszilárd makacsság. Talán ezek azok a gondolatok amelyek legjobban összefoglalják őket. De alighanem ez a legtökéletesebb és mégis a legveszélyesebb elegy a számomra, hiszen részben ennek köszönhető, hogy anya most nem velünk van, hanem azokkal a vörös szemű bestiákkal.
- Ezért pedig soha nem lehetek elég hálás. – feleltem egy kissé szomorkás mosollyal az arcomon.
A családunk címere, el se hiszem, hogy még erre is volt idejük. meglepetés, meglepetés hátán. De azért még mindig van bennem egy kis félsz, hogy talán ez a pillanatnyi kis szünet, előbb vagy utóbb rosszabb fordulatot fog venni és ezáltal minden csak még sötétebb lesz. De most mégsem gondolhatok erre. Szükségem van egy kis fényre, egy kis csillogásra. A remény apró kis sugarára, ami ott csillog majd a lelki szemeim előtt és tovább vezet a megoldás felé. A boldog befejezés felé, amit azt hiszem igazán kiérdemeltünk már az évek hosszú sora alatt.
- Azt hiszem jobb ha megyünk, még mielőtt az eladó visszajön és megkérdezi, hogy miért áztattam el a bolt padlóját. – mondtam mosolyogva, miközben gyengéden eltoltam magamtól a törékenynek látszó nagynéném, majd óvatosan letöröltem egy aprócska könnycseppet, ami éppen akkor gördült végi az arcomon.

Alice || 617 || Ezer bocsánat, hogy ilyen sokára és hogy ennyire gyenge lett Ajándékbolt 2369310412

This template was made by danasdfghjkl of Caution 2.0

"Family means:
No one gets left behind or forgotten."

Mikor Renesmee megszületett, örültem, hogy van kit öltöztetni, hogy van, aki nem tiltakozik minden erejével, hogy változatlan maradjon a szekrényének tartalma. A kicsi lánynak ráadásul szükség volt a ruhatár frissítésre, mert jóllehet egy ruhát csak egyetlen egyszer húzott fel, s következő alkalommal képtelenek lettünk volna bele préselni kicsi testét. Ezzel csak megkönnyítette a dolgom, hiszen általában úgy kezelem a göncöket, mint a zsebkendőket, és csak néhány kedvenc ruhadarabomat húzom fel egynél többször. Szerettem őt öltöztetni Rosalieval karöltve, és bátran állíthatom, mindkettőnk úgy kezelte a csöppséget mindig is, mintha a saját lányunk lenne. Némi kárpótlást nyújtott, hogy saját gyerkőcünk nem lehet, az örökbefogadáshoz pedig túlságosan önzetlen típus vagyok. Egy ártatlan gyermeket sosem kevernék bele a vámpírok világába, képtelen lennék titkolózni előtte, elárulni neki a titkot pedig kész mészárlásnak bizonyult volna. Úgyhogy köszönöm, de nem kérek belőle, ahogy sosem kértem. Már Bellával nagy kockázatot vállaltunk, és bár egyikünk sem bánta meg a döntést, mindannyian magunkat okoljuk, ha a történtekre gondolunk. Bele sem mertem gondolni út közben, vajon mi járhat a lányka csinos kis fejében. Arca árulkodó volt, de gondolatai rejtve maradtak számomra. Sajnáltam Edwardot, hogy ő viszont mindent tudott. Az ő képessége sem mindig bizonyult áldásnak, sőt, kifejezetten emlékszem, mikor olykor-olykor átokként emlegette fel. Az enyém sem mindig egy leányálom, átélni majdhogynem sosem kellemes, de elég hasznos ahhoz, hogy ne bánjam, és ajándékként fogjam fel. Elhatározásunk után például láttam, milyen jó lesz az együtt töltött nem, hogy kellemesen fognak múlni a percek. A látomásom közben a kellemes, nyugodt, bizsergető érzés elegendő indok volt, hogy eszembe se jusson lemondani a ma délutánt. S valóban.. nem csalódtam csöppet sem. - Ó, igen drágám! És ezt szerencsére az ellenségeink is tudják. Biztos vagyok benne, hogy a Volturi három nagykutyája sem a körmét nézegeti, és unja magát halálba. Bár az egyszerűbb megoldás lenne. - forgattam a szemeim, és vállat vontam, jelezvén, hogy ezzel meg tudnék békélni, de közben egy kis életunt arckifejezést is felöltök. Nem szívesen hozom szóba a volturit, a hideg is kiráz tőlük. Eszembe jut az a nap, mikor Edwardért mentünk. Az a kastély... a kripta szó sokkal találóbb név lenne rá, semmi fényűző nincs benne, nem beszélve a halál szagáról, ami körülleng minden helyiséget. Még nekem is rémálmaim lennének tőle, ha képes volnék az alvásra. Borzasztóan örültem, hogy Renesmee nem tapasztalta meg az ottani életet, ugyanakkor riadalommal töltött el, és mély keserűséggel, hogy édesanyja most is ott tartózkodik. Gondolataim hamar elterelődtek, miután beléptünk a boltba. A lány kíváncsisága az én őrült, túlbuzgó énemet hozta előtérbe, és végtelenül boldog voltam abban a pillanatban. Nem gondoltam a fejünk fölött gyülekező felhőkre, és még a nap is kisütött néhány pillanatra. Imádtam a napsütést, és egy részem kicsit bánta, hogy csak rövid időre bújt elő, míg a másik, elővigyázatos Alice megnyugodott, hogy nem ragadunk itt estig, és ki tudunk jutni a boltból. A felhők körülölelték a napot, elrejtették mindenki elől, míg minket fény vont körbe, a boldogság fénye, ami nem az égboltról tűzött ránk. Lelkünkből fakadt, és meg mertem volna esküdni rá, hogy napok óta ez az első kellemes délutánom. Ness arca is erről árulkodott, és ezúttal nem is kellett gondolatai közé látnom, hogy tudjam, mit érezhet. Csodálatos pillanat volt, olyan pillanat, melyet nem felejtesz el soha, ami akkor is veled van, mikor éppen nem gondolsz rá. - Már sokkal előbb kellett volna megkapnod. De mégis úgy érzem, ez a megfelelő pillanat rá. Ez erőt ad majd neked. Elég csak rápislantanod, és rögtön eszedbe jut, hogy a családod ott van neked, és ott is lesz mindig. Hogy elválaszthatatlanok vagyunk, és számíthatunk egymásra. Örökké. - Kedvesen elmosolyodtam, de Nessie szemeiben láttam a saját tükörképem, és könnyedén kiolvasható volt tekintetemből a szomorúság is. Valami szorítani kezdte a mellkasom. Azt hiszem, a fájdalom próbált beférkőzni a tudatomba, kiszorítva minden jót, de én nem hagytam szabad utat neki. Mégis, ha képes lettem volna könnyeket hullajtani, megtettem volna. Hogy az előtörni készülő fájdalomtól, vagy az örömtől.. nem tudtam volna megmondani. Viszonoztam az ölelését, szorosan teste köré vontam karjaimat, de közben mégis igyekeztem nem összeroppantani enyémekhez képest törékeny csontjait.

to you: Renesmee words: 666 Ajándékbolt 456908516

notes: imádlak Ajándékbolt 1911684420

A család az életünk horgonya.

Ha elveszítjük, elsodródunk.

Minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy ha valaki megrendezné azt a versenyt aminek az a lényege, hogy melyik tíz év alatti gyereknek a legzűrzavarosabb az élete, akkor azt magasan én vezetném. Nem volt elég, hogy félvér vagyok, ott van a Volturi és az, hogy elválasztottak Jacobtól is egy időre, de akkor most még itt vannak a mostani bajok is. Azon sem csodálkoznék, ha a sors ezzel szeretne büntetni, mert másnak születtem. De mindazonáltal, tagadhatatlanul nekem van a legcsodálatosabb családom a világon. Jó, nem azt mondom, hogy nekik nincsenek meg a saját hibáik és botlásaik, de ettől eltekintve, tényleg ők a legjobbak.
- Végtére is erről vagyunk híresek, nem? – engedtem meg egy gyengéd mosolyt a nagynéném felé.
Ahogy kipattant az autóból és intett, hogy kövessem, egy pillanatig haboztam. Nem azért mert féltem volna, vagy aggódnom kellett volna. Egyszerűen szükségem volt egy kis időre, hogy szembe tudjak nézni a külvilággal, azután a beszélgetés után, ami lezajlott köztünk az autóba. De végül vettem egy nagy levegőt és követve a nagynéném példáját én is kiszálltam az autóból és sietős léptekkel követtem őt az esőcseppektől neves járdán. Aztán megérkeztünk az ajándékbolthoz ahová tartottunk és még mielőtt beléptünk volna, a nagynéném újra képes volt meglepni egy kérdéssel, vagyis inkább az értelmével.
- De hát mégis milyen ajándékra Alice? – vontam fel kíváncsian az egyik szépen ívelt szemöldököm.
A nagynéném hajlamos arra, hogy megfeledkezzen néhány részletről, ha Ő azt úgy látja helyesnek. Attól tartok jelen pillanatban is erről lehet szó, ugyan is azt nem említette, hogy vett vagy esetleg vettek nekem valamit. Viszont a világért sem szeretném elrontani azt a pillanatnyi jókedvet, ami körbelengi őt, és amit még így is érezni lehet, hogy nincs meg az a képességem, mint Jasper bácsinak.
Miután beléptünk a boltba, Ő gyorsan odasietett az eladóhoz, én pedig tapintatosan vártam tőlük nem messze, és nézegettem az apró kis csecsebecséket. Végül is azért indultunk, hogy ajándékot keressek a reményeim szerint jövendőbeli sógornőmnek és a vőlegényének.
Éppen az ablakon megtelepedett vízcseppeken átszűrődő fényeket figyeltem, amikor a nagynéném végre felém fordult és újra beszélni kezdett, majd felém nyújtott egy sötétkék, hosszúkás dobozt, amelyen egy fényes kis szalag is csillogott. Egyszerűen nem értettem mire is szeretne kilyukadni, de aztán amikor végre izgatottan felnyitottam a dobozka tetejét és megláttam mi van benne, szinte a szavam is elállt. Egy Cullen címerrel ellátott karkötő lapult az éjsötét kis dobozkában.
- Te jóságos ég. Alice… Ez… Gyönyörű. – hebegtem-habogtam izgatottan, miközben végigfuttattam az újam az aprólékosan kidolgozott ékszer minden egyes milliméterén.
- Köszönöm. – mosolyogtam mint valami tejbe tök, és éreztem, hogy hamarosan pityeregni fogok, úgyhogy mielőtt meglátná a könnyeimet, inkább odaléptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Ezzel is kifejezve, hogy mennyire örülök az ajándéknak és, hogy mennyire szeretem őket, és mennyit jelent számomra, hogy ezzel a karkötővel végre hivatalosan is a világ tudtára adhatom, hogy hozzájuk tartozom, hogy része vagyok egy ennyire értékes és nagyszerű családnak. Most már mindenki számára egyértelmű lesz az, hogy ki is vagyok én igazából.

Alice || 490 || Imádtam drágám, és szavadon foglak Wink

This template was made by danasdfghjkl of Caution 2.0

"Family means:
No one gets left behind or forgotten."

Mindig is kiváló voltam benne, hogy mások érdekeit a sajátom elé helyezzem, így magabiztosabbnak mutathattam magam akkor is, ha éppen valami zűrös dolog zajlott körülöttem. Erőt adott, ha másnak segíthettem, így nem csúszott ki semmi a kezem közül. Az, hogy Renesmee hangulatát jobbá változtathatom, nem csak nekem ad erőt, de neki is, emiatt még inkább saját gondomnak éreztem, hogy jól süljön el ez a kiruccanás. A korához képest - hiába volt érettebb a megélt éveknél - annyit szenvedett, amit más egy emberöltőnyi idő alatt sem, a fájdalomnak pedig még nem volt vége, egyikünk számára sem. Muszáj volt némi időre elszakadnom otthonról, őt pedig magammal kellett hoznom, mégsem hagyhattam, hogy a szobájában legyen egymaga. Kicsatoltam a biztonsági övet, felé fordultam, és kedvesen mosolyogva két kezem közé zártam bal kezét. - Ugyan nem látok a jövőbe úgy, ahogy azt sokan gondolják, szükség van hozzá az elhatározásokra, de... Tudom, hogy minden rendbe fog jönni. Mert a Cullen család soha nem adja fel. - feleltem teljesen szívből jövő őszinteséggel, eleresztettem a kezét, és lelkesen kipattantam az autóból. Az ablakon túlról intettem felé, hogy kövesse a példám. Miután ő is kiszállt, lezártam a kocsit, és a járda felé igyekeztem, unokahúgommal a sarkamban, aki anélkül követhetett, hogy bármiről is tudott volna. Ebben volt izgalom, amiben már régen nem volt részem. Izgatottan mentem az ajándékbolt ajtajához, közben hátrapillantottam Renesmee-re. - Készen állsz az ajándékodra? - arcom egy vigyorba szélesedett, és ebben a pillanatban elfeledtem minden gondunkat, csupán arra az arcra tudtam gondolni, ami majd várni fog rám, amint átnyújtom neki a kis csomagunk. Ujjaimat az ajtóra csúsztattam, és a fogantyújánál fogva belöktem magunk előtt, és kecsesen belibbentem a boltba. A pulthoz sétálva a középkorú nőre mosolyogtam, és elhadartam neki, hogy velem beszélt telefonon már többször is, valamint én voltam az, aki e-mail-ben adta le a rendelést, s most az ékszerért jöttem. A nő csupán széles mosollyal az arcán felém bólintott, és a pult alól előhúzott egy fényes szalaggal átkötött, sötétkék ékszerdobozt. Átnyújtotta, és elnézést kérve eltűnt egy raktár feliratú ajtó mögött. Renesmee felé fordultam, és a hátam mögött tartott kezeimben tartottam a hosszúkás dobozt, benne a karkötővel. - Mielőtt odaadnám, szeretnélek emlékeztetni rá, hogy ez egy roppant fontos pillanat. Ha a kedves eladónő nem tűnt volna el szem elől, valószínűleg nem itt adom át, de, nos... - intettem a becsukódott ajtó felé, és amellett, hogy jelentőségteljes pillantást váltottam vele, széles vigyort villantottam rá, amely akár egy elcsépelt, erőltetett fogkrémreklámba is beleillett volna. Nagy nehezen elfojtottam izgatottságom alsó ajkamba harapva, és felé nyújtottam a dobozt, mielőtt még rá jellemző módon kíváncsiskodni kezdett volna, amit nem is tudom, kitölt tanulhatott el... - Hivatalosan is üdv a családban! - S újra kitört belőlem egy vigyor, miközben a betörni készülő napfény megvilágította Renesmee bronz fürtjeit, mintha az égiek is beleegyeztek volna mindebbe, és boldogan fogadták volna a leányzót, mint teljes jogú Cullen családtagot. Ebben a szent pillanatban boldog voltam, és csak ez számított. Hogy felé is ezt az örömöt sugározzam, hogy felejthetetlenné tegyem neki a pillanatot, mikor megkapja a hozzá illő családi ékszert.

to you: Renesmee words: 504
notes: legközelebb sikíts, ha gyanúsan sokáig nem írok,
bocsánat, megfeledkeztem róla Embarassed

A család az életünk horgonya.

Ha elveszítjük, elsodródunk.

Alice néni és én sok mindenben hasonlítunk egymásra. Talán éppen ezért is értjük meg egymást olyan nagyon. Sok esetben azt is meg merném kockáztatni, hogy talán ő az a személy, akivel a leginkább egy hullámhosszon vagyunk. Talán ezzel lehetne azt megmagyarázni, hogy az esetek 99,9%-ában tudom, hogy mit érez, még úgy is, hogy erre nem terjed ki a képességem. Mi ketten bármikor és bármilyen helyzetben fordulhatunk a másikhoz, hiszen pontosan tudjuk, hogy a tőle telhető módon megfogja, tenni a legtöbbet annak érdekében, hogy segítsen.
Most is tudom, hogy mi a helyzet vele. Látom rajta, vagyis pontosabban a szemében, hogy belül tépelődik, hiszen zavarja a Jasper bácsival történt dolgok is, de másrészről viszont próbál egy kicsit elszabadulni ettől az egésztől, ami most a családunkban zajlik. Sajnos ezt a csatát neki kell megvívnia saját magával. Én ebbe nem szólhatok bele és nem befolyásolhatom. De bárhogyan is döntsön, bármit is tegyen, én tudom, hogy jól fog választani. Hiszen mindig azt teszi. Kiválasztja a helyes utat ami a legjobbat eredményezi a számára, a számunkra.
- Én is ebben bízom. - válaszoltam elmerengő hangon, majd amikor felé fordítottam a tekintetem én is megengedtem felé egy kedves kis mosolyt.
Bármennyire is szeretnék most ebben a pillanatban is már másfelé kalandozni gondolatban, mégsem tudok szabadulni attól mi is vár ránk a jövőben. Tudom, hogy mi különlegesek vagyunk, és nem csak azért mert „egységben az erő”, hanem azért mert mi tényleg egy család vagyunk. Egy szerető és minden helyzetben összetartó család, akik ha kell, akkor mindig ott vannak a másiknak.
Ahogy az arcom az ablak felé fordítom, érzem ahogy a nap erőteljes sugarai kivételes erővel perzselik a bőrömet. Olyan érzés, mint amikor Jacob ölelő karjaiban tart és én úgy bújhatok hozzá, mint egy doromboló kiscica. Egy édes kis szőrgolyó, aki csak arra vágyik, hogy kényeztessék és szeretgessék.
Elkalandozott gondolataim világából a nagynéném lágy és kissé játékos hangja rántott vissza a jelenbe, hogy csak is rá tudjak figyelni, és arra amit mond.
- Főleg azok után, hogy most annyi farkas ólálkodik a közelünkben. Megdöbbentően ingerlékeny tud lenni. Pedig igazándiból nem is értem, hogy mi a baja velük. A „szagukat” leszámítva, de ha ezt nézzük, akkor a falka is panaszkodhatna. – kuncogtam egy kicsit, hiszen ez az örökös téma abban az esetben, ha egy farkas ólálkodik a ház körül.
Egyszerűen nem is értem, hogy miért panaszkodik. Bár én ebben az esetben kivétel vagyok mindenkinél, hiszen nekem egyik „faj” illata sem irritáló. Sőt kimondottan kellemesnek számít. Főleg egy bizonyos farkas illata. De ez már egy másik téma, amibe ha megint belekezdek akkor nem fogok tudni másra koncentrálni.
- Igen is főnökasszony! – tisztelegtem játékosan, miközben próbáltam egyre inkább ellazulni és elfelejteni minden rossz dolgot, ami jelenleg kitölti az életünk minden percét.
- Most őszintén Alice néni, van olyan dolog, amiről te nem tudsz? – vonom fel játékosan az egyik szépen ívelt szemöldökömet, miközben az egyik kezemmel a biztonsági övem csatjáért nyúlok, hogy amint leparkolunk, ki tudjam kapcsolni.

Alice || 480 || Imádtam drágám, és én is bocsi Rolling Eyes

.

This template was made by danasdfghjkl of Caution 2.0

❝It will be fun!❞

^Renesmee & _Alice

Meg merem kockáztatni, hogy Ness a világ egyik legjobb unokahúga. Nem sok nagynéni tud ilyen kellemesen eltársalogni egy már csaknem felnőtt lánykával, főleg nem képes úgy megérteni, mint Renesmee engem. Az a helyzet, hogy hiába próbálom elrejteni előle az érzéseim, tudom, hogy érzi, min megyek keresztül, még akkor is, ha a képessége csak az érzelmek kivetítésére képes, mások érzelmei olvasására pedig nem. Tudja, mit érzek, hogy boldog akarok most lenni, ám közben aggódom Jasper iránt, hiszen nem hallottam róla azóta, hogy azt a különös beszélgetést folytattuk a családi házban. Egyik felem szeretne bepattanni a kocsiba, és Nessie-vel együtt a férjem keresésére indulni, míg a másik felem bízni akar Jazzben, és kikapcsolódni, kiűzni a fejemből minden rosszat. Mert a lánynak is erre van szüksége, és mindent meg akarok tenni, hogy a családunk még összetartóbbá kovácsolódjon, mint eddig valaha volt. Bella miatt. Hiába hagyott el minket, szüksége van a családunkra, és ha másért nem, hát érte ki kell tartanunk. - Tudom, angyalom. - Egy aprócska mosoly jelenik meg ajkaim szélén, mert pont erről árulkodtak a gondolataim is. Hogy megértjük egymást. - De minden rendbe jön majd, meglátod! - Csak idő kérdése, folytatom gondolatban. Sajnos még én sem tudom megjósolni, mikor kerül vissza hozzánk az édesanyja, de elég a mi kis családunkra gondolnom, és ez máris meggyőz arról, hogy igenis van remény, és nem fogjuk feladni, ha megszakadunk se. És ez a nap is azt bizonyítja, mennyire összetartóak vagyunk. Ismét itt vagyunk, ezúttal Port Angeles városában, csak hogy vásároljunk, és bár utunk első megállója egy ajándékbolt, tudom, hogy utána számtalan üzletet meg fogunk látogatni, csak hogy bővítsük és megújítsuk a ruhatárunkat. Sosem tudtunk, és valószínűleg nem is fogunk tudni ellenállni a ruháknak meg különböző kiegészítőknek, de ez így van rendjén. Ha tetszik, ha nem, a Cullen lányok már csak ilyenek, a DNS-ükbe van kódolva a divat iránti szeretet. - Valakivel muszáj megosztanom a hobbimat, és nem nyaggathatom állandóan Rosalie nénédet. Tudod milyen heves, ha sokáig nyúzom, a végén még a torkomnak esik. - Kénytelen vagyok felnevetni, ha szőke, időzített bomba természetű húgomra gondolok, habár az utóbbi időben nem igazán vagyunk egy hullámhosszon. De ugyebár, ezt nem vallhatom be kedvenc unokahúgomnak, a végén még kételkedne bennünk, pedig túl leszünk azon is. Rose lesz a következő, akit közös kiruccanásra, vagy egy félrehívott beszélgetésre fogom invitálni. Rendbe kell hoznunk a kettőnk közt kialakult ellenségességet, ami a "farkasom", Joseph miatt jött létre. Szívem összeszorul, ha csak a férfire gondolok, de igyekszem leplezni, nem akarom, hogy Renesmee még több dolog miatt aggódjon. Bár valószínűleg be kéne őt is avatnom a titokba, mert ha minden igaz, egyedül Edward tudhatja csak a titkom, ha Rosalie gondolatai nem voltak elég csendesek, ám az sincs kizárva, hogy Rose megtartotta magának, és egyedül ő tud a részletekről. A gyűlésen nem számoltam be mindenről, és ez azóta nyomja a lelkem. Valakinek tudnia kéne a mocskos részleteket. - Remek időtöltés lesz. De előbb koncentráljunk a vásárlásra! Tényleg van valami, amit meg akarok mutatni neked az ajándékboltban. Tudom, hogy tetszeni fog. Láttam! - Magabiztosságomból nem adok lejjebb, s miközben beszélek, besorolok a sétálóutca elején egy parkolóhelyre.

words: 510 notes: Visszatért az ihletem, és neked már illett volna írnom előbb is... Ajándékbolt 1825230738

Mindenesetre igyekszem teljes mértékben visszarázódni <3

A család az életünk horgonya.

Ha elveszítjük, elsodródunk.

Nagyon is jól tudtam, hogy a nagynénémnek igaza van, de akkor is zavart ez az egész, de ami a legjobban idegesített, az az, hogy nem tudom mit tehetnék. A tehetetlenség pedig ha lehet még jobban felőrli az ember idegeit, mint a tudat, hogy a családja apránként darabjaira hullik.
- Tudom én, csak… Mindig ott van az a kis csak. Tudod, mire gondolok ugye? – néztem rá reménykedőn, hogy ő legalább megérti miről is beszélek.
A nagynéném következő pillanatban érkező válasza némiképp meglepett, de az igazat megvallva egy kicsit jobb kedvre is derített. Jó volt látni, hogy van valami amiért ő is képes legalább annyira lelkesedni, mint amennyire én is. Ha egy valamit mondanom kellene, ami biztosan közös vonás bennem és a nénikémben, akkor semmi kétség, hogy azt mondanám, hogy a divat iránti imádatunk. Számtalan alkalommal rengeztünk már közös bevásárló túrákat, amelyekről úgy tértünk haza mint a málhás csacsik. Részben ez is az oka annak, hogy szinte kéthavonta lecserélhetem az egész ruhatáramat.
- Alice, ez egyszerűen csodálatos. Imádnám. Ez nagyon szuper ötlet. Legalább több időt tölthetnék veled és lenne miben kiélnem a kreativitásomat, a zongorázáson kívül. – lelkendeztem egyre izgatottabban.
Tényleg nagyszerű ötletnek tartom amit kigondolt a nagynéném. Annyi a fölösleges szabadidőn és ezzel legalább le is foglalhatnánk magunkat és a gondolatainkat. Na meg persze egy olyan megszállott divatmániásnak mit én is, egy egyedi tervezésű ruha gondolata, sok mindent megmozgat az elméjében.
- Szuperül hangzik, már alig várom. Főleg azért is mert végre kettesben lehetek veled és egy kicsit elszabadulhatunk abból a zűrzavarból. – mosolyogtam és úgy néztem hol a mellettünk elsuhanó fákat, hol pedig a csupa mosoly nagynénémet.
Úgy érzem amellett a sok rossz mellett, ami mostanában ért minket, akadnak néha jó pillanatok is. Olyan pillanatok, amelyek képesek elfeledtetni velünk mindent. Ez a pillanat pedig, most pont ilyen. Egy olyan pillanat ami képes kárpótolni az elvesztegetett időnket, amit a sajnáltatásunkra pocsékoltunk el. Még akkor is ha családunk elvesztése miatt sajnálkozunk.

Alice || 320 || Imádtam drágám, és én is bocsi a gyatra reag miatt.

This template was made by danasdfghjkl of Caution 2.0

Renesmee Carlie Cullen

Let's spend a little time together, honey!

Renesmeevel mindig olyan könnyed, és egyszerű együtt lenni, pont, mint régebben Bellával. Nem kell megerőltetnem magam, hogy a helyes dolgot mondjam, hogy természetesen viselkedjek. Még mindig furcsállom, hogy két taggal is bővült a családunk, hiszen túlzottan megszoktuk mindannyian a létszámot, de mégis boldogságot érzek csak, ha Bellára és Nessiere gondolok. Mintha ők hozták volna a fényt az életünkbe, különösen Edwardéba, hiszen az egyedüli magányos-farkas ő volt köztünk. S nem csak egy társsal, egy felettébb különleges gyermekkel is megáldotta a sors, akit mindannyian azonnal a szívünkbe zártunk. A kis unokahúgom pedig olyan hamar felnőtt... Mindössze hét év telt el, és máris felnőtté cseperedett, itt ül mellettem gyönyörű, érett nőként, szívébe pedig tüskék, mert nem úgy alakul az élete, ahogy azt várta, vagy ahogy azt mi elterveztük neki. Egy boldog, szép jövő, ahol együtt lehet a családjával, a szerelmével, és nincs előttünk akadály. Kezdem úgy érezni, nekünk, Cullenéknek a boldog befejezés nem jár meg. Talán azért, mert véletlenszerűen, de mindannyian átvertük a halált, és képtelenek vagyunk öregedni, majd elenyészni, és megsemmisülni, mint a halandó emberek? Soha eddig nem jutott még eszembe hasonló, hiszen pont én vagyok az, aki nem bánja ezt az egészet, az életet, amit felépítettünk. Hamuból építettünk egy csodálatos kastélyt, legfőképp Carlislenak és Esmenek köszönhetően, ami hatalmas dolog, nem cserélném el a jelentéktelen, emberi életemre. Még akkor sem, ha így le kell mondanom egykori családomról, és Josephről. Egy részem azt kívánja, bárcsak boldoggá tehetném őt valahogy, bárcsak szeretném, de azt sosem kívánnám, hogy bárcsak ne változtatott volna át az idős vámpír. Szívem teljes szeretetével sajnálom, hogy rosszul sültek el a dolgai, de mégis Jasper az, aki nem tudott volna nélkülözni, aki nem boldogulna nélkülem, és aki nélkül n sem tudnék létezni. Az ő oldaláról nézve... tudom, hogy szenved, hogy megkeseríti az életét a még mindig jelenlévő, intenzív szomjúság és küzdelem az ellenálláshoz, sokszor gondoltam rá, mennyivel egyszerűbb és csodálatosabb lett volna, ha még emberkét találkozunk, és egymásba szeretünk. Kétségkívül így történt volna, de akkor már nem élnénk, sosem találkoztunk volna ezzel a klassz családdal, nem lettünk volna Cullenék, és minden másképp zajlott volna. Még mindig azt mondom, ez a legjobb lehetőség, amivel élhettünk. Miután elhúztam a kezem Nessie kezétől, gondolataimba merülve meredtem magam elé. Csak most, nagyjából öt hosszú perc elteltével ébredtem rá, hogy nemrég szavakat intézett hozzám, s én azokat nem reagáltam le. Csücsörítve próbálok koncentrálni, míg a vezetés automatikusan jön, a társalgáshoz való figyelmem erőltetnem kell, végtére is, éppen aggódtam Jasper után, mikor a kicsi lány felbukkant. - Biztos vagyok benne, drágám, hogy minden rendbe jön majd. Tudod, nem ez az első akadály, amivel Cullenék szembenéznek, és eddig mindig, minden megoldódott! - mutatok rá magabiztosan, kétségeim sincsenek afelől, hogy ez nem így lesz. Miért is lenne másképp? Összetartóak vagyunk, nem a kényelem, a szükség hozott össze minket, a szeretet az összetartóelemünk, és ez az a bizonyos dolog, amit senki sem vehet el tőlünk. Még a nagy hatalmú Volturi sem. Igyekszem most egy kicsit jobban összpontosítani, kárpótlásul azonnal felelni az újonnan érkezett szavakra, nem megváratni a lánykát, és elmerülni a gondolataimba. Mit oldok meg azzal, ha elmémbe temetkezem, és megfeledkezek a külvilágról. Tragédia éppen nem történt, s a kikapcsolódás kedvéért vagyunk itt. - Igen, igazad van. Ne gondoljunk rossz dolgokra, nem azért vagyunk itt. Tessék, például itt egy remek elterelő téma. Múlt héten gondolkodtam, hogy újra belevághatnék egy ruhatervező projektbe, és az futott át az agyamon, hogy segíthetnél benne. Megtanítanálak, hogyan varázsolj saját magad gyönyörű ruhákat. Régen rengetegszer megtettem. Emlékszem még a napra, mikor Rosalienak terveztem ruhát, még édesanyád felbukkanása előtt. Benne lennél? Biztosíthatlak róla, hogy nem csak jó móka, de tökéletes időtöltés, különösen ebben az esős kisvárosban. - a szavak csak úgy dőlnek belőlem, javaslatom után pedig olyannyira fellelkesülök, hogy csak ezen jár az agyam. Látok is már magam előtt egy anyagdarabot, mélykék színben, talán szatén lehet, a kis sarkomban pedig az asztalon különféle eszközöket, ollót, tűket, cérnákat, s persze a laptopot, ami segítségünkre lehet néhány programmal és fotókkal, mikor a képzeletünk nem elég. És ami még fontosabb, magam mellett látom Renesmeet, és ez igazán felvillanyoz. Hirtelen kiszakadok a látomásból, vigyorgok, mint aki megnyerte a lottó ötöst, és úgy is érzem magam, mellettem az unokahúgommal. Nála jobb társaságot nem találhattam volna. - Meglátogathatunk néhány butikot. És be kell néznünk az ajándékboltba is. Láttam ott valamit, ami felkeltette az érdeklődésem, és miért te biztos odaleszel. Hidd el, azt is láttam! - kopogtatom meg nevetve a fejem, és ha már odanyúltam, kusza tincseim is megpróbálom rendezettebbé varázsolni.

words: 738
notes: El sem tudom mondani, mennyire sajnálom a rengeteg kihagyást.. Remélem ezzel némileg kárpótollak!

A család az életünk horgonya.

Ha elveszítjük, elsodródunk.

Hiába volt minden olyan zavaros és nyugtalanító, a nagynéném mégis csak a legjobban közelítette meg a dolgokat. Ahogy beszél, ahogy elmondta azt ami szerinte történni fog anyával, egyszerre voltak fájdalmasak és valamilyen bizarr módon megnyugtatóak is. Már mint, nem az a része, hogy az én mamimnak is majd embervéren kell élnie, hanem az a rész amikor azt próbálta bizonygatni, hogy anya egyszer majd újra visszatér közénk és újra egy család lehetünk.
- Tudod, valahol a lelkem mélyén én is tudom, hogy így lesz. Tudom, érzem, hogy majd vissza fog térni közénk, csak éppen azt nem tudom milyen is lesz majd akkor. – mondtam magam elé merengve, miközben megéreztem az aprócska kis kezét a sajátomon.
Tudom, hogy nem lenne most szabad ezen agyalnom, de mégis minden pillanatban ez tölti ki az elmémet. Hiába próbálok ellene mit tenni. Azt kívánom, hogy minden olyan lehessen, mint annak idején, mint akkor amikor még anya nem vette a fejébe ezt az egész zagyvaságot.
- De tudod mit? Hagyjuk ezt az egészet. Nem is akarok erre gondolni. Inkább beszélgessünk másról. – csiviteltem csilingelő hangon és mosolygósan, miközben a tekintetemmel a La Push-ba vezető bekötőutat fürkésztem.
Tudom gyors témaváltásokba beletörik az ember nyaka, de kénytelen vagyok elterelni a figyelmem, máskülönben sikítani fogok.
- Te miket szeretnél vásárolni? Mert, én a minap keresgéltem a neten és láttam a egy-két igazán csinos kis ruhát a Macy’s-ben. Igazán megnéznék közülük egy párat. Meg akkor kereshetünk valami aranyos kis ajándékot az eljegyzésre is. – csicseregtem kit túlságosan is fellelkesülve ahhoz képest, hogy az előbb legszívesebben elástam volna magam bánatomban.
Nem is értem, hogy egyáltalán miért töröm magam, és miért akarom annyira annak a látszatát kelteni, hogy semmi bajom nincsen, de őszintén nem is érdekel. Egyszerűen csak jó lenne végre felébredni ebből a rémálomból.

Alice || 300 || Sorry and I love you, too

This template was made by danasdfghjkl of Caution 2.0

Tárgy: Re: Ajándékbolt Csüt. Feb. 13 2014, 21:18

My little angel, Renesmee

✧ ✧ ✧

You make me smile

Megnyerő mosolyt villantok az unokahúgomra. Örömöm lelem a jó kedvében, sokkal inkább felderít mint saját, hirtelen jött derűsségem. Nessiet mosolyogni látni olyan, mint mikor egy viharos, esős nap után kisüt a nap, és kezdi felszárítani a nedvességet. Tulajdonságán miszerint meglepetést akar okozni másoknak, s ezáltal örömöt is, nem lep meg, képtelen vagyok meghökkenni rajta, hiszen Bella és Edward gyermekeként jóindulatból rengeteg szorulhatott belé, ezt nap, mint nap tapasztalhatjuk is. Legtöbben azért tartják őt csodagyermeknek, mert egy vámpír és egy ember románcából fogant, de mi, akik ismerjük tudjuk, hogy ennél több van emögött. Maga a természete arra utal, hogy egy különleges lányról van szó, képessége, természetfölötti szépsége és a plusz erők, amik hozzá társulnak a félvámpírsághoz, háttérbe szorulnak kedvessége, türelmessége, bölcsessége mellett. Persze még vagy számtalan jelzőt találhatnék rá, ha napestig sorolni akarnám őket, de ezekkel a főbb kifejezésekkel érzékeltethetem, milyen is ő. Kedvesen megpaskolom ölében tartott kezét, és ugyanazzal a barátságos és ragyogó mosollyal tekintek rá, ahogy ő is korábban. - Rám számíthatsz! - gondolok ezzel Jacobra és a vásárlásra is egyszerre, bár nem merem megkockáztatni, melyiket tartom fontosra. Személyes találkozókra nm sok alkalmam volt a farkassal, talán egyetlen szót sem váltottam vele soha, de ha nem az unokahúgom lenne a választottja, nem utálnám egyáltalán. Alapjáraton a bundásokkal nincs sok problémám, nem hiszem úgy, hogy ősi ellenségek volnánk. Elvégre senki se mondhatja meg, kire hogy tekinthetsz, a kapcsolataidat csakis te magad határozhatod meg. Talán néhány szúrós vagy némileg gúnyos, viccelődő megjegyzést még én is szívesen tennék rá, de ez rossz fényt vetne rám, tekintve, hogy Nessie mennyit áll ki Rose miatt is. Nem beszélve a többiekről. Nem szeretném én is ilyesmi bonyodalmakkal traktálni, elég, ha a farkas a többiektől rossz megjegyzéseket kap. Mindenesetre fel akarom gyorsítani a dolgokat, mielőtt még itthon ragadnánk, használjuk ki ezt az időt, amíg szinte senki sincs itthon, vagy aki mégis, saját szobájába zárkózva tölti az időt, hiszen hallom, amint Esme halkan dúdol egy dalt, és esküdni mernék, hogy korábban Emmett jellegzetes lábdobogását is hallottam. Nem hiányzik, hogy bármelyikük felbukkanjon, hiszen akkor nem lenne szívem itt hagyni őket. Hirtelen kisuhanok az ajtón, és a lány már csak távolodó nevetésem zaját hallhatja, a garázsban pedig először a motorháztetőn ücsörögve várom őt, majd mikor felbukkan, jelezve szavakkal is, hogy itt van, és beül az utasülésre, követem a példáját. Helyet foglalok a volán mögött, s kormányra helyezett kezekkel hajtok ki a garázsból. Máris szabadabbnak érzem magam, mintha a testem már tudná, hogy nemsokára az autóúton fogok száguldozni, mielőtt az elmém még felfogná, vagy mielőtt tényleg megtörténhetne. Nem tévedett nagyot, a sebességkorláton jóval kívül hajtok az aszfalton, képességemnek hála valódi rendőrdetektorként működöm, s tudom, hogy nem lesz semmi gond, míg Port Angeles városába érünk, ahová jelenleg is tartunk ol sebesen. - Persze. Hidd el, én megértem! Én sem szívesen töltök sok időt távol Jaspertől. Bár ezt már biztosan tapasztalhattad. - szomorkás mosoly bukkan fel ajkaim sarkában, nem tudom eldönteni, azt akarom, hogy Ness ne egye észre, mi zajlik le bennem, vagy mégis, és kérdezzen rá. Nem tudom képes lennék-e beszélni róla, különösképp úgy, hogy még én magam sem tudom, mi folyik itt, de mindenesetre azzal tisztában vagyok, hogy hatalmas megkönnyebbülést éreznék. Talán. Ha szóba hozza, belemegyek, ha nem, magamtól nem hozom fel. Így lesz tiszta sor, így lesz fair önmagammal és vele is szemben. Nem az a típusú nő vagyok, aki a nagyobb gondokat más vállára akasztja, ámbár az apróságokról - helyesbítek, más szerint az apróságokról -, mint a divat, az, hogy áll a ruhám, vagy milyen táskát vegyek föl, esetleg ezen értékes dolgok hiánya miatt szívesen jártatom a szám, elpanaszolom akár az egész világnak is, mi bánt, de ha komoly gondok gyötörnek, szótlanná válok, mintha ajkaimon lakat éktelenkedne. Jasper csak... egyszerűen csak hiányzik mellőlem, azt akarom, fogja a kezem, amíg fél kézzel a kormányt tekerek, hogy halljam magam mellett az utcakövön halk, nesztelen lépteit, és érezzem, hogy figyel rám, hogy megóvna akár még a széltől is, még ha az életén is múlna. Önző dolog valakit ennyire hiányolni, de jelenleg nem vagyok képes bűntudatot érezni gondolataim miatt. Zavaros, némiképp keserű gondolataimból egy csivitelő, élénk, mégis kissé szomorkás és érdeklődő hang rántott vissza az ittbe és a mostba, mintha egy egészen új világot tártak volna elém, amibe képes voltam elveszni. Egy fintort vágok, mielőtt még megszólalnék, ugyanis ez az a téma, amire szintén nem akarok gondolni, amire nem akarom, hogy Renesmee gondoljon. Ámbár mindez mégis elkerülhetetlen, s igaza van, tudnia kell az igazat, nem totyogós már, hogy válaszok nélkül maradjanak kérdései. - Meg fog változni az élete. Az életmódja biztosan. Nem élhet Volterrában, ha nem osztja az ő nézeteiket. Tudom, Carlisle velük tartott, próbálta őket meggyőzni, de erőteljesen kiálltak a saját véleményük mellett. Nem hiszem, hogy anyukádtól megtűrnék az arany íriszeket. De minket... téged nem fog elfelejteni. Tudom, hogy minden erejével azon lesz, minél több emberiséget tartson meg magából. Hogy Bella legyen akkor is, mikor visszatér hozzánk. Mert vissza fog. Ha ő nem talál ki valami okosat, mi fogunk! - jelentem ki határozottan, és ezen utóbbi témában teljes mértékig biztos vagyok. Nem ment volna el, ha nem tudná, hogy egyszer visszatérhet a családunkhoz. Egyik kezem elveszem a kormányról, hogy megfoghassam vele Nessie kezét, és rámosolygok együtt érzően, hogy tudja, tényleg így lesz, és nem fogjuk hagyni, hogy bárkinek is baja essen.

words: 870 notes: Náháhá, imádlak!

Tárgy: Re: Ajándékbolt Szer. Feb. 12 2014, 22:37

Igazán örültem annak, amit a nagynéném mondott. Bár igaz, ami igaz ezzel már az eddigiekben is tisztában voltam valamennyire, de azért jó volt hallani.
- Én pedig nagyon hálás vagyok érte neked Alice néni. – mosolyogtam rá nénikémre.
Hiába néz ki olyan kis törékenynek és védtelennek, igazából egy igazi vadász, lakozik benne. Egy olyan vadász akinek igazán a helyén van a szíve és aki bármire képes azokért akiket igazán szeret. Úgyhogy nem is kérdéses, hogy miért szeretik őt annyira. Többek között én is. Ő számomra nem csak olyan, mint egy nagynéni, hanem olyan, mint egy jó barát. Egy igazán jó barát, sőt talán az egyik legjobb. Egyszerűen imádom a dolgokhoz való hozzáállását. Őt nem érdekli, hogy micsoda Jake és mi vagyok én. Ő csak két szerelmes fiatalt lát bennük, akik epekednek egymás után, de a sorsuk mindig közbeszól.
- Bíztam benned Alice néni. – mondtam egyre jobban örülve annak, hogy van egy ilyen nagynéném, akire minden téren számíthatok.
A nagynénémre komolyan sok mindent el lehet mondani, de talán a legigazabb az lenne ha úgy jellemezném, mint egy törpe tornádót. Az egyik pillanatban még mellettem állt a másikban pedig már sehol nem volt. Még az én félig olyan szuper, de vámpír képességeimnek is nagyon gyorsnak tűnt. Mikor végre utol értem a garázsban, nem sokat várakoztunk. Mind a ketten beültünk a szép kanárisárga csodaautóba és már indultunk is.
Megvártuk ameddig az automata garázsajtó szép lassan kinyílt, majd Alice kitolatott, bekapcsolta a rádiót és úgy indultunk el végre arra az igazán régóta esedékes csajos napra.
- Hát igaz ami igaz, nem most volt. Csak hát ez az egész mizéria, meg minden. Meg őszintén szólva, ha akad egy kis szabad időm akkor azt megpróbálom Jacobbal tölteni. Persze ha alkalmunk nyílik rá. – válaszoltam elmélázva az eddig történteken.
Tény és való, hogy sok időt töltök a családommal és néha egy kicsit úgy is érzem magam, mint egy rab madár, de ez úgy is változni fog nemsokára. Magas árat kell a szabadságomért fizetnem. De mégis ha választanom kellene aközött, hogy anya itt maradjon, vagy szabadon flangálhassak, mindenféle kísérő társaság és mindenféle felügyelet nélkül akkor mindenképpen anyát választanám. Eddig ebben a biztonságos világban éltem, ez után is kibírnám valahogy. De sajnos erről nem én döntök, és amit anya egyszer a fejébe vesz, az úgy is van. Itt vagyok rá én, az élő bizonyíték.
- Alice néni? Szerinted mi lesz anyával, ha elmegy? De őszintén! – néztem rá nagynénémre kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

TAGGED: AliceWORDS: 400 MUSIC:CLICK

[/color]

Tárgy: Re: Ajándékbolt Hétf. Feb. 03 2014, 22:29

My little angel, Renesmee

✧ ✧ ✧

You make me smile

Sosem kellett azon gondolkodnom eddig, hol lehet Jasper. Nem kellett aggódnom, nem kellett félnem mikor látom megint. Nem is hittem volna, hogy valaha olyan helyzetben leszek, mint Renesmee, és nem fogok tudni semmit a választottamról. Jazz mindig itt volt nekem, nem ment sehova a közelemből, és már-már megszokottá vált a jelenléte, természetessé. Számtalanszor megfordult már a fejemben mintegy óvatos aggódásként, hogy mi lenne velem nélküle, de úgy istenigazán nem képzeltem el a jelenetet. Nem kellett, mert tudtam, mit érez velem kapcsolatban, mit érez a vérrel kapcsolatban. Tudom, hogy a múltjában egyáltalán nem élvezte ezt az életformát, hangulatingadozásai megkeserítették, s végül mindez depresszióvá nőtte ki magát. Megváltás volt neki állatok véréből táplálkoznia még ha nehéz időket is élt meg az elején, de az, hogy volt végre célja, nem csak minden ok nélkül bolyongott ebben a hatalmas világban, s küzdhetett valamiért értelmet adott az életének. A családunk adta meg neki az igazi örömöt, a megváltás örömét. Most mégis hiányzik mellőlem, érezni akarom a hófehér bőréből áradó édeskéd illatot, ujjait az ujjaim köré fonódni, testét az enyém mellett tudni. Nehézkes sóhaj szakad ki belőlem, ám utólag rájövök, hogy sokkal halkabbra sikerült mint azt vártam, még az én füleimnek is csak halk szuszogás, és ettől kissé megnyugszom. Nem lepleztem le magam, az unokahúgom nem fog rájönni, hogy még mindig emészt az a valami, ami már akkor is kínzott, mikor belépett a szobába, s ez azt is jelenti, hogy nem kerül terítékre a téma. Akaratlanul is elmosolyodom, nem akarom még több problémával terhelni a lánykát, így is épp elég baj érte már a jámbor kis lelkét. - Igen.. bár tudom, hogy még mindig kicsit feszélyezve érzed magad, ha Jacobról kell beszélj. Ne aggódj, rendben? Én nem osztom a másik nagynénéd nézeteit, vagy apukádét. - fintorodok el a gondolatra, vajon miként reagáltak volna ők erre a beszélgetésre, de nem hiszem, hogy morgolódás és megjegyzések nélkül meglettek volna. Mint már sokszor szóba hoztam, igazán nem értem mit kell ennyit problémázni két fiatal szerelmes kapcsolatán. Miért ne élhetnék ők is úgy az életüket, ahogy mi? Csak mert két különböző fajból valók, még nem eshet bajuk, különösen úgy, hogy a fiú bármit megtenne a mi kis félvérünkért. Nem eshet baja, és csak ennek kéne számítani. Semmi előítélet. Ha a veszélyt ennyire túlértékelnék, talán én és Jasper sem kerülhettünk volna be a családba, hiszen idegenek voltunk, ismeretlenek, s akkor még skarlát szeműek. Mégsem hajtottak el minket. Az ifjú farkast sem kéne azért, mert a faja miatt ítélkeznek felette. Persze ez a saját kis véleményem, nem mintha baromi sokat számítana, de a lényeg, hogy Nessie-nek számít, és innentől kezdve már megéri kimondani amit gondolok. - Tényleg kedves tőled. És oda, ahová vinni foglak, találni fogunk valami hozzájuk passzoló apróságot, ezt megígérhetem! - nevetek fel halkan, de az az Alice-es csilingelés, ami rám jellemzően képes meggyőzni az embert, ott lapul benne, és ettől még inkább kellemesebben érzem magam. A következő pillanatban azonban már sehol sem vagyok, valami sürgető érzés telepedett meg a gyomromban és terjedt át lassan a testemre, különösen a lábaimra, amik hihetetlenül gyors tempót diktáltak. Aztán már csak a motorháztetőn ücsörögve várom Nessiet, hogy felbukkanjon, és indulhassunk. Semmi kedvem tovább ebben a lehangolt házban maradni, ahol a falak szinte sugározzák magukból a feszültséget. Képes velem ez a furcsa, sötét hangulat elhitetni azt is, amit normál esetben meg sem hallanék, nem ám fontolgatnám, és rágódnék rajta. Mikor végül odaér, és beül az utasülésre, könnyedén leugrom a földre, kecsesen, akár egy balerina, és egy negyedmásodperccel később már a kormány mögött ülök, bekapcsolom a biztonsági övet, a kulcsot behelyezve indítok, s mikor a garázsajtó lassan felemelkedik, kigurulok a kis útra, ami a rét mellett vezet el, és a rádiót olyan hangosra tekerem, hogy beszélgetni kényelmesen lehessen rajta, mégis elnyomja a ködös, rossz gondolatokat. Nem akarok ma ezzel foglalkozni, csak vidámságot csempészni a csajos napunkba. - Úgy érzem ezer év telt el azóta, hogy együtt töltöttünk egy kis időt! - biggyesztem az ajkam mint egy bánatos kislány, s közben fejemmel aprókat bólogatok a zene ütemére. Annyira... felszabadultnak és önmagamnak érzem magam. Mintha újra bele kéne tanulnom abba, hogyan legyek Alice. Különös érzés.

words: 678 notes: Náháhá, imádlak!

Tárgy: Re: Ajándékbolt Szomb. Jan. 25 2014, 23:24

É letem minden pillanatában azzal foglalkoztam, hogy mi is hiányzik a mindennapjaimból. Bárki megmondhatja, hogy iszonyatosan szeretnek a családtagjaim és azt is, hogy meg volt mindenem amit csak elképzelhettem. Egy valamit leszámítva. Mindig is hiányzott a szívem egy része. A lelkem egy darabkája. A másik felem. Viszont amióta visszatértünk Forksba. Washington legesősebb kisvárosába, azóta, mint ha ez az érzésem megszűnt volna. Vagy legalább is minimálisra csökkent volna. Sokkal jobban és boldogabban érzem magam, még akkor is, ha közben számtalan nehézségbe ütközünk bele. Nehézségek… Ez talán nem a megfelelő szó, de mégis eltörpülnek amellett a fájdalom és hiány mellett amit a szerelmünk, a társunk hiánya okoz számunkra, a bevésődések számára. Szeretem Jake-t úgy ahogy senki mást nem szerettem és nem is fogok egész életemben. Ő jelenti számomra a múltat, a jelent és a jövőt. Ő jelenti nekem a mindenséget. És akármennyire is szeretnék most mellette lenni. Minden pillanatban vele lenni, mégsem tehetem. Nem csak amiatt mert a családomban ezt nem nézné mindenki jó szemmel, hanem azért is mert itt van szükség rám. Az anyukámnak van rám szüksége. Szeretem és nem tudnám nélküle elképzelni az életem, de mégis hozzá kell szoknom a gondolathoz, hiszen buta módon felajánlotta magát az olaszoknak cserébe, hogy ne nekünk legyen bajunk. Tudom, hogy szeretetből tette, de akkor is butaság volt. Aminek mindannyian isszuk majd a levét. De ma semmi féle módon nem szeretnék erre gondolni. Ma nyugalomra és szabadságra van szükségem, és az egyetlen ember, aki ezt meg is tudja nekem adni, az Alice néni. Ezért jöttem hozzá. Elcsábítani egy kis vásárolgatásra. Egy kis felejtésre. Ha több időre nem is, de legalább egy napig.
- Jaj Alice néni annyira örülök neki, hogy veled nyugodtan beszélgethetek erről az egészről. – mosolyogtam rá kedvesen és szeretetteljesen a nagynénémre, miközben ezernyi csodás kép rohamozta meg az agyamat.
Rengeteg olyan első dolog amit Jake és én együtt élhetünk át először, és rengeteg olyan dolog is ami az én életemben ugyan először fog megtörténni, de számára már nem is lesz olyan egyedi. Ilyen emlék az első csókunk, az első közös bálunk és sok olyan alkalom a még egyelőre csak egy szebb és boldogabb jövő reményképei. Egy közös jövő reményképei. Az eljegyzésünk, az esküvőnk, a közös jövőnk és a családunk. Minden együtt eltöltött pillanat, csodálatos képe.
- Próbálok jó benyomást tenni rájuk. – mondtam barátságosan és mosolygósan, miközben imádott nagynéném kitárta az ajtót.
Úgy tűnt el mellőlem, mint akinek az élete múlna azon, hogy mihamarabb kitehesse a lábát a házból. Lemerném fogadni, hogy már réges-régen a garázsban van és rám vár. De most még is jobban szeretnék nyugis, sietségmentes tempóban kijutni a házból. Így is elég gyorsan utolértem őt a garázsban, ahol a csinos kis autója motorháztetején ült és engem várt. Kedves, és tiszta szívből jövő mosolyra húzódott a szám ahogy meghallottam az izgatottságot ott csilingelni a hangjában.
- Jól van, jól van. Már itt is vagyok! – mondtam még mindig mosolyogva, miközben kecses léptekkel oda sétáltam az autójához, kinyitottam az ajtót és beültem a gyönyörűen kivitelezett szépségbe.
El se hinné az ember, hogy mennyire lehet lelkesedni egy négykerekű járgányért. De számunkra létfontosságú a gyorsaság és ez a kis csodajárgány szinte verhetetlen a maga kis négykerekű módján.

TAGGED: AliceWORDS: 520 MUSIC:CLICK

[/color]

Tárgy: Re: Ajándékbolt Szomb. Jan. 25 2014, 21:38

My little angel, Renesmee

✧ ✧ ✧

You make me smile, you little fairy

Sokkal jobb kedvem támadt, mint mikor egyedül ücsörögtem a szobában. Elegem van a bezártságból, ez az oka annak is, hogy ostoba feltételezéseket teszek Jasperrel kapcsolatban, pedig egyértelmű, hogy csak egy kis nyugalomra, egy kis időre van szüksége, semmi többre. Hagyok neki időt. A mai napot Nessie-vel töltöm, és egy percet se fogok agyalni, vagy legalábbis olyan keveset, amennyit csak tudok. Nem fogok erőlködni, hogy lássam a jövőt, tiszteletben tartom kedvesem döntését, erre az egy napra nem fogom zargatni. Hogy később mi lesz, majd kiderül, ám tényleg szükségem van erre a napra, hogy kimozduljak, megcsillogtassam mindazt a tudást, amit a divathoz mutathatok fel, és segítsek az unokahúgom gondolatait is elterelni a közelgő káoszról és veszteségről. Úgy mosolygok rá, ahogy mostanában senkire, úgy érzem ezer év telt el azóta, hogy igazán önmagam adtam volna, a pörgős drámakirálynőt, akit lehetetlen lelőni. Őszintén megvallva hiányzott már ez a rendezkedés, ez a tervezés, a csacsogás, az önfeledt érzés, amit most megtapasztalhatok újra, és úgy iszom a félvér lánykából áradó pozitív ionokat, mintha ez éltetne, mintha úgy lenne szükségem rá, mint a vérre. Válaszára finoman bólogatok, mint valami szigorú nevelőnő, aki úgy véli, hogy ez még mindig kevés ahhoz, amit elvárt a diákjától. A végén persze felengedek, megenyhülve mosolygok, és úgy örülök, hogy végre volt része egy kis könnyed estében! Borzasztóan szüksége lenne rá, nem élhetne ekkora feszültségben, és bármennyire is ódzkodtunk tőle, hogy egy farkasnak legyen a bevésődése, egész jól alakul a helyzet. Ha rajtam múlt volna, javasoltam volna, hogy vigyünk magukkal a farkast is, ne szakítsuk el a két fiatalt egymástól, sokkal boldogabb gyermekkorban lett volna része ennek a leányzónak, ha vele van az a fiú, aki minden óhaját-sóhaját teljesíti. Mindenesetre én mindig is úgy hittem, hogy ebből túl nagy rossz nem származhat, elvégre mindenki túl sokat látott ez a dolog mögé. Abban ugyan semmi szörnyűséges dolog nincs, ha valaki bármit megtenne a másikért, akár még az életét is kockáztatná azért, hogy az az egyetlen személy, aki számára a legfontosabb, biztonságban legyen. Nss csak úgy ragyog, hogy két nappal ezelőtt újra láthatta a farkasát, és ennek én egyedül csak örülni tudok. Hogy is tilthatnánk el őket egymástól, mikor csak úgy árad belőlük a szerelem és a boldogság? Talán ezt most már mindenki felfogta, nem csak én látom így. A családunk fejlődik, és ez jó, és szép. Még mindig mosolygok, mikor megszólalok. - Annyira örülök, hogy jól érezted magad! De... - fintorgok egyet - Sajnálom, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe. Talán nem is akkora baj. Egy első, amit Vele élhetsz át! - kacsintok rá, miközben kiemelem azt az egy szót, és lassan ellépek az ajtótól. Végül is megkaptam a várt választ, még ha rövidebb is volt a kelleténél. Elvégre a részletekbe a leányzó úgy sem fog beavatni. Inkább alaposan átgondolom a kérését, próbálok valami olyasvalamire gondolni, aminek egy farkas, és egy szép indiánlány is örülhet, de azt hiszem... ez nehezebb, mint elsőre gondolná az ember. Eljegyzési ajándékot ritkán veszek, talán még nem is fordult elő ilyen, de mindenesetre nagyon jó ötlet ez Renesmee-től. Talán, ha már az üzletek között sétálgatunk, találunk valami alkalomhoz illőt, amivel lenyűgözheti őket. - Ez aranyos tőled. Biztos tehetünk valamit ez ügyben. Indulnunk kéne, gyere, siess! - förmedek rá barátságosan, és a kiválasztott táskát a vállamra vetve sietősen feltépem az ajtót, hogy mielőtt kijussunk. A folyosón egyszerűen csak végigsuhanok, meg sem állok a garázsig, ahol a kanárisárga Porsche előtt fékezek csak le, és a motorháztetőn ücsörögve várom Nessie-t. Esélyt sem adtam rá, hogy tartsa az iramot, a lehető leggyorsabban hagytam el a szobát, és vissza se néztem. Ha emberi tempóban jön, szívesen kivárom, ámbár ha a természetfeletti gyorsaságra hagyatkozik, még nagyobb örömmel fordulok az ajtó felé, és bocsánatkérően mosolygok rá. - Bocsánat, de képtelen vagyok türelmesen várakozni. Mennünk kell, a boltok csak rááánk várnak! - virítok rá egy széles farkasmosolyt, és csilingelve nevetek fel, mint valami gonosz kis tündér, aki egy enyhe horrortörténetből szakadt ki, hogy terrorizálja a népet az akaratosságával.

words: 651 notes: Kicsit gyenge, de szívvel-lélekkel készült

Tárgy: Re: Ajándékbolt Szer. Jan. 22 2014, 17:52

Kifejezetten kezdtem jobban érezni magam a nénikém társaságában, még akkor is ha kíváncsisága nem ismer határokat. De végül is ez nem ismeretlen a számomra, és valljuk be őszintén bennem is van egy, az övéhez hasonló kíváncsiság. Úgy tűnik ezt is sikerült elsajátítanom. De hát most, na. Nem is mi lennénk a Cullen lányok, ha nem így lenne. Mert ha jobban megnézzük, akkor mindenki átkozottul kíváncsi természet a családomban.
Kis kifakadását hallva olyan jóízű kacagás tört fel belőlem, hogy szinte alig tudtam abbahagyni. Tényleg dühítő lehet, hogy mindennel tisztában van ami a jövőben történik, kivéve akkor ha farkas van a dologban, és valljuk be őszintén ez nálam soksorosan igaz. Hiszen egy részem mindig Jacobbal van. Ha nem is szó szerint, de lélekben mindenképpen.
- Jaj Alice néni. Tudod… Csak a szokásos. Élveztük, hogy kettesben lehetünk. Meg megbeszéltük, hogy ha vége lesz ennek az egésznek, akkor elmegyünk kettesben táborozni. – mosolyogtam rá a nénikémre bizakodóan, hogy végre kielégítettem a kíváncsiságát.
Szeretem őt és azt is, hogy kezd megbarátkozni a helyzettel, hogy Jake és köztem komolyak a dolgok. De még mindig bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit mondhatok el nekik és mit nem. Jó, igaz, hogy nem történt semmi olyan amitől bárki is kiborulhatna, de akkor is. Annyira furcsa ez az egész helyzet amiben van a családom és a szerelmem, hogy nem szívesen osztok meg semmit senkivel. Meg kellett tanulnom, tartani a számat és ez alatt rá is döbbentem arra, hogy jobb ha inkább csendben vagyok. Azzal nem lehet hibát elkövetni.
- De ha már itt tartunk, akkor ugye majd segítesz nekem. Szeretnék venni valami szépet ‎Paulnak és Rachelnek. De egyelőre, még elképzelésem sincs, hogy mit kellene. Ugye segítesz? – néztem reménykedőn a nagynéném borostyánszínű íriszeibe.
Reménykedem benne, hogy ezzel egy kicsit elterelhetem mind a kettőnk gondolatait és jobb kedvre derít majd minket. Imádunk együtt vásárolgatni, és ha még van is rá okunk, akkor meg még inkább.

TAGGED: AliceWORDS: 312 MUSIC:CLICK

Tárgy: Re: Ajándékbolt Csüt. Jan. 16 2014, 00:37

Nessie Cullen

.................

My little angel Ajándékbolt 2369310412

A kellemetlen érzés a gyomromban, ami kosárlabda méretűvé nőtte ki magát az utóbbi néhány órában, kezdett csökkenni, ha nem is múlt el teljesen, apróra zsugorodott, és elhalványult. Háttérbe szorítottam az összes többi baljós gondolatommal és rossz feltételezéseimmel, csak Renesmee-re koncentráltam, aki úgy tűnt, csak úgy, mint én, boldogabb már attól, hogy ki fogunk mozdulni itthonról, és egy igazi csajos délutánt töltünk együtt. Már igazán ránk fért, ruhák, táskák, ékszerek közt kutatni, elveszni a sok üzletben, és addig járni a város utcáit, míg ránk nem esteledik. Hatalmas táskákkal akartam hazajönni, már régóta erről ábrándoztam, de az utóbbi időben minden olyan zavaros volt, időm sem volt Ness közelébe férkőznöm, és meggyőznöm, hogy tartson velem. Tudom, hogy nemrégiben kicsit távolságot tarthatott a nagy, tágas házunktól és az ő kis házikójuktól is, de egy bál egészen más, mint egy vásárlás, én már csak tudom. Lánytársaságra van szüksége, elvégre nem szólhat minden a farkasáról! Nekem is helyet kell kapnom az életében, miután minden a feje tetejére áll, így is, úgy is szüksége lesz a szeretteire, de én már most is meg akarom könnyíteni a helyzetét, és elfeledtetni vele mindazt a rosszat, ami nap huszonnégy órájában a fejében kavarog. Nem csak rólam és a kísértő démonokról van most itt szó, az unokahúgomnak nagyobb szüksége van vigaszra mint nekem. Hiszen... valójában mi is az én problémám? Rosszat érzek Jasperrel kapcsolatban, aggódom érte, mert önmagát okolja, de valójában túlreagálom az egészet. Máskor is küzdött már rossz napokkal, de fel fog épülni, össze fogja szedni magát, és majd ráébred, hogy butaságokon emészti magát. És akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Lassacskán kezdem elhinni, hogy mindez igaz, lenyugtatom magam, és apró mosolyom máris az arcomra költözik, ami - ahogy a kedvem is - csak növekszik, és növekszik, végül vigyorrá formálódik, és szinte hozzám nő, levakarhatatlanul ragyog fel. Csak egyetlen pillanatig változtatok az arckifejezésemen, míg egy apró kis ránc jelenik meg az orrom felett az aggodalom jeleként, szemeimben pedig fellelhető némi keserűség, és mutatóujjam feltartva, mintegy szidásképp szólalok meg. - Ne butáskodj, Nessie! Már hogyne örülnék neked? És igenis, igazam van, sosem zavarsz! Hisz emlékezz vissza, mindenki életét megváltoztattad.. - mutatok rá az orra előtt lévő tényre, és egy szelídebb mosoly után az előző fogvillantos, vidám maszkot öltöm magamra, ami már teljes mértékben a valóság része, és korábbi színészkedésem azonosul a személyiségemmel. Mintha Renesmee felbukkanna a kis szárnyaival, és varázspálcáját az irányomba fordítva rám olvasna egy bűbájt, talán ehhez tudnám hasonlítani hirtelen felbukkanását. Mert a jelenlétében még én is a legjobb formámat hozom, akkor is, ha néhány perccel ezelőtt még emésztettem magam látszólag hamis aggodalommal. - Bizony, ééén minden tudok! - éneklem egy lélegzet alatt, és a táskákért nyúlok, amiket aztán két kezemben feltartok, és hol lefelé, hol felfelé billentem őket egyenként, és míg Renesmee gondolkodik, türelmetlenül lóbálom őket egészen addig, míg döntésre sem jut. Megfontolom a tanácsát, gondosan végigmérem az elutasított táskát, végül egy jól irányzott csuklómozdulattal behajítom a gardróbba. Hirtelen eluralkodik rajtam a félelem, s megfordulok, hogy ellenőrizzem, csakugyan sikerült az egyik polcra dobnom a csinos kis darabot, de szerencsére épségben megérkezett a helyére, és nem érte baj. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, és unokahúgom elé libbenek immáron már a lila táskával. Óvatosan, ámbár mégis gyorsan rántom fel őt az ágyról, pont úgy, ahogy leültettem, és kecses mozdulatokkal táncolok el az ajtóig, és nekivetem a hátam a hűvös fának. Nem vagyok hajlandó innen elmenni, amíg nem tudom a mocskos kis részleteket. - És? - pislogok rá kíváncsian, mint valami kacér, hízelgő kis mesehős, és még ebből a távolságból is olyan pillantással illetem, mintha a veséjébe próbálnék látni. - Jellemző. Mindent tudok mindenkiről, kivéve, ha farkas van a dologban! - legyintek egyet beletörődően, és egy elkeseredett sóhaj után folytatom a kérlelést. Az nem létezik, hogy csak ennyit áruljon el! - Kérlek, ne mond nekem, hogy csak ennyivel tudsz szolgálni. Majd meggebedek, hogy mindent megtudjak! - pislogok rá még egy utolsó próbaképp, aztán lebiggyesztem az ajkam, és a lehető legszomorúbban nézek rá, mint aki a következő pillanatban még képes és könnyeket hullajt.

words: 662 music: ez&az notes:

Tárgy: Re: Ajándékbolt Vas. Jan. 05 2014, 22:12

Jóleső érzéssel töltöttek el a nagynéném szavai. Tudom jól, hogy még a legrosszabb pillanatokban is számíthatok rájuk és ez nagyszerű érzés, főleg mostanában. Tudom, egy kicsit … na jó nagyon eltávolodtam a családomtól, de ez van olyankor ha az ember szerelmes. Egy picit mindennél és mindenkinél fontosabb lesz számára a szíve választottja. Persze ha ez nem lenne elég, akkor még itt van ez a Volturi káosz. Jó lesz végre egy kicsit kikapcsolódnom és visszarázódni a normál életembe, ha csak egy rövidke ideig is.
- Ezt igazán jó hallani Alice néni. – mosolyogtam rá én is. Bár az én mosolyom egy kicsivel talán hitelesebb volt mint az övé. Tudom jól, hogy ő is emészti magát a történtek miatt, de hát mit tehetne? Neki is megvannak a saját démonai, amiket muszáj leküzdenie.
Ahogy ledermedt előttem és a tekintete homályossá vált, tudtam, hogy látomása van, csak éppen arról nem volt fogalmam, hogy mit láthatott. Legalább is a következő pillanatig, hiszen az ugrabugrálásából és a hirtelen támadt jókedvéből ítélve azt hiszem valami szuper dolgot láthatott.
- Te mindig mindent tudsz. – cukkoltam játékosan és mosolyogva követtem őt a szoba belseje felé.
Pillanatok alatt máris ott ültem a hatalmas franciaágy szélén és éppen azt ecseteltem, mi is a problémám, ami miatt jót tenne nekem egy kis Alice néni féle vásárló kúra. Ebben legalább nem anyára ütöttem. Imádom ha a plázában róhatom a köröket. Főleg akkor ha a kedvenc nagynénikéim is velem vannak. Olyankor teljesen átlagosnak érezhetem magam. Egy kissé túlságosan is vásárlásmániás, de normális, abszolút átlagos lánynak. Akinek az a legnagyobb problémája, hogy milyen cipőt, ruhát és kiegészítőket vásároljon. Jaj milyen jó is lenne, ha ennyire egyszerű is lenne minden.
- Hmm… a fekete egy kicsit vadócabb, viszont a lila pedig sokkal kifinomultabb. Imádom min a kettőt, de inkább a lila. Elegánsabb. – válaszoltam mosolyogva, miközben a nagynénémen tartottam a szemeimet.
Tudom, hogy csak azért kérdezte, hogy egy picit elterelje a figyelmemet, elvégre kitűnő ízlése van. Nem hiszem, hogy pont egy táska kiválasztása okozna neki problémát. De nem is ő lenne, ha nem próbálná meg jobbnak láttatni a helyzetet, mint amilyen valójában.
Visszatérve hozzám, egy igazi kis csinos üzletasszony külsővel rendelkezik. Egészen olyan nagynénis. Sehol az a szeleburdi, bohókás kislány külső, amivel a gimnáziumok dolgozóit és diákjait szokta elbolondítani. Annyira más volt és mégis annyira önmaga, hogy az döbbenetes, és miután talpra állított, az egész összkép megváltozott. Ha lehet ilyet mondani akkor kissé szomorkásabbá és egy kicsit durcásabbá is változott. Első pillantásra fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, de amikor hátrált egy lépést és feltette a kérdését, nyomban bűntudatot kezdtem érezni. Hiszen igaza van. Máskor mindent elújságoltam nekik már akkor rögtön mikor megtörtént, most pedig már két nap is eltelt és semmit nem meséltem neki. Szégyen és gyalázat, de elfelejtettem, teljesen el voltam varázsolódva.
- Jaj Alice néni… Teljesen el is felejtettem. Egy kissé el vagyok varázsolódva. Nagyon jól éreztük magunkat. Beszélgettünk, táncoltunk és a helyszín is csodaszép volt. Képzeld Paul és Jacob nővére eljegyezték egymást. – újságoltam egyre lelkesebben és csillogóbb tekintettel az eseményeket ahogy az eljegyzés került a terítékre.

TAGGED: AliceWORDS: 500 MUSIC:CLICK

Tárgy: Re: Ajándékbolt Hétf. Dec. 23 2013, 15:42

Nessie Cullen

.................

My little angel Ajándékbolt 2369310412

Renesmee képes arra, hogy kiszakítson a letargiából, és lehet, hogy mikor felbukkan az arcom csak félig meddig árul el valós érzelmeket, de mégis csak felragyog, reflexszerűen, amit nem igazán tudok megjátszani. Mosolyom viszont sokkal inkább hamisnak érzem, csaknem kettéreped tőle az arcom, mintha egy álarcot viselnék, ami nem a kényelemről volna híres. Az utóbbi időben úgy érzem, mindnyájan szerepet játsszunk, a családunk szétesőben van, hiába tartja össze egy cérnaszál, és jóllehet az örökké összeköt majd minket, akárhol is vagyunk, szétszórva a világban, de miért érzem úgy, hogy ez kevés? Talán Bella nem változott meg átváltozása után, Carlislehoz hasonló önuralma már az első évében megtartotta olyannak, amilyen emberként is volt, ámbár ez a Volturiról nem mondható el. Tehetetlennek érzem magam, és az unokahúgom közelében még nehezebb visszafognom magam. A jövőt szemlélem, miközben visszapislogok egy pillanatra a tükörre. Arcom elgyötörtnek tűnik, hiába van fent egy nyugodt mosoly, a szemeim mégis árulkodóan, szomorúan csillognak. Látszik rajtam, hogy mindent megtennék azért, hogy változzon a helyzetünk, mégsem tehetek semmit. Fognám az egész családot, és elköltöznék, menekülnék velük, de milyen élet volna az? Biztosan jobb, mint ami most készül, de be kell látnom, nem lenne értelme. Az olasz klán nem hagyna minket életben, nyomós okuk lenne rá, hogy végezzenek mindünkkel, hiszen nem kedvelik, ha ki vannak játszva, és áthúzzák a számításaikat, különösen Aroét. - Te sosem zavarsz, drága Renesmee! - fordulok felé, és villantok rá egy meghitt mosolyt, ami igazán szívből jön, tekintve mennyire szeretem ezt a kis teremtést, aki úgy pottyant az életünkbe, mint egy sziporkázó meteor az égből. Elé suhanok, igyekszem ezt az őszinte mosolyt fenntartani az arcomon, hogy még véletlenül se vágjak fájdalmas grimaszt. Helyette hirtelen elsötétül előttem minden, és egy üzletláncot látok magam előtt, meg Renesmee-t és engem szatyrokkal a kezünkben, ahogy csacsogva lépegetünk egymás mellett. A lágy mosolyból szikrázó vigyor lesz, és már azelőtt tapsikolva ugrálni kezdek, mielőtt kimondaná, hogy valójában ő is egy vásárlást szeretett volna ajánlani nekem. - Ó, tudom én azt! - ragadom kézen, és beljebb rángatom a szobába, aztán ugyanezzel a sugárzó arccal ültetem le az ágy szélére, és csak bólogatok, mikor közli, hogy miért is van szüksége a vásárló-körútra. Igazán örülök, hogy ebben nem az édesanyjára ütött, mert bár Bella ízlése és divatérzéke rengeteget változott átváltozása után és a hét év alatt, de még a mai napig nem tudom elcibálni magammal egyetlen áruházba se anélkül, hogy legalább egy fintort vágna. Mélyebben nem mertem belegondolni, mi lesz velem, ha ő már... még csak gondolatban sem tudtam befejezni a mondatot, mert akkor mindaz a jókedv, amit Ness ragasztott rám, és amit a ruhák, cipők, és egyéb kiegészítők gondolata is elősegített, egyszerűen köddé vált volna, és most nem bírnék el még több feszültséggel. Nem megy. Gondolataim elfojtása közben a gardrób felé araszolok, előveszek egy szimpla fekete, kisebb méretű táskát egy lánccal körbetekert fogantyúval, és egy ékkövekkel díszített lila, egyedibb darabot is, és mindkettőt magam elé tartom, tanácstalan arckifejezéssel. - Mit gondolsz, melyik passzol ehhez az alkalomhoz? - Igaz, most egybe részes, fekete térdig érő csipkés ruha volt rajtam, lila magassarkúval, amit érthető okokból nem vásárlásra terveztek, de egy hozzám hasonló strapabíró lényt nem tart vissza egy kényelmetlen cipő, még így is képes lennék órákon keresztül egy helyben ácsorogni, teljes mozdulatlansággal. Ha Ness csakugyan segít nekem választani, és az egyik táskára voksol, azt vetem a vállamra, míg a másikat visszasüllyesztem a hatalmas gardróbba, ami nélkül a szoba akkora lenne, mint egy kisebb, több szobás lakás, és az ajtaját gondosan bezárva, ismételten a lányka előtt állok meg. Egy pillanatra elgondolkodom, amíg kezét megragadva felhúzom óvatosan ültéből, és amint álló pozícióba küzdöm, lebiggyesztett ajkakkal, durcás arckifejezést öltve magamra hátrálok tőle egy lépést. - Miért nem meséltél nekem a partiról?! - Úgy tűnik, már két teljes nap eltelt az a bizonyos halloweeni buli óta, amin kivételesen Renesmee-n kívül egy Cullen sem tette tiszteletét. Mivel végig a házban rostokoltam, gondolataim alatt kucorogva, egy pletyka sem jutott el hozzám, pedig bizonyára a forksi jónép számára érthetetlen volt, hogy a híres és furcsa családunk kimaradt egy estélyről. Voltaképpen még a szervezéshez sem volt közöm, és ha nem telepedett volna rám száznyi, sőt, ezernyi gond, ez még el is szomorítana. Viszont Renesmee nem tette nálam tiszteletét azóta, és igaz, én sem kerestem őt, de... elfogadhatatlan, hogy nem rontott be hozzám csicseregve, amint hazaért!

words: 706 music: ez&az notes: Talán ideje volna, hogy folytassuk a játékot! Ugrottam egy kicsit az időben, remélem nem baj

Igazából, halványlila gőzöm sincs, hogy mihez kellene kezdenem. Tulajdonképpen semmi nincs megtiltva, de csak akkor ha van velem valaki. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy csak bébiszitterrel hagyhatom el a házat. Akkor annak meg mi értelme? Ez az örökös rettegés nem nekem való. A vásárlás azonban sokkal inkább. Az a terep jobban az én világom. Ebben a legjobban Alice nénire hasonlítok. Éppen ezért is szeretném, ma vele tölteni a napomat. Így aztán szapora léptekkel indultam el a szobámból a Jasper bácsival közös szobájuk felé. Kicsit zavar, hogy valamilyen szinten kihasználom, de mostanában ilyen a világ és ez által én is.
- Kopkopp. Szia Alice néni. Ugye nem zavarok? – néztem rá sugárzón mosolyogva.
Beljebb lépek az ajtón és bezárom magam mögött. A zár, hangos kattanással ugrott a helyére, én pedig úgy éreztem, hogy egy újabb szeretett családtagommal szemben játszom a jól megszokott szerepemet. De ma nem csak én vagyok az egyedüli aki szerepet játszik. Nagynéném ugyan olyan állarcot visel mint én. Tudom, hogy valami nincs rendben és azt is tudom, hogy a bácsikám és közte vannak mostanában problémák, de hiszek bennük és abban is, hogy minden jóra fordul.
- Akár hiszed, akár nem én is pontosan ezt akartam tőled kérdezni. - szaladt fülig a szám.
Ha már játék, akkor játsszuk jól. Mind a ketten tudjuk, hogy közelről sincs minden rendben a világunkban, de mikor is volt utoljára nyugalom ebben a világban? Hatalomhajhászok, halandó és vámpír szerelmek, csodagyerekek, bevésődések. Néha már kezdem azt hinni, hogy a sorsnak igazán dús a fantáziája, és ezt szereti is rajtunk bemutatni.
- Szükségem lenne egy-két dologra, meg azon kívül kezd elegem lenni ebből az örökös bezártságból. - vallottam végül is színt.
Remélem, érti mire is gondolok valójában. Soha nem szerettem ha a nyakamon lógnak, erre most minden lépésemet figyelik, hála az olaszoknak. Hát igazán, köszi Volturi. Ha eddig nem utáltalak volna titeket már eléggé, akkor most triplán megvan rá az okom.

TAGGED: AliceWORDS: 313 MUSIC:CLICK

Nessie Cullen

.................

My little angel Ajándékbolt 2369310412

Jasper... Ő jár a fejemben azóta a beszélgetésünk óta. Olyan zavarodott, és elveszett volt, akaratlanul is a legelső találkozásunk jutott eszembe. Akkor láttam egyedül ennyire magányosnak, a legsötétebb korszakát élte, s én voltam számára a mentőöv. Számtalanszor hangoztatta ezt, ám most haszontalannak, tehetetlennek érzem magam, s ez nyomorulttá tesz. A lelkemnek ő volt a gyógyír, mindig is, s most sem gondolom másképp. Ha ő nincs, pont olyan lelketlennek érezném magam, mint anno Edward, Bella nélkül. Nekünk, "halhatatlan" lényeknek az idő másképp telik, mint a halandó embereknek, nem tartjuk számon úgy a napokat, ahogy ők, azonban ha társ nélkül, magányosan éled az életed jó néhány évtized után, egyetlen hét felér ezer esztendővel, s minden egyes másodperc kínszenvedéssel járhat. Ilyen szempontból... szerencsésnek érezhetem magam, hogy Jazz ott van nekem, kiáll értem, s fogja a kezem, és meg is becsülöm mindezt, a szerelmünket, ő magát, és az érzést, ami szívemben lakozik, ha csak Rá gondolok. De most... félek, hogy nem elegendő a puszta tény, s az érzéseink ahhoz, hogy minden a helyére rázódjon. Mintha a különös, hátborzongató beszélgetésünk óta kiszakadt volna belőlem egy darab, és az az érzésem támad, akárhányszor erre gondolok, hogy többet nem kapom vissza. Lehunyom a szemem, és igyekszem kizárni a sötét gondolatokat, de mikor újból felpillantok a tükörképemre, az arcom még mindig aggodalomról árulkodik. Mélyről fakadó sóhajom is erről árulkodik, s hiába próbálok erős maradni, Jasper hiánya rémületet kelt bennem. Rossz érzésem van, és kelletlenül az ágyunk felé pislogok, és felidézem azt a pillanatot, mikor utoljára láttam. Nem tudom, azóta hol lehet, de bízom benne, hogy nem egyedül kószál valahol az erdőben. Félrekapom a fejem, miközben alsó ajkamat rágcsálom, s mikor az ajtó kinyílik, elmosolyodom. - Renesmee! - Abban a pillanatban ragyog fel az arcom, ahogy meglátom. Mintha rögtön könnyebb lenne a rám nehezedő teher, ami egészen idáig borzasztóan nyomta a vállaim, s így azok megrogyva ereszkedtek le. Most képes vagyok kihúzni magam, s miután gondosan a hajamba túrok, hogy égnek meredő tincsekbe rendezzem, megpördülök a sarkamon, és elé suhanok. Egyenesen előtte fékezek le, de közben úgy érzem, a vigyorgástól szétfeszül az arcom. Nem érzem jól magam a bőrömben, és félek, hogy a lányka majd átlát rajtam. Közben gondolatban elhatározom, hogy ma vele fogok foglalkozni, s ezzel két legyet üthetek egy csapásra. Én sem fogom az őrületbe kergetni magam a gondolkodással, és a kis Nessie sem fog aggodalmaskodni semmin, ha minden jól megy. - Mit gondolsz, készen állsz egy kis vásárlásra? - csilingelő hangom, és a feltörő lelkesedés a hangomban valamit elindít bennem, és máris jobban érzem magam, mintha a megszokott Alice kezdene kicsit visszatérni...

words: 427 music: ---notes: Uhh, nagyon röstellem, rengeteget késtem, és pocsék is lett a reag... Bocsi!!!

Tárgy: Ajándékbolt Szomb. Jan. 14 2012, 19:51

**Ajánlott tartalom**

» Ajándékbolt

Ajándékbolt

Ajándékbolt

Similar topics

Similar topics