Cara Forsythia & Dylan Westford

Na jó ennél már igazán jobb indokot is kitalálhattam volna már, de persze egy nagy hülyeséget hordtam össze neki.. Még, hogy edzek? Hazudtam neki, ami rám nagyon is vall olykor-olykor, ha szükségessé válik, de most talán jobban jártam volna, ha nem mondok neki semmit, hisz csak a baj lesz ebből érzem.. A megérzésem sosem szokott csalni és ebben ez a gond.. Ha jól sejtem, akkor rájött arra, hogy mi vagyok és ha nem tévedek, akkor vadász.. De hogyan tudhat a létezésünkről? Hogyan lehetséges az, hogy ember és még él? Nem akarom azt, hogy meghalljon, mert nem áll célomban megölni őt, hisz semmi okom sincsen rá.. De ha jól tudom, akkor a Volturi tiltja azt, hogy ember tudjon a létezésünkről, mert aki tudomást szerez rólunk az vagy meghal vagy pedig vámpírrá válik.. Na jó nem érdekes, hisz nem éri meg vele foglalkoznom, hisz úgy sem lényeges, hogy honnan tud rólunk és az sem lényeges, hogy vadász.. Kérdés az, hogy most mit akar velem kezdeni? Mégis mi lehet a célja most majd velem, hogy tudja, hogy mi vagyok? Kérdések hada tör elő bennem, de ezeket azonnal elnyomom és próbálok koncentrálni a nőre, aki mindenesetre gondolkozhat vagy nem.. Nem is értem, hogy miért kezdtem el neki magyarázni azt, hogy edzek.. Néha annyira egy barom vagyok, hogy azt már kifejezni sem lehet. Néha már magam sem értem, hogy miért művelek egyes dolgokat, de most úgy éreztem, hogy ezt kell mondanom.. Nem félek attól a ténytől, hogy vadász, s nem félek tőle, hisz nem ijesztő Cara.. Veszek egy mély levegőt és a szemébe nézek határozottan és várok.. De vajon mire? Mire már levezetném azt, hogy mire várok addigra már megragadja a kezem és hátra vezet egy raktárhelyiségbe.. A falhoz nyom, de igazából nem érdekel. A kérdés az, hogy mit akar éppen tőlem? Hallgatom, amit mond majd a végén elgondolkozok. Szóval egy vámpír megölte az anyját és most a gyilkost keresi? Attól függ, hogy mikor halt meg az anyja és hogy egyáltalán ez hol történt, hisz pontosan emlékszem az évszámokra és a helyekre, ahol végeztem az áldozataimmal..
-Rendben tudjad és nem verlek át akkor ezentúl!-Mondom egyszerűen és a szemébe nézek mélyen.-Mondj egy helyet és egy évszámot és akkor megtudom mondani, hogy közöm van-e a halálához vagy sem.-Suttogom neki, de ő pontosan hallja a szavaimat és tisztán ki tudja venni.-Szóval, ha ennyit elárulsz nekem az anyád haláláról, hogy mikor és hol halt meg, akkor tudok segíteni neked!-Mondom továbbra is mélyen a szemébe nézve és egy pillanatra sem veszem le róla a tekintettemet. Alig hiszem el, hogy tényleg tudja, hogy mi vagyok.. Ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni, de nem egy vadász van, aki vadászik ezt is lemerem garantálni és eléggé kedves ahhoz képest, hogy tudja, hogy mi vagyok, hisz már rég megölhetett volna, de nem tette.. Vajon miért? Várom, hogy mondjon nekem egy helyszínt és egy évszámot aztán meglátom, hogy én vagyok-e a gyilkos vagy sem..

Cara Forsythia & Dylan Westford

Várom a válaszát miközben kissé elgondolkozom azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy ez a sok részeg ennyit bír inni.. Egyáltalán nem szép látvány, ahogy hánynak, ahogy kinéznek és a padlón fekszenek. Ebben mi az élvezet vagy mégis ebben mi a jó? Undorodom ettől az egésztől teljes mértékben, s már magam sem értem, hogy mit keressek itt.. Viszont eléggé jól érzem magamat a nő társaságában, de akkor is én nem bírom nézni ezeket az oltári hülyéket a hátamnál. A nőre koncentrálok és a szemébe nézek miközben továbbra is csak gondolkozom, mint mindig. Nem is értem, hogy miért gondolkozok folyton ennyit. Az agyamra ment esetleg valami? Az is megeshet, de talán csak annyi az egésznek a lényege, hogy szeretem átgondolni alaposan a dolgokat. Ebben végül is semmi rossz sincsen, csak néha kiakasztó a folytonos gondolat menetem és az állandó gondolkozás naponta.. Felfigyelek a szavaira és rákoncentrálok miközben mindjárt elegem lesz a gondolkodásból..
-Jó rendben megadom magam, de csak is ma leszek a vendéged és máskor nem, hisz szeretnék tisztességesen fizetni a továbbiakban.-Mosolygok halványan és hallgatom a megjegyzését, amin csak nevet és nem is csodálom. Nem szeretek annyit inni igazából, s voltaképpen én nem a hátamnál lévő személyek egyike vagyok, hanem teljesen más valaki. A következő mondatán meglepődök aztán fókuszálok a kérdésre..-A nevem Dylan Westford.. Neked mi a neved? Persze, ha szabad tudnom..-Nem szeretnék illetlen lenni vele szemben, ezért is tettem hozzá, amit hozzá szoktam általában. Elmondja még egyszer legalább, hogy nem tartozok semmivel aztán megindul a pultot megkerülve. A tálcán lévő ital természetesen rám borult, ő rögtön a szalvétákért nyúlt és elkezdte letörölni mielőtt beleinná magát az anyagba, csak ne vegye észre a bőröm keménységét.. Azt mondja, hogy ne haragudjak és kitisztítja, ha oda adom neki.-Köszönöm, de igazán nem kell! Hidd el jó lesz ez így..-Mondom neki. Nem sokkal később kérdőn néz rám és a tekintetét nem veszi le rólam, a keze pedig nem mozdul.-Semmi gond az italért kifizettem és a ruhát is elintézzem majd.-Elmozdulok, hogy a keze ne legyen rajtam, s csak remélni merem, hogy nem esett le neki az, hogy mi vagyok, de nem jöhet rá, hisz ember.. Csak ha nem vadász.. Vadász?! Az kizárt, hisz emberek nem tudhatnak a létezésünkről, ha jól tudom. Azok az emberek, akik tudnak rólunk vagy meghalnak vagy pedig átváltoznak, de az kizárt, hogy ő tudjon a vámpírokról. Vagy nem kizárt? Megnyugtatom magamat és a tömeg felé fordulok, nem is tudom mit keresve majd nem kevés pénzt rakok a pultra.-A kiöntött ital ára a többi legyen borravaló, ha megfelel..-Mondom és a nő felé fordulok és úgy nézek a szemébe. Csak ne jöjjön rá.. Csak ne most történjen ez! Na jó valahogy kimagyarázom.-Amúgy a kérdő tekintetedet nem értettem.. Vagy ha esetleg észrevetted, hogy edzek akkor azt nem akarnám részletezni, hogy hogyan teszem, ha nem gond..-Mondom neki és remélem elhiszi, hisz elég jól előadtam, olyan igazán őszintén..

Cara Forsythia & Dylan Westford

Részegek.. Néha már kezd tényleg unalmassá válni számomra, hogy a sok mai fiatal csak inni tud és semmi máshoz nem ért. Mégis mi jó abban, ha tök részegre isszák magukat? Abban mi az élvezet egyáltalán? Mit élveznek abban, hogy részegen feküdnek egy kocsma közepén? Ez az egész egy érthetetlen dolog, amit sohasem fogok tudni megfejteni.. Rendben van az, hogy fiatalok, s szórakoznak meg isznak, de hogy már részegek is?! Veszek egy mély levegőt és a pultos csajt nézem miközben megkérdezi, hogy vodkát vagy whiskyt kérek. Egy ideig csak csendben néztem a két üveget majd pohárra pillantottam, s végül percek múlva megszólaltam..
-Jó lesz a whisky!-Mondom és amikor felém nyújtja elveszem tőle.-Köszönöm!-Jegyzem meg miközben belekortyolok majd elfordulok tőle és a pultnak dőlök majd részegeket nézem, de mivel meguntam a jó népet, ezért vissza fordultam a nő felé, aki még egy pohár italt tolt elém. Megittam a kezemben lévő italt majd a poharat az asztalra helyeztem.-Köszönöm szépen, de szívesen fizettek a fogyasztásért!-Mondom a szemébe nézve miközben megfogom a másik poharat és belekortyolok az italba. Egy kérdést tesz fel nekem, amin kissé elgondolkozok.-Köszönöm szépen talán elég lesz ennyi bőven.. Túl sok is..-Nevetek majd lehúzom egy húzásra az italt és a poharat a pultra teszem.-Szóval.. Mennyibe is fog ez kerülni nekem?-Teszem fel egyszerűen a kérdést mosolyogva. Hallom ahogy dülöngélnek jobbra meg balra a részegek.. Kezd kissé kirázni a hideg ettől a helytől, mert van benne valami fura, s valami egészen különös. Magam sem értem, hogy miért jöttem ide, de végül mégis csak ide jöttem, de azt nem értem, hogy miért. Talán egy rejtélyes és megválaszolatlan kérdés marad ez számomra a mai estén, s még koránt sincs vége..
Ismét érzelmek törnek elő bennem, ami őszintén szólva sosem jelent jót. Per pillanat semmi kedvem sincs emlékezni, ezért próbálok a valóságos életben maradni, ahol éppen egy kocsmában vagyok és részegek vesznek körül. Sok fiatal.. Mi problémájuk lehet nekik egyáltalán? Vagy csak úgy simán isszák részegre ezek magukat? Kérdések, s kérdések, amikre nincs válasz.. Szemügyre veszem a pultot és az egész helységet elég alaposan majd a nőre pillantok, s várom a válaszát arra, hogy mégis mennyibe kerül ez a két pohár ital számomra..

Csak teltek az évek, s múltak a napok, de én mindeközben sok mindent éltem át. Sok helyen jártam, sok tapasztalattal gazdagodtam és sok élményt éltem át. Voltaképpen az életemet mindig is az utazgatás határozta meg és most jelen pillanatban ebben a kisvárosban kötöttem ki. Forksban.. Csak merő véletlenség lehet az, hogy pont itt tört elő bennem minden rossz emlék. Csak valami rossz tévedés lehet.. Veszek egy mély levegőt és próbálok nem a múltamra gondolni. Csak sétálok áthaladva az utcákon és nézelődök eközben. Mindenhol van ember és ez kezd kissé nyugtalanítani.. Nem, mintha vérre vágynék és egyáltalán sincs szükségem a vérre. Lassú léptekkel haladok előre és néhol elcsípek egy-egy beszélgetést. Néha meghallok pár információt, de mit sem törődve vele megyek előre. Csak is kizárólag előre..
Évek teltek el a rossz emlékek óta, s évek teltek el feleslegesen. Sohasem tudtam igazán közel engedni magamhoz senkit sem és nem is akartam megtenni, hisz ezen a téren gyenge vagyok eléggé. Talán jobb is így, mert legalább senkihez sem kötődök annyira és senki sem kötődik hozzám. Barát, s szerelem? Nálam ezek már rég nem szerepelnek.. Vannak gyenge pontjaim, de senki sem tud megfogni velük, hisz a múltamat senki sem tudja és ezáltal számomra könnyebb az élet. Senki sem vághat fel azzal, hogy rosszul éltem és senki sem idézheti fel számomra a múltamat. Soha senki nem fog tudni megfogni semmivel sem és ez így a legjobb. Viszont az a tény, amit átéltem az mindig is pontosan bennem marad és épp ez a gond, épp ez a baj.. A múltam pecsétként maradt benne a lelkembe és örökre megpecsételte az életemet. Elvette a lelki életemet, s a szüleim teljes káoszt okoztak nekem. Anyám elhagyott, apám öngyilkosságra vetemedett.. Mi volt ezzel a célluk?! Ha azt akarták elérni, hogy meghaljak legbelül véglegesen, akkor sikerült nekik, hisz már nem élek lelkileg és nem is fogok sohasem.. Fáj a múlt, fáj a sok emlék, s fáj mindaz, amit átéltem. Elakarom ezeket felejteni örökre. Elakarom űzni ezeket a gondolatokat, s emlékeket, de nem megy és nem sikerül megvalósítani..
Egy kocsmához érkezek és úgy érzem, hogy be kell oda mennem. Belépek az ajtón és lám csak mi tárul a szemem elé.. A sok részeg, a leheletüket érzem a bőrömön, s ettől még a hideg is kiráz. Egy-két részeg nő már ki is szemel magának és próbálnak rám mászni, de egy mozdulattal ellököm magamtól őket. A pulthoz lépek.
-Kérnék valami erőset!-Jelentem ki és várom, amíg ide nem adja, amit kértem, amikor megkapom belekortyolok. A csapost nézem majd hátat fordítva neki kezdek el nézelődni. Sok részeg ember, sok alkoholista..

A rózsaszín ködfátyol mámorosan telepedik rám, ölem, egész testem beleremeg, s átjár a mindent elsöprő érzéshullám, mely oly intenzív és oly felemésztő, hogy a pillanat hevében elfeledkezem mivoltomról, létezésem minden velejárójától. Nem számít más, csak az, hogy karjaiban legyek, mint valami védtelen, egyszerű nő. De az nem én vagyok! Kinyögöm a nevét, elfúlón, s beteges módon arra vágyom viszonozza azt. Hogy halljam a szájából, annyiszor, amennyiszer lehetséges. Megteszi, s én úgy kapaszkodom belé, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon, de ezzel egy időben eljut az agyamig mit csinálok és megrémülök. Nem tehetem meg, hogy egy korcsra vágyjak, hogy érezzek iránta bármiféle eszement késztetést.... NEM. Soha. Zavarodott tekintettel nézek rá, ekkor felkap a földről s testem a falhoz szegezi. Elönt a düh és a fájdalom, elkeseredettség lesz rajtam úrrá, nem látom a kiutat. Ez mostmár mindig így lesz? Megtagadom önmagam ha a közelében vagyok, s alantas módon előjön belőlem ez a kibaszott érzés? Nem akarom ezt. Nem akarom őt. Rámarkolok a kezeire melyek a nyakam szorítják, de még most is jólesik ahogy testével az enyém érinti. Ajkaim résnyire préselődnek, olyan tébolyult vagyok mint ő. - A vonzás túl erős, és... félő, hogy a lenyomat mást is követel tőlünk, azt pedig nem bírnám elviselni! -Hallom szavait és tombolnak benne ugyanezen gondolatok. Tökéletesen igaza van. Minél többször találkozunk, annál erősebb lesz a kötődés. Minél jobban megismerem, annál jobban belemászik az elmémbe, befészkeli magát, legyökeredzik, összezavar és belülről emészt el. Ha tehetném százszor inkább széttépetném magam vele, most először hagynám, hogy az ellenség győzzön, s boldogan száguldanék a megsemmisülés felé, mert tudnám, hogy végre elvágom a láthatatlan láncot és felszabadulok. De a lenyomat nem engedi egyikünknek sem.
Leblokkolok, ez a fajta maró fájdalom semmihez sem fogható. Mintha ketté tépnének úgy érzem magam, mert egyik részem belepusztul abba, hogy nem láthatom, míg másik énem hajthatatlanul skandálja, hogy ennek így kell lennie. Életemben először most sajnálom igazán, hogy nem földi halandó vagyok. Nem szólok, képtelen vagyok rá, csak azt várom, hogy 'felébredek' ebből az egész rémálomból és mindent ott folytathatok ahol abbahagytam. A józan észnek kell győzedelmeskedni, nem szabad hagynom többé, hogy a lelkem irányítson. Meg kell szabadulnom tőle, vagy véget kell vetnem önmagamnak, mindegy, már semmi sem számít bármelyik is következzen be. Hiszen már halott vagyok, s nélküle is az leszek. Nézem távolodó alakját, nem mozdulok még akkor sem, mikor már rég eltűnik a semmiben. Mereven, mozdulatlanul állok mint egy kőszobor, mintha csak én is a régi épület egyik darabkája lennék. Lassan megvirrad körülöttem, a nap gyengén pislákolva tűnik fel a vastag esőfelhők mögül, bőröm reagál rá, ezernyi apró gyémánt ragyog rajtam. Körülöttem ruhafoszlányok, megrepedt beton, rajtam a férfi illata emlékeztet mit tettem. A város lassan éledezni kezd, a távolból megüti fülem némi mondatfoszlány, emberi beszéd. Ellököm magam a faltól és lehajolok az egyik széthasított ruhadarabért. A kutyáé. A fekete anyag nemrégen még pólóként feszült rajta. Kezeim közé veszem, még intenzívebben érzem azt az illatot amitől el kellene borzadnom, aminek a gazdáját már régen meg kellett volna ölnöm. De én.... Görcsösen markolom az anyagot, apró kezeim minden csontja megfeszül, szinte kiszakad a bőr alól, arcom megkeményedik közben és színtiszta gyűlölet ül ki rá. A sikátor végében feltűnik egy alak, ez segít abban, hogy kiengedjem tenyereim fogságából a rongyot. -Minden rendben hölgyem? -Kérdezi és hozzám siet, de én csak nézek rá, a tekintetét kutatom zavarodottan. Zöld szempárra lelek, épp oly zöldre mint.... mint annak a tekintetnek a tulajdonosáé, akit szívből meg kell vetnem. Leveszi a kabátját és körém csavarja, hozzámér és tovább kérdez, de én csak a szemeire figyelek, a fülem zúg, forog körülöttem a világ. Egy őrült hang sejlik fel a gondolataimban, s mint mindig, most is hallgatok rá. A férfi teste a levegőbe emelkedik, majd keményen a falnak csattan, még ideje sincs arra, hogy felfogja mi történik. Csontjai nagyon reccsennek, orrán, száján dől a vér, de mielőtt erőtlenül, rongybabaként hullana össze, ismét felkapom és magam elé parancsolom. Az arca felismerhetetlen, de szemei félig még nyitva vannak. Hagyom, hogy a régi Léna új erőre kapjon, s kivájja a zöld szempárt.


//Részemről is lezártnak tekinthető a játék! Valóban jól sikerült (; Köszönöm, és arra mérget vehetsz, hogy találkozunk még (= //

+18

Kibillen az egyensúlyom, és Lena kihasználja ezt, karjait körém fonja, és oly hirtelen fordít a helyzeten, hogy mire észbe kapok, már ő van fölül. Vörös íriszei fogva tartják pillantásom, és most először - vagy talán másodszor? - gondolom azt, hogy milyen szépek is. Skarlátszín szemei megcsillannak a hold fényében, és kiemelik hófehér bőrét, gömbölyded, angyali arcát. Kissé ironikus, kinézetre elmehetne angyalnak, de belül maga az ördög. Kecses alakja fölém magasodik, és tekintetem lágyan végigsiklik arcától egészen a csípőjéig, amit Rravasz módon megemel, így a kettőnk közti fizikai kapocs megszakad. A számhoz hajol, végignyal ajkamon, karjaimat a betonra szorítja, és durván csókol meg, nyelve erőszakosan a számba hatol. Majd óvatosan, hogy ne sértse fel a bőr, ajkamba harap, majd államat, nyakamat harapdálja, ajkai az ütőeremre tapadnak, és elgondolkodom, vajon ha nem halnék bele, képes lenne az állítólag bűzös véremet szívni? A gond csak az, hogy ha arra kérne, én - ha nem is örömtől repesve - teljesíteném kívánságát, s ez kiakasztó. Mert nincs annál rosszabb, mint kiszolgáltatottnak érezni magad az ostoba érzelmeid miatt. A bevésődés, vagy kicsit jobban hangozva lenyomat... Kétségkívül a legrosszabb dolog, ami velem történt, de sajnos nincs mit tenni. Vagy menekülök a sorsom ellen, vagy megpróbálhatok küzdeni ellene, de azzal nem mennék sokra, és ott van még egyetlen egy opció, amit nagyon, de nagyon nem akartam, hogy eljusson az agyamig, és ott gyökeret verjen, mert az utolsó választásom az lenne, hogy beletörődök, elfogadom a sors által nekem szánt életet, és nem foglalkozok a lány mivoltával. De kérdem én; ezt megtehetem? Persze, meg. De ha meg akarom tartani a becsületemet, ha hű akarok maradni önmagamhoz, akkor nem teszem meg. Ma éjjel hatalmas kivételt teszek, de nem szeretném, ha ez túl sokszor megismétlődne. Kíváncsi volnék, apám például mit szólna, ha hazamennék, és közölném, hogy a lenyomatom egy vámpír, méghozzá egy átkozott Volturi tag. Legalább fájdalmat okozhatnék az öregnek, amiért születésemtől fogva szart a fejemre, anyám halála után meg aztán főleg. De apám már halott, és ennél nagyobb örömöt semmi más nem okozhatna. Gondolataimat a jelen felé terelem, és felsóhajtok, mikor a vámpír kezelésbe veszi a szerszámomat, először kezével ingerli, majd szájával teszi ugyanezt. Majd egy mozdulattal felemelkedik ágyékomtól, és néhány pillanat múlva lábait átveti csípőmnél, és vad lovaglásba kezd rajtam, s ezt akkor is folytatja, mikor lehajol arcomhoz, és erőteljesen számra szorítja az övét, és nem vacakolok viszonozni a csókot. Előtte azonban kezeimet mellére helyezi, és kezemet nem ereszti ekkor sem. Felhúz a földről, ülő pozícióba helyezkedünk, de nem eresztjük egymást. Szorosan a hátára teszem kezeimet, s füleimet megütik a lány halk sóhajai, nyögései, és tudom, hamarosan ő is a tetőpontra ér, és vágyai beteljesülnek. Nem teszek eleget neki, míg ő nem sóhajtja a nevemet, teste beleremeg az érzésbe, ahogy az enyém is. Végigsimítok haját, nyakát, állát csókolom, majd egy lágy, mégis durva csók után lehunyom szememet, vállát csókolom, s felsóhajtok. - Lena... - suttogom fülébe, és elönt egy különös érzés, amitől megrémülök, és úgy ugrok fel, mint akit kényszerítenek. - Ne haragudj, én... - nyögöm elfúlva, és hangom reszket, mintha kísértetet láttam volna. Felrántom a földről, a falhoz szorítom, zöld szemeimet sötétvörös tekintetébe fúrom, és megárzom a fejem. - Ezt nem folytathatjuk. - szorítom össze szemhéjaim. - A vonzás túl erős, és... félő, hogy a lenyomat mást is követel tőlünk, azt pedig nem bírnám elviselni! - szűröm fogaim közt, ismét ingatom a fejem, elfordulok a vérszívótól, a remegés végigfut testemen, épp ahogy terveztem, és már négy lábon állok a sikátorszerű mellékutcában. Vállam fölött visszapillantok a lányra, majd fejem leszegve elrohanok a sötétségből, és az erdő felé iramodok, s remélem, hogy nem épp mostanában fogom viszontlátni...

|| Részemről lezárva! Még várok tőled is egy zárót, és nagyon jó játék volt, hamarosan viszont látlak, ebbe biztos vagyok!

Elérem a célom, keményen megragad és hátulról tesz magáévá durván és minden hezitálás nélkül. A sötét, mocskos sikátor kövén a testem megkapja amire vágyik ahogy a farkas is megkapja a jussát ebből a lehetetlen kapcsolatból. Elemi erővel kísért mindkettőnket, hogy megtegyük az Istenkáromlással felérő cselekedetet, és be kell látnom csak így kaphatok enyhülést ösztönös vágyam alól. Na nekem ennyiben ki is merül a romantika, s ahogyan érzem....khmmm.. A serényen ténykedő farkasnak is valami hasonló lehet róla a véleménye. Kettőnk között forr a levegő, olyan mintha két féktelen energia csapna össze s forrna egybe minduntalan, egymást ostromolva, mégis egyesülve. A szex vad hangjai és a körül lengő illata a tanúja annak, hogy ma valami olyat teszünk, amiből már nincs kiút.
Felegyenesedem, a combjaira támaszkodom míg az ölében tart, szakadatlan egyesülésünk egyszerre buja és erőszakos, ettől lesz az egész tökéletes. Minél hevesebben ostromol, annál erősebben kapaszkodom, még szerencse, hogy mindketten elég strapabíróak vagyunk, különben már valamelyikünk feladta volna a hatalmas hévben. Megpördít, mire lábaimat satuként fonom köré, a lendület hevében könnyedén mozgatja testem, érzem farka erőteljes rángásait, s ösztönös csípőmozdulatai kegyetlen döféseiben remeg a testem. Az ajkába harapok, rohadt nehéz megállnom, hogy ne sebezzem meg, ezért rögtön sajátomba marok mert állkapcsom hatalmasat csattan és elfúló sikolyom újabbja tör ki az éjszakába. Az arcát szinte beszorítom tenyereim közé, azt akarom, hogy rám nézzem, látni akarom homályos, égető tekintetét a vad hajsza közben. Hatalmasat rándul bennem, leszorítja a csípőm és megérzem undorító magjai forró lövellését, minek hatására egyszerre kap el az undor és tölt el azzal a jóleső érzéssel amitől legszívesebben a falnak mennék. Felhorkanok az aljas húzására mert nem érdekel hogy ő már mocskos módon elélvezett, az engem csöppet sem segít ki, felhúzott, hát akkor is kénytelen lesz kielégíteni ha megszakad közben. Elengedem az arcát, lábaim szorítása is alábbhagy, s abban a pillanatban ő hátralök, testem a betonhoz csapódik. Ha nem fekszik rám felképeltem volna minimum, vagy csinos kis zöld szemeit kapartam volna ki, de a következő pillanatban eláraszt az újabb ostrommal, melyben arcom, ajkaimon halad végig. Hajába markolok cserébe és elfúló sóhajok tömkelege szabadul fel, játszik velem és élvezem, mintha ez lenne a valaha volt legfontosabb vágyam amit meg akarok kapni. Sürgetően matatok a testén, felhúzom lábaimat és beengedem legforróbb kegyeimbe, közben megfeszül minden apró idegszálam amint duzzadó csiklómat máris birtokba veszi. Széttárt combjaim között ütemesen mozog feje, forró nyelve néha felbukkan, majd ismét eltűnik, ingerelve ezzel vizuálisan is felkorbácsolt létemet. Már érzem a közelgő hurrikán kitörését, eszeveszetten sodor a csúcs felé, lehunyom szemeimet és ívben megfeszülök, de mielőtt beteljesednék elhúzódik, felcsusszan rajtam és farkát beigazítja nyelve eddigi helyére. Makkja megnyitja a feszes bejáratom, ekkor már nem bírom tovább, keményen belemarkolok az oldalába és megállásra kényszerítem, hüvelyem nagyot rándul, szorosan köré feszül, majd hatalmas orgazmusom közepette a kapott csókba kiáltok fel remegő testtel és mámorosan csillogó tekintettel. - Így megfelel? Mond, hogy mit akarsz, és teljesítem, még ma éjszaka! Csak mond ki a nevem, és még jó néhányszor az egekbe repítelek, vérszívó! -Tör utat fülemben mély hangja és a késztetés máris elindul, de nem tudom megmondani, hogy ösztönösen, vagy gyengeségem pillanatának tudható-e be. -Éppen megfelel -Vigyorodom el, naná, hogy nem fogom dicsérni, viszont az előbbi menetért nem lehet egy zokszavam sem. A szex mindig is egy eszköz volt a kezemben, de kiélvezni csak bizarr módon tudom, a kutya pedig pontosan megadja nekem ezt a fajta vehemenciát. Szavai elhangzása után már a nevét sikítanám, szinte kényszeresen meg akarom tenni csak azért, mert erre kér. -Csak légy jó kiskutya, és tedd amit eddig -Zihálom, viszont nevét szándékosan harapom el, s nem mondom ki, még nem. Ki fogom használni az utolsó leheletéig, ez a szép benne.
Fölöttem magasodik, a sötétben tökéletes látásomnak köszönhetően figyelhetem hogyan ül ki bőrére a harmat, vagy izmai hogyan játszanak mozgása közben, bár ezt érzem is mikor végighúzom testén a kezeimet. Szinte beleprésel a betonba, elveszek alatta, még szerencse, hogy nem cukorból vagyok. Kezei alatt nyúlok át és úgy kapaszkodom, de most rajtam a sor, hogy megnézzem mennyire könnyedén viszonozhatom játszadozását. Kibillentem a fölényből és fordítok a helyzeten hogy láthassam zöld szemeit, de aljas módon eszem ágában sincs meglovagolni. Megemelem a csípőm, így már már fájdalmasan üresnek érzem magam, ám kettőnk találkozási pontjait mégis szétválasztom. Szájához hajolok s mialatt érzékien végignyalok alsó ajkán, kezeim kezei után kutatnak, hogy leszorítva egy helyben tartsák azokat. Ha most lenne nálam kötél vagy lánc előszeretettel alkalmaznám rajta... Ahh, Lena jó öreg perverziója már rég a felszínre lett csalva, s most mindent meg is tesz, hogy kiélje magát..... Keményen szájon csókolom, közben dörgölőzöm hozzá, de odafigyelek, hogy véletlenül se essek kísértésbe és ne pattanjak vissza a farkára. -Azt akarod, hogy a neved nyögjem? -Susogom ajkai közé, finoman beleharapva, s onnan elindulva átszelve az állát, elérve nyaka vaskos vonalán megállapodom. Megszívom a bőrét, majd csókot lehelek rá, lejjebb araszolok mellizmára, nyelvemmel folytatom tovább az utat, egyre lejjebb és lejjebb siklok, a hasfalán időzöm és elérek az ágyéka vonalig. Kemény farka ekkor már a mellkasomnak préselődik, de még húzni akarom kicsit, ezért először csak ujjaimat fonom a vaskos szerszámra és mozgatni kezdem rajta. -Ezerszer is sikolthatom, ha te is kimondod az enyém -Ajkaimba harapok, egyre gyorsabban járatom rajta a kezem, majd kiöltöm nyelvem és végignyalok makkja peremén újra és újra. -Mond ki! -Az újabb kérés után bevezetem a számba, kemény mozdulatokkal egyre beljebb engedtem, közben figyelem reakcióját és azt mondom nem is olyan rossz.... De nem sokáig játszadozom, elengedem amint megéreztem az apró impulzusokat melyek belőle áradnak. Feltérdelek, csípője felett átvetem a lábaimat és lovagolni kezdek rajta. Mellkasán támaszkodom, melleim a csípőmmel szinkronban ugrálnak, és esküdni mérnék, még ha képletesen is, de rideg testem teljesen felhevült. Megragadom a kezeit és felvezetem a melleimhez, de nem bírok magammal és lehajolok hozzá, vad csókcsatára ösztönözve ki tudja hányadjára e bűnös éjjelen. Minden joggal vonulok a szájába míg ágyékom ütemesen emelgetem újra és újra, hamarosan elfúló nyögdécseléseimmel párosulva. Kissé előrébb hajolok, melleimet úgymond felkínálva neki, közben minduntalan hintázva rajta. Forróság jár át belülről, már érzem, hogy hamarosan elveszítem a fejem, vészjóslóan száguldom a csúcs felé. Ismét felegyenesedem, egy pillanatra sem lassulok. Újra és újra felnyögök ahogy éreztem a testemet feszítő szerszámot. Felhúzom, vagy jön magától is, a lényeg, hogy ülő pozícióba helyezkedjen. Már alig tudok magamról, vadul csókolom ahol érem, hátát karistolom össze. Az egész együttlét oly intenzív hogy ismét megadom magam, ölem remegni kezd, érzem, hogy jön az orgazmus és ekkor valóban megteszem amit kér. -Shane.....


--------------------------------------------------------
Sorry sorry, nem szokásom ennyit írni xD

+18

Teljesen átadom magam az érzésnek, és kemény lökésekkel hatolok a lányba, nem törődve azzal, hogy sikolyait bárki meghallhatja. Minket most az atyaúristen sem tudna szétszakítani, olyan erővel kapaszkodunk egymásba, és siklunk a gyönyör felé, ami hamarosan elérkezik, a külvilág pedig számunkra csak egy szó, semmi több. Hangos morgásomtól, és a vámpír nyögéseitől zeng a mellékutca, olyan fantasztikus trillázó hangot ütünk meg, hogy beleremegek már a hangokba is, hát még az érzésbe hogy, és még a végénél sem tartunk! Ha kicsit is szívbajos lennék, aggódnék az utca miatt, és a beton miatt, ami egy nagyot reccsen alattunk, és egy kisebb repedés jelenik meg rajta, az erős ütődésektől, amik testünk vált ki egymáséból.
- Csak ennyit tudsz kutyus? Adjak használati utasítást vagy boldogulsz magadtól is? - kérdezi két nyögés között, és eltol magától, hogy négykézláb helyzetbe terpeszkedjen előttem. Feltérdelek, és férfiasságom belököm a lábai közé. Ő csípőjével ringatózik egyre gyorsabban, és gyorsabban, míg én egyre erősödő lökésekkel próbálok neki fájdalmat okozni, mert mi nem a szerelmünket akarjuk beteljesíteni a szeretkezéssel, mert ez nem is szeretkezés, csak egyszerű alkalmi dugás, s nem is lesz több soha. Nem fogok beleszeretni, ahogy ő se belém, de legalább élvezzük ki, amit lehet, és ha ez az egyetlen módja, hogy lecsillapítsuk magunkat, ám legyen! Átlépem a saját határaimat, megszegem a saját szabályaimat, és magamévá teszem a vérszívót, ahogy még soha senki nem tette vele. Nem bánok vele kesztyűs kézzel, keményen, durván és erőszakosan fonom két kezem derekára, és az ölembe húzom úgy, hogy tovább tudjam kínozni az erőteljes lökésekkel, és felmorgom, nyelvemmel izgatom fülét, nyakát, végül a vállára tévedek, és ott fogammal karistolom végig bőrét, hogy végül mellére tegyem kezeimet, és erősen masszírozni kezdjem, szorítom, és fülébe morgok, néhányszor beleharapok még fülébe, vállába, és farkam ennél keményebb nem is lehetne. Egy gyors mozdulattal magam felé fordítom, lábait derekam köré fogom, és újra behatolok legérzékenyebb pontjába, hogy tovább folytassam, amit eddig, és oly durván, követelőzőn forgatom csípőmet, és felordítok torkom szakadtából, hogy felérek a csúcsra. De ez még nem elég, egy kemény lökéssel hátradöntöm a lány, egy újabb lökéssel, feje nagyot koppan a betonon. Kimászok a lába közül, egy durva csókot lehelek ajkára, szájába mélyesztem fogaimat, majd nyelvébe is keményen beleharapok, hajába túrok, és erőteljesen fogom markomba, míg nyelven egyre lejjebb téved, kerek, domború melleit nyalom végig, majd hasára térek át, haját eleresztem, és belemarkolok feszes fenekébe, combjain szántok végig nyelvemmel, csak hogy húzzam az agyát, majd gyenge pontjára térek át, körkörös mozdulatokkal kényeztetve ezúttal, de nem időzök el túl sokat, inkább ismét fölé fekszem, dudorodó büszkeségem acél keményen tolom lábai közé, és egy borzasztó hosszú nyelves csókkal jutalmazom, nyelvem villámgyorsasággal matat szájába. - Így megfelel? - kérdezem zihálva - Mondd, hogy mit akarsz, és teljesítem, még ma éjszaka!- sustorgom fülébe. Ez van, a bevésődés ezt követeli tőlem, és ha ő egy hétig nem akarna leállni, hát boldogan teljesíteném a követelményét, de félő, hogy kockázatos, ám ezen még van időm gondolkodni, ha kielégítettük vágyainkat. - Csak mond ki a nevem, és még jó néhányszor az egekbe repítelek, vérszívó! - nevetek fel erőtlenül, és újabb lökésekkel vágok bele már elkezdett munkámba. Nem áll szándékomban abbahagyni, legalább addig, míg fel nem villan az első napsugár, addig meg még van jó pár óránk, hát használjuk ki...

Harap.... A fogait érzem karistolni a bőrömön.... Ettől az afrodiziákumtól az őrület határán táncolok. Egyre csak szítja a vágy tűzforró lángjait melyek feljebb és feljebb araszolnak, míg végül tettei nyomán teljesen elveszítem a fejem. Viszonzásképpen ismét megkarmolom, erősebben, mélyebben, s ezzel egy időben legszívesebben fogaimat is belemélyeszteném a bőrébe hogy én is megkóstoljam. Erőnek erejével elnyomom a késztetést, nem sértem fel a bőrét. Nem akarom, hogy görcsös rángatózása félbeszakítsa amit elkezdtünk. Teste keményen nekem feszül miközben mohón ostromol, s én szintén úgy csókolom ahol érem mintha csak az életem múlna rajta. Szakad a nadrágom, a felsőm apró cafatokra hull s máris meztelenül nyomódok a falnak. Csak egyetlen zavaró tényező maradt; mégpedig a saját nadrágja. Kettőnk közé nyúlok és míg ő az övcsatjával dikicsel, én nem bírok magammal s finoman szólva tenyeremmel mérem fel a terepet a szöveten keresztül. A mohó vágy sürgetésre sarkall, immáron vele együtt nyúzom azt a rohadt csatot miközben minden porcikám sóvárog érte. Halk sóhajokkal díjazom az erőteljes támadást amivel ostromol és még többet akarok. Annyira kívánom, hogy szinte fáj minden felesleges másodperccel töltött időhúzás. Azt akarom hogy ájulás közelébe juttasson, hogy addig keféljen míg a nevét nem sikoltom eszeveszetten. Ezért aztán amikor fordít a helyzeten és megérzem vérének illatát, gondolkodás nélkül szívom meg felsértett ajkát, s az erőteljes vér ízére torkomból kéjes hang szakad ki. Tényleg kísértésbe visz... Még az a szerencse, hogy ismét fordít a helyzeten és kibillenve az eddigiekből vízszintesben találom magam. Veszélyesen felém magasodik, elveszek a hatalmas test alatt. És piszkosul élvezem a helyzetet. Míg lábaim közé telepszik megemelem hozzá a csípőm, kezeimmel átkulcsolom a nyakát s egész testem felkészül a befogadására. Megfeszülök alatta mikor megérzem a behatolást. Hangos sikoltásom kéjesen visszhangzik a falak között, s az sem érdekel ha hallja is valaki, már túlságosan átadtam magam az ösztönöknek. Felszegem fejem hogy jobban hozzám férjen, hajába markolok és zihálva élvezem a hatalmas lökéseket. Csípője minduntalan az enyémhez csapódik teljesen kitöltve bensőm, és én minduntalan befogadva hullámzok alatta. Majd' megveszek úgy sodródom a gyönyör felé, de mindez nem elég. -Csak ennyit tudsz kutyus? -Nyögöm egy újabb hatalmas lökése után, mely szinte már fáj, de extrém extázissal tölt el. Vörös tekintetem ködfátyolban úszik, mégis lefejtem magamról a férfit, elhúzódom tőle, majd megfordulok és négykézlábra állva tárulkozom ki előtte. -Adjak használati utasítást vagy boldogulsz magadtól is? -Morbid módon azt akarom, hogy a dühe vezesse. Már tuti biztos, hogy újra meg kell tanulnom majd járni, de fájdalom nélkül nincs élvezet.... Felszegem a fejem, testem gyönyörű ívet ír le. Ringatni kezdem a csípőm, telt köröket írok le vele, s már alig várom, hogy a férfi megtegye amire vágyom. Mikor ez megtörténik, vad kiáltás szakad fel ismét, de nem tudom melyikünké a hangosabb, ahogy azt sem, egyáltalán el lehetne-e különíteni a kettőt. Testünk találkozásánál forróság robban szét bennem újra, s onnan terjed ki az egész testemre. A birtoklási vágy hatalmas, ijesztő mértékkel kerít hatalmába, s e eszeveszett órában beletörődöm a végzetbe.

+18

A csókunk igazán hosszú, és még akkor sem szakad meg, mikor egy hirtelen mozdulattal megragadja pólóm szélét, és az anyag egy tiltakozó reccsenéssel szakad szét. Nem finomkodunk egymással, s talán ez a módja, hogy bűntudat nélkül élhessünk ezután, hogy ne rossz emlékként kísértsen minket a mai este, hogy mikor visszapillantunk ne bánjunk majd meg semmit. Igen, ez az egyik ok, amiért durvák vagyunk egymással, hogy bosszút álljunk egymáson, miközben egyikőnk sem tehet a bevésődésről. De mi a másik? Hogy mindketten távolságtartóak vagyunk mindenkivel, hogy mogorvák, hogy ridegek vagyunk, és ha egyszer valamibe belekezdünk, azt csináljuk már rendesen! Talán több a hasonlóság köztünk, mint azt valaha is gondolhattuk volna. Miközben ő körmeit végigszánkázza testemen, erősen beleharapok ajkába, mikor néhány centit veszít szánk közelsége, s tudom, ő is szívesen megtenné, és őszintén, nem érdekel. Ha megharap, talán van esélyem a halálra, ha meg nem... Lesz egy jó emlékem erről az éjszakáról. Megragadom nadrágját, s addig húzom ellentétes irányba, míg végül a gyenge kis anyag elreped, és megvillan a nő hófehér combja. Pólójával is a következő akció zajlik le, az anyag nem bírja, elreped, így felfedve a lány egész testét. Szájáról áttérek a nyakára, durva, követelőző csókokat hintek rá, csípőjét megragadom, és még szorosabban - ha az lehetséges - szorítom magamhoz, övem csatjával vacakolok közben jobb kezemmel. Megharapom a nyakát is, s fülénél járok már, amit szintén harapdálok, és nem fogom vissza magam, vele nem kell, ezért ily édes ez a dolog. Elöntenek az érzelmek; düh, vágy, öröm, és bosszúvágy kerít hatalmába, miknek egyszerre teszek eleget. Megfordítom a lányt, ezzel én kerülök szorosan a falhoz, de nem bánom. Erősen ajkamba harapok, mikor megérzem teste közelségét, és a hideget, ami belőle árad. Vérem újra kiserken, és várom, hogy nyelve ismét lerohamozzon, és magába tudhassa a vérem. Nem vacakolok tovább, olyan erősen kapom fel ismét, hogy oldalra borulunk, de ez sem zavar meg minket. A sikátor földre mocskos, hideg, és nyirkos, mégis jól esik a hátamnak. A lány fölé emelkedem, most ő kerül a földre, megcsókolom száját, nyelvünk vadan találkozik össze, keményen, és durván, kellemesen. Nem akarok sokat elidőzni az aprócseprő dolgokkal, nem kényeztetni akarom az alattam fekvő vámpírt, kire teljes súlyommal ránehezedek, de valószínűleg meg sem érzi a hatalmas izomtömeget apró, márványkeménységű testén. Nem tudom, hogyan, de nadrágom hirtelen nem találom magamon, mikor érte nyúlnék, hogy megszabaduljak tőle. Talán ő előzött meg, vagy az esés következtében valahogy lekerült rólam, de nem érdekel, hogyan is hever egy nagy víztócsában. Mi érdekel engem a mai estén? Bárki megláthatna minket - bár max ha zseblámpa lenne nála, mivel ha a mi szemeinknek nem is, de egy embernek igen sötét ez a kis mellékutca -, de az sem hatna meg. Férfiasságom... hadd ne részletezzem milyen keménységű, mikor belé hatolok, és hangosan felmordulok, a kéj hatalmába kerített, és most már nincs hátraarc. Erős, rezgő mozgásokkal utasítom testem, hogy haladjon a beteljesülés felé, miközben lihegek, morgok, vicsorítok, olykor-olykor fogammal belemarok a nő fülébe, ajkába, nyakába, és vállába. Nem tiltakozik, ő is olyannyira akar engem, mint én őt, és ez egyáltalán nem gond, most nem...

A vére íze a számban, a teste melege, a mindent elsöprő vágy.... Egytől egyig letaglóz és előhozza belőlem az énem dühítően sóvárgó részét, ami ellen nem küzdhetek, mert nincs esélyem. A lenyomat vaslánccal húz a férfihoz, dacolni ellene képtelenség a fájdalmas érzés miatt. Milyen ironikus... Egy kis részem még akkor is leköpné és kitekerné a nyakát.... de... a fenébe, mindez lehetetlenség marad. Úgy érzem menten kettészakadok. Milyen jó is lenne! Áhh, álmodik a nyomor....

Az egyik pillanatban még én simulok hozzá, erősen magamhoz vonva és csókot kezdeményezve, a következő pillanatban azonban hátam a falhoz ütődik. Meg sem kottyan, sőt, csak még jobban feltüzel a hevessége. Majdnem belenevetek a csókba, amiből végül egy vad mosoly lesz. Könnyedén megemel, mire lábaimat a dereka köré kulcsolom és magamhoz szorítom a hatalmas testet. Forró bőrén minden apró esőcsepp felmelegszik és talán az én hűvös testemet is átmelegíti. Érzem az egyre növekvő mohóságot mely kölcsönösen lesz úrrá mindkettőnkön. És tetszik, nagyon tetszik ez a fajta vehemencia. Nem kell visszafognom magam, ahogyan ő sem teszi velem. No lám, mégis van valami közös bennünk? Érzékien, ám határozottan folytatom nyelvével való játékot mialatt kezeim lecsúsznak a nyakához, megkeresem a felsője peremét és egy egyszerű mozdulattal hasítom szét az anyagot, így felfedve csupasz bőrét. Kicsit sem finomkodva apró kis körmeimmel végigszánkázom először csak a mellkasán, majd onnan felfelé indulva a vállain keresztül széles hátáig jutok el és ott is maradok. Ha már elkezdtem, bizony nem fogom meghazudtolni önmagam. ~Ha a pokol kapuit kinyitották előttem elégedetten fogok átsétálni rajta. Ezek után már nem érdekel semmi sem~
Csípőmmel még szorosabban préselem magam hozzá, egy-egy apró, ámbár igen hatásos és félreérthetetlen mozdulatot téve. Vulgárisnak hathat, de azt akarom, hogy megkeféljen. Hogy kihasználjon. Hogy elvegye amit akar és megkapjam amit szeretnék. Ez sosem szól többről és soha nem is fog másról szólni. Fizikálisan épp úgy vonzódom hozzá, ahogyan lelkileg, szellemileg is magához köt. Soha nem voltam jó kislány. Azzal sem túlzok ha azt mondom nem szoktam megtagadni magamtól semmiféle örömöt. Akkor miért tagadjam meg magamtól azt a dolgot, ami ellen úgysem küzdhetek?

- Idióta barom! - szűrte fogai között a vámpír, és felém meresztgette szemét, mire rettentő fáradtnak éreztem magam, és kedvem lett volna bedőlni egy puha, meleg ágyba, és aludni. De nem. Nem engedtem a képességének, és ő is felettébb gyenge volt, nem tudott hatni rám úgy, ahogy azt tette volna, ha a karja nem heverne valahol méterekkel arrébb a mocskos avaron. A kéz közelebb, és közelebb araszolt a helyhez, ahová való, de rátapostam, ismét elhajítottam, és közelebb lépkedtem a nőhöz. Szemei vörösen izzottak, szinte villámokat szórtak, majd egyik pillanatról a másikra tekintetét az enyémbe fúrta, és hörgött. Nem tudtam mit akar, míg végül meg nem szólalt. - Így nem fogod megtalálni a boldogságod! - mondta alig hallható hangon. Értetlenül pislogtam felé, és vicsorítottam, teste fölé magasodtam, és morogtam, éles fogaim kivillantak, a hold fölöttünk úszott el, átvilágítva a lombok között, egyenesen a nő arcára villantotta kékes fényét.
- Mit gondolsz, ezzel a viselkedéssel kire fogsz lelni? - nyögte elfúló hangon - Majd bevésődsz egy szörnyetegbe és... - folytatta volna, de a nyakára tapostam hatalmas mellső mancsommal, és letéptem a fejét, nem is gondolva arra, mire akart figyelmeztetni, hisz csak mocskos vérszívó....

Az emlékekbe feledkezve meredek az égre, ahol a hold ismét ott virít, mint évtizedekkel ezelőtt, azon az éjszakán. Soha nem szoktam áldozataimra gondolni, egészen a mai napig, mikor a vérszívó szavai a fejemben felcsendültek, újra és újra. Eddig a napig nem értettem, mit akarhatott. Nem fogom megtalálni a boldogságot? Na és... eddig sem volt valami boldog életem, hozzászoktam. Bevésődök egy szörnyetegbe? Hisz én magam is az vagyok, és az sem biztos, hogy valóban hat rám a "varázslat". Most azonban megértettem mindent, értelmet nyertek a nő szavai, leesett a tantusz, és olyan nagyot koppant, hogy belesajgott a fejem is. Lena egy szörnyeteg, határozottan az, egy vámpír, és én bevésődtem iránta. Hát erre célzott az idegen vámpír? Így értette a szörnyeteget? Szörnyetegként viselkedtem, egy mocskos gyilkosként, kinek nincs lelkiismeret furdalása, és egy ilyen érdemlek társamul? Akár igaz a skarlátszemű állítása, akár csak sértegetni akart élete utolsó másodperceiben, ami történt, megtörtént. Egy hideg érintésre térek vissza a jelenbe, az eső még mindig ömlik, mintha dézsából öntenék. Az előttem álló szőke, apró, mégis bivalyerős lány megnyalja ujját, amire érintése során vérem került. Hirtelen átszeli a kettőnk közt tátongó ürességet, és ajkai enyémeket kutatják, erőszakosan keresi a beutat nyelvemhez, és nekem eszem ágában sincs tiltakozni. Az erősebb, kitartóbb, undorodó énem nemhogy nem képes küzdeni, de egyenesen elveszett és nem tudom, hová lett a józan eszem. Bekapcsolódom az őrült táncba, amit immáron nyelveink járnak, és nem foglalkozom semmivel. Nem érdekel, hogy a hold tiltakozik, fénye arcomba világít, nem érdekel, ha bárki is meglát minket, az sem érdekel, hogy egy sikátorban tesszük mindazt, amit egyáltalán nem kéne, a kezemben lévő éles fájdalommal sem törődöm. Közelebb lépek a lányhoz, testünk összeér, de nem elégszem meg ennyivel. A falhoz lököm őt, még csak nem is gyengén, mellettünk a megrepedt téglából áradó por hullik, szánk még mindig egybeolvadva ringatózik. Kezemet derekára fonom, és csípőmre dobom testét, lábai görcsösen szorítják magához testemet.

Tehettem volna ennél nagyobb őrültséget? Műveltem én már valaha is ilyen drasztikus dolgot? A válasz egyértelmű, ekkora hibát még sohasem vétettem, de ma este teljesen átadtam magam a vágyaimnak, a bevésődés és a vele járó érzések magukkal sodortak. Ma éjjel nem foglalkozok semmivel, ma éjjel olyat teszek, amit egy örök életre meg fogok bánni...

A holdat esőfelhők hada fedi jótékony takarásba. Néha meg-megvillan alakja, majd újból elbújik. Bárcsak én is elbújhatnék, elmehetnék innen messze. A vágy fájdalmasabb minden idáig megtapasztalt fájdalomfajtánál, amiben részem volt már. Ezt a kínt nem tudom csak úgy elviselni. A férfi fémes vérének íze, mámorító illata és testének melegsége kísért és kínoz, mert akarom őt. Még többet akarok belőle. A fenébe.... A lenyomat a legborzalmasabb kínzási módszeren is túltesz, ez nem vitás. Újból és újból előttem van a kép, hogy hajolok egyre közelebb és hogyan érintem meg. Összepréselem szemeimet és kínomban saját hajamba markolok. Két énem csatázik éppen, de egyik sem képes felülkerekedni a másikon. Az egyik legszívesebben visszamenne és még többet követelne, elvenne Shane-től mindent és ugyanannyit adna cserébe, míg másik, ésszerűbb énem megkockáztatná az örök szenvedést és itt hagyná ezt az egész várost, minél messzebb kerülne a sóvárgás személyétől.

S lám, a tudatom mennyire meg tud tréfálni, hiszen a férfi hangját s arcát látom újra. Aztán rájövök, hogy nem csak a képzeletem játszik, valóban itt van. Hát persze. Ő sem tud megszabadulni az érzéstől. Amíg a közelében vagyok neki jönnie kell, ha tetszik ha nem. Ez viszont csak fokozza a szenvedésem, belül már szétmartam saját szám, elharaptam nyelvem, de nem használ. A késztetés nem múlik. -Semmi nem oké. -Nyögöm ki végül rátalálva valamelyest a hangomra. Mégis mit mondhatnék? Soha nem vallanám be mennyire összezavar, hiszen magam előtt is próbálom elrejteni mindezt. El kellene szaladnom, de nem használna. És az az igazság... hogy nem is tudnék. A lábaim nem engedelmeskednek, s ahogyan közelít felém, a testem úgy reagál rá önkényesen, vágyódva. Akarom -Ez az utolsó gondolatom mielőtt megtörténik az, amire mocskosul vágyom. Ajkai erőteljesen súrolják a szám, nyelve követelőzően keresi az enyémet. Gondolkodás nélkül viszonzom tettét, és elveszem azt, amit ad nekem. Egész testem beleremeg az érzésbe. Hirtelen törékenynek, sebezhetőnek érzem magam és ez megijeszt. De nem érdekel. Most nem.... Aztán hirtelen mintha elvágták volna fordul el tőlem és vág a falba. A tégla megreped, de kihallom az ismerős reccsenést is. Eltörte a kezét?
Lépek egyet előre, figyelem háttal álló ziháló alakját. Nem akarok elmenni. Nem akarom itt hagyni, még akkor sem, ha százszor és ezerszer a pokolra küldenek érte. -Shane -Súgom alig hallhatóan, kezem gyengéden a karjára téve. Megvárom, hogy megforduljon, ekkor már régen érzem vérének ismét felsejlő illatát. Nem csak eltört, de fel is sértette az öklét.... -Kísértésbe viszel -Sóhajtom egyik ujjamat végighúzva a seben, majd azt a szám elé emelem és lenyalom az így nyert vért. A pokolba is! Tekintete szinte éget, elemészt és felperzsel. Teljesen elfogyasztom a közöttünk lévő távolságot, szorosan simulok hozzá. Pipiskednem kell, hogy elérjem, de nem számít. Ezúttal én kérek bebocsátást azok közé az elképesztően vonzó ajkak közé. Fél kézzel a hajába markolok, így húzom közelebb magamhoz.

Csak hallgatok, még mindig, és nem reagálok a lány szavaira.
Mondj már valamit! - kiált rám dühösen, hangja akár egy ostorcsapás, felriadok, rá lesek, ijedten; féltem az életem. Megérzi a vér szagát, és és szinte látom szemein keresztül, ahogy a vörös köd, a kívánat köde elárasztja elméjét. És bár sejtem, hogy ő sem épp tegnap született, és egy olasz vérivó sem fiatal, mégis vonzónak találja illatom, és nehézséget okoz neki. A lenyomat az oka ennek is, tudom, érzem a csontjaimban. S míg ezen agyalok, a lány közelebb araszol hozzám a széken ülve, érzem hűvös leheletét arcomon, és elkábít az édes illat, ami belőle árad. Szemeim lehunyom, és belélegzem az illatot, mintha muszáj volna, mintha ez éltetne, mintha meghalnék, ha nem így cselekedem. És akkor, itt és most, olyan történt velem, ami még soha, de soha a büdös életben nem történt velem; gyengének éreztem magam. ÉN; aki nem a jó modoráról híres. ÉN; aki bűntudat és önmarcangolás nélkül gyilkol. ÉN; aki nem enged közel magához senkit. ÉN; aki mindig talpraesett, határozott, és erős. ÉN éreztem magam balféknek, bizonytalannak és gyengének. Egy hatalmas saller az élettől; kibaszás a legfelsőbb fokon.
Fuldoklom a problémáimban, a gondolataimban, a lenyomat maszlagjában; a slamasztika legmélyebb bugyrába süllyedtem, ahonnan nincs kiút. Aztán maghallom a lány hangját, és megrezzenek, majd visszatérek a bárba gondolataim zavaros vizéből. Mi jöhet még? De a kérdés felesleges, mert lenyomat után a vízözön! Eláraszt mindent, és mint egy örvény, beszippant engem a vámpírral együtt.
Ígérem nem harapok - mormolja, és kétes reakciót vált ki belőlem. Úgy érzem magam, akár egy skizofrén, mintha két ember lapulna bennem, két lélek, egy testben. Lehetséges ez? Az egyik énem retteg ettől a mondattól, olyan vészjósló, szinte kiált a mögöttes tartalom a szóból. Míg a másik felem kíváncsi, és vágyik a folytatásra. Tökéletes, íves, formás ajkait enyémekre tapasztja, és megérzem nyelvét a számon, ahogy megízleli a vérem. Nem foglalkozok okosabb, tapasztaltabb énem tiltakozására; felnyögök, és testemen egyféle izzás fut végig, többet akarok, de szerencsémre a lány felpattan, és kilibben az ajtón. Nem gondolkodom, ösztöneim irányítanak. Leugrok a bárszékről, és kiviharzok a szabadba, a friss levegőre, a szakadó esőben. Csaknem pára keletkezik, mikor forró bőrömhöz ér, sistergést hallok, de talán csak a képzeletemben játszódik ez le, mert testem a vágy forró lávájától ég. Nem tudom merre megyek, a lábam visz előre, megkerülöm a kocsmát, és egy sikátorban kötök ki, ahol a sötétség ellenére megpillantom őt. Gondolkodás nélkül indulnék felé, de ezúttal a józan eszem győz, és a kis utca bejáratánál megtorpanok, és hátrasimítom már eső áztatta hajam. Legszívesebben ismét ajkaimra harapnék - ami már begyógyult - , hogy elkussoltassam magam, de nem akarok még több balhét.
- Lena - suttogom, hangom remeg az idegességtől, a szorongástól amit érzek most. - Minden... oké veled? - hangom többször is elcsuklik, halvány pír jelenik meg arcomon, és legszívesebben a legközelebbi kukába ugranék fejest zavaromban. Idióta, ostoba farkas! Hogy nyúzna meg, és belezne ki valaki! - ostorozom magam.
Az ösztönök, a vonzás ismét felerősödik, és a szőke lány felé sodor. Karjaim kinyújtom, ujjhegyeimmel megérintem a lány arcát, és egy villámgyors, de annál szenvedélyesebb csókba vágok bele. Pfújj! Mit tettél, Shane?! - kiáltják gondolataim, és hangosan zihálok. Hátrálok pár lépést a keskeny sikátorba, a falnak ütközött, majd megfordulok, és öklöm a téglafalba vágom teljes erőmtől, mire az hatalmasat reccsen; eltörtem a karom. Nem foglalkoztat, hisz úgy egy óra, talán kevesebb, és összeforrnak csontjaim. Ezt úgy isten igazán megérdemeltem!

Én csak pofázok, ő pedig néz, néz és néz azokkal a hihetetlenül zöld szemeivel és az arckifejezéséből nem mindig tudok rájönni vajon mi a fenére gondolhat. Oké, mintha néha néha megrezzenne, de aztán hihetetlen gyorsan rendeződik semlegessé az arcmimikája, mintha nem is lenne neki. Hmmm. Agyal valamin. Szinte látom és hallom a rozoga fogaskerekek nyikorgó tekeredését. Talán túl sokat mondtam. Igen. Mi a francért kellett kinyitnom a szám amikor olyan mindegy mi vár rám? Mi ért nem tudom soha befogni? Esküszöm veszek egy kurva lakatot és saját magam döföm át az ajkaimon. Most határozottan jól is esne.... legalább magamhoz térnék a kutya által okozott bódulatból. Rohadt lenyomat... rohadt farkas...hogy rohadna le az a csinos kis fejem amiért egyáltalán felé fordultam.... Rohadt egy helyzet, ugye?
-Mondj már valamit! -Kiáltok fel idegességemben, mert már nem bírom tovább a szótlanságát. Igazából sokkal jobban frusztrál, hogy én bezzeg fecsegtem neki a Volturiról és arról mit kapok miatta. Aztán minden világossá válik. Vér illata csapja meg az orrom s furakszik egyre mélyebbre, megfertőzve józan ítélőképességem. Az erős fémes szag egyenesen tőle árad. Talán emberi orrnak fel sem tűnik, én mégis olyan de olyan tisztán érzem... Awww drága teremtőm! Még soha nem éreztem azelőtt ennyire intenzívnek, ennyire esszenciálisnak egy illatot sem. Tágra nyílt szemekkel igyekszem nyugton maradni, de az illat annyira tömény, hogy megbolondulok tőle. Mi a fene van velem? Hiszen nem vagyok éhes, a csapos vérétől undorodtam nemrég, ettől a kutyától meg egyenesen elveszítem a fejem?
Halk sóhaj tör fel ajkaim alól, egészen közel hajolok a férfihez. Az arcunk szinte összeér. Mélyen a tüdőmbe szívom azt a különlegesen vonzó áradatot mely tőle indul és olyat teszek, amit soha életemben egyszer sem akartam megtenni. -Ígérem nem harapok -Nem hagyom, hogy a vörös köd teljesen ellepje az agyam, hiszen helló, a fenébe, nem újszülött vámpír vagyok! Egy kutya nem fogja lerombolni a nehezen megszerzett önuralmam, mely eddig tökéletesnek volt mondható. Ahha... Ahelyett, hogy villámgyorsan kiröppennék az ajtón, kezeimet az arcához emelem és ajkaimat az övére tapasztom. Ha tetszik neki ha nem, éreznem kell az illathoz tartozó ízt! Meg is kapom és én... én.... Alig egyetlen pillanat múlva elcsapom a fejem, majd tényleg leugrom a székről és kiviharzom az ajtón. Arcomon kétségbeesés, de ami a legrosszabb, vágy ül. Nem akartam megharapni, nem is tettem, bár az íze semmihez sem fogható számomra. Nem. Azért estem pánikba, mert amikor én balga az ajkaihoz értem valami egészen mást akartam a véren kívül. Fenébe ezzel az egész rám kényszerített szarral!
Kirohanok a friss levegőre, a megtisztító esőre. Dühösen kikapom a két kontaktlencsét, sok hasznukat úgy sem veszem már, lassan teljesen szétfoszlottak volna....

Nem jutok messzire. Mire feleszmélek rájövök, hogy a kocsma mögött zsákutca van. Tehetetlenül dőlök a falnak és próbálom visszaidézni az előbbi egyetlen másodpercet. Amikor sikerül, tekintetem az ég felé szegem és hagyom, hogy a vastag esőcseppek lemossák rólam miden tisztátalan gondolatom.

Nem szólok semmit, csak figyelmesen hallgatom a lány szövegelését, közben a könyökömön támaszkodok, a poharamat görgetem jobbra-balra a kopott pulton. Ráférne már egy festés, meg egy lakkozás, de mindegy is. Amúgy eléggé megtetszett a hely, lehet gyakrabban kéne itt lógnom. Nem nagy cucc eljönni ide, nem kell a tankolás miatt aggódnom, vagy esetleg a csúszós utak miatt, vagy a tömegközlekedés miatt idegeskednem. Csak négy lábra váltok, és elszáguldok oda, ahova akarok. Milyen praktikus! Szeretek farkas lenni, ez az egy dolog, amit mindig élvezni fogok, kivéve egy dolgot... A lenyomat. A frász kerülget tőle, és megkeseríti már most az életem, rémes!
Nagyobb a baj mint hittem. Ha nem leszek képes elszakadni tőled és visszamenni Volterrába, a testőrség többi tagja keresni fog. És ha kiderül, hogy bármi közöm is van egy farkashoz.... - hangzik fel a két mondat, és a hideg futkos rajtam. A legnagyobb problémám az, hogy aggodalmat érzek a lány iránt, és féltem. Valóban hatalmas a baj, nyakig ülünk a szarban, és nem adhatok hálát istennek, mivel ez még hullámzik is. Kissé ironikus, hogy pont egy vérszopót féltek, mikor százára irtottam őket, mindenféle aggodalom és bűntudat nélkül, most meg... Képtelenség ez az egész... Nem tűnik fel neki reakcióm, így folytatja is tovább mondókáját.
Nem félem a halált Shane, de ha engem megölnek, téged is felkutatnak. És ezek nem kispályás vámpírok.
Itt már igazán bepöccentem, és alig bírtam megállni, hogy ne szóljak hozzá, de végül csak sikerült elfojtanom haragom. Tovább figyeltem a lányra, hogy milyen reakciót váltanak ki szavaim, és irritált, ahogy szemei megcsillannak olyan vámpírosan és gonoszul. Valamire készül, és ez nem tetszett, rossz megérzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Megismétli szavaimat kérdésekbe foglalva, és szinte érzem, hogy rá fogok baszni, ki fogja használni a lenyomattal járó dolgokat, a viselkedésemet és érzéseim iránta, amiket próbáltam legyűrni. Lassan bólintok, de nem szólalok meg. A lány kér egy üveggel az alkoholból, és nekem is, magának is tölt belőle. Szavaimmal küszködtem, és egy mondatot sikeresen elfojtottam, aminek rettenetesen örültem. Nem hagyom, hogy bajod essen! - hangzott fel gondolataimban, de erősen ajkamba haraptam, így - szó szerint - elharapva a mondatot. Felszisszentem, mikor fogaim már erősen belevájtak húsomba. Nyelvemmel megérintettem megsebzett számat, és ekkor megéreztem a fémes ízt. Szemeim kitágultak, és rettegés fogott el, hisz ha a nő megharap, megmérgez, és nem vagyok benne biztos, hogy azt túlélném. Nem vagyok éppen mai gyerek, de a halálhoz még túl fiatal. Remélem van elég önuralma, mert nem akarok a pokolban megrohadni!

Gyerünk! Miért szól hát az önbecsülésem fülsüketítő csengője, ha rá sem hederítek? Mást már ilyenkor régen minimum lerúgtam volna a székről, hogy aztán aztán aztán vidám ugrói iskolával üssem el az időt rajta. A pasival is ezt kellene tennem, a vérében fürödni... De nem cselekszem így. Megint nem csinálok semmit azon kívül, hogy nem reagálom le a robbantós kis poénját. Sokkal jobban izgat mit tudhat, jobban mondva mit fogok hallani erről a baromságról, amit bevésődésnek neveznek a fajtájában. Nem kellene érdekeljen, hiszen helló, bőven elég az a tudat, hogy akaratom ellenére egy korcshoz tartozom. Ámbátor a már annyiszor elátkozott kis részem mindent meg akar tudni róla és a vele járó erőteljes, impulzív érzésről. Lenyomat -húzom el a szám, mert ez se jobb, bár valamelyest mégis jobban cseng. Ugye nem kell megmagyaráznom, hogy nem magával a szóval, hanem annak takarásával van bajom?

Egyre csak hallgatom miket hord nekem össze. Figyelem gesztusait, arcmimikáját, eközben észre sem veszem, de közelebb hajolok hozzá, annyira koncentrálok. Egyik énem rohadtul nem akarja hallani, míg másik le akarja tisztázni mi merre hány méter és mit kezdjen a hallottak fényében. Arcomon komorság, majd egyre kiülő gyötrelem honol, hiszen másik részem elborzad. Valóban ez vár rám míg csak létezem e földön? Nem leszek képes elszakadni tőle? A válasz fájdalmasan köp szemen: nem, nem leszek képes elhagyni Forkst amíg ő is itt van. Megrémülök, mit rémülök, egyenesen halálfélelem lesz rajtam úrrá. Mi lesz Volterrával és az uraimmal kiket hűen szolgáltam idáig? Az már bizonyossá vált, hogy számomra harangoztak ha valamelyik megsejti, hogy egy kutyához vagyok -képletesen- hozzáláncolva, de az még feltűnőbb lesz, ha nem kapnak hírt rólam. Egy ideig tudom húzni a személyes kontaktus felvételét, de eljön az az idő, amikor Isabellával az oldalamon örökre el kellene hagynom a várost és akkor.... na akkor jön el a világvége. Ahhhh!!! Egyre mélyebbre süllyedek a slamasztika kurvára ragadós mocsarába, és ha azt hiszem ennél rosszabb nem lehet, hát az még korántsem biztos. -A fenébe! -Sóhajtom, s csak ekkor tudatosul milyen közel van hozzám és én ettől függetlenül mennyire nem zavartatom magam. Érzem a halvány alkohol belőle áradó szagát, biztos ez a magyarázat miért jött ennyire közel. Be van rúgva, az alkohol pedig felszabadít. Bár különösebben nem látom rajta, hogy részeg lenne, de azt láttam mennyi piát megivott már. Talán jobb is ha nincs teljesen magánál, úgy könnyebben el tud viselni. Bizonyára -mint azt az arcából megítélem- undorodik tőlem. Nem hiszem, hogy szépnek tartana, ez pedig.... valahogy jobban frusztrál mint kellene. (A frusztrálás alatt azt akartam mondani, hogy rendesen bassza az agyam.) Zöld tekintetébe meredek, összefonódom vele s szinte elveszek benne. -Nagyobb a baj mint hittem. -Folytatom suttogva, mert nem vagyok képes megállni, hogy ne pofázzam el amihez semmi köze. -Ha nem leszek képes elszakadni tőled és visszamenni Volterrába, a testőrség többi tagja keresni fog. És ha kiderül, hogy bármi közöm is van egy farkashoz.... -Apró kezeim ökölbe szorulnak, de úgy, hogy ettől hófehér bőröm szinte átlátszóvá válik. -Nem félem a halált Shane, de ha engem megölnek, téged is felkutatnak. És ezek nem kispályás vámpírok.... -Mindegyik több száz, vagy éppenséggel ezer éves és hasonló kaliberűek mint én. Eggyel még csak csak elbírnék ha oda kerülne a sor, de képes lennék kárt tenni a fajom hűséges tagjaiban, őérte? -Elcsapom a fejem a pultos felé villámpillantásokat szórva. -Adjon egy egész üveggel! -Acsítom, mire a pasas értetlenül vág egy grimaszt és motyogni kezd, de elém vágja a kért vodkás üveget, én pedig először magamnak, aztán a mellettem ülőnek töltök. Csak ekkor esik le, mit is mondott mindemellett még, amitől vidámabb szikrák gyúlnak szemeimben. -Na várj egy kicsit. Szóóóóval.... -emelem ismét rá a tekintetem -Azt mondod nem lennél képes bántani? Soha? Semmilyen körülmények között? Még akkor sem ha úgy Istenigazán kihúzom nálad a gyufát, hmm? Nem hiszem el. Próbáljuk ki. -Édes kis vigyort villantok felé. Lehet mégis lesz egy kutyám? Erre a kis időre már nem mindegy?

Lena De La Volterra. Micsoda érdekes név. Egy bosszantó, valahogy mégis fantasztikus gondolat a fejembe mászik tiltakozásom ellenére is. Lena és Shane. Micsoda elmebeteg vagyok én? Kényszerzubbonyt kéne rám erőltetni, és legalább egy sziklával fejbe dobni, vagy hipót szórni a fejembe... Az talán megtenné a hatását, és nem emlékeznék semmire. Vagy kivájni a szívem, és akkor nem kéne hánynom magamtól. Az epe íze, ami megtölti keserűséggel a szám, szinte elviselhetetlen, de lenyelem. Bemutatkozásunkra ejtett bókját elengedem a fülem mellett és felé pillantok.
- Egy olyan chip kéne, ami érzékeli, ha a közelemben vagy, és rögtön robban. Bumm. Megszűnne minden gondom. - nevetek fel vidáman, mintha egy humoros viccet mondtam volna. Milyen jó is lenne, nem kéne emésztenem magam a dolgok történése miatt. De nem, vele nem tudom végezni, és magammal se, mert az ő érdekeit tartom előbbre. Akár egy rémálom.
- Lenyomat. - közlöm halkan. Persze ez sem épp egy zsír szó rá, de mit tudok csinálni? Bosszantó szar. Ez inkább illik az érzéshez. Idegesít, és csak felbassza az agyam, ahogy az is, hogy állandóan apám hangja visszhangzik a fejembe, ahogy körülírja ezt a hülyeséget. Még fiatal voltam, legalábbis farkasnak, na meg a mostani koromhoz képest is, mikor apám leültetett az asztalhoz, és felkészített a dolgokra. Többek között a bevésődésről is akkor hallottam először, és konkrétan képen röhögtem, hogy biztos dilis, vagy hogy ivott. De nem, halál komoly arccal, és hanggal adta elő a dolgot. Elgondolkodtam akkor még, hogy vajon milyen érzés lehet. Mindig is egy makacs, határozott embernőt képzeltem el magam mellé, vagy talán egy farkast, akivel együtt vadászhatunk és egyéb dolgok. Persze később rájöttem, hogy a tököm akar így érezni valaki iránt, de még mindig élvezetesebb lenne, ha nem egy büdös vámpírral történik meg ez.
- Apám mesélt erről nekem, még anno. Első kézből tudta az érzést, hisz anyám iránt volt lenyomata. - fintorogtam undorodva - Vacak egy érzés, persze ő nem így írta le. Neki maga volt a mennyország, vagy micsoda. - horkantottam egyet halkan - Hülyeség az egész. - vonok vállat, és komolyan is gondolom. Mi értelme van ennek? De magamtól aztán kérdezhetek hülyeségeket, arra vagy szintúgy hülyeség, vagy a nagy semmi lesz a válasz. Tehát értelmetlen, mint az utóbbi hetekben minden. Sosem értettem apámat, ő mindig is az ellentétem volt, anyám meg persze hamar elhunyt, szerencsémre, pedig ő pont olyan volt, mint én. Apám emiatt gyűlölt is, mint a szar, de tehettem én bármiről is? És mikor történt az az eset azzal az idióta Peterrel... Mondanom sem kell, teljese kiutált, így fogtam a cuccom és leléceltem a kocsijával együtt, amit persze egy hülye sziklának vezettem önszántamból és farkasként folytattam utam tovább. Hm, érdekes egy élet mi? Lószart!
- Az első szó, ami rémlik abból az ostoba beszélgetésből, az a kötődés, mint érzed is, ugye. - forgatom a szemeimet és gúnyosan felmordulok - Meg persze, ha jobban belegondolok mondott valami olyasmit is, hogy lehetetlen elszakadni egymástól, hogy őrjítő távol lenni bevésődésed személyétől. Lelki, és fizikai fájdalommal jár. - rémültem kimeresztem szemeim, és várom, hogy melyik pillanatban fog kiesni. Nyelek egyet, és folytatom. - A farkas bármit megtenne a... kiszemelt "áldozatáért", bármi lenne érte, és hogy... védelmezi mindenféle bajtól és... soha nem tudna ártani neki. - suttogom az utolsó szavakat, és az italom húzóra eltüntetem. Intek a pultosnak hogy lökjön vodkát tisztán, majd mikor kikapom, azt is húzóra öntöm le a torkomon, és tompán pislogok a nőre. Ő is olyan rémült, akárcsak én? Netán ő jobban kezeli a helyzetet? Egyik énem abban reménykedik, hogy lelécel, ha már én nem vagyok rá képes. Mire észbe kapok, már a mellette lévő széken terpeszkedek, és meglepődök, hogy csak centikre ül tőlem. Mi... történik... velem..?

Fene mód érdekel miért és főleg miként tudok kedves lenni hozzá. Nem fogom megadni magam az érzésnek, a rohadt és rothadt bevésődésnek, de képtelen vagyok megállni, hogy bizonyos dolgokat ne tegyek meg. Mint például megtudakolni a nevét, melyet nagyduzzogva kinyög. Ajkaim résnyire préselem és lövellek egy gyilkos pillantást felé a "mintha érdekelne" megjegyzésére, de jobbnak látom befogni a pici szám, hiszen nem biztos, hogy ennyi szemtanú előtt képes lennék visszafogni magam. Attól, hogy vonzódom hozzá, bizony leordítanám a bamba fejét, amire jelzem mégis minden esély megvan. Shane. Shane Darwick. Megjegyeztem magamnak. S hogy vigyorogva eláruljam a saját nevem? Á-áá. Nem illemből kérdeztem rá a kutya nevére, hanem azért, mert gyűlöletes róla szóló gondolataim között így legalább nem kell tovább dögöznöm, mert őszintén szólva már unom a szó puszta létét is (annyit használtam az elmúlt napokban). -Ha már magadhoz láncoltál ez a legkevesebb amivel tartozol kutyuli. -Vágom oda neki mégis, de annak ellenére, hogy nem akarom elárulni a nevem simán és dallamosan csusszan ki a számon: -Lena De La Volterra. -Ah! És ha azt kéri, hogy ugorjak a kútba, akkor beleugrom? Először belelököm, aztán lehet róla szó. -Nem mondom, hogy örülök a szerencsének.

Ma este jól akartam érezni magam és abban bíztam, hogy a dög Shane marad az erdőben a holdat vonyítani, így kiküszöbölhető lett volna az újbóli gyötrelmes találkozás. Utólag visszagondolva az első két alkalom is igen intenzívre és bizarra sikeredett, de azt hiszem ez a menet sem lesz egyszerű. De miért törődöm bele mindenféle dacolás nélkül? Tanulok a hibáimból. Feleslegesen menekülök, vagy utánam jön, vagy napokig dekoncentráltan próbálom kiűzni a fejemből és megbolondulok közben. Mi van ha valahogy csak hagyom, hogy (megnyugtatva egyik bolond sóvárgó énem) itt legyen, aztán előbb vagy utóbb faképnél hagyjuk a másikat?

Halkan felkuncogok a szövegére, bár hasonló savanyú arckifejezés ül ki az én arcomra is. ~Szenvedj te is velem, úgy könnyebb lesz nekem!~ -Ekkorát nem véthettünk a sors ellen - Fújok egyet és a poharammal kezdek el játszani. Ide-oda tologatom a sima, kopott pulton. Méghogy chippet ültetni belé? Ha valamit a bőre alá tennék, azok legszívesebben a körmeim vagy egy éles kés lenne. Ahha, a hangsúly a HA szócskán ül. Ha meg tudnám tenni, ha képes lennék rá. De sajnos én szerencsétlen hülye, még erre se vagyok jó. -Nem is olyan rossz ötlet. Legalább el tudnálak kerülni. -Somolygok. Felé fordulok a széken, ugyanis ha már szóba hozta ezt a bevésést...vagy mit, akkor nem árt tudakozódnom. -Felvilágosíthatnál egy kicsit, mert őszintén szólva csak felszínesen tudok erről a.... bevésődésről. Jesszusom, nincs egy kevésbé irritáló kifejezés rá?

A pultos srác végre elállította a vérzését, és már gyorsabban végezte a munkáját, így kértem tőle még egy adag piát, és szerencse, hogy jól bírom az alkoholt, ahhoz képest, hogy nem vagyok mai gyerek. Valószínűleg pont ezért, mondhatni "immúnis" lettem rá, bár azért ha sokat iszom az a fejembe szállhat. Nem, most mégsem a szesz szállt a fejembe, talán inkább a nő illata, aki felém pislog kék szemeivel. Várjunk csak, kék? Ó, már értem. Micsoda aljas egy nő legyen, megtéveszti az embereket az átkozott lencséivel, és azt hiszi, így beilleszkedhet? Hát, engem nem ver át az egyszer biztos. Nem elég, hogy felém néz, még meg is szólít, amin meglepődök. Talán arra számítottam, lelécel amint megpillant, vagy valami hasonlóra de nem, miért is könnyítené meg a helyzetünk. Tovább ücsörög tőlem pár széknyire, és még csacsog is közben. Nálam idiótább lényt a földön... Létezik, hogy valaki nálam is betegebb legyen? Kétlem. Legurítom az italt, és éppen kérnék egy újabbat - mert ez még meg se kottyant - de a csaj beelőz, és nekem is rendel egy pohárral. Hmm, vegyül bele egy kis udvariasság, vagy lefizette a csapost hogy lökjön bele valami patkánymérget? Hisz a képességéről sem tudok lószart sem, lehet, hogy megbabonázta a hapekot.
- Mintha érdekelne... - motyogom alig hallhatóan, de tudom, hogy ő hallotta - Shane. Shane Darwick. - eresztek meg egy csábos mosolyt
Nem tudom, honnan ez a bátorság, és hogy tudok vele undor nélkül társalogni. De az az énem, amit idáig majdhogynem sikeresen elnyomtam, felül kerekedett rajtam. Hogy dögölnék meg alkoholmérgezésben!
- És te neved, pióca? - vonom fel a szemöldököm - Kösz az italt! - emelem fel poharam és ráhúzok, majd ismét elmosolyodom - Ironikus ez a be...bevésődés! - nyögöm ki végül és keserűen felnevetek - Kezdem azt hinni, hogy egy chipet ültettél belém! - forgatom a szemeimet és újra felhangzik a keserű, élettelen nevetésem

Már oly régóta vagyok vámpír, hogy tökéletesen uralni tudom a vérszomjam. Igazából már egy ideje csak szórakozásból ölök a vérért akár naponta ha úgy tartja kedvem. Ezért hát a csapos vérének látványa nem tölt el különösebb izgalommal vagy nagyobb eredetű vággyal. Persze kívánom én, de nem úgy, hogy bármi áron lenyalintsam az ujjairól. Pfff. Akkor inkább nekimegyek egy csapat elszabadult újszülött seregnek, vagy bánom is én minek.... Mondjuk ezeknek itt a hátam mögött. Még mindig nem fordulok meg, s láss csodát, arrébb araszolnak a billiárd asztal felé. Araszolnak? Bocsánat, támolyognak na.

Szék nyikorgását hallom, ezzel egy időben az illat eléri csúcspontját. Észrevétlenül mélyen magamba szívom, azt se bánom ha lerohad miatta az orrom, egyszerűen muszáj! A hang túlontúl ismerős. Hát nincs szerencsém. Itt ül alig két vagy három székkel arrébb tőlem. Szerencsétlenség, szerencsétlenség, balszerencsétlenség, a büsös francokat az!!! Vártam rá attól a perctől, hogy halványan felsejlett a furcsa érzés. Tagadni próbálom, dacolni ellene, mégis kénytelen vagyok beismerni; látni akarom őt. Még egyszer, csak még egyszer. Ki tudja mikor szólítanak vissza Volterrába és Aro mikor fedi fel bűnös lelkem minden titkát és szakít ezernyi darabra.... Miatta. Hmm. Ha valaki tud mutatni a bennem dúló vegyes utálat-vonzalomnál erősebb érzelmet, annak esküszöm az égre becsókolok, mert nem hiszem, hogy létezik nálam hülyébb vámpír a földön....
Megint megszólal, ekkor már nem tudom tovább a gusztustalan csapost bámulni. Muszáj a farkasra néznem. Kék íriszeim akaratom ellenére is csillognak rá. A fenébe, pedig az arcom rezzenéstelen marad. -Kezdem azt hinni, márpedig véletlenek nincsenek. -És még meg is szólalok, nem elég, hogy a zöld szempárt keresem. Holott ez az egész farkas bevés... áhh, ki sem tudom mondani annyira undorodom a szótól! Szóval ez a hülyeség a rohadt dögje miatt van, ezért szenvedek és ezért nem vagyok képes kicsinálni. Továbbra is a poharam markolom, majd a számhoz emelem és tartalmát húzóra tüntetem el. Milyen kár, hogy most teljesen hatástalan rám az alkohol... awww mit nem adnék ha Istenesen be tudnék rúgni.... -Adjon még egyet. -Szólok a pultosnak -És neki is -mutatok felé. -Hm. Még a neved sem tudom. Korcs. -Az utolsó szót csak suttogom, de tudom, hogy éles kis fülének nem jelent gondot, feltéve ha a bolhák farkas alakban nem rágták be magukat az agyáig.