Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat!
Hivatalos dátum: 2011. november 23.
*Kicsit se tűnhetek pszichopatának, amilyen vigyor (vicsor?) kiül a pofámra. Nem, semmi jókedv nincs ebben a mimikában, de úgy vagyok vele, hogy csessze meg az élet... mindig igazam van. Legalábbis akkor, amikor nyálas reménykedés helyett tisztában vagyok vele, hogy mindig jöhet rosszabb. A kölyök naiv, és idióta, de épp ez benne a szörnyű. Most komolyan én fogok megrontani egy gyereket? Ó, komolyan, istenem... beteg egy humorod lehet, már ha létezel. Nyilván nem. Szar ügy, mármint neked. Mondjuk momentán nekem is. Hogy keveredtem ebbe bele?! De már nem mehetek bele semmiféle filozófiai mélységekbe, mert a szavaira úgy elkap az amúgy is velem játszadozó iddeg, hogy legszívesebben megölnék valakit. Torkomból kiszakad egy nagyon is vadállatias mordulás, de egyelőre sikerül visszafognom magam annyira, hogy ökölbe szorított kezemet magam mellett tartsam, ne emeljem fel és húzzak be neki vagy bárminek. Pedig milyen kurvára jólesne! Csak tudom, hogy hülyeség, és miközben megtenném, akkor is tudnám... nem mintha ez az egész szituáció ne lenne egy elcseszett hülyeség. - Kurvára semmit nem tudsz rólam, kölyök! Fogalmad sincs semmiről! - ordítok rá, az én mély hangomon ez elég meggyőző, még ha az üveg nem is törik meg bele, de az én lelkemben valamire tutira igen. Izmaimat reszketteti a feszültség, a zacskóban zörögve ütődnek össze a pirulák, érzékeny fülemben fegyverdörgéssel ér fel a neszük. Nem ő tehet róla, nem ő plántálta belém, ott volt az mindig is, még a szörnyetegségem előtt is, csak azóta lett sokkal kezelhetetlenebb, és már a dühterápiás cuccok sem működnek rajta. Érzem, ahogy a bundás dög fejét felemelve szimatol bennem, nyugtalanul, kitörésre készen, nem értvén, mi ingerelt fel minket ennyire. Az energia felduzzad körülöttem, mint potenciális kitörések előtt mindig, sosem értettem, hogy lehet, hogy mások észre sem veszik, amikor ilyen fullasztó. Mély lélegzeteket veszek, igyekszem visszanyelni magamba, nem akarok jelenetet a nyílt utcán, még ilyen elhagyatott helyen sem. Meg úgy egyáltalán sehol, csak éppen... többnyire nem rajtam múlik. Ám ezúttal van olyan szerencsém, hogy sikerül moderálnom magam valamennyire - legalább annyira, hogy már nem tartok tőle, kiszőrösödve végzem. - Csak... valami... retrót - ismétlem utána akadozva, hitetlenül. Banyek... ez a flegmaság kábé meggyaláz mindent, ami nekem a zene. És az emberek még azt hiszik, hogy szeretik a zenét. Hát lehetséges így beszélni valamiről, amit szeretünk? Nyilván nem. Hát van is bennem némi vonakodás, amikor visszakérdez, lévén a zenéim többségéről nyilván még csak nem is hallott. Mondjuk most szerencséje van, mert ebben a pillanatban egy igen ismert banda dübörög a fülemben. - Ha azt mondom, Olympos Mons, úgyse tudod, kik ők vagy mit játszanak - csóválom a fejem lemondóan. A feszültség legnagyobb részt már elszivárgott tagjaimból, és inkább fáradtságot hagyott maga után. - Nem erőszakolok én rád semmit, idióta. Ajánlatot teszek. Könnyű anyag, amitől jól érzed magad a buliban. Kell, vagy nem kell? - Felteszem, nem a napról napra változó összetétele érdekli ezeknek a szintetikus szaroknak, úgyse tudnék kémiai képlettel szolgálni. A cucc pillanatnyilag valószínűleg még csak nem is illegális, mert nincs fenn a tiltólistán, egy atomnyit vagy még annyit se változtatnak a molekulaszerkezeten, és máris nem lehet ráhúzni a terjesztőre a vizes lepedőt. A törvényhozás sosem érhet fel gyorsaságban egy ilyen profitot termelő vállalkozással. Legalábbis nem a jelenlegi szabályozási keretek között. Ha valami komolyabb lenne nálam - tiszta metamfetamin, LSD vagy ne adja az ég kokó és heroin -, az egy teljesen más felállás lenne. Várakozón bámulok a srácra, tudatom peremét kaparássza az érzés, pontosabban a farkas, ami mintha mondani akarna valamit, miközben hevesen szimatol a fiú körül. Mi a tököm...? Bocs, haver, de ötletem sincs, mi a bajod...*
Edwin Pearson
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Apr. 25.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
⊿ SZÜLINAPOM :
1997. Apr. 04.
⊿ ÉVEIM :
27
Tárgy: Re: Lakótelep Vas. Május 22 2016, 18:24
Alig 10-15 perce sétálhatok az utcán, amikor egy "rossz arcú" srác megállít valami figyelemfelkeltő szöveggel. Nálam a szórakozást nyújtó dolgok listája elég hosszú és minden másra gondoltam csak arra nem, amire utalni akar. Hülye kérdés volt, de csak vállat rántok. Nem élek ilyenekkel, amikről beszél, legalábbis amire következtetek, ezért sem arra gondoltam először. Követem a tekintetemmel a kezét, ahogy becsúszik a zsebébe, és hamar megpillantom a kis zacskót, amikben parányi fehér gyógyszerféleség van. Persze nem vagyok hülye, hallottam már a drogokról, így természetes, hogy nem fájdalom csillapítót akar rám tukmálni. Megrázom a fejemet, és előveszem a telefonom, hogy kikapcsoljam a zenét. - Nem, de szerintem neked sem kéne ilyeneket árulnod. Sok embernek tönkre teszed az életét. Nem is tudom, hogy tudsz mindennap tükörbe nézni. - Mondom el őszintén a véleményemet, bár szerintem most leszek megverve, hogy ilyeneket mondok. Amúgy meg elég bátor, hogy csak így árulja a cuccot, mert igaz, hogy fiatal vagyok, de honnan tudhatná, hogy apám nem figyeltet a rendőr haverjaival. Amit persze nem tud, hogy már apám meghalt és sosem volt rendőr. De ott a feltételezés. - Csak valami retro-t. Már fel kell frissítenem a zenelejátszóm, mert már kezd unalmas lenni, csak sosem jutok el odáig, hogy meg is tegyem. - Talán csak az unatkozás jele, hogy ennyire beszédes vagyok, mert rég el kellett volna futnom, ahogy elővette a tasakot. - És te? - Azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy neki is félig ott van a fülhallgató a fülében. Csak reménykedni tudok, hogy a nővérem már rég alszik, mert ha véletlenségből erre járna, akkor kapnék tőle, hogy megint semmibe véve az íratlan szabályt, egy ismeretlen drogdílerrel leálltam beszélgetni. - De gondolom nem a zenéről akarsz velem beszélgetni, hanem rám akarsz erőszakolni egy olyan fehér izét. Mit árulsz amúgy? - Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, alapjáraton még gyerek vagyok és minden ismeretlen érdekel. Bár kipróbálni nem fogom, legalábbis ez a tervem, de kíváncsi vagyok.
*Ha lenne határa az öngyűlöletnek, valószínűleg ma éjjel elérném. De nincs olyan szerencsém, hogy valami láthatatlan hatalmasság, akiben nem is hiszek már régen, elhúzta volna a kezét és lemutatott volna, amolyan "eddig és ne tovább" stílusban. Tudom, hogy rosszabb mindig lehet - és lesz is. Furcsa paradoxon ám ez, mert olyan sokszor gondolja az ember élete során, hogy na, kész, ez már igazán a pöcegödör legalja, aztán kiderül, hogy mégsem. Legrosszabbnak érzed a napot, reménykedsz, hogy pozitívabbra fordulnak a dolgaid, és másnap nem csak hogy nem jobb semmi, de még a csalódás is rátesz egy kurva nagy lapáttal. És az önostorozás, hiszen hogy lehettél olyan hülye, hogy reménykedtél?! Na, én egyre többször kapom magam ilyen helyzeten, ilyen gondolatokon. Hittem volna tegnap, hogy ma dílerkedésre kényszerülök? Frászt. Akartam volna? Mentsen meg az ég, dehogy! Aztán mégis itt vagyok. Az elhibázott döntések következményei úgy temetik maguk alá az embereket, mint a lavina... pedig tényleg szimpi a srác. Olyan kis ártatlankának néz ki, és még a bennem élő dög is kedveli, pedig ő nem sokakat kedvel első látásra. Még a szüleimet is rühelli, pedig hát... na igen, sajnos elég sokszor nem egyezik az ízlésünk, például zenei téren is totál analfabéta. De hát mit várhatunk egy vadállattól? Nyilván nem lehet kifinomult műértő füle, mint nekem, akármilyen fejlett is a hallása. A srác megszólításával egyidőben vált az én fülemben is a zene, jó, úgyse illett a szituációhoz az a lágy hangzásvilág, ami a Curse-t jellemezte. A metálos Madonna-feldolgozás annál inkább. A visszakérdezésére azért némileg pislogok, talán gyengeelméjű is a kölyök, vagy mi? Mit gondol, flashdance-musicalhez keresek szereplőket az éjszaka közepén, vagy mi? - Nyilván nem cukorkát osztok - jegyzem meg, kissé rekedtessé váló hangon, s csak egy leheletnyit tétovázok, mielőtt kiemelném a kezem a zsebemből. Benne ott zörög a zacskó, kicsit megrázom, hogy az összeütődő tabletták hangja is nyomatékosítsa az ajánlatot. Nem bizonykodom, hogy garantáltan tiszta cucc, nem én dobtam össze, gőzöm sincs, mi mindent pancsoltak össze benne. De tudom, mit okoz, láttam eleget... ha felhőtlenül jól akarja érezni magát, arra tuti. És nem okoz úgy függőséget... szervi és testi szinten vagy épp orvosi értelemben nem. Lelkileg és mentálisan viszont... az egy másik kérdés. - Próbáltál már ilyet? - érdeklődöm meg halkan, magamban reménykedve, hogy basszus, mondjon igent... vagy rohanjon el hanyatt-homlok. Azzal is kiegyeznék. Csak ne nekem kelljen rácsavarnom valami patkányméregre, könyörgöm. Gyűlöletes helyzet. Próbálom elterelni a figyelmem, s mi mással tenném, ha nem zenével? Nem elég a hörgés a fülemben. - Mit hallgatsz? - váltok témát hirtelen, talán még jobban összezavarva a srácot, nem érdekel. Mennyivel szívesebben tartanék neki muzikális fejtágítót, mint hogy ezt a szar helyzetet vigyem tovább, amiben vagyunk! Arra nem számítok, hogy olyan felvilágosult lenne zeneileg, mint én, ilyen szinten csodabogár kevés rohangál az utcákon, és ismerjük is egymást, mint a szűk szubkultúrák tagjai általában. De attól még lehet nyitott a minőségre a srác. Persze azzal valószínűleg el is vesztené a bundásom szimpátiáját, aki még mindig körülfogja energiájával, nem zavartatva magát a totális semmibe vételtől: az emberek 99,99%-a nem érzékeli őt. Az elmebaj már csak ilyen.*
Edwin Pearson
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Apr. 25.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
⊿ SZÜLINAPOM :
1997. Apr. 04.
⊿ ÉVEIM :
27
Tárgy: Re: Lakótelep Hétf. Május 16 2016, 02:27
Épp hogy elindultam hazafelé a haveromtól, mikor előkapom a mobilom, hogy valami zenét állítsak be. Mindez után bedugom a fülem, majd zsebre dugom a kezeimet. Ahogy hallgatom a zenét, megjön a kedvem egy kis szórakozáshoz, és azon is agyalni kezdek, hogy kit hívhatnék fel ilyen későn. Természetesen senkit, hisz miért kéne bárkit is zavarnom az éjszaka közepén. Az is megfordul a fejemben, hogy elég ha elmegyek valahova és majd összeismerkedek valakivel. Belemerülök a gondolataimba, ezért sem veszem észre, hogy előttem valaki támasztja a falat. Igaz annyira késő van, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy egyáltalán valaki van kint az utcán. A zene épp a végére ér, ezáltal pár másodperc szünetet hagyva, míg elkezdődne a következő, mikor pont elsétálnék az ismeretlen srác mellett, aki megszólít. Ezért is nézek rá gyanakvóan, majd körbe, hogy valóban hozzám szólt-e. Talán ha szól a zene, már rég elsétáltam volna mellette bunkón, de nem így történt. - Mire gondolsz? - Vonom fel egyik szemöldökömet és kihúzom az egyik fülemből a füldugót. Szerencsére nem hangosan bömböltetem, hogy lehessen is hallani, hogy mit hallgatok. Viszont nekem valamiért fura ez a srác, azért bennem van az is, hogy valami elterelő hadművelet és mindjárt előbukkannak a semmiből a haverjai, akik agyon vernek és kirabolnak. Igen, tudom, túl sok akció filmet nézek, vagy mit. Azért észrevétlenül szemeimmel körbe pásztázom a területet, bár nem tudom ez mennyire sikerült.
*Ha egyszer megindulsz a lejtőn, akkor kurvára nehéz lassítani. Megállásról már rég nem is álmodozom, csak arról, hogy még talpon tudok maradni, miközben a törmeléket magammal sodorva száguldok lefelé, mert ha még ráadásként egy botlás után elesnék, hát az utolsó csepp bőrt is lenyúznám magamról, mire a pöcegödör aljába érnék, aztán a franc se akar merő seb lenni, miközben hullámzik körülötte a fekália. Guszta kilátások, nem? A gondolataim is épp ilyen vidámak, miközben szobrozom zsebre dugott kézzel, éppen csak ujjam hegyével érintve a kis zacskót, amiben érzem a tabletták íveit. Dizájnerdrog, pfujj. Ilyennel nem élek, naná, hogy ezt sózták rám, így kevésbé tartanak tőle, hogy felzabálom a készletet. Nem mintha számítana, akkor kifizettetnék velem is, és nekik aztán hulla mindegy, kinek a pénzéből veszik a következő fukszot a nyakukba, vagy luxuskocsit, vagy tudom is én, mire költik ezek a "keresetüket". Mondjuk tudják, hogy zsém nincs, ezért is kell ezt az "aprócska szolgálatot" tennem nekik. A rohadt életbe már... nem tetszik. Egy dolog, hogy én elcsesztem, elcseszem a saját életem, ahhoz jogom van. De hogy másokat arra csábítsak, hogy tegyék meg ők is? Az már nagyon nem fasza. De van más választásom? Be tudnám verni a dílerem képét, semmi perc alatt, de nem oldana meg semmit, csak tovább fajulna a helyzet, míg valaki meg nem döglik. Esetleg én. Szívós vagyok, de egyben csak egy lecsúszott kölyök... vagy a franc tudja már. Persze, szívtam ezt-azt, meg kipróbáltam emezt-amazt, de hát ki ne tette volna a helyemben?! Bakker... be kéne zárniuk, mert tiszta pszichó vagyok már, de ebben a kurva világban még arra se lehet számítani, hogy megtennék. Meg nem is hagynám. Akármilyen szar is az élet, azért ragaszkodom hozzá, és nem rácsos ablak mögül szemlélve. Legalább kaptam volna valami normális anyagot, nem ezt a szintetikus szart! Különben is mit várnak, mi vagyok én? Bolti eladó? Vagy hogy mondják ezt flancosan, márketinges? Majd jól rádumálok valakit, mi? Különben is hülyének kell lenni ahhoz, hogy egy ismeretlen arctól mindenféle pirulát vegyünk késő este. Ennyire degenerált már a világ? Mondjuk ne panaszkodjak, én is a sokat emlegetett "mai fiatalok" körébe tartozom... Momentán le se tagadhatnám a dolgot. Roggyant vállal, rakás szerencsétlenségért támasztom a lakótelep egyik házának falát, érzem érdes felületét a dzsekimen keresztül is. Beleöklözni, az lenne jó... Véresre horzsolni rajta a kezem, lenyúzni az ujjaimról a bőrt. Attól talán megkönnyebbülnék... hiú ábránd, tudom, de nehéz lenne leküzdeni, amikor tényleg ehhez lenne kedvem. Főleg, amikor meglátom a közeledő srácot... nem sokkal lehet fiatalabb nálam, bár engem rendszerint idősebbnek néznek, talán tagbaszakadt termetem vagy a többnapos borostám miatt, nemtom, de nem is érdekel túlzottan. Úgyis csak beskatulyázni tud mindenki. Nagy ritkán akad olyan, aki próbál kicsit mélyebbre látni, velük akár frankón el is dumálok... a zenékről, persze. Most csak halkan üvölt a fél fülemben az iPod, végtére a külvilágra is figyelnem kell, bármilyen szívesen elnyomnám minden zaját. A rohadt életbe, hogy ezt a szerencsétlent is most ette ide a fene... rá kéne üvöltenem, hogy húzzon el a picsába, ehelyett ellököm magam a faltól, és közelebb sétálok. A bestia, ami eddig nyugodtan hevert el bennem, rögtön felélénkül, energiái körbefonják az érkezőt, aki persze mit sem érzékelhet ebből. De az állatnak tetszik az ember, szája szélét nyalogatva, renyhe farokcsóválással jelzi nekem, hogy szimpi a gyerek. Kösz, haver, még jobban megnehezítetted a dolgom. Frankó... Nem húzom el a szám, miként kedvem lenne hozzá, inkább megszólítom a fiút. - Hé, kölyök! Nem hiányzik egy kis jókedv? - mit tudom én, hogy kellene ezt csinálni és intézni, nekem ez jutott eszembe, bár nyilván a világ legbénább szövege. A tablettákat nem mutatom még meg neki, más se hiányzik. És remélem, hogy nemet mond és elhajt a fenébe... akkor nem kellene rohadt bűntudatomnak lennie, hogy hülye kis drogost csinálok egy rendes kölyökből. Legalábbis annak látszik. Aztán lehet, kiderül, hogy már rég lecsúszott ő is, csak jobban titkolja, mint én a nyúzott pofámmal.*
Everybody tells me that it's wrong what I'm feeling
Lora and Jenna
Azért nem mondom, megfordul a fejemben, hogy az a nő a helyiekhez képest kirí az átlagból, bár az is lehet, hogy csak a város rosszabbik részét látom. Egyébként maga az utca csendessége mellett nem panaszkodhat a külcsínt illetőleg, egész kis takaros, pofás meg ilyenek... Akik nyugodtságra vágynak, azoknak biztos idilli volna ingatlant vásárolni errefelé. Én magam jobban szeretem a nyüzsgést, igénylem, hogy jó társaság vegyen körül, tehát Port Angeles ezen része nekem halál unalmas volna, ebből kifolyólag nem szándékozom a közeljövőben Seattle jó kis negyedét lecserélni. Visszatérve a nőre, el is indulok felé egy lesz ami lesz sóhajjal, majd leszólítom. Kicsit bűntudatom van, hogy mobilozás közben zavarom meg, éppen akkor jelez neki amikor segítséget kérek. A megjegyzésére kuncognom kell, fülig érő szájjal mosolygok, ezt a témát nagyon meg tudom érteni és órákig ecsetelhetném a saját tapasztalataimat. Azért nem lepődök meg a hirtelen jött mondatnak, mert mint azt mondtam, épp megzavartam a mobiljával való babrálást. Ismerős a helyzet. - Én ezt már réges-rég megtanultam, de sajnos a bevetett cselek sem használnak. A tied is olyan, mint egy túlpörgött tyúkanyó? - Kérdezem a mobilra vetett pillantás után (nem leskelődtem, nyugi, csak természetes reakció volt) egy lélegzetvételnyi szünettel szétválasztva a két mondatom. Az arcát fürkészem közben elkönyvelem, hogy jól döntöttem. Kedves vonásai vannak, mindenképpen kedvesebb, mint a többi járókelőnek, persze a szépségéről nem beszélve. Jézusom, az a bácsi például egyenesen ijesztő volt, szóval megnyugtató a szemeimnek egy kis ápoltság. Sajnos azonban lehet nem járok sikerrel és megöl a cipőm, mert megtudom tőle, hogy ő sem idevalósi. Lebiggyesztem a szám alsó részét egy pillanatra, közben egyik lábamról a másikra állok és a cipőm orrát a járdakőnek ütögetem, hátha legalább addig nem érzem, hogy szét akar passzírozódni a lábfejem. Tudtam én, hogy kockázatos új cipőben nekiindulni, de úgy tűnik szeretek veszélyesen élni, hjajj... Oké, azért remélem az öniróniám kiérződik. - Sebaj, próbáljuk meg! A Remington lakóházat keresem. A barátnőm szavait idézve egy baromi nagy lakótelepet kellene találnom, de a buszmegállótól idáig nem fedeztem fel olyat amire illene a leírás. . - Lehangoltan csóválom a fejem és ráncolom a szemöldököm a nő felé, aztán sóhajtok egyet és széttárom a karjaimat, nem is kell mondanom, hogy ez van, elég kifejező vagyok szerintem. - Nem hittem volna, hogy így el tudok veszni. Láttál valami hasonlót esetleg? - Azért reménykedek, hátha szerencsém van. Egyébként feltűnik mennyire nézi a számat, és nem csak átlagban véve, mint mások, hanem furán állandóan amikor beszélek. Ha ő beszél jórészt a szemembe néz, de egyelőre nem tulajdonítok neki nagy ügyet. Az emberek beszélgetés közben ösztönösen kiválasztanak egy nekik szimpatikus pontot a másikon, kinek mi a heppje. Én szempárti vagyok inkább, őt pedig megmosolygom. - Megkérdezhetem honnan jöttél? - Sodrom tovább a beszélgetést, hiszen azt mondta nem amerikai és kár lenne talonban hagyni ezt a szálat. Mindig érdekeltek az emberi sorsok, emellett órák óta csendben voltam, szóval ideje megtornáztatni a számat. Nem hallok ki akcentust, pedig van olyan ismerősöm aki évekkel Amerikába költözése után se tud megszabadulni tőle. Na és érdekel a származása, nem is tudok hozzá országot párosítani hirtelen. Európai kinézete van, az biztos.
This post is 511 words long, and it was written for Jennifer Claire Belrose. I wear -> this clothes
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Lakótelep Pént. Szept. 13 2013, 21:48
Lora & Jenna
"Isten először a férfit teremtette meg - de csak azért, mert szüksége volt egy piszkozatra a mestermű előtt!"
Reménytelien ültem fel a Port Angelesbe tartó buszra, hátha legalább egy pihentető nap után fel bírom dolgozni azt, ami történik körülöttem. Az még hagyján, hogy egy volturis Emberrel (!) kell bájcseverésszem, aki az olasz klán tagjait gazdámnak nevezi, sőt még azt is elfogadom, hogy Lotte egyre érthetetlenebb mazochista lény, na de hogy Joham ennyire tökkelütött legyen... Hihetetlen, hogy némely személyeknek még 1000 évesen sem nőtt be a feje lágya! - Inkább vennél nekem egy autót... - dünnyögtem alig hallhatóan, miközben írtam vissza az sms-t. Ha lenne egy autóm nem kéne buszozzam, de ő nem... inkább az öngyilkos hajlamait elégíti ki. Uram, miért súlytottál ilyen nevelőapával! Inkább maradtam volna a Volturi karmai között, semhogy elviseljem ezt az elmezavarodottat. Amikor a busz végre begurult a végállomásra, feltettem a napszemüvegem és elindultam a butikok felé. Igazán megérdemlek már egy pár cipőt és néhány csinos ruhaneműt. Amikor beléptem az üzletbe, egyből megláttam a megfelelő lábbelit, csodálatos korall színe volt és legalább tíz centis a sarka. Vámpírlétemnek köszönhetően bármilyen magas cipőben is képes vagyok úgy járni, ahogy a modellek a kifutókon. Csakhamar rátaláltam a többi ruhajelöltre is... és hát, mind megvettem. Nem feltétlenül vall rám ez a boltkórosság, de ha már Joham a vesztembe küld, hát legalább jól nézzek ki. "Ernest Hamingway, 24. - feltétlenül menj el oda. Várni fognak." - jött az sms kedves nevelőapámtól. Mindig is lényegretörő volt. Hogy mi célból menjek azt persze nem írja le, minek is fárassza magát ilyen hülyeségekkel... Csak csóváltam a fejemet és beütöttem a címet a telefonom gps-ébe. Csodás, csak néhány utcára vagyok tőle és még egy jó bő óra van a következő busz indulásáig. Peched van Jennifer, nincs kifogási lehetőséged! Elindultam hát a megadott cím felé, s minél közelebb jutottam hozzá, annál undorítóbbnak találtam a környéket. Milyen elhagyatott kupleráj. Csak néha-néha látsz egy embert, az pedig vagy vénebb még nálam is, vagy lepukkant drogos, vagy jobbik esetben csak alkoholista... Egyetlen egy normálisnak mondható női figurát láttam, aki úgy kitűnt ebből a rémisztő átlagból, hogy nem lehetett nem észrevenni. Látszólag neki is feltűnt, hogy azért én sem idevalósi vagyok, mert elkezdett felém jönni nagy, reményteli szemekkel. A mobil megint zörögni kezdett a kezemben és természetesen megint Joham akart tőlem valamit. - Sose légy lekötelezettje a nevelőapádnak! - (már ha az van neki) mondtam a lánynak, aki éppen hozzám szólt és nem erre a válaszra várt. De én azért elmondtam, hátha így le tudom vezetni a mérgemet és kedvesebben tudok a szolgálatára lenni. Aranyos lánynak látszott és igazából kicsit meg is sajnáltam, ezért voltam még készségesebb a megszokottnál. - Nem ígérem, hogy érdemleges infókkal tudok szolgálni, de megpróbálhatjuk. Nem vagyok Port Angeles-i, sőt amerikai sem, de azért mondd. - mosolyodtam a lányra, amit valljuk be, nem mindenki mondhat el magáról. Talán azért találtam ilyen szimpinek, mert csodaszépen ívelt, telt ajkai voltak, amiket mindig is irigyeltem a hozzá hasonlóktól. Félreértés ne essék, nem azért bámultam az ajkait, mert holmi falcs szenvedéjeim vannak, csupán meg szerettem volna érteni, amit mond nekem. Ez pedig süketen, jelbeszéd nélkül másképpen nem kivitelezhető.
Everybody tells me that it's wrong what I'm feeling
Lora and Jenna
Igazság szerint idáig soha nem indultam hosszabb útra. Phoenix nagy város, mindent megtaláltam benne és nem éreztem kényszerét, hogy akár kocsival, vagy más, tömegközlekedési eszközzel új célok felé vegyem az irányt. De fél éve totál magamra vagyok utalva, ugyanis meg akartam mutatni, hogy egyedül is megállom a helyem, bár Emma és Karl (miután feltápászkodtak az ájulásból) nem osztotta kitörő lelkesedéssel az ötletemet. Amíg nem leszek teljesen nagykorú ők felelnek értem, de azzal is tisztában voltak, hogy képes lettem volna akár megszökni, csak hogy elérjem amit a fejembe vettem. A magam tizenkilenc éve elejétől mostanáig a makacsságról szólt, ugyanis igen konok lánynak teremtett a jóIstenke, de nem hiszem, hogy annyira vészes lennék... Vannak nálam rosszabbak, sokkal, sokkal rosszabbak. Hosszas nyavalygás, győzködés és érvelés után a nevelőszüleim végül adtak akkora bizalmat, hogy elkezdjem élni az álmom, ami... egy kicsivel nehezebb, mint az én pici kis álomvilágomban elképzeltem. Ennek az ára a rendszeres kapcsolattartás. Naponta beszélek velük telefonon és az sem ritka, hogy váratlanul beállítanak a pici albérletembe. De megéri, bármennyit is lódítok, megéri... Igen, egy icipicit elferdítettem nekik a valóságot, mert egyelőre nem iratkoztam be a seattlei suliba és állandó munkám sincs, csak alkalmanként csillogtathatom meg a hangomat és igazából arra várok, hogy valaki érdemesnek tartson a továbblépésre. Kőkemény meghallgatásokra kezdtem járni, állam szerte próbálkozok, aztán... Majd meglátjuk. Nem akarnék szégyenszemre hazakullogni Karlékhoz, ezért beosztok minden fillért és még álmomban is a magabiztosságot gyakorlom. Szóvaal... nem mondhatnám, hogy unatkozom. De azért hozakodtam elő az utazással, mert az elmúlt időben profi szintre fejlesztettem, legfőképp a buszozást. A bliccelés már a kisujjamban van, de azt is megtanultam hogyan égessem be a csöveseket és mit csináljak a punkokkal, ha túl közel hajolnak a pofimhoz. Nagy dolgok ezek, néha olyan mintha a Survival műsorába csöppentem volna, csak annyi a különbség, hogy itt betondzsungel állataival kell szembenézni. Nem nagy dolog... Most éppenséggel Port Angelesbe veszem be magam, egy szintén gyermekotthonban nevelkedett régi barátnőmmel van találkám. Csak arra emlékeznék, hogy pontosan mit is mondott, hol forduljak le? Az odáig oké, hogy leszereltem egy bizarr kinézetű srácot és épségben szálltam le a buszról, de a késő délutánból nemsokára kora este lesz, és semmi hangulatom egy idegen városban az utcán csatangolni. Basszus, néha totál idétlen vagyok... Ráadásul telefonos segítséget sem tudok kérni, a táskámban meglapuló kis készülék ugyanis még az úton lemerült és kimerült. És nincs ezzel egyedül... Oké, ennyitől nem esek pánikba, elindulok az állomás utcáján, Elsie is ezt mondta, tehát legalább ha másra nem, erre emlékszek. Nagyjából dereng az elmondása szerinti útvonal, azt mondta nincs messze a lakótelep, ehhez képest viszont a ki tudja hogy hívják utcán jó 10 perce szedem a lábaimat, amikor útkereszteződéshez érek. Na most mi legyen? Bazi nagy épületet kellene látnom a közelben, és van is egy a bal oldalon, próba cseresznye alapon indulok el arra, de amilyen szerencsétlen vagyok tutira az ellenkező irány a helyes. LETOJOM! Majd megkérdezek valakit, amint látok egy normális és leszólítható emberkét. Ez a város kisebb a hallottakhoz képest, alig van mozgás, csak idősebb fószereket látok inkább, meg olyan szerzeteket, akikhez egy magamfajta bambiszemű lányka nem szívesen szólna. Annyi rossz van a világban, én meg nem történelem akarok lenni. Legalábbis egyelőre nem. Egy hosszú kerítés előtt cövekelek le jobb ötlet híján, mert elhatároztam időközben, hogy aki itt elsétál, vagy egyáltalán megközelíti ezt a szakaszt, én bizony lecsapok rá, és akkor is kiszedem belőle hol az a puccos telep, ha közben a fene fenét eszik! Teljesen felpörögtem, ennek megfelelően árgus szemekkel, szinte csücsörítve, türelmetlenül várok az áldozatra. Aztán a lobogó hajú idős bácsit mégis inkább kihagyom, illedelmesen arrébb teszem magam az elektromos kerekesszéke útjából, mert nem úgy néz ki mint aki egy csöppet is lassítani akarna... Jesszus. Már látom is a holnapi újságcikket: A NYOLCVANÉVES GÁZOLÓ KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL VÉGZETT ÁLDOZATÁVAL. A GYILKOS ESZKÖZ 10 KM/H-VAL HAJTOTT KERESZTÜL A FIATAL LÁNYON, MAJD ÁLDOZATÁT CSERBENHAGYVA SZÁGULDOTT EL A HELYSZÍNRŐL. A LÁNY FELTÉTELEZHETŐEN NEM HALT BELE AZONNAL A GUMIKEREKEK OKOZTA SÉRÜLÉSEKBE, A KEREKESSZÉKRE FELSZERELT FAGYASZTOTT CSIRKEFARHÁTAK MIATT AZONBAN VÉGZETES AGYKÁROSODÁST SZENVEDETT. Béke poraimra... A következő jelölt után nézelődök, szerencsémre kevésbé rossz arcú, sőt, kellemes benyomást keltő lányról/nőről van szó. Nem is várom meg, hogy talán felém sodródjon, én kezdem el szedni a lábaimat, majd remélhetőleg észrevesz és minden gond nélkül le tudom szólítani amikor elég közel kerülök hozzá. Nagy sötét pilláim alatt megjegyzem magamnak a különleges vonásait, mellette én bányarém vagyok... - Szia! Ne haragudj, ki tudnál segíteni egy kis infóval? - Kérdezem kicsivel halkabban a szokásosnál. Nem hiába, az idegen környezet próbára teszi az önbizalmam. -Egy bácsi az előbb majdnem kivasalt, szóval te vagy az egyetlen mentsváram. - Forgatom meg a szemeimet, így próbálom oldani a saját hangulatomat, és remélem, hogy bevágódok annyira a lánynál, hogy nem hajt el melegebb éghajlatra.
This post is 782 words long, and it was written for Jennifer Claire Belrose. I wear -> this
Igazság szerint, képtelen voltam vele betelni. A végtelenségig képes lettem volna szeretkezni vele, megállás nélkül, csak azért, hogy hallhassam a sóhajait és a nyögéseit. Fogalma sem volt róla, hogy milyen sokat adott nekem azzal, hogy hitt és szeretett. Nem kellett a múltra gondolnom, nem kellett gyászolnom, és nem kellett önmagamba roskadnom, mint valami romos épület. Bármit megadtam volna neki, hogy boldognak lássam, pedig alig pár hete ismertem meg, a véletlennek köszönhetően. Gyors, erős tempóval hatoltam belé, és aztán húzódtam ki, újra és újra, magamhoz szorítva a törhetetlenné vált porcelán testet, miközben Hayley megadva magát nekem hagyta, hogy eljutathassam a csúcsra. És nem csak én őt, hanem ő is engem. Alighogy elment, pár lökéssel később már én is elélveztem. Úgy ahogy voltunk hátradőltem vele együtt, és csak öleltem magamhoz. Soha nem akartam elengedni, talán mert féltem, vagy mert egyszerűen féltem, hogy új, vámpír énje mégiscsak elűzi tőlem. Azt hiszem, abba bele is őrültem volna. Puhán, lassan csókoltam a nyakát, zihálva lélegeztem be az illatát és a körülöttünk lengő szex szagát is. Csendesen feküdtem, bámulva a szoba plafonját, hagytam, hogy megforduljon az ölelésemben és hozzám bújjon. - Te vagy a fantasztikus – feleltem nyugodt hangon, lepillantva rá, majd csókot nyomtam a homlokára. Nem tudtam, mit csinált velem ez a nő, hogy így elvette az eszemet, de szerettem, mindennél jobban, ami eddig valaha is számított nekem. Persze a menyasszonyom nem tartozik ide, ő különleges személy volt számomra, és bármennyire is feledteti velem Hell az emlékét, nem tudja véglegesen kitörölni. Az emlékeimben a sötét hajú vámpírnő még mindig játszik velem, eltűnik a szemem elől, megzavar, majd felbukkan, és először megcsókol. A kezembe fogtam a szőke barátnőm arcát, óvatosan, szinte hitetlenkedve húztam végig az ujjaimat az orra vonalán, arca élén, s dús ajkain. Sóhajtottam és lehunytam a szememet. Tudtam, hogy ugyanúgy sosem fogok tudni szeretni, akármennyire is akarnék, éppen ezért nem is erőltettem. - Köszönöm – suttogtam a szájába, amikor fölé hajoltam és megcsókoltam hosszan. Azt akartam, hogy sose legyen vége. Ismeretlen ismerősként üdvözöltem újra az érzéseimet és azt a Lucast, aki képes gyengéd is lenni. Rég találkoztam már vele is. Aztán átfordított és kimondta azokat a szavakat, amikre annyira vártam. Csodálkoztam is hogy eddig bírta, de éppen itt az ideje, hogy megmutassam neki milyen is a vámpír lét mocskosabbik oldala. - Ahogy kívánod! – mosolyogtam Hellre szélesen, majd leemeltem magamról és felálltam. Előkotortam az egyik fiókból egy pólót meg egy farmert, felvettem az alsómat, majd a többi cuccomat, és elindultam a konyha felé. Az ajtóból még visszafordultam: - Öltözz, különben nem foglak megtanítani vadászni! – jelentőségteljesen és komótosan mértem végig a lányt, szinte felfaltam, és komoly kitartás kellett hozzá, hogy ne vessem rá magamat, de végül is kibírtam. Nagy nehezen.
Tekintetünk találkozott, és az eddig is forrongó világ még égetőbb lett, mintha egy vulkán közepén ölelkeztünk volna. Valósággal perzselt a vágy, forró hullámok szaladgáltak a testemen és a lelkemben. Most már azonos testhőmérsékletű testeink egymásnak simultak és a szerelem ritmusát járva és követve egymásba olvadtak. Megjegyzem, a szex hasznos az írói vénám kibontakoztatására. Ilyen fennkölt gondolatokat nem sokszor ontok magamból. Amint gyorsított a tempón, a vad hullámzás minden magasröptű gondolatot és megjegyzést elmosott. Mint ahogy a dagály a homokba rajzolt képeket. Ajkaink szenvedélyes csókban forrtak össze, és bár már nem volt szükségem levegőre, mégis zihálva faltam az ajkait. Egyre erősebben lüktetett bennem a vágy hogy minél többet kapjak belőle. Minden egyes nyögése közelebb úsztatott a határhoz, visszafordíthatatlanul megpecsételve a mennyországi útlevelemet. Vagyis azt már akkor megpecsételte amikor engem választott. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy Gyönyörország... Hmmm.... Ezeket egyszer le kell írnom, biztos kassza siker lenne! De most miért is ezzel foglalkozom?! Érzéki lassúsággal csókolt, nem volt megállás hiszen ahogy előbb is megfordult a fejemben: minek levegő?! Az csak egy felesleges reflex, ami megannyi gyönyörtől veszi el az időt. Egyre mélyebben és lassabban csókolt, minden egyes másodperccel közelebb sodorva az őrülethez. -Teljesen elveszed az eszem Lucas! - mormogtam, miközben folyamatosan borzongtam a gyönyörtől, libabőrős lettem amikor végig simított az oldalamon. Olyan érzések és ösztönök kerítettek hatalmába, amikre egyszerűen nincsenek szavak! Tenyere rátalált a mellemre, és addig masszírozta, amíg újra feszes nem lett és a mellbimbóim újra keményen meredeztek előre. Halkan nyögdécseltem a szájába, miközben kezeim a hátat és a nyakát cirógatták. Imádtam dús hajába túrni, a kezemet a tarkójára tapasztva közelebb húzni magamhoz, hogy éreztessem, nincs más vágyam csak vele lenni most és mindörökké. Ez a lassú szex, nem csak az volt aminek látszott. Számomra egy ígéret és egy megmásíthatatlan fogadalom hogy a világmindenség végéig az övé leszek és még azon is túl. Soha nem választhat el tőle semmi, és aki ebben a szent elhatározásomban akárcsak egy percig is akadályozni kívánna annak pokollá teszem az életét. Változott a helyzet, fölém kerülve fokozta a tempót, én meg ész vesztve hagytam magam. Teljesen átadtam magam neki, nem vettem át az irányítást és rábíztam magam.... Nem csak most... Örökre! Nem kellett sok, pár észveszejtő csípőmozgás után az előbbi kényeztetés és a szenvedélyes, érzékien lassú és érzelmes percek megtették a hatásukat. A nevét sikítva élveztem el, miközben karjaimmal szorosan magamhoz húzva simultam hozzá. A révület fél percig tartott, belecsókolt a nyakamba és egy széles mosolyt küldött felém. Pihegve és kábultan egy bájos mosolyt villantottam rá, miközben kezem az arcára siklott. - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad! -mondta, én meg döbbent elkerekedett szemekkel néztem rá. Nekem se kellett sok, ettől az egy mondattól újra fellángolt szememben a vágy, ahogy az ő férfiassága is újra készen állt. Hát persze... - Remélem, nem bánod, ha mutatok valami újat, miközben beváltom az ígéretemet -mondta, én meg a vágytól mukkanni se tudtam. Még mindig egy kicsit kábán bólintottam, szemeimben kíváncsiság éledt. Felhúzott magához és megfordított. Maximálisan bíztam benne, szóval már nem merült fel semmilyen zavaró mocskos emlék a múltból. Teljesen átengedtem magam... És kibaszottul élveztem... Már bocsánat a kifejezésért, de erre jobbat nem tudok mondani! Fokozhatnám még cifraságokkal, de szerintem ennyi is bőven elég. Kibaszottul. Élveztem. Pont! Most se kellett sok a gyönyörig, a nevét sikítva élveztem el, új szuper látásom elhomályosodott és szinte csillagokat láttam. Sokáig nem tudtam megszólalni, csak pihegtem a karjaiba bújva. Miután némi erőt gyűjttöttem, kicsusszantam magamból, majd felé fordulva néztem fel rá. Arcom valósággal ragyogott, régi fényem sehol nem volt a mostanihoz képest. Szemeim rubintvörösen csillogtak, csodálattal és forró szerelemmel néztem fel rá, ajkaimon bájos, mégis szexi pajkos mosoly ült. -Ez valami fantasztikus volt Mr. Blackwood! -suttogtam még mindig picit pihegve - Azt hiszem kvittek vagyunk... Talán... - az utolsó szónál pajkos fény villant a szememben, már készen volt a terv, amikor megéreztem valami mámorítóan édes illatot. Szemeim kitágultak, torkomban fellángolt a nagybetűs VÉRSZOMJ és mindet felülírt. -Vér... - nyögtem ki sóvárogva, miközben egy laza mozdulattal már Lucas fölé lendültem és rajta ültem - Vadásszunk... MOST! - követeltem szenvedéllyel hatalmas kérlelő szemeket meresztve rá.
______________________________________ Sok sok sok sok sok sok sok sok sok sok soook szeretettel Ne haragudj, a hossssssszú várakozásért :kukk: Igyekszem majd kárpótolni Szexistenséged! Remélem kárpótol némileg a reag, igyekeztem a legjobbat kihozni magamból Teljes szívből... Csak NEKED!... Csak itt... örökké *asszem úszom a nyáltengerben, befejezem :$ *
Nem tagadom, az egyik hobbim önmagában a szex volt. Egy másik a vadászat. Ezt a kombinációt, pedig nagyjából semmi nem tudta felül múlni, bár azt hiszem, komoly vetélytársa akadt a Hayley-vel való hancúrozás. Ő valóban a szeretőm volt, nem csak az ágytornákat illetően, hanem érzelmileg is, és éppen ezért kötődtem hozzá. Már akkor is, amikor halandó volt. Egyik legnagyobb hibám az elmúlt évtizedben, hogy nem mutattam ki és mondtam ki az érzéseimet, helyette az ösztöneimre hagyatkoztam és lekorlátoztam mindent egy olyan elemi szintre, ahol nincsenek érzések, csak a vér keltette mámor. Egy bizonyos ponton olyan voltam, mint újszülöttként. Akkor sem voltam érzések, különben élni hagytam volna minden akkori áldozatomat. Aztán ez szép lassan belém ivódott, és hiába próbáltak megtéríteni, hogy legyek vegetáriánus, és maradtam az emberi diétámon. Kevésbé humánus, de sokkal jobb. Ez már csak így van. Hogy az újdonsült vámpír barátnőm hogyan fog dönteni, az tőle függ majd, de én emberekre fogok vadászni, és arra is fogom megtanítani őt is. Aztán szíve joga, hogy megtér-e vagy sem. Egykori menyasszonyom is csak állatokat gyilkolászott, persze nálam meg is értettem, hogy miért. Nem az egyszerű „szegény halandó voltam én is, ezért nem bántom őket” típusú kerülő miatt táplálkozott úgy, ahogy. De ez mindegy is. Egyelőre lefoglalt a Hayley-vel való szex, bármennyire is kíváncsi lettem volna, hogyan végez az első áldozatával. Az most kicsit későbbre marad. Már benne voltam, amikor a homlokát az enyémnek támasztotta a felvette a ritmust. Belenéztem a most már vérben úszó szemekben és akaratlanul is elmosolyodtam. Gyönyörű volt és tökéletes. Mindennél és mindenkinél hibátlanabb. Viszont csak az enyém. Gyorsítottam a tempón, miközben egyik kezemet felcsúsztattam a hátán és a hajába túrtam ujjaimmal, majd csókolni kezdtem. Belenyögtem a szájába, és bár feleslegesen, de zihálva vettem a levegőt is. Egy rövid időre úgy éreztem magamat, mint egy kamasz, aki most veszti el a szüzességét. Legalábbis, azt hiszem, ilyen érzés lehet, de már egyáltalán nem emlékeztem rá, milyen volt, ha volt, emberként a szex. Mindenesetre Hayley borzasztóan felizgatott, úgy ahogy eddig még senki. Hosszan, érzéki lassúsággal csókoltam, megállás nélkül. Már nem kellett neki sem levegőt vennie, így nem volt megállás. A célom pedig egyértelmű volt, hogy elveszítse az eszét. Még inkább. És én is, akkor pedig jöhet az ígéretem, ami – ahogy érezhettem a férfiasságomon – nagyon is megtette a hatását, főleg többedjére kimondva. Másik kezemmel végigsimítottam az oldalán, majd mellét a tenyerembe fogva kezdtem masszírozni, egészen addig, míg nem éreztem, hogy újra megfeszül a kezem alatt. Szerettem. A szexet és Hayley-t is. És a szőke lánnyal való szexet még inkább. Végül eldöntöttem, így fölé kerülve folytattam, egyre gyorsabban mozogtam. És ez elég is volt. Az előző orális kényeztetése, és ahogy körém zárult a hüvelye megtette a hatást. Egy hangos nyögés – majdhogynem kiáltás – kíséretében élveztem el, de nem mozdultam el Hayley-től, továbbra is benne voltam. Belecsókoltam a nyakába, majd szélesen mosolyt küldtem felé. - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad! – figyelmeztettem és mosolyom ördögi vigyorba fordult, aztán már újra mozogtam, alig pár perc múlva már újra megkeményedett a férfiasságom, egyenesen a lányban. Aztán kihúzódtam belőle. - Remélem, nem bánod, ha mutatok valami újat, miközben beváltom az ígéretemet – mondtam halkan, közben felhúztam magamhoz, de most megfordítottam. Amíg halandó volt kerültem ezeket a pózokat, mert kifejtette az első alkalommal a véleményét, de most bátorkodtam egy újabb kísérletet tenni, bízva benne, hogy tetszeni fog neki így is. Behatoltam hátulról, kezeimmel játszottam a hűvös bőrén, majd jobbommal előre nyúlva fokoztam tovább a vágyát és az élvezetét, ahogy a csiklóját kezdtem el masszírozni. Hayley nyakába csókoltam, közel húztam magamhoz, hogy a háta a mellkasomnak dőlhessen. Azt akartam, hogy sikoltson az orgazmusától.
___________________________________ notes:megint csak bocsánat, de remélem a reag kárpótol ;;
- Nekem a nyögéseid jobban tetszenek – mormolta a melleimbe, mire felkuncogtam, ám jókedvemet pár kéjes nyögés szakította meg, ahogy tovább kényeztetett. -Az elhiszem! Nekem is legalább ennyire tetszenek a tieid! Kajénul vigyorgott rám, én meg mohón vártam újra a mondatot. Hihetetlen, hogy még ebből a kérésből is kéjes kínzókamrát tud csinálni. Ez a szadista angyal tényleg élvezi hogy majd szétpattanok a vágytól és úgy fukarkodik a kielégítéssel, mintha nem lenne neki elég. Persze, ez nem szemrehányás, hiszen hogyan lehetne érdekes ha csak úgy egyszerűen ledöntene a lábamról, pár nyelv csapással és döféssel megadná amit akarok és végezne. Tudtommal ilyenek a romlófélben lévő rossz házasságokban vannak, és mi köztudottan nem vagyunk házasok és a kapcsolatunk színvonala és élete is felfele ível. Legnagyobb megelégedésemre, természetesen! Még mindig nem válaszolt, amikor megszabadított a bugyimtól. Nagy, karmazsin tűzben égő vágyakozó szemekkel figyeltem minden egyes mozdulatát. Új látásommal alig tudtam betelni kedvesem látványával, izmainak rezdülésével arcának minden egyes kis rebbenésével. - Megígértem, hogy rendesen megduglak! - mondta, miután egészen közel hajolt a fülemhez. Mit mondjak, nem maradt el a kívánt hatás. Az ajkamba harapva elégedetten nyögtem fel, miközben ő egyre lejjebb és lejjebb haladt a testemen, majd a titkos pontomon kezdett az őrületbe kergetni. Szép, szép ez az ígéret - gondoltam nagy nyögések és vonaglások közepette - de mikor váltja már be, az isten szerelmére?! Nem bírtam tovább. Elszakadt a cérnám és fordítottam a helyzeten. Megkóstoltatom vele a módszerét, végre megvan az erőm hozzá, hogy ne csak akkor vehessem kezembe a gyeplőt, ha ő odaadja. Persze, imádtam amikor lefogott és irányított, de be kell vallanom baromira élveztem olykor a domina szerepét. Erről jut eszembe, pár talán hozzám nem illő perverz dolog... Hmmm. Talán egyszer felhozom neki, kíváncsi leszek mit fog hozzá szólni. Eközben már lassú mozdulatokkal kínoztam, de nem tudtam megállni gondolataimat egy hatalmas kaján vigyor nélkül. Egészen pofátlanul néztem fel rá pilláim alól, szememből sütött a kihívás és az édes bosszú. Rossz emberrel kezdett, lehet a rossz élményeim régen gátoltak a pajzánkodásba, de mióta úgymond 'megjavított' azóta semmi nem szab nekem határt. Na jó, a szégyenlősség nem mőlt el a vámpírrá válásom óta, de hála új javított kiadásomnak nagyon jól tudtam leplezni. De azért ismét be kell valljam, Lucas és az iránta való érzelmein, no meg a szex, olyan dolgokat hozott ki belőlem és olyan tulajdonságaimat lökte a felszínre, amikről álmomban nem gondoltam volna hogy léteznek. Felszabadították a láncra vert igazi Hayleyt akit a rossz élmények és gátlások a mélybe taszítottak, így ő várat, és páncélt emelt maga köré. Valóságos hercengő volt a toronyban, aki hűségesen várt a hercegre... illetve a vámpírra ha pontosan szeretnénk fogalmazni! Nagyon jóleső érzés volt, hogy az én ajkaimtól nyög fel és feszül ívbe izmos háta. Elégedettséggel töltött el, hogy megadhatom neki mindazt amire szüksége van és elmondása szerint még többet is. Megvesztem ezért a férfiért. Ő sem bírta sokáig a kínzást, mielőtt még a végéhez értem volna felhúzott magához miközben felült és magára ültetett. Szorosan behunyt szemekkel kapaszkodtam a nyakába miközben hangosan felkiálltottam az ismerős de mégis idegen érzéstől. Oh, istenem mennyivel másabb így! Mennyivel intenzívebb... Fejem a nyakára döntve, elmélyülő légzéssel szoktam az érzést. Aztán mozogni kezdett, én meg lusta mozdulattal emeltem fel a fejem és néztem a szemeimet. Homlokomat óvatosan az övének döntöttem, miközben egy pillanatra sem engedtem el a tekintetét. Miután teljesen hozzászoktam az új felálláshoz, idomultam a mozdulataihoz és teljes szinkronban csináltam vele mindent. Kezei először nyakát és tarkóját cirógatták, majd pihekönnyű és finom mozdulatokkal, simításokkal a hátára siklottak, majd erős karjain át széles mellkasára. Vágyban szerelemben égp szemekkel néztem rá. Hirtelen olyan meghittnek éreztem ezt a pillanatot, ami teljesen meg látszott rajtam. Nem szóltam egy szót sem vonásaim és tekintetem mindent elárult. Nem mertem szólni, hiszen a múltkor is elég furán reagált az érzelgősségre. Így jobbnak találtam csenben maradva élvezni a pillanatot és várni az ígéreteinek beteljesülését...
______________________________________ sok szeretettel ne haragudj, a hosszú várakozásért :kukk: remélem kárpótol némileg a reag, teljes szívemből íródott
A hozzászólást Hayley A. Witcher összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 09 2013, 18:15-kor.
Az érzés, ami átjárt, miközben ajkaimmal játszottam a bőrén, mindenütt, ahol csak értem, és ahogy ő nyögdécselt az érzéstől felbecsülhetetlen volt számomra. Mintha minden a helyére rázódott volna újra. Persze nyilvánvalóan nem lehet ennyire egyszerű és tökéletes, de egyelőre nem akartam a problémákra és a jövőre gondolni. Sokkal inkább számított a jelen. Az a jelen, ahol éppen egy pillanattal ezelőtt szaggattam szét a barátnőm ruháit, ő pedig nevetett. Ezer csengettyű hangja sem ért volna fel ezzel a muzsikával. Megnyugtató volt a gondolat, hogy most már nem árthatok neki egyáltalán, legfeljebb ő nekem, ha nem vigyáz, de azt hiszem, ebből nem lesz probléma. Szerencsére strapabíró vagyok! - Nekem a nyögéseid jobban tetszenek – mormoltam a melleibe. És mennyire élveztem minden egyes kiszakadó hangfoszlányt. Mindegyik csak még inkább feltüzelte az én vágyaimat is. Aztán egy kaján vigyorral pillantottam fel Hayley-re. Tetszett, amit mondott, nagyon is, bár őszintén nem gondoltam volna, hogy valaha hallani fogok tőle ilyesmit. Egy rövid ideig nem is válaszoltam rá, csak miután lehúztam a falatnyi fehérneműt is róla. - Megígértem, hogy rendesen megduglak – egészen közel hajoltam a füléhez, majd onnan indultam el lefelé a testén, végül áttértem a lábaira. Aztán már orálisan kergettem az őrületbe. Már szinte könyörgött, de nem akartam, hogy így legyen orgazmusa. Nem, azt semmiképpen sem szerettem volna. Megvoltak a terveim, igaz még nem voltak igazán kidolgozva, de nem is hiszem, hogy kész menetrenddel kellene előállnom. Éppen elég, ha tudom, hogy mit csinálok, és jól is csinálom. És azt kell mondjam, Hayley is pontosan tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy „megbosszulja” az előző támadásomat. Átfordított, és a következő percben már körém zárultak az ajkai. Hátrafeszített fejjel, élesen szívtam be a levegőt, és a kegyetlenül jó érzésnek hála nyögtem is. Lassan és módszeresen fogadott be, majd engedett el. Önkénytelenül emeltem meg a csípőmet. Lepillantottam a lányra, aki pofátlanul nézett rám, de én csak hagytam, hogy folytassa. Tökéletes volt, iszonyatos izgató, nem csak az érzés, hanem a látvány is. Éreztem, hogy nemcsak egyre keményebb leszek a szájában, de egyre közelebb sodort a véghez is. Éppen ezért felhúztam magamhoz, majd felültem és magamra ültettem. Először csak hagytam, had szokja az új érzést, ahogy teljesen megtöltöm, aztán nagyon lassan mozogni kezdtem, amihez rendesen vissza kellett fognom magam, de a játékunkat nem akartam elrontani, és minél jobban el akartam húzni a szexet végét is. Túlságosan szerettem ingerelni Hayley-t, azt hiszem.
___________________________________ notes:bocsánat, hogy eddig tartott ><" ;;
Széles kajén vigyora igazi főnyeremény volt a nadrág leszaggatós mutatványomért. Huncutul kuncogva vigyorogtam rá, majd ártatlan arckifejezéssel szendén és bűbánóan pillogtam rá. -Jaj naggggyon sajnálom - motyogtam túljátszva a dolgot - Mivel tudnálak kárpótolni? - kérdeztem miközben kéjesen nyaltam végig az ajkaimon. Pillantásom sokat sejtető volt, szinte perzselték az arcát. Aztán visszatért a melleimhez és nem volt megállás. Egy perc nyugtot nem hagyott, nem finomkodott. Most végre kiálheti magát, az én legnagyobb örömömre. Innentől kezdve nem lesz kecmec, csak vad szeretkezés... emberöltőkön át. Jaj istenem ez annyira hülyén jön ki, mintha csak a szex miatt változtam volna át, de per pillanat nem érdekelt más... Csak ő és az őrült szex. Egy gyors mozdulattal letépte rólam a felsőt és a nadrágot. Hangosan kacagva feküdtem alatta egy szál bugyiban. -Hmmm... Határozottan tetszik a szakadó ruha hangja - jegyeztem meg szélesen vigyorogva, aztán elakadó lélegzettel hallgattam mit mond. Ezek a szavak olyan szinte felkorbácsolták bennem a vágyat hogy az hihetetlen. Morbidul hihetetlen. Szemeim elsötétültek. -Mondd ki még egyszer! - búgtam halkan az ajkaiba, miközben az összes vágy ami tombolt bennem az alhasamban összpontosult- Kérlek! Aztán lassú csókokkal haladt lefele az oldalamon. Aztán elérte a bugyimat én meg vágytól éhesen pillantottam rá, ajkaim elnyiltak, mozdulni sem tudtam. Felesleges légzésem felgyorsult és az ajkamba haraptam. Tény megállapítására lassan bólintottam. -Az vagyok - helyeseltem, miközben lassan lehúztam rólam a bugyimat. Túl lassú volt, türelmetlenül mocorogtam, miközben figyeltem ahogy a puha anyag a földre hull. Elvarázsolt finom hangja, majd Lucas újra magára vonta a figyelmet. A lábfejemtől egészen a combomig csókokkal borított el egészen a legérzékenyebb pontomig. Az ajkamat rágcsálva hanyatlottam hátra a párnákra, szemeimet behunytam és átadtam magam neki. Bimbóim megkeményedtek, mellem megfeszült a vágytól. Az első nyelvcsapás észveszejtő volt, halk nyögés hagyta el az ajkam. Az elsőt követte a második és még számtalan másik. Nyögve, sóhajtozva vonaglottam szája alatt. Lassan módszeresen kínzott. A kezeim közé került párnát laza mozdulattal szakítottam darabjaira, puha fehér pihékkel terítve az ágyat. Halkan szállingóztak a levegőben, mintha a mennyországban lennénk. És ott is éreztem magamat, a világ legcsodálatosabb sötét angyalával. Nagyon közel jártam az orgazmushoz, de nem engedett elmenni. -Ohh, istenem - nyögtem elkínzottan, miközben nagynehezen az alkaromra tornáztam magam és úgy figyeltem szerelmem ügyködését. A fejem mindultalan hátra kívánt bicsaklani - Kérlek... Lucas..... Nem bírtam tovább, újra fordítottam a helyzeten. Lucast a hátára fordítottam és egy pillanat alatt megszabadítottam az alsónadrágjától. Ám csak eddig tartott a nagy sietségem. Szexin lustán mosolyogtam rá, miközben lassan elnyúltam széles mellkasán. Apró csókot leheltem a szájára, az orra hegyére, majd az arcélét és a nyakát borítottam forró csókokkal. Lassan haladtam lefele le a mellkasán le egészen a köldökéig, majd merev férfiasságánál megálltam. Huncutul az ajakamba harapva néztem fel rá, majd kéjesen nyaltam végig az ajkaimon. Lassan hajoltam fölé, miközben jobb kezemmel megmarkoltam és leheletfinoman simogatni kezdtem. Kínzóan lassan vettem a számba és még lassabban és mélyebben fogadtam magamba, majd újra ki és újra minél mélyebben. Nem kívántam fokozni a tempón. Sötét kéjes pillantással néztem fel rá. Tekintetemből tökéletesen sütött a kérdés: Na erre mit lépsz, nagyfiú?! Ha így akar játszani, ám legyen...
______________________________________ sok szeretettel indul a banzááááááj szívből jött minden szó *-*
A hozzászólást Hayley A. Witcher összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 02 2013, 19:26-kor.
Nyilván érezte a különbséget az érintések között, de ezzel én nem igazán foglalkoztam, jobban el voltam foglalva a nyakával, és a ténnyel, hogy most már olyan, mint én. Bár kicsit furcsa volt, hogy nem hallottam a szívét felgyorsulni, vagy a lüktető vérét. A gondolatból viszont eljutottam arra a pontra, ahol rájöttem, a vére már bennem van. Ez pedig morbid örömöt eredményezett nálam. Aztán egyik pillanatról a másikra sikeresen leszaggatta a farmeromat. Széles, kaján vigyorral néztem le rá. - Ez volt a kedvenc nadrágom! – jegyeztem meg, felvonva az egyik szemöldökömet, mintha kérdőre akarnám vonni, miért tette, amit tett. Aztán visszatértem a melleihez, nem hagyva nyugtot neki, egy pillanatra. Igazán szórakozhattam, úgy ahogy régóta nem. Vámpírnőkkel nem szoktam kikezdeni, vagyis ritka alkalmak azok, amikor megteszem, mivel sokkal bonyolultabb meggyőzni őket, hogy játszunk le egy vagy több partit. Ennek az a hátulütője, hogy igazán jó szex mindig kimarad a palettáról, mert hát nagyon buli dugás közben kinyírni pár könnyen kapható halandót, de az nem ugyanolyan. Hayley-vel meg alapból más témaként kezeltem az egész kérdést. Beleestem, innentől kezdve pedig sokkal fontosabbá vált, hogy neki mi a jó. De most egyáltalán nem akartam romantikázni és szeretkezni, bár valószínűleg úgyis az lesz belőle, de ez most részletkérdés. Egyébként is, tettem egy ígéretet. Egy gyors mozdulattal lerántottam róla a felsőjét, majd a nadrágját is. Ha így kívánt játszani, hát legyen. Nem vagyok semminek az elrontója, főleg ha azt a dolgot én is élveztem. És a vér után a szex volt a másik gyengém, meg a csinos lányok. Jelenleg pedig a leggyönyörűbb nő nyögött alattam, akit csak kívánhattam magamnak. - Végül is megígértem neked, ha vámpír leszel, rendesen megduglak… – finoman csókolva, harapva haladtam lejjebb az oldalán, miután elszakadtam az ajkaitól. – most pedig vámpír vagy – néztem fel a lányra, amikor elértem a bugyijáig, amit lassan húztam le róla, talán túlságosan is lassan, de nem bántam. Eldobtam az apró anyagot, és ha eddig nem szabadított volna meg az ingemtől, akkor most abból is kibújtam egy mozdulattal. Puhán és óvatosan csókoltam végig a lábfejétől egészen a combja belső felén át addig a szent helyig, amit már nem csókokkal illettem, hanem a nyelvemmel. Kínzó gyönyörrel kezdtem el kielégíteni Hayley-t, figyelve arra, hogy semmiképpen se menjen el így, az nem lenne az igazi.
Nevetésének csengése valósággal letaglózott. És én még azt hittem emberként volt lenyűgöző... Új vámpír szemeimmel Lucas több volt mint eszméletlen. Nevetése tovább korbácsolta lázadozó vágyamat. Amikor a csók után megpróbáltam tőle elhajolni nem engedett, az ajkamba harapva tartott ott. Kíváncsiságtól csillogó szemekkel meredtem a véremtől karmazsin szemeibe. - Szerintem te már rég kitaláltad, mit akarsz csinálni -mondta, majd miután fordítottam a helyzetünkön felnevettem és ártatlanul pislogtam rá. -Lenyűgöző Mr. Blackwood... Nagyon okos - vigyorogtam, majd mikor befejezte gondolatmenetét türelmetlenül kezdtem mocorogni alatta. Újra az ajkamba harapott, miközben ujjai becsusszantak a felsőm alá és csókolni kezdett. Mint minden, ez is annyival intenzívebb volt. Sokkal jobb, mint amilyennek emlékeztem rá, már amennyire vissza tudtam hozni a dolgokat. Az összes emberi emlékem silány minőségű volt és homályos. Elképzelni nem tudom, hogyan vagyunk képesek, mi emberek, így élni... Vagyis ők emberek... Mert én már nem voltam az, a látszat csalt. - Annyira kívánlak – suttogta a nyakamba, miközben alaposan kezelésbe vette azt. Helyeslően - elégedetten nyögtem fel, miközben kezeim a hátára siklottak, majd onnan le nadrágba bújtatott fenekére. Egyetlen laza mozdulattal téptem le róla a nadrágot. Nem kellett különösebb erőt kifejtenem, hogy a farmer anyaga engedjen akaratomnak. Meglepetten nevettem fel, majd meglóbálva a nadrág maradványait lazán a sarokba hajítottam azt. -Hoppá - haraptam az ajkamba, megbánást mímelve. De hazudtam, egy cseppnyit sem bántam annak a rongy darabnak a tönkretételét. Aztán a mellemhez ért. A feleslegesnek bizonyuló levegő bentakadt a tüdőmben egy pillanatra miközben a finom felsőm anyagán keresztül vette kezelésbe a bimbómat. Megesküdtem volna hogy volt rajtam melltartó... óóóó... A kis pofátlan! A gondolatra halkan felkacagtam, miközben ő még mindig a melleimet kényeztette. Elégedetten nyögdécselve nyomtam magam hozzá. Aztán nem bírtam tovább, lejjebb húzódtam aladta, majd újabb szenvedélyes csókkal forrasztottam össze ajkainkat. Minden érzelmet és vágyat belesűrítettem, nyelvem alaposan felkutatta minden rejtett zugát. Érzékien csókoltam, miközben kezeim visszacsúsztak a nyakára, majd a tarkóján felfele a hajába túrtak. -A tied vagyok - mormogtam a szájába, miközben lábaim is a csípője köré fonódtak - örökké! Vedd el, amire vágysz! Mutasd meg, milyen jó!
______________________________________ sok szeretettel indul a banzááááááj szívből jött minden szó *-*
Nem különösebben lepett meg, hogy minden elvonta a figyelmét. Ami nekem megszokott volt, neki teljesen újnak és különlegesnek számított. Engem is magával ragadott a kristálytiszta világkép, amikor először láthattam ilyennek, de ami igazán elbűvölt az a vér íze volt. Hayley-ét pedig még mindig éreztem a számban, ha csak rágondoltam, milyen volt belekóstolni. Elképesztő, de így is elfogott a mámor. A megjegyzésével nem is törődtem, sokkal jobban lefoglaltak a karmazsin íriszei. Annyira más volt, tökéletes ragadozónak látszott, és akartam is hinni, hogy valóban az is lesz, s nem csak látszat mindez. Felnevettem, amikor az ágyhoz szögezett, és most nem is nagyon tudtam ellene tenni semmit, hiszen amíg újszülött volt, erősebb volt nálam és minden más vámpírnál is. Szemmel láthatólag élvezte az erőfölényét és a helyzetet, hogy könnyűszerrel lefoghatott. Ahogy megcsókolt az annyival másabb volt, mint eddig, és ennek örültem. Örültem, hogy végre nem kellett minden mozdulatommal vigyáznom rá, mert most már nem okozhattam neki fájdalmat sem. Amikor el akart hajolni tőlem, beleharaptam az alsó ajkába, és jó ideig nem is engedtem el. - Szerintem te már rég kitaláltad, mit akarsz csinálni – nem tudtam befejezni, mert addigra már maga fölé fordított. – És nekem nincs kifogásom ez ellen – beleharaptam ismét ajkába, ujjaim becsúsztam a felsője alá, majd csókolni kezdtem. Reménytelenül kívántam ezt a nőt, aki most már az örökkévalóságig az enyém lesz. Nem is akartam gondolni arra, milyen beszélgetésen estünk át pár nappal ezelőtt, amikor még ember volt, valószínűleg Hayley-nek is már csak homályosan derenghetett, hiszen a méreg az emberi mivoltával együtt az emlékeit is elporlasztotta. És én ezt nem bántam. - Annyira kívánlak – suttogtam a nyakába, miközben egyre lejjebb haladta, a nyakán, vállán, majd a melleihez értem, de nem vettem le a felsőjét, helyette azon keresztül csókoltam, szívtam és haraptam. Megtehettem, mivel voltam olyan pofátlan, hogy nem adtam vissza rá a melltartóját, amikor kicseréltem a pólóját. Tudtam, hogy sokkal jobban fogja most élvezni a szexet, mint eddig bármikor és nekem is könnyebb lesz most, hiszen nem kellett annyira finomkodnom se vele.
___________________________________ notes:nem lett valami sok, de szívből van ^^ ;;
Amikor homlokon csókolt meglepődve pislogtam fel rá. Nem volt hűvös a csókja, valószínűleg, mivel immár én is az élőhalottak táborát erősítettem azonos lett a testhőmérsékletünk. A bókra szégyenlősen pislogtam rá, miközben vártam az arcomba tóduló vértömeget, de nem jött. Furcsa érzés volt, mint ahogy az összes új és erős inger. Hallottam a kint száguldozó autókat, az erdő zúgását, az első emeleti nénike kötőtűinek csattogását, a harmadik emeleten egy kisgyerek hisztizett csokiért. Szemem előtt vibrált a világ összes színe, megbabonázott a napfényben táncoló porszemek játéka, nehéz volt egy dologra fókuszálni, hiszen eddig annyi mindent nem láttam. Nehéz volt összpontosítani, de Lucas közelsége jócskán egyszerűbbé tette a dolgaimat. - Te meg még mindig vak vagy.... Szia!...- vigyorodtam el, hangom idegen volt számomra, de nem megszokhatatlan... idővel majd csak természetes lesz. Mint ahogy a vámpír lét összes újdonsága. Megszokásból töltöttem meg a tüdőmet levegővel, de nem volt rá szükségem. A végtelenségig kibírtam volna levegő nélkül, de a megszokás nagy úr volt. Így voltam a pislogással is, bár nem pislogtam annyira sűrűn mint emberként. Az új világom furcsaságai és újdonságai újra elvonták a figyelmemet, de Lucas újra vissza rángatott... Érintésére az ismert vágy felcsapott bennem és bizseregni kezdett a bőröm. De még ez is másabb volt mint régen. Sokkal intenzívebben mocorgott bennem a libidóm. Elsötétülő szemekkel kaptam el a tekintetét, majd a következő szempillantásban, már rajta ültem lovagló ülésben, kezeit a feje mellé fogva csaptam le az ajkaira. Szenvedélyesen csókoltam, hajam arany sátrat vont körénk. Minden nagyon intenzív volt, a vágyat is sokkal perzselőbbnek éreztem. -Túléltem - doromboltam pajkosan huncutul, miközben elválasztottam ajkainkat és lusta szexi mosoly ült ki az arcomra - Mit is csináljunk?! Az ajkaimba harapva, sokat sejtetően vigyorogtam rá, miközben elengedtem a kezeit és végig simítottam az arcán. Ajkaim elnyíltak, szememben vágy keveredett azzal a mérhetetlen szerelemmel ami már régóta tombolt a szívemben. Újra az ajkaira hajoltam, lágyan csókolni kezdtem, majd kalandozva indultam le az álla vonalán. Csókokkal borítottam be kedvesem arcát, majd lejebb haladva a nyakát gondosan elidőzve az ütőere felett, majd újabb hirtelen ötlettől vezérelve, meglepően könnyen és gyorsan változtattam a helyzetünkön. A hátamra gördülve rántottam magamra, kezeimet a nyaka köré fontam és ingerlőn dörgölőztem hozzá. -Bolondulásig szeretlek Lucas Blackwood - mormogtam, miközben az orromat az övének dörgöltem. Állításomat igazolta karmazsinvörös szemeim érzelmes csillogása.
______________________________________ sok szeretettel rövid, de lesz majd hosszabb *-*
A vére dübörgött a testemben, de újra és újra elnyomtam a vérszomjamat, ami arra sarkallt, hogy ne hagyjam meg az életét. Találkoztam már nagyon is finom emberekkel, de ez a lány különb volt mindegyiknél. Hallottam már, hogy az öregek ezeket a halandókat hívják éneklőknek, akiknek a vére annyira csábít egy-egy vámpírt, hogy éppen ebbe haltak bele. Nem kellett hozzá se szerelem, se semmilyen érzelem, hiszen ha egy magamfajta meg kívánja csapolni bármelyik embert, hát megteszi. Ki harcolna a bűverőnk és a hatalmunk ellen? Senki. A amíg világ a világ, ez így is marad. A halandó népség elhiteti saját magával és mindenkivel, hogy mi nem létezünk, csupán kitalációk vagyunk, Halloweenkor előveszik a szemfogakat, meg a művért, eljátsszák a csúnya gonosz vámpírt, és hiszik, hogy legrosszabb esetben a filmvásznon látnak minket viszont, esetleg egy-két rémálomban. Azonban ez csupán a naivitás határtalanságát jelzi. Hosszú ideig nem mozdultam el Hayley mellől, legalábbis addig nem, míg a fájdalomtól vonaglott. Amikor már nyugodtan feküdt az ölemben, úgy döntöttem itt az ideje, hogy megmosakodjak, és róla is lemossam a megszáradt vért. Ideges voltam, reméltem, hogy minden úgy fog történni, ahogy akartam, hiszen még sohasem változtattam át senkit, és fogalmam sem volt, mi ennek az egésznek a menete. Úgyhogy csak tippeltem. Persze ezt nem hangoztattam az éppen halál küszöbén lebegő lánynak, de ez tény volt. miután rendbe szedtem őt is és magamat is, visszaültem az ágyra és magamhoz húztam az egyelőre még alvó testét. Napok teltek el, és én nem mozdultam. Már kezdtem azt hinni, hogy egy életen keresztül így fogunk feküdni, amikor beállt a csend. Tudtam, hogy nem kell sok és fel fog ébredni. Erre még jól emlékeztem, az idegtépően hangos szívdobogásra. Aztán láttam, ahogy kinyitotta a szemeit, és körbepillantott, majd hangosan kimondta a nevemet. Végre felébredt. Lehajoltam hozzá, és homlokon csókoltam. - Gyönyörű vagy – suttogtam, végigsimítva Hayley karján. Szinte el sem akartam hinni, hogy tényleg vámpír lett, és csak miattam. Őszintén kíváncsi voltam, hogyan fogja bírni ezt az új helyzetet. Igaz sok mindent nem tehettem már, csak reménykedhettem, boldog lesz így is.
___________________________________ notes:bocsi rövid lett :s ;;
Mikor visszamentem a szobába éppen egy képet nézegetett. A félelem jeges marokként szorította össze a szívemet, egészen addig a pillanatig amíg meg nem gyújtotta. Valamit suttogott, talán hogy viszlát. Végtelenül szomorú jelenet volt, és bármennyire gonoszan hangzik, jólesett hogy megtette. Így éreztem, hogy tényleg elég fontos neki az ami közöttünk van, mégis maradt bennem kétség. Ezért ültettem le és mondtam el neki mindazt, ami a szívemen volt. Miután kiadtam magamból mindent, nem szólt, csak az ölébe húzott, átölelt és a vállamra hajtotta a fejét. Megkönnyebbülten fészkeltem magam az ölébe, miközben átöleltem a nyakát. Megszállt a teljes nyugalom. - Máris könnyebbé tetted a létezésemet - mormogta megnyugtatóan, miközben ringatni kezdett. Behunytam a szememet és átengedtem magam az érzésnek. Elmerültem a ringatásban, miközben az összes feszültség kiszállt belőlem. Teljesen rábíztam magam, miközben újra belecsókolt a nyakamba. Jólesően sóhajtottam fel, miközben kezeim a tarkóján kalandoztak. - És te meg az enyém - sóhajtottam válaszul, mielőtt lecsapott volna. Aztán fogai a nyakamba mélyedtek. Kéjtől és fájdalomtól nyögtem fel, miközben a vérem a szájába ömlött. Szemeimet szorosan lehunytam, miközben kezeim görcsösen fogták a tarkóját. Elborítottak a lángok, fájdalmas görcsök járták át az egész testemet, miközben kétségbeesett nyögések és kiáltások hagyták el a torkomat. Nem bírtam magam kontrolálni, finoman vonaglottam a karjaiban, miközben felemésztettek a lángok. Újra megharapott, fájdalomtól sikítottam fel, aztán erőmnek erejével szorítottam össze a számat. Nem kiabálhatok többet. Halk kis nyögések hagyták el a torkomat, miközben emésztettek a lángok és megjártam a földi poklot. Szemeim felpattantak és kétségbe esetten keresték az övét. -M.... maradj.... áááááá.... velem - nyögtem, küszködve, nehogy hisztérikus sikoltozásba torkoljon minden - Maradj velem..... Aztán a sötétség magával csábított és lehúzott a mélybe. Elvesztettem az eszméletem, de a sötétben is reménysugárként lebegett előttem Lucas arca...
... Napok telhettek el, talán hónapok. Kimerült voltam, sodródtam eszmélet és önkívület között. Amikor tudatomnál voltam fájdalmasan emésztettek a lángok, de igyekeztem kordában tartani a szenvedésemet és csak minimálisan kínlódni. Persze, a nyögéseket nem tudtam elfojtani és néha görcsösen vonaglottam a fájdalomtól de rosszabbra számítottam. Vagyis, a földi pokolban voltam, de büszke voltam magamra amiért nem sikítottam szét a fejem, egészen addig amíg tönkre nem mentek a hangszálaim. A szemeimet igyekeztem csukva tartani, de amikor kipattantak folyamatosan Lucast kerestem velük. Napok teltek el, talán hónapok és a fájdalom lassan kezdett visszahúzódni... Először a végtagjaim kaptak enyhülést. A mindent felemésztő láng folyamatosan húzódott vissza a testemben. A szívem rendíthetetlenül pumpálta tovább bennem a mérget, de minél több részem kapott áldott enyhülést annál gyorsabban és eszeveszettül kezdett dobogni. A végére azt hittem meg bolondulok dübörgésétől. Szemeim szorosan csukva voltak, ajkaim végre némán zárultak össze. A tempó egyre csak gyorsult, a végén mintha egyetlen folyamatos hanggá sűrűsödött volna.... Aztán megállt... Csend lett... Fellélegeztem, de a levegővétel nem hozott enyhülést. Helyette ezer meg egy illat és szagot éreztem. Szemeim felpattantak. Először a fal legapróbb repedéseiben gyönyörködtem, majd a ritka Washington állami napsütésben és a benne szállingózó apró ékkövekre.... Várjunk csak ezek nem is ékkövek, ez por?! Aztán utolért az eszem... -Lucas?! - hangom ezer csengettyűként csengett, idegen volt számomra...
______________________________________ sok szeretettel vámpiri lettem *---* :$ nagyon rossz lett? :$
Tudhattam volna, hogy félre fog megint érteni, hiszen tetőtől talpig nőből volt. Több mint négyszáz éve ismerem a női nemet és én hülye még mindig nem tudtam úgy kimondani valamit, hogy azt ne értse félre. Talán fel kéne adnom, és remetének állnom, vagy elmenni Itáliába és kinyíratni magamat, kevesebb bajom lenne, mint a jelen állás szerint. Alighogy hallottam becsukódni mögötte az erkélyajtót, megfordultam és a másodperc tört része alatt egy csinos kis lyukat sikerült ütnöm a falba az öklömmel. Csodával határos módon a fal megmaradt, bár felőlem darabjaira is hullhatott volna. Hallottam, ahogy odakinn Hayley némán sír, éreztem a könnyei sós aromáját, de úgy döntöttem nem megyek ki hozzá. Hamarosan minden megoldódik, vagy így vagy úgy. A saját magam ellen tomboló dühöt nem igazán csillapította le, hogy szétvertem a lakásom egyik téglafalát, de mindegy is volt. Elővettem a cigarettámat és miután meggyújtottam egy szálat, az ágyra dobtam a dobozt és a gyújtót. Nem néztem ugyan az erkély felé, de a minden egyes rezdülését követtem a lánynak. Idegesített, hogy nem tudtam, pontosan mi is a baja, és az is, hogy nem tudtam ez ellen semmit sem tenni. Türelmetlen vártam, hogy végre visszajöjjön. Annyival könnyebb volt Corneliával, hiszen ő már akkor vámpír volt, amikor találkozott a testvéreimmel és velem, arról nem is beszélve, hogy pontosan tudta mire vágyon, mégis csak akkor adta meg, amikor már tudtam kezelni az érzéseimet. Annyira más volt, mint Hayley, de ezért is szerettem ezt a halandó lányt, mert nem is hasonlított a halott menyasszonyomra. Nem akartam az ő képmását üldözni, úgyis csalódtam volna benne. Azt hiszem, ezért is öltem meg annyi barna hajú nőt Európában az első pár évben. És akkor beugrott egy fénykép, amit már régóta hordoztam a pénztárcámban. Még az első színes képek idején csináltattuk meg, jó régi volt, a színei megfakultak, de azért megtartottam, talán az egyetlen képem volt róla. A tárcám is az ágyon landolt, és egy percig csak bámultam a képet, amin vele együtt voltam. Cornelia a kamerába nézett a borostyánszemeivel és pedig megigézve bámultam őt. Még most is hiányoztak a vele töltött évszázadok. De tovább kellett lépnem, ha komolyan akartam Hayley-vel ezt a kapcsolatot, a menyasszonyomat pedig már nem hozhattam vissza úgysem. A cigarettámat az üvegtálra tettem, ami az éjjeli szekrényen volt, megfogtam az öngyújtót, majd egy kattanás hallatszott és a tűzzel meggyújtottam a régi fényképet, amit elkaptam a forró, narancsszínű lángnyelvek. A képet is a hamutartóba ejtettem és csak figyeltem, ahogy hamuvá porlad szét az emlék. - Viszlát, Lia… majd egyszer a pokolban – suttogtam, s tudtam, hogy végre, annyi idő után tényleg, visszavonhatatlanul és végérvényesen elengedtem a nagy szerelmet. Időközben a még halandó barátnőm is visszatért a hálóba, biztos voltam benne, hogy látta és hallotta az eddigieket. Magamhoz akartam húzni, de leültetett, és megfogta a kezemet. Mereven néztem az arcát, a kék íriszeket, amik miattam voltak szomorúak. Hagytam, hogy elmondja, amit akar, és bár sok helyen tudtam volna vele vitatkozni, nem tettem meg, csak az ölembe húztam, átöleltem, s fejemet a vállára hajtottam. - Máris könnyebbé tetted a létezésemet – mormogtam megnyugtatóan, miközben ringatni kezdtem, aztán rájöttem, hogy eljött a pillanat. A ragadozó csendesen kúszott elő, újra belecsókoltam a lány nyakába, aztán egyre lejjebb haladtam, finoman, észrevétlenül hajtottam oldalra a fejét. – Te vagy a világom közepe, azóta hogy otthagytuk egymás a kilátóban – azzal szétnyitottam az állkapcsomat és fogaimmal átszakítottam a puha bőrt. A vére a számba tolult és belenyögtem az érzésbe. Egy rövid időre átvette felettem az irányítást a vérszomjam, de nem hagytam, hogy emiatt meghaljon Hayley. Nagy kortyokban vettem el tőle az életet jelentő folyadékot. Tudtam, mennyire fájdalmas lesz az átváltozása, de nem tehettem ellene semmit sem. Végül elhúzódtam a nyakától, megnyaltam a számat, a fémes, vörös élet beborított engem és őt is. Megrészegített a vére, és tudtam, hogy még nem löktem át a határon, így újabb harapást ejtve rajta szipolyoztam tovább, egészen addig, míg nem hallottam, hogy gyengülni kezd a szívverése.
___________________________________ NOTES: imádtam *-* és 3...2...1... harapj *-* ;;
Szégyenlősen mosolyogva kapaszkodtam a nyakába, miközben a fenekem alá nyúlva becipelt a hálószobába. Aggódva pislogtam rá. Valamit felbolygattam, amit talán nem kellett volna de ideje kitálalni mindent. Most kell kiderülnie a dolgoknak, bár nem hiszem hogy tudna bármi olyat mondani, ami miatt megváltoztatnám a döntésemet. Olyat más sanszosabb hogy mond, ami miatt a visszatartott könnyek kicsordulnak, de azt nem tudom elképzelni, hogy előjöhet bármi olyannal, ami miatt megfutamodnék tőle és az örökkévalóságtól. Zavartan pislogtam rá, miközben bocsánatot kért. Nem nagyon értettem a helyzetet és nagyon furán néztem a szemeibe. - Lucas, én soha nem akartalak megváltoztatni - mondtam halkan némi felháborodással a hangomban. Sértett a feltételezés - Komolyan bánt, hogy ezt hiszed... Persze, egy ilyen kis naivának vannak ábrándjai és vágyai, de nem teljesülhet minden vágyunk és álmunk... Nekem már így is több teljesült, mint egy átlagos halandónak azzal, hogy te vagy nekem! Picit felbosszantott, amivel elfeledtem egy röpke pillanatra, hogy mennyire ideges voltam. De ez nem tartott sokáig, hiszen újra beszélni kezdett, és attól amit mondott eléggé szédült a fejem. Eszméletlenül jól esett hallani a szájából hogy szeret, viszont az a 'de' eléggé szíven ütött. Hatalmas szemekkel pislogtam rá miközben hallgatott. Sejtettem, hogy volt valaki a múltjában, aki miatt ennyire bezárkózott, de a legvadabb álmaimban nem gondoltam volna hogy ilyen drámai a helyzet. Végtelenül sajnáltam Lucast, amiért ezt végig kellett élnie, de nő létemre az agyam kombináló fele beindult... "...egyetlen nő volt, akit szerettem...a menyasszonyom volt, bármit megadtam volna érte..." - igen és akkor én?! Akkor most velem mi van? Engem is szeret, vagy csak mondja hogy szeret és még mindig a halott kedvesét szereti? Értem nem tenne meg mindent? Mégis hogy van ez... Cikáztak a butábbnál butább és zavartabbnál zavartabb gondolatok a fejemben. Szememet újra szúrták a könnyek, úgy éreztem túl sok ez így nekem egyszerre. Levegőre és csendre volt szükségem. Nem tudom miért zaklatott fel ez annyira, hiszen nem akar elveszíteni és szeret, mégis valami nagyon rosszul érintett. Agyam folyamatosan egy világszép nő képét vetítette ki neke, ahogy Lucassal van éppen és boldogok. Sokkal boldogabb, mint most, boldogabb mielőtt még megismert volna engem. Az ajkamba harapva próbáltam visszaszorítani a könnyeket. Kérdése némileg visszarángatott a jelenbe. -Egy pillanat - motyogtam, miközben tétován az erkély felé léptem - Le.. levegőre van szükségem! Mindjárt jövök! Bocsánat kérően pillantottam rá, aztán kimenekültem az erkélyre. Bezártam magam mögött az ajtót, bár tudtam hogy felesleges, hiszen tökéletesen látja és hallja mit csinálok. Vámpír volt, nem hülye, ráadásul ezerszer jobb érzékekkel rendelkezett mint egy halandó. Dideregve öleltem magam át, miközben róttam a kicsike köröket a talpalatnyi kis erkélyen. A könnyek némán folytak le az arcomon, miközben az agyam ezer fordulaton pörgött Azt mondta szeret... Azt mondta fél, hogy elveszít egy óvatlan pillanatban... Akkor most miért is hisztizek?! Hiszen, a menyasszonya meghalt. Tudom hogy sosem fogom betölteni azt az űrt, amit ő hagyott maga után, de lehet két embert szeretni. Nagyon sok olyan volt már a világtörténelemben, hogy valaki megözvegyült, de képes volt újra szeretni. Nem értem miért izgattam fel magam, hiszen tudom hogy szeretem. Nem lennék képes elhagyni vagy fájdalmat okozni neki, éppen ellenkezőleg. Boldoggá akarom tenni. Mégis félek, hogy nem szeret. Tudom mondta, de... A kétség mélyen belém fészkelte magát. -Mi van, ha nem is engem szeret, csak annyira hasonlíthatok rá... -motyogtam halkan, majd a számra csapva ijedten bámultam a sötétbe. -Ostoba vagy Hayley, - szisszentem fel. Nagyot nyögve álltam meg, majd a korlátnak támaszkodva néztem be a szobába majd fel az égre. Számít? Nem... Szeretem? Az életemnél is jobban.... Boldoggá akarom tenni? Bármi áron... Kérdés megoldva, túlságosan szeretem, még akkor is ha ő ezt nem úgy viszonozza. Sóhajtva töröltem meg az arcomat. Megigazítottam a hajam, majd mintha ki se ejtettem volna a számon azt a meggondolatlan mondatot visszamentem. Az ajkamat rágcsálva léptem Lucashoz. Megfogtam a kezét és az ágy felé húztam. Ha le tudtam ültetni, a lába közé álltam és úgy néztem le rá. Kezem nem engedte el a kezét és mereven az összefonódott kezeinket néztem. Még nem tudtam ránézni, mert tudta hogy sírtam. Látszott rajtam. -Figyelj... Ez... ez sem számít - kezdtem bele halkan - Nem tudom megváltoztatni a döntésemet, mert őszintén szólva nem akarom megváltoztatni. Ez már abban a pillanatban eldőlt, amikor először találkoztunk... Azután az este után, nem volt számomra menekvés, veled akartam lenni. Tudom, hogy sohasem fogom betölteni azt az űrt, amit Ő hagyott maga után. Tudom, hogy sosem leszek olyan szép és talán sosem fogsz úgy szeretni. De én boldoggá akarlak tenni, bármi áron bárhogyan. Ez már akkor is biztos volt, amikor a kilátóban megtudtam mi vagy és hogy mi volt a szándékod... Semmi sem állhat az utamba, ha a boldogságodról van szó, még a halál sem. Talán sose lehetek első a szívedben, de ha benne vagyok, akkor én boldog leszek örökre... Szóval, igen akarom... Tudom, kevés vagyok és sose leszek elég, de tiszta szívemből akarom és szeretlek... Bármi áron! Nem tudnék nélküled élni... Ismét kicsordultak azok az átkozott könnyek. Nem néztem rá, de úgy szorítottam a kezét, mint fuldokló a mentőövet. Úgy kapaszkodtam belé, mintha ez lenne az utolsó szalmaszál ami életben tartott és ez nem áll messze az igazságtól. Lucas létfontosságú szerepet töltött be az életemben. Nélküle nem akartam tovább élni.... Soha!
______________________________________ sok szeretettel amikor írtam az utolsó hosszú monológot elsírtam magam, annyira beleéltem magamat a helyzetbe :$
Halványan elmosolyodtam, amikor a helyszínre válaszolt, és nem arra, amire én gondoltam, de mindegy is, nem akartam kötözködni. Tudtam, hogy ez nem lesz annyira egyszerű, mint amilyennek első pillanatra tűnt. Igaz, ezzel én is tisztában voltam, de akkor is. Az ösztön, hogy a vérét vegyem, ott volt bennem, nem tudtam teljesen elnyomni, holott tudtam, Hayley-nek nem erre van szüksége. Egy hang a fejemben hirtelen feltette a kérdést: miért is kellett beleszeretni egy halandóba? Akármennyire is fontos volt számomra ez a lány, a kérdés jogos volt. Sokkal egyszerűbb lett volna a további létezésem, ha nem kellene törődnöm vele, ha egyszerűen csak megölhetném most, erre képtelen lennék. Szükségem volt rá, most már igen. A mondandóját végighallgattam, de nem reagáltam rá rögtön. Annyi mindent elmondtam neki az életformámról, de tulajdonképpen magamról semmit. Eljutottunk arra a pontra, amikor ezt már nem tudtam kikerülni, pedig már kezdtem reménykedni, hogy ezt egyszerűen átléphetem majd, s nem kell beszélnem neki, miért vagyok olyan, amilyen. A feneke alatt megtámasztottam és így felemelve vittem a hálószobába, ahogy kérte. Letettem az ágy előtt és hátráltam egy lépést. A hajamba túrva fújtam ki a levegőt. - Nézd, Hayley… én… sajnálom. Sajnálom, hogy nem vagyok olyan, mint amilyen szeretnéd, hogy legyek. Nagyon szeretlek, de… – akaratlanul is felsóhajtottam. Zavart, hogy el kellett mondanom, zavart, hogy már nem csak az én emlékem. – Mióta vámpír vagyok, egyetlen nő volt, akit szerettem, a menyasszonyom volt, bármit megadtam volna érte. Aztán egy nap ez az egész szertefoszlott. Egyetlen vámpír sem halhatatlan, és ő sem volt az. Láttam, ahogy széttépik és el kellett temetnem, itt, Forksban. Alig telt el kilenc év és én ezért zárkóztam be, hogy ne fájjon soha semmi. Sosem leszek olyan, mint Cornelia halála előtt, ebben biztos vagyok, mert most is félek, hogyha nem figyelek egy pillanatig oda, Téged is elveszítelek – egy hosszú percig nem szóltam semmit, aztán újra én törtem meg a csendet. – Tudom, hogy ezt már megbeszéltük, de biztos akarok lenni benne: biztosan akarod? – kérdeztem végül. Őszintén szenvedésnek éltem meg ezt az egészet. Nem Hayley miatt, hanem a helyzet milyensége miatt. - Attól meg nem kell félned, hogy nekem okozol fájdalmat. Egyrészt, az évek során rengeteg szenvedést néztem végig, és a többségét én okoztam, még élveztem is, másrészt sokan úgy vélik, meg is érdemlem, talán még igazuk is van, ahány lelket elpusztítottam – megrántottam a vállamat, különösebben nem érdekelt mindez. Igen, valóban lehetséges, hogy rászolgáltam a bűnhődésre, amiért annyi életet elvettem, de engem mindez nem érdekel, mert jól éreztem magamat mindig. És ezt senki nem tudja megváltoztatni. Az egykori menyasszonyom sem tudta és nyilvánvaló, hogy Hayley sem képes rá, felesleges próbálkoznia is. Szükségem volt egy bizonyos életstílusra, ami az enyém, a világom, amiben én uralkodhattam.
___________________________________ NOTES: nekem azért tetszett ^^;;
Az ajkamat harapdáltam miközben felnéztem rá. Megbíztam benne, az életemet fogom a kezébe tenni, mégis ideges voltam. Nem az ő tűrőképességében nem bíztam, hanem a sajátoméban. Annyira jellemző lenne rám, ha én akaratlanul tennék keresztbe ennek a dolognak. Mi van ha annyira nem fogom bírni, annyira kikészíti a szervezetemet hogy feladja?! Ó édes istenem, ne engedd hogy meghaljak... Vagy legalábbis ne engedd hogy véglegesen meghaljak. engedd hogy vele legyek és boldoggá tegyem! -Jobb hamar túlesni rajta - suttogtam alig halhatóan, miközben szorosan hozzásimultam. Nem akartam hogy félni lásson, mégis érződhetett rajtam a feszültség. Sosem bírtam jól a fájdalmat, ezért féltem. Persze, az egy dolog hogy én szenvedni fogok, de féltem hogy talán őt is bántom azzal, ha lát a fájdalomtól vonaglani és végig nézi azt a csodálatos haláltusát, amiből gyönyörű természetfeletti tüneményként fogok felkelni. Nem akartam hogy a szenvedésem fájdalmat okozzon neki. Aztán elengedett, zavartan toporogva néztem utána, aztán körbenéztem a nappaliban. Nem láttam semmit, néztem de nem fogtam fel semmit a környezetemből, túlságosan izgatott és ideges voltam. Miért nem eshetünk már túl rajta?! Az idegtől dideregve ültem le az egyik fotel karfájára. Innen nincs visszaút, és nem is akartam menekülni. Itt vagyok a célegyenesben. Csináljuk már! Amikor visszajött, némileg újra alábbhagyott a feszültség, felálltam és hatalmasra tágult szemekkel figyelmtem minden egyes mozdulatát. Légzésem és szívverésem felgyorsult. Láttam a szemében a ragadozót, felkorbácsolt bennem mindent, de most mégis egy gyengédebb Lucasra vágytam. Most egy pici dédelgetésre lett volna szükségem. Az ajkamba haraptam miközben felnéztem rá és az arcomat simogató tenyerébe hajtottam a fejemet. Próbáltam visszafogni és megzabolázni a félelmemet. Kérdésére vállat vontam és idegesen pillantottam körbe. -Öhm, gondolom a hálószoba megteszi - motyogtam izgatottan, majd mielőtt mögém kerülhetett volna megfogtam a kezét és a szemeibe néztem, minden ott kavargott kék íriszeimben. Megnyugtatásra vágytam, finom dédelgetésre - Lucas... Imaként hagyta el ajkaimat a neve, de nem folytattam tovább. Reméltem hogy megértette mit próbáltam neki sugallni. Enyhén reszketve engedtem el a kezét, majd miután mögém került és levette rólam a kardigánt neki dőltem. Lehunytam a szemeimet és átengedtem magamat neki. Közel hajolt hozzám, bőrömön éreztem a lélegzetét. Oldalra fordítottam a fejem, hogy az ajkaim az övéhez érjenek és puhán megcsókoltam. Igyekeztem minden érzést, minden óhajomat belesűríteni ebbe a lágy érintésbe. A tudtára akartam hozni, hogy bármennyire is jól tartom magam a felszínen, most nagyon szükségem lenne egy kis gyengédségre, mindamellett hogy ragadozó énje ismét felébresztette bennem a libidómat és nagyon durván dübörgött bennem a vágy.... - Tudom kerültük ezeket a megnyilvánulásokat a bál óta - suttogtam a szájába, majd elválasztottam az ajkainkat és úgy néztem fel a szemébe - De ki kell mondanom... Szeretlek Lucas Blackwood, bízom benned! Szememet hirtelen szúrták a könnyek, de sűrűn pislogva megálltam hogy kicsorduljanak és bíztatóan, bátran mosolyogtam az arcába. -És ne érts félre - mondtam, mert egyszerűen muszáj volt beszélnem - Nem tőled félek... Nem is a fájdalomtól. Hanem hogy azzal hogy szenvedni látsz fájdalmat okozok neked... Aztán visszafordítottam a fejem, így a nyakamhoz férhetett. Belecsókolt, nyelve hegyével érintette a bőrömet én meg vágyakozva nyögtem fel.
______________________________________ sok szeretettel hát ilyen sz*rt régen írtam... ne haragudj!!!!
Tárgy: Re: Lakótelep 
Szomb. Jún. 11 2016, 01:02
;;
;;