Mirát kísérni nem nagy kunszt. Nem sűrűn fordul elő, megtanult egyedül boldogulni a világban a segítségem nélkül is, de azért azt nem mondhatom, hogy nem féltem őt. A húgomról van szó, mutassak bármit, történjen bármi. Még ha nincs is kedvem és elküldöm a fenébe, az esetek nagy részében mégis hajlandóságot mutatok, már ha úgy ítélem meg, hogy nem azért nyekereg mert további fondorlatos tervei vannak velem. Csak azt nem értem, ha van barátja vagy minek hívja, aki ráadásul szintén hozzánk hasonló, akkor hol van most? Neki kellene kísérgetni, így lenne az illendő, hiszen ez nem valami rohadt személyes családi találkozó. Akkor megérteném és valószínűleg nem is engedném, hogy bepofátlankodjon a fószer, de ez egy egyszerű puhatolózás. Na de nem mintha közöm lenne a kapcsolatához, lényegében örülnöm kellene, hogy nincs egyedül és nem egy hitvány erőtlen ember mellett akar megpihenni. Erős lány, de attól még kell mellé egy óvó személy, aki védelmezi és mindent megad neki amellett, hogy szereti őt. Nem igazán hiszem, hogy bemutatná nekem az illetőt, de ha mégis, ám sok szerencsét neki. Érdekesen viszonyulok a húgommal való kapcsolatomhoz, s igazából én magam sem tudnám definiálni, mert egyszerűen nem lehet. Nincs az az Isten, aki képes lenne rá, hiszen akár minden pillanatban gyökeresen változhat a hozzáállásom e téren. Félszemmel rásandítok és megállapítom a tényt, miszerint már javában elkezdték a traccspartit. Én meg a taccspartit fogom hamarosan, ha tovább folytatják ezt a tinilányos szőkelibás hülyeséget... Ah bazd meg... Felvont szemöldökkel azt is letagadom, hogy ismerem, bár ez láthatóan mások szerint trendi. S mivel a húgom egyáltalán nem bányarémre hasonlít, így nem csak a barátnője figyelmét vonja magára, hanem egy-két nyomoroncét is. De ez már az ő baja, hiába pofáztam, hogy a miniszoknya nem feltétlenül előnyös... De parancsolhatok én neki? Nem mindig...
Szükségem van egy italra bassza meg. Vagy kettőre. És az sem baj ha üveggel... Alig várom, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. A szagok, a fények erősek és tömörek, százfelől indáznak felém. Az érzékeim összezavarodnak hirtelen, hiszen nem vagyok hozzászokva a szórakozóhelyekhez, és a tömeghez sem. De azért szöszit még látom nyihogni, s ha már úgyis le szeretnék részegedni a kibaszott sárga földig, hát összekötöm a kellemest a hasznossal alapon meg is szólítom. Szeretek belekötni az emberekbe, spontán késztetést érzek rá. Ami azt illeti, már régen pofán basztam volna magam a kedves delikvensek helyében, viszont az megint nem célravezető, ugyanis szándékos provokációról van szó. A a szándékos kötözködés lényege pedig nem más, mint a tettlegesség. Mármint a legtöbb esetben. Egy nő esetében nyilván nem akarom, hogy elfajuljon a dolog, már ha az illető emberi lény és nem vérszívó. Igazából nőkbe éppen ezért nem kötök bele, hiszen nem lenne benne élvezet. Éles nyelvük azonban sokszor jobban vág a legélesebb pengénél, nekem mi kellene több?
A szöszi láthatóan nem díjazza a kérdésem, én pedig azt nem, hogy mi a faszt röhögcsélt rajtam. Mert szinte az egész kis jelenetet láttam belépésem pillanatában. És nem volt társasága, tehát még arra sem tudna hivatkozni, hogy valami kurva vicceset hallott. Az italom megérkezik elém, s míg egy barna picsa vágódik le közém és a szöszke közé, én biccentve emelem a kezembe a poharat, majd le is hajtom az egészet. Még egyet -Jelzek visszatéve, majd a barna libát figyelem, aki időközben már a látóterem nagy részén túl van, köszönhetően a szöszi közelebb vonulásának. Tehát nem igazán szeretné rögtönzött társaságnak a hisztis ribancot. Nyilvánvalóan semmi kedved, hogy itt légy, de a kis barátnődnek sikerült elrángatnia. -Szól hozzám, mire felkönyöklök a pultra, így fordulok felé félig. Nem szükséges kijavítanom a találgatását, mert semmi köze nincs hozzá kivel jöttem. -Nem szép dolog kárörvendeni mások szenvedésén, pláne, ha te magad is kínlódsz. -Mert nekem ne mondja mennyire boldogan mereszti a seggét a pultnál. A helységben minden picsa táncikál, vagy csapatokba, csordákba verődve iszogat és nyerít. Ő viszont egyedül ücsörög és sört iszik. Kedvem támad kiröhögni, de képemen a vonások mit sem változnak. Magasra emelt szemöldököm és jellemtelen arcvonásaim nem sűrűn fordulnak át. Ahhoz nem vagyok sem elég zaklatott, sem elég részeg. -Egyedül ücsörögsz és sört vedelsz, ahelyett, hogy úgy tennél mint a többi nő ebben a szarfészekben. Illene hát saját magadat is megmosolyogni, nem gondolod? -Újabb whiskyt tesznek le elém, viszont szórakozottam pusztán az ujjaim között forgatom a poharat, ide-oda mozgatva a pult felületén. Mirát keresem elnézve a szöszke válla fölött, s mikor megbizonyosodok a még mindig önfeledt viháncolásról, visszatérek a poharam bámulásához. -És nekem igazam van? Nem tűnsz nagy partiarcnak. Sőt. -Adom vissza neki a kérdését s egy megjegyzést egy magabiztos pillantással.

Esküszöm az égre, ha nem félteném a húgom, hát még mindig az ágyamban horpasztanék. Lenne mit kipihennem, az elmúlt napok eléggé kiakasztottak. Ezer dolgon jár az agyam, Maryvel kezdődően és Elisabeth-tel befejezve. Az olyan köztes tényezőkről nem is beszélve, mint például a vámpírlány bátyja, meg egyéb faszságok. Nem elég, hogy el kell viselnem mindezt, még az egyre több nomád vámpírral is meggyűlik a bajom. Pusztuljon az összes vérszívó, s ha az érzékeny lelkületű csodacsapat (ismertebb nevükön Quileute farkasok) kisdobosai nem képesek megfékezni a nyamvadt dögöket, megteszem én. Ingyen és bérmentve, szíves örömest. Sosem tűrtem egyetlen egyet se a közelemben, mindig megtaláltam a módját, hogy eltüntessem a környezetből a nem kívánatos személyeket, és nem most fogok letérni a nekem szánt ösvényről. Egyedül Mary Alicet tűröm meg magam mellett, de az okkal még javában küszködöm. Mirának nem is ecseteltem a történteket, különben azon agyalna egész hátralévő életében, ezzel pedig egyértelmű, hogy a saját halálos ítéletem írnám alá, mert tutira az őrületbe kergetne. Annak meg nem lenne sok értelme, az lenne a vége, hogy elmarnám magam mellől. Most így elvagyunk, megegyeztünk valamiben, s amíg nem pofázik bele az életembe nem lesz semmi baj. Jobban állok a személyéhez így, s ő sem panaszkodhat... Sokat. Ez az egyetlen alkalom talán a kivétel, hiszen kinek van kedve egy tömött szórakozóhelyhez? Nekem biztos nem. Már előre húzom a szám, fintorgok és előveszem a leggyilkosabb pillantásom, de azt hiszitek megijed tőlem? Lófaszt. A húgom gyakorlottabb ennél. Képes addig ácsorogni előttem csípőre tett kézzel, amíg kénytelen nem leszek figyelni rá. És amikor azt hiszem, hogy mindjárt vége, elmegy ha elhadarja a nyafogását, rájövök, hogy mégse kellett volna összeköltözni vele. Ezt a nőszemélyt nem lehet kibírni! Valami Godricot emleget, még fel is figyelek rá hányszor kalandozik el. Ráncolom a homlokom és rázom a fejem, még azzal is megpróbálkozom, hogy csak úgy teszek, mint aki figyel rá. BLABLABLA - BLA BLA BLABLABLABLA. Körülbelül a szavai ezen formában haladnak be az egyik fülemen, aztán ugyanígy szállnak ki a másikon. Csakhogy Mirára nem lehet nem figyelni, fizikai képtelenség. Szerintem annyit locsog, hogy simán kiszárad a szája közben minimum egy tucatszor, de ez se állja útját, mert csak mondja és mondja.... És a sok BLABLát nem tudom feldolgozni, csak addig ügyeskedik, hogy kénytelen vagyok ismét valamennyi valódi figyelmet ráfordítani. Valami új szórakozóhelyről van szó, meg valami régi barátnőjéről, igazából leszarom, ha egy focicsapattal van dolga akkor is, és nem értem miért osztja meg velem ezen felesleges közleményt. Hosszú évek óta nem olyan a viszonyunk, hogy bármilyen beszámolóval is tartozzon, tehát sejtem, hogy van itt még valami. És így legyen ötösöm a lottón! Azt is elhadarja, hogy annak a bizonyos barátnőnek a karján vámpírfog nyoma díszeleg, viszont még ember az illető. -Milyen elbaszott barátaid vannak? Felejtsd el Mira! Maradj csak a seggeden. -Ha kell bevágom a gardróbba, csak az a baj, hogy őt se kell félteni, ha erőt kell előcsalni. Vas ajtókat kellett volna felszerelnem a házba, bassza meg! De Mira nem tágít, ecsetelni kezdni, hogy nem tud lenyugodni amíg ki nem deríti mi történt. Komolyan gondolja, képes lenne bármit elkövetni, hogy elhiggyem. És ismerem már annyira, hogy sajnos tudjam: pont olyan makacs mint én. -Na várjunk csak. Nyilván nem véletlenül húztad el előttem a mézesmadzagot, így van?

-Mégis hol van a hősszerelmesed? Mi az, hogy én kísérgetlek? Komolyan kezdem azt hinni, hogy ez a Godric gyerek nem is létezik. Különben is, milyen elbaszott név ez a Godric? Ki aggat ilyet a gyerekére? -Immáron a kocsiban ülve faggatom csöppet sem rózsás hangulatban. Nem akartam sem kiöltözni, sem elindulni, de nem hagyhattam, hogy a húgom vakon belesétáljon olyan dologba, amihez egy kibaszott vámpír is köthető. Nem tudom, hogy ez a bizonyos barátnő mennyire keveredett bele, de ha kiderül, hogy szabad akaratából engedte magát harapdáltatni, akkor biztos, hogy meglegyintem a rohadt szajháját. Mira diplomatikussá válik tőle szokatlan módon, és nem igazán akar válaszolni, csak ficánkol az ülésen és mindenre figyel, csak rám nem. -Tudtam én, hogy kitaláltad. -Vigyorodok el gonoszan, mit tagadjam: szeretem basztatni. Persze annak ellenére, hogy tudom nincs szüksége kitalált pajtásra. No de nem mintha annyira érdekelne az ügyeletes kalandja. Szerencsére a kocsi megáll, én meg kirobbanhatok belőle. A bőrkabát és a farmer elnézve a sorakozó pojácákat tényleg jó választás volt - legalább nem lógok ki a nyamvadék tömegből. Mira felrázkódik mellém, és már most utálom, hogy feltaláltáék a hülye kopogós sarokkal megáldott cipőket. Az övétől meg egyenesen frászt kapok. Hozzá vagyok szokva a nesztelen környezethez, nekem minden idegesítően hat jelen pillanatban. Brr. Még a hideg is kiráz, végigfutkos a hátamon, és kedvem lenne megrázni magam, majd elhúzni a picsába. -Jó, hogy elkísértél. -Hallom a suttogást mielőtt beérünk a bejáraton, de nem felelek rá, még csak nem is reagálok. Elég, ha én tudom, hogy ezzel a mondattal tart maga mellett és ezért nem akarom szétverni a jegyszedő pofáját - már amíg be nem sokallok.
Alkohol és némi könnyű drog szaga keveredik az emberi testek szagával, így nem csoda, ha ki akarok fordulni az ajtón. Egyedüli vigaszom, hogy itt is megtalálom a kedvenc barátom; Mr. Johnny Walkert, aki eléggé le tud kötni amíg a húgom végez. -Szólj majd ha kellek. -Nem is fordítom felé a fejem, csak megyek előre, Mira pedig a saját dolgára. A visítozásból ítélve megtalálja akit keres. Hurrá bazdmeg, csak haladjunk...
Tekintetem unalmat sugároz, mégis éberen figyelek. Nem szokásom, hogy nyomorogva térjek ki ha éppen akadály van előttem, hát most se igazán teszem, így mire átszelem a távolságot a pulthoz biztos összekoccan a vállam pár hülye gyerekkel, meg néhány idióta szőke picsával. Na ezektől kap el igazán az okádhatnék. Van, aki nem szívleli a gesztusom, ahogyan én sem szívlelem, hogy egyáltalán körülöttem mozognak. Nem veszek tudomást senkiről, bár az a szöszi a pultnál igencsak kihúzná nálam a gyufát. Rám néz és röhécsel mint egy jóllakott óvodás, ezt pedig nemhogy nem tudom mire vélni, de egyenesen ki szeretném kérni magamnak. Kérek egy whiskyt és le is ülök az egyik bárszékre, lazán felkönyökölök a pultra, és felvont szemöldököm mögül bizony megszólítom a kicsi libácskát, aki tőlem egy vagy két székkel üldögél magában még mindig határozott vidámsággal. Talán csak szimplán hülye szegény. -Mond csak, mi kacarászni való van rajtam?