Valahogy sejtettem, hogy felesleges lesz a kérdés, de nem különösebben foglalkoztatott ez a tény. Azt hiszem, nem csak én voltam ideges, hanem a lány is, ami nem túl nagy meglepetés, de az én részemről ez igenis az. Nem különösebben szoktam félni dolgoktól, vagy túl sokat gondolkodni. Főleg nem egy ilyen alapvető dolgot nem kéne túlbonyolítanom, mivel ez a lényemből kifolyólag egy nagyon is elemi és ösztönös apróság, de ettől függetlenül sikert aggódnom miatta. A kérdésére egy pillanatra megdermedtem, aztán egyszerűen átléptem az érzésen. Nagy valószínűleg fel sem tűnt neki ez.
- Ne legyél türelmetlen – mormogtam Hayley hajába, aztán kibontottam magam az öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Nagyon reméltem, hogy be fog válni az ötletem, és ha iszom, mielőtt megmarnám, nem fogom megölni. Ettől tartottam a leginkább, hiszen még sosem kellett senkit vámpírrá változtatnom, egyetlen egyszer sem kellett megállnom, hogy ne végezzek valakivel. Mostanáig.
A hűtőből kivettem egy tasak vért – igen, néha loptam egyik-másik kórháztól, hogy ne legyen hiányom, még akkor sem, ha esetleg nem mehetek vadászni –, és kitöltöttem annak nagy részét egy nagyobb pohárba. Némiképpen kedvetlenül döntöttem magamba a hűvös folyadékot… melegen mindig is jobban szerettem. De ez nem is számított. A karmazsin élet felkeltette a ragadozót, aki máris vadászni indult volna, hogy tisztességes, forró vérrel tölthesse meg a halott testem. Visszafogtam magam, de csak annyira, hogy nem ugorjak rögtön Hayley nyakának és visszamentem a nappaliban, ahol pár perce hagytam a lányt.
- Hol szeretnék, hogy megharapjalak? – kérdeztem, amikor már egészen közel értem hozzá. A szemeimből most sötét fény táncolt, de reméltem, hogy tudja, sosem bántanám szándékosan. Végül is szerettem. Oh, de még mennyire! Halálosan imádtam ezt a halandó nőt.
Ujjaimat végighúztam az arca puha élén, le a nyakán, éppen az ütőér felett, s mögé kerültem. Lehúztam a vállairól a kardigánt, és olyan közel hajoltam hozzá, hogy érezhette a bőrén, ahogy lélegeztem. Felesleges volt ugyan, de jelen pillanatban egyszerűen muszáj volt. Az ösztöneim megkövetelték az ilyen apróságokat. Már megszoktam, hogy az áldozataim ilyenkor némi félelemmel vegyes izgatottsággal állnak előttem, tehetetlenül belesétálva az általam tárt karokkal váró Halál ölelésébe. Ilyenkor érezni szoktam, a vérükbe toluló adrenalint, ahogy gyorsabban és gyorsabban kezd el pumpálni bennük, s tudom, egy apró hang mélyen bennük azt súgja: rohanj! De ők nem hallgatnak rá, hiszen én miért is bántanám őket. Elhitetik saját magukkal, hogy csak egy jó éjszakájuk lesz velem, majd elfelejthetnek. A naivitásuk mindig elvarázsolt. A mostani helyzet viszont ebből a szempontból újdonság volt, mert tudtam, hogy Hayley vészcsengője nem szól, s ugyan türelmetlenül várja a harapásomat nem fél, és nem is kételkedik bennem. Azt hiszem, ez volt, ami meggyőzött arról, hogy valóban nem fogom megölni.
Kíváncsian vártam a válaszára, hiszen ha már egyszer meg akart halni értem, úgy legyen, ahogy neki tetszik. Még közelebb hajoltam hozzá, belecsókoltam a nyakába, nyelvem hegyével érintve selymes, meleg bőrét.

___________________________________
NOTES: nincs menekvés *-* <3;;

... Lucas & Hell ...

... let's start forever with you ...

-Köszönöm! Tényleg csodálatosak vagytok! - nem lehetett levakarni a vigyor azt arcomról, miközben csillogó szemmel figyeltem a közönséget.
Az összs reflektor rám irányult, miközben a közönség tapsolt és jól szórakozott. Magamba szívtam minden apró kis szeretet morzsát, élveztem hogy vibrál körülöttem a levegő. Szélesen mosolyogva oldalra pillantottam, egyenesen vámpír kedvesemre, gyors csókot dobtam neki, majd újra a közönség felé fordulva emeltem a számhoz a mikrofont.
-Lassan az este végére érünk, és tartozom egy gyors bejelentéssel és vallomással - a szememet szúrták a könnyek, de tartottam magam - Tudjátok, ez az utolsó koncertem, egy időre felhagyok az énekléssel - a közönség egy emberként mordult fel és tiltakozott - Hiányozni fogtok, szóljon a következő szám, nektek, nélkületek idáig sem jutottam volna! Köszönök, mindent és a mielőbbi viszont látásra!
A banda rázendített, én meg énekelni kezdtem egy régi ABBA számot. Végig énekeltem, újra megköszöntem a közönségnek... Ovációval búcsúztattak...

... Három ráadás szám és egy pohár pezsgő után Lucas mellett ültem a kocsijában. Bágyadtan fordítottam felé a fejem. A koncert utáni extázis még nem ért véget, zsongott mindenem a sok pozitív energiától, amit a közönségtől kaptam. Hiányozni fog ez a közeg, de elviselhető ár volt azért hogy Lucassal legyek örökre. Bocsánat kérésére újfent a fejemet ráztam.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük, Lucas - mondtam picit rekedten, szememet forgatva - Nem miattad, hanem értünk... Ha választanon kell közted és az éneklés között akkor egyértelmű hogy téged foglak... Énekelni bárhol lehet! Ne emészd magad miatta, mert én sem teszem! Ez csekély ár ahhoz képest amit nyerek... Meg sem érdemlem!
Biztatóan mosolyogtam rá. Hogy lehet ilyen keményfejű. Már csak az kéne, hogy itt a célegyenesben gondolja meg magát és jöjjön meg a lelkiismerete. Én nem bánom, hogy fel kell érte áldoznom a hírnevemet. Sokkal többet nyerek ezzel a kis áldozattal, többet mint amennyit megérdemelnék!
Keze finoman simított végig a combomon. Újra felcsapott bennem a láng, de visszafogtam magam és megfogtam a combomra simuló kezét. Szórakozottan cirógattam, miközben le nem vettem a szemem helyes profiljáról. Ma van a nagy nap. Ma új időszámítás kezdődik az életemben, és mindez egyetlen harapásával fog történni. Több mint valószínű hogy fájdalmas lesz, de nem érdekel. Bármit megteszek azért, hogy végre tényleg elkezdjem az életemet vele.
Megérkeztünk. Még sosem voltam Lucasnal, mikor kinyitotta nekem az ajtót, érdeklődve pislogtam körbe miközben kiszálltam. Hallottam hogy mögöttem bekapcsol a kocsi riasztója, de nem törődtem vele.
Gyomromban egyre csak nőtt az izgalom, az ajkamba harapva figyeltem Lucast. Némileg kiszállt belőlem a feszültség amikor megfogta a kezemet. LAssan indultunk el a ház felé, majd se szó se beszéd a karjaiba kapott, a következő pillanatban meg már a lakása ajtajában álltunk. Meglepetten nevettem fel miközben megráztam a fejem.
-Felvágós! - motyogtam, miközben betessékelt az ajtón.
Kíváncsian pislogtam körbe, miközben automatikusan levettem magamról a cipőt, a kabátomat meg a fogasra akasztottam. Kérdésére a fejemet ráztam. Nem voltam szomjas. egyre csak nőtt bennem a feszültség, miközben tétován mentem beljebb a lakásban. Az ajkamat rágcsáltam és szégyenlősen a hajammal babráltam, miközben a karjai közé fúrtam magam.
-Akkor... - motyogtam elpirulva - Kezdhetjük?....
Picit félve pislogtam fel rá, de bátran kihúztam magam, miközben pironkodva mosolyogtam rá. Nem tudtam mire számítsak, de bármi legyen is megbirkózok vele. Tekintetemben ott kavargott az iránta érzett szerelmen, szavak nélkül próbáltam vele tudatni hogy megbízom benne és szeretem. tudtam, ha most elkezdek neki ömlengeni, bevonul a csigaházba és azt nem akartam....

______________________________________
sok szeretettel bár nem a legjobb :/

A kocsiban felkapcsoltam a fűtést, hogy Hayley átmelegedhessen. Ideges voltam, szótlan és izgatott is, pont azért, mert ma este volt a nagy nap, amikor megmarom, és belőle is vámpírt teremtek. Újra előbukott belőlem a régi félelem, hogy őt is elveszíthetem, egyetlen pillanat alatt, amikor nem figyelek majd rá. Akkor is ez történt az erdőben, lassan kilenc évvel ezelőtt. Ha ez még egyszer megismétlődne, biztosan megöletném magamat. Azt hiszem, vérengzeni kezdenék, és külön kérném, hogy a szadista tündérke tépje le a fejemet a Volturiból. Igen, egy alkoholmámoros vérfürdő miatt eltűnni erről a sárgolyóról, szép halálnak tűnt. Nagyon szépnek. Remek! Most már van bé tervem is, ha netalán bekövetkeznek a legrosszabb. Az á terv szerint, amiben reménykedtem, minden rettegésem mellett is, együtt leszek az örökkévalóságig ezzel a nővel. Aztán lesz, ahogy lesz.
A fehér Aston Martin csendesen dorombolva indult el koncert helyszíne elől, ahogy a gázra léptem. Nem siettem, még magamat is meg kellett győznöm, hogy nem fogom megölni. A vére most is lüktetve vette át a gondolataimat, és egy pár pillanatig hagytam, had vegye át az ösztönös, ragadozó énem az irányítást. Aztán kiszakítottam magamat a vértől átitatott gondolatokból.
- Sajnálom, hogy a karriered miattam megy tönkre – mondtam csendesen, a mellettem ülő szöszire pillantva, aztán vissza az útra. Talán jobb lenne, ha hazavinném. Hagynom kéne még valóban élni, aztán majd átváltoztatom, ha már úgy alakult az élete, ahogy valóban akarta. Előttem. Egy probléma volt… önző voltam, és a gondolat, hogy az enyém lesz mindig, megrészegített. Akartam, tényleg akartam, és ezért nem is érdekelt annyira, hogy tönkreteszem az álmait, mert én boldog leszek. És amekkora mocsadék voltam, még élveztem is a gondolatot.
Kezemmel végigsimítottam a combján, és elképzeltem milyen lesz, ha már az ő bőre is olyan jeges lesz, mint az enyém. Azt hiszem, még mindig kételkedtem abban, hogy képes lenne gyilkolni, de nem mondtam ki hangosan. Ismertem milyen a vérszomj, ha az eluralkodik egy vámpíron, így is, úgy is megöl majd valakit. Komolyan felizgatott a gondolat, hogy megtaníthatom majd neki, miként lehet tökéletesen gyilkolni.

Az út nem tartott sokáig. Lefékeztem a Port Angeles-i lakótelep egyik lakóháza előtt, és leállítottam a motort. Kiszálltam, majd kinyitottam Hayley-nek is az ajtót, s amint a járdán volt, egy gombnyomással lezártam és beriasztottam a kocsit. Megfogtam a lány kezét és elindultam a bérház bejárata felé. Egy pillanatig hallgatóztam, majd felkaptam a szöszit és a következő pillanatban már fenn voltam az ötödik emeleten a lakásom ajtaja előtt. Szégyenlős mosolyt villantottam a barátnőmre, majd betessékeltem a lakásba.
- Kérsz valamit inni? – a kérdés szinte reflexszerű volt, de nem törődtem vele. Fura volt most őt itt tudni, főleg mivel eddigi felhozott nők élettelenül csuklottak össze a padlón, és most… most vele más lesz. Ő fel fog ébredni majd, pár nappal később. Legalábbis reméltem, hogy így lesz, és nem teszek saját magamnak keresztbe.

___________________________________
NOTES: hát akkor kezdjük *-* <3;;