Forks egyre jobban tetszett, minél többet tartózkodtam itt a dokinál tett látogatásokból kifolyólag. Szép kis délután volt, kissé korábban sötétedett, de nekem ez nem jelentett problémát: látásom sokkal kifinomultabb egy átlagemberénél, s nem utolsó sorban biztos voltam benne, hogy semmi baj nem érhet, amíg betartom a ránk vonatkozó törvényeket.
Épp a könyvesboltba tartottam, s már a bejárati ajtóhoz nyúltam volna, mikor mögöttem észrevettem egy hölgyet. Még szép, hogy megnéztem magamnak, kifejezetten csinos volt, de hát mit várhat a vámpír fia egy vámpírtól? Aranyszín szemeiről ismertem fel elsősorban, de a másik feltűnő jel az a földöntúli szépsége volt. Szőke, hosszú hajú hölgy, divatos és elegáns, egyáltalán nem kihívó. Sőt, majdhogynem észrevehetetlen.
- Bocsánat, menjen csak előre! – enyhén biccentettem, köszönésképpen, s egyfajta elnézéskérésképpen udvariatlanságomért. Hölgyeké az elsőbbség, ugyebár. Magam is szerettem volna venni egy könyvet magamnak, hiszen kifogytam az olvasmányokból, amikkel újabban az időt elütöttem. Denaliban több lehetőségem akadt a szabad mozgásra, itt viszont nem igen van mivel kitölteni a szabadidőm. Egyébként is megszerettem az olvasást, ami nem is egy rossz dolog, most viszont kissé gondba kerültem, mert fogalmam sem volt, mifélét is válasszak. Nem akartam annyit elidőzni az üzletben, de elsietni sem óhajtottam a vásárlást.
A romantikus részleget, miután bejutottam, élből elkerültem. Valamiért a hideg is kirázott tőlük. Némi keresgélés után hamar ráakadtam arra, amit kerestem: a szakácskönyvek. Csakhogy én még nem voltam olyan profi, és nem igazán ismertem még ki magam a választékot illetően. Hát úgy határoztam, hogy hagyom még egy kicsit a szemeimet gyönyörködni a vámpírhölgy szépségében, aki előttem lépett be – miért ne tehetném? Nem bűn ez… még csak rosszra sem gondoltam vele kapcsolatban.
- Elnézést kérek, hogy ismét bátorkodom zavarni önt. Hölgyként nyilván jobban jártas a szakácskönyvek világában, én még kezdő vagyok. Segítene kiválasztani a megfelelőt? – érdeklődtem, egy enyhe, barátságos mosolyt küldve felé. Reméltem, hogy nem utasítja vissza közeledésem, s ezzel a lépésemmel talán apámnak is mosolyt csalhatok végre az arcára, hiszen ez számára azt fogja jelenteni, hogy vége a zárkózott időszaknak. Pedig ez koránt sincs még így, de egyszer mindennek eljön az ideje.

•

Egy érdekes találkozás

Mindig is szerettem a könyveket és minden olyasmit ami a régi időkből való volt. Valószínűleg sok mai fiatal nem is hallott azokról a könyvekről, amiket én ismerek. Ott van például egy klasszikus, Jane Austen. Őszintén szólva, meglepett egy kissé, amikor megtudtam, hogy Bella ismeri.
Bella... Gondolataim csak körülötte jártak, hogy most nem lehet velem. És nem csak én, de a családom is szenved miatta, főleg Renesmee.
Végig jártam a polcokat, de szinte már majdnem minden könyvet ismertem belőle vagy már nekem is megvolt. Shakespeare, Emily Brontë, csupa klasszikus. De az én célom az volt, hogy Renesmee-vel is megismertessem ezeket. Természetesen zongorázni is megtanítom.
Épp megakadt a szemem egy Oscar Wilde könyvön, amikor kinyílt az ajtó és belépett egy fiú. Épp csak egy kissé fordítottam felé a fejemet, hallottam ahogy halkan köszön az eladónak, csak a szegény eladónő - alig volt idősebb 30 évnél - még mindig a heves szívverését próbálta lenyugtatni és lélegzetvételét visszaállítani a normális helyzetbe, így hát aligha vett tudomást a betoppanó fiúról. Már megszoktam, ahogy a női halandók reagálnak a kinézetemre és a jelenlétemre. Épp ezért próbáltam a nőről nem tudomást venni és nem mosolyogni rá - valószínűleg vagy megijedne a fogsoromtól (mert már ilyen is volt) vagy még jobban kapkodna levegő után; és bizonyára egy világ omolna össze benne, ha megtudná hogy nős vagyok. Bár kétlem, hogy elhinné, hiszen csak 17 évesnek nézek ki.
Tovább nézegettem a könyveket és próbáltam az eladónő gondolatait is kizárni. Érdekesnek tartottam, hogy mit keres Oscar Wilde mellett egy Anne Brontë könyv, amikor az egyik "O" betű, a másik "A" betű. Épp emeltem a kezem, hogy levegyem és a helyére vigyem de jobb oldalról egy lökést éreztem. Megfordultam, láttam hogy a fiú volt az és rémült szemekkel néz rám. A gondolataiból hallottam, hogy rájött hogy mi vagyok. De hát hogyan lehetséges? Ha emberek között voltam, mindig is figyeltem, nehogy valami feltűnőt csináljak. Most is például az időjáráshoz öltöztem, kabátot vettem fel -pedig egy pólóban sem fáznék-, hogy semmit ne bízzak a véletlenre.
A fiú alig tudott megszólalni. A kérdést végül föltette de nekem eszem ágában sem volt válaszolni, legalábbis biztos, hogy nem itt fogom megtárgyalni. Hál'Istennek az eladónő csak arra gondolt, hogy a fiú egy régi ismerősével találkozott és erre lepődött így meg, más meg nem látta a történteket így nem volt nagyon feltűnő a dolog.

-Ne itt.
Suttogtam hallkan és néztem rá komoran, majd tettem egy negyed fordulatot és a kijárat felé vettem az irányt.

Edward & Amin