Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat!
Hivatalos dátum: 2011. november 23.
Egy újabb hétköznap este, amit már megint a szokásos báromban zárok le, a szokásos dupla whisky társaságában. Még csak éppen spicces vagyok, de még néhány pohár és alighanem megint csatak részeg leszek. Szerencsére már annyira hozzászoktam, hogy a másnap nem fog sokáig tartani. Bár igazából nem is értem, miért iszom, hiszen nem hogy jobb lenne tőle, hanem egyre rosszabb. Egy ideig kellemes csak. Aztán előtörnek a régi emlékek, róla és én nem tehetek mást, mint mély letargiámban még többet iszom, miközben vadul acsargok magamban a vámpírokra, akik elvették őt tőlem, míg teljesen öntudatlan állapotba nem kerülök. Általában nem szoktam emlékezni a hazaútjaimra, de őszintén nem is érdekel. Eddig valahogy megúsztam minden bajt, de ha valami balhéba keverednék, úgyis az is mindegy lenne. Már minden mindegy. Nem is foglalkozom semmivel, csak iszogatok ott magamba roskadva a bárpultnál, ahogy szoktam. Cseppet sem vágyom társaságra.
Ekkor egy hosszú, szőke hajú nő lép a pulthoz. Meg kell hagyni, nem rossz bige. De én már régen nem csapom a szelet senkinek. Amy óta nem érdekel engem senki. Már az is csoda, hogy egyáltalán észrevettem. Nem sokan jutnak el eddig sem nálam. De csak egykedvűen figyelem, ahogy az egyik asztaltól feláll az egyik tag és rögtön meg is hívja egy italra. Mekkora marha. Még jó, hogy a nyálát nem csorgatja ennél látványosabban. Az viszont biztos, hogy nincs tisztában azzal, hol a helye. Egy ilyen nőnél egy ilyen kocsmatöltelék szinte tuti, hogy labdába sem rúghat. De nem teszek semmit, csak látszólag egykedvűen figyelem a jelenetet. Az más kérdés, hogy már ennyi érdeklődésre is régen tartott számot általam bárki vagy bármi is. Most sem igazán tudom megmondani, miért érdekel engem egyáltalán annyira ez az egész, hogy odafigyeljek. Szokványos dolog az ilyen helyeken. Valami miatt mégis érdekel. Valami van ebben a nőben. Pedig nem Amy... egyáltalán nem, távolról sem. Nem értem magamat. Akkor vajon mégis miért?
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Szomb. Jún. 11 2016, 13:02
Do not presume to teach me lessons.
Gerard és Heidi
Hová is térhetne be a fáradt vámpírlánya, mint egy jó kis csehóba egy hosszú út után. Forks unalmas! Minden olyan egyszínű, mintha valaki szürke ködfelhőt húzott volna minden épületre egyesével.Úgy érzem, nem látok tisztán ebben a "városban" és ez bosszantó. Nem éreztem ilyet vámpíremlékezetem óta. Egyetlen jó tulajdonságát látom, azt, hogy nem _kell csuklyában és teljesen fedett testtel járkálni, nehogy az emberek infarktust kapjanak a ragyogó bőrömtől. Habár én szeretem a csuklyát, és kifejezetten hasznosnak találom, lévén anélkül a képességem valahogy erősebb - nyilván a tekintetek miatt, mármint, mert látnak is belőlem valamit, többet, mint köpenyben, és a lények, főként a hímtaggal ellátottak, kifejezetten erősen támaszkodnak a látásukra. Azért mégis hátra dobom, amint belépek az ajtón, hogy ne legyek annyira feltűnő. Mondjuk lássuk be, ez számomra egyenlő a lehetetlennel a képességem miatt... mindig, mindenhol, mindenhogyan feltűnő vagyok. Még az út elején táplálkoztam, így most kellően sötét árnyalatúak a szemeim, nem vörösek, és mivel ebben a lebujban a világítással csínján bánnak, így erről is le van tudva a gond. Aronak kifejezetten remek ötlete támadt. Úgy gondolta, engem küld most el megnézni Cullenéket. Persze értem a taktikáját, hiszen nem tudnak nekem ellenállni, így talán kevésbé zaklatott érzéseik lesznek majd, amikor távozom, amiatt, hogy Bella nincs velük. Persze ehhez az kell, hogy ne csak távolról figyeljem meg őket, hanem oda is menjek hozzájuk. Erről azonban még nem döntöttem. Kellemesen lassú léptekkel sétálok a pulthoz, abszolút tudatában annak, hogy minden szem rám szegeződik, és tökéletesen érdektelenül ezen tény iránt. A köpenyt nem vetem le, sötétszürke színű, remekül passzol a tájhoz, így nem láthatják a ruházatomat. Egy dolog kifejezetten zavar, az, hogy tudom, mi következik. Társalgás. Márpedig ahhoz nincs kedvem. Mindig is az a fajta nő voltam, aki kifejezetten remekül érezte magát saját maga társaságában. A legjobb barátom, a mindenkori támaszom én magam vagyok időtlen idők óta, így nem kell különösebben csalódástól és szívfájdalomtól tartanom. De nincs mese, itt ma biztosan beszélnem kell ezekkel a halandókkal, és már kezdődik is, az első már megmozdult, hogy néhány lépés múlva mellém érjen, és itallal kínáljon...
remélem tetszik és tudsz rá írni könnyedén ^^ credit
Mary Alice Brandon Cullen
Vegetáriánus
⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 15.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
1013
⊿ SZÜLINAPOM :
1901. Aug. 10.
⊿ ÉVEIM :
122
⊿ ŐKET KERESEM :
△ my husband's humanity
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Szomb. Jan. 30 2016, 14:10
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Vas. Dec. 27 2015, 16:05
Bitch give it up
Gemma & Gerard
Tisztában vagyok vele, hogy bunkó vagyok. Igazából ennél nagyobb tapló már nem is igazán lehetnék, még ha akarnék sem. Hogy ez okoz-e örömet? Valójában nem. Mint ahogy semmi más sem. Éppen ezért minek erőltessem meg magam azzal, hogy kedves vagyok? Persze, mondhatnák, hogy pár kellemes óra ezzel a vörös bombázóval, mert kétségtelenül az, kár lenne tagadni (bár mozdulataiból, megnyilvánulásaiból egyértelműen érződik, ezzel ő maga is tisztában van), elfeledtethetné a gondjaimat, legalább egy kis időre. De tapasztalatból tudom, ez nincs így. Minden nő csak rá, az én Amymre emlékeztet. Még akkor is, ha ez a buja idomú vöröske azonkívül, hogy egy fiatal nő, gyakorlatilag semmiben nem hasonlít őrá. Az élvezet perceiben akkor is a Vele való szerelmeskedések jutnak eszembe. A testemet persze ki lehet elégíteni, de a lelkemig nem ér el. Ezért is lenne értelmetlen bájolognom vele. Persze ettől azért még nem vagyok fából. Direkt nem nézek ugyan rá, de a szemem sarkából látom, ahogy kinyújtózik beszéd közben és nem kerüli el a figyelmemet a ruhái alól kivillanó fedetlen dereka sem, ami igencsak gusztusos idomokat sejtet, de nem ragadok le túl sokáig, épp csak egy futó pillantással konstatálom. Szavaira pedig csak egy gunyoros felhorkantással reagálok. Kincset érő gondolatok. Na persze! A következő megjegyzésére sem tudok vagy akarok mondani semmit. Egyszerűen nincs értelme annak, amit beszél. Tudja ez a nő egyáltalán, mit jelent a "felvágni" szó? De nem játszok nyelvtan tanárt, egyébként sem látom értelmét fárasztani magam feleslegesen. Inkább innék, az sokkal kellemesebb elfoglaltság. Mikor azonban odanyúlnék az elé tett piák egyikéért, megelőzve, ő tolja azt elém. Csak helyeslően mordulok egyet, amit talán valami kurta-furcsa megköszönésnek is lehet érteni, noha semmi okom hálálkodni, végtére is lenyúlta az előbb az én piámat, szóval ami jár, az jár. Annyit már biztosan nem ér meg, hogy koccintsak vele, fölemelt poharát így megint figyelmen kívül hagyom és belekortyolok az italba, ami kellemesen marja a nyelőcsövemet. Erre van most nekem a leginkább szükségem. Persze azért a vöröskét elvinném egy körre, ha már a taplóságom valami rejtélyes okból nem riasztotta el. Nem is értem igazából. Szerintem bármelyik másik pasihoz menne oda ebben a kocsmában, kedvesebb fogadtatásban részesülne, valamiért mégis itt van. Még mindig, pedig egyértelműen tudtára adom, azt hiszem, én ennél aligha leszek kedvesebb ma este.Ő ennek ellenére évődni próbál. Furcsák a nők. Ennyire ízlésficamos lenne? Nekem végül is mindegy, vesztenivalóm úgysincs. - Nem hinném, hogy szükség lenne rá. Ha nem volnál benne, már nem lennél itt - sokatmondóan felvonom a szemöldököm és talán először azóta, hogy ideült, fordulok felé és nézek bele a szemébe. Elképzelhető, hogy hiba, hiszen szexuális vonzereje még nagyobb elánnal csap meg, de mit veszíthetek? Ha sikerül elkapnom a tekintetét, utána igencsak szemérmetlenül újra végiggusztálom az egész testét, látványosan elidőzve a dekoltázsánál, miközben ismét belekortyolok a whiskymbe. Ezzel egyértelműen éreztetni kívánom vele, mennyire nem tartom sokra, ugyanakkor a női vonzerejét képtelen lennék nem észrevenni. Nem tudom, mit keres még itt, de ha még ez sem riasztja el, lévén nem vagyok azért olyan halvérű, mint esetleg tűnhetek, természetesen élni szándékozom a kínálkozó lehetőségekkel és ezzel alighanem ezek után neki is tisztában kell lennie.
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Hétf. Dec. 07 2015, 16:04
Gerard & Gemma
My first target, I guess...
*Széptevés? Ugyan, nem várok én ilyesmit. Nincs is rá szükségem: tisztában vagyok erényeimmel. Egyebek mellett azzal, hogy a tipikus Fekete Özvegy vagyok: alakom, vonásaim, kisugárzásom erősen vonzó mivolta mást sem szolgál, mint azt, hogy gyanútlan áldozataimat magamhoz csábítsam, s mire az ajkamra találna a kiszemelt, én már a halált csókolnám nyakán az ütőérre. De nem ma, és nem vele. Mostanában nem használom a hódítást efféle célokra, jó ragadozóhoz méltán úgy ejtem el prédámat, hogy az szinte fel se foghassa, merről érkezik rá a veszedelem. A vonzerőt pedig a szórakozás és a magam elé állított kihívás szolgálatába állítom a gyilkosság helyett. Bár meg kell vallanom, néha kifejezetten nehezemre esik visszafogni vérre szomjazó ösztöneimet, különösen az élvezetek hevében...* - Látod... *kezdem, kényelmesen hátradőlve, s egy nyújtózkodásnyi szünetet közbeiktatva: derekam kivillanó, makulátlan bőre tökéletes íveket jelez előre az amúgy is sokat sejtető ruha alatt.* - Micsoda szerencsés flótás vagy. Kérdés nélkül is megajándékozlak kincset érő gondolataimmal *mosolygok rá, fél kézzel a pultba kapaszkodva, másikkal egy hajtincset csavargatva. Rakoncátlan fürtjeim maguktól csupán enyhe hullámzásra képesek, s most az esőnek, a páratartalomnak köszönhetően teszik is.* *A következő megjegyzésére ismét csak mosolygok, de némi él lopódzik e gesztusomba, a ragadozó pillanatnyi villanása.* - Felvágok? *ismétlem el szavát elgondolkodva.* - Ez az ige kettőnk közül nem énrám illik jelen pillanatban. *És micsoda szerencséje van, hogy velem akadt össze... nem kell ahhoz vámpírnak lenni, hogy ne viseljék el ezt a stílust, és csak ebben a kocsmában is legalább hatan összeverték volna rég, ha velük ilyen hangnemben kommunikált volna. Nekem meg még mindig bírja a cérnám. Le vagyok nyűgözve saját magamtól, de komolyan... Az ital elhappolását viszont nem hagyom. Egész egyszerűen azért, mert gyorsabb vagyok, s így azelőtt elé tolom, hogy lenyúlhatná. Végtére a másikat neki rendeltem. Aztán ismét koccintásra emelem a kupicámat, abban a reményben, hogy ezúttal - ha már én adom a szeszt - hajlandó e gesztust megtenni felém. Az már haladás lenne, tyúklépés ugyan, de tennénk egyet előre... ha meg nem, akkor megint csak magamban emelintem a poharat, nem baj, nem zavartatom magam. A tósztot úgyis mindenképpen csak magamban mondom: Brightra. Meg a bátorságra és a türelemre.* - És ha én a terveiben nem vagyok partner? Talán visszaél hivatali hatalmával, biztos úr? *rebegtetem meg szempilláimat ártatlanul. Ha így nevez, jól van, cicázok én vele nagyon szívesen. Kár, hogy ő nincs tisztában vele: kettőnk játszmájában mindenképpen az egér szerepét osztották rá, még akkor is, ha a macska éppenséggel hagyja garázdálkodni a cincogót. Persze mindig ott lesz a kérdés, Damoklész kardjaként lebegve a rágcsáló feje fölött, hogy vajon meddig tart e kegyelem? Megölhetném a fickót, ezért minden egyes pillanat, amit életben tölt, ajándék - tőlem. Kegyes úrnő vagyok. Különben is mutasson valamit a fickó is: ideje lenne ismertetnie az elképzeléseit. Amúgy is unalmas éjszakának nézek elébe vele, ez már most nyilvánvaló, de én már annyi jelzést és bíztatást leadtam... kap egy esélyt, hogy ő is kezdeményezzen, ha akar. A pasik úgyis mindig rárepülnek a szex lehetőségére, hát legyen már egy hangyabokányit férfi, nem is kérek tőle többet.*
Music ;;; Words: 449 ;;; To: Gerard ;;; Note: Bocsi, most én is megcsúsztam
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Kedd Okt. 27 2015, 00:40
Bitch give it up
Gemma & Gerard
Ahogy elfordulok tőle és a whiskymbe feledkezek, úgy tűnik, a vöröske végre feladta. Nem nézek rá, de minden idegszálammal érzem, még alkoholtól kissé eltompultan is, hogy ott van mellettem. A belőle áradó vonzerővel szemben nem vagyok annyira közömbös, mint tűnhetek. De az az időszak már régen elmúlt, mikor én tettem volna a szépet bárkinek is. Nem ér annyit. Senki sem ér annyit. Egyetlen nő sem már ezen a világon. Érdekes, hogy így is jut azért nekem néha a szexuális élvezetekből, anélkül, hogy fizetnék érte. Néhány nőnek érdekes ízlése van. Talán neki is, azért ül még mindig itt. De mivel már egy ideje hallgat, remélem, feladta. Ritkán tévedek ekkorát. Persze megint beszélni kezd. - Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a véleményed. És nem azért, mert annyit ittam volna már, hogy gondok lennének a memóriámmal – morgom oda fanyarul, de rá sem nézek közben, ahogy lassan a pultra helyezem a kiürült whiskys poharamat. Régen nem érdekel már, ki mit gondol rólam. A munkámat is ezért hanyagolom. Bejárok, persze, de már nem érdekel, mennyire derítek fel egy ügyet, sőt az sem, ha esetleg másnaposan megyek be az irodába vagy elalszom őrjárat közben az anyósülésen. Tisztában vagyok vele, hogy csak a korábbi érdemeim miatt nem rúgtak még ki, de ez nem tarthat örökké. A főnököm talán még reménykedik benne, hogy egyszer még visszatalálok a régi önmagamhoz. Pedig ha tudná, hogy az a Gerard Williams is meghalt Vele azon az éjszakán… Keserű lesz a nyál a számban a gondolatra, de kéretlen társaságom nem hagy nyugalomban keseregni. Mondanám, hogy a hangja sérti a fülemet, de sajnos nem lenne teljesen igaz. Nagyon is vonzó, vágykeltő hangszíne van. Talán kellemes is lehetne, ha nem kellene arra a sok sületlenségre figyelnem, amit a szavai jelentenek. Jellegtelen tartalom izgató csomagolásban. Így tudnám ezt jellemezni. - Jól gondolod. Kurvára nem érdekel, úgyhogy fogalmam sincs, mire vágsz itt el – vetem oda, de még mindig nem nézek rá. Tudom, hogy bunkóság, de miért is érdekelne az már engem? Különben is, ki a fene beszél így? Dulifuli… mintha az óvodában lennénk. Bár oda szajhák nem járnak. Talán. Remélhetőleg. Csak akkor fordulok oda, mikor a pultos lerak két poharat elé. Odanyúlok az egyik felé és hacsak nem előz meg, felveszem onnan. Nem érzem úgy, hogy ez modortalanság lenne, vagy meg kellene köszönnöm, végtére is jön nekem eggyel azért, amivel lehúzott, mikor idetette mellém azt a csinos kis fenekét, megjegyzem, teljesen hívatlanul. - Amit én ma estére tervezek, cica, ahhoz a legkevésbé sincs szükségem arra, hogy tudjam a nevedet. – Most már felé fordulok és mélyen a szemébe nézek, mikor megszólalok. Szavaim továbbra is szinte sértően flegmák. Közben, ha sikerült megszereznem az egyik poharát, belekortyolok az italba, ha nem, intek a pultosnak, hogy töltsön nekem még egyet. Értse ez a nő mondandómat, ahogy akarja. Nem fogok bájologni neki. A munkám során az igazoltatásoknál, kihallgatásoknál mindig mindenkinek a nevét kell megkérdeznem először. Valójában egyáltalán nem érdekel egy efféle címke. Pláne nem egy olyan valakié, akivel valószínűleg soha többé nem találkozom. Minek erőltessem az agyam azzal, hogy megjegyzem, meg egyáltalán minek pazaroljam a levegőt a kérdésre? Ha itt hagy ez a nő, nekem úgyis jó. Tökéletes társaság nekem a whiskym. Lesz belőle még jó pár az este folyamán. De ha már úgyis ingyen van, egy menetet, mi tagadás, bevállalnék vele. Csak az idegesítő szövegelését hagyná már abba.
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Szept. 11 2015, 17:56
Gerard & Gemma
My first target, I guess...
*Enyhén kitágul a pupillám, amikor megérzem. A keserűségét, pontosabban azt, hogy ez mennyire... igazi. Kifinomultak az érzékeim, halálosan pontosak, hiszen erre lettem újrateremtve, hát tisztában vagyok a valódi fájdalom és a mindennapi keservek kisugárzásának különbségével. Ez a hapsi nem csak a morcos főnöke vagy a lehorzsolt lökhárítója miatt múlatja az idejét ebben a lebujban - nem, a fickót valami tényleg alaposan földhöz vágta. A kérdés csak az, micsoda. Valamilyen erőszakos cselekményre tippelnék... bár statisztikailag jóval kisebb az esélye, de a fickón érezni a fegyverolaj szagát, én meg asszociatív kedvemben vagyok. Tétje amúgy sincs.* *A dolog viszont felvet egy kardinális kérdést, mégpedig azt, hogy mihez kezdjek ezzel. Néhány pillanatra elfordulok a fickótól, magamat kezdem mustrálni a tükörben. Valamiért a legtöbb ilyen jellegű műintézményben van tükör, mintha az emberek arra vágynának, hogy saját magukat stírölhessék, miközben tajtrészegre isszák magukat... vagy, még inkább, hamvába holt kísérlet ez a tulajdonostól, hogy a saját látványa még azelőtt jobb belátásra térítse a kedves vendéget, hogy összehányná a helyet a túlzásba vitt alkoholizálástól. Lehetséges. Na de ezen gondolatmenet háttérbeli felbukkanása mellett is tökéletesen tudok a fő csapásra koncentrálni: Mr. Morcosra magam mellett. Egyszerűbb lenne nekem, ha faképnél hagynám, és átülnék a másik kiszemelthez, aki egyértelműen könnyebb eset lenne. Megspórolnék magamnak egy csomó komplikációt, és azt a százalékos valószínűséget, hogy egy emberhím a vállamon zokogjon. Na de mióta futamodom én meg a kihívásoktól? Soha nem tettem... plusz az önként vállalt vezeklős játékomnak épp az értelme veszne el, ha most valaki máshoz fordulnék. Hiszen annak egyáltalán nem a testiség a lényege, hanem... nos, mondjuk, az áldozat. Vagy az önfeladás. Az egó igába hajtása. Tulajdonképpen mindegy, milyen szót használok rá. Lényeg a lényeg: iszákos partnerem, akit egyetlen pillanat alatt meg is ölhetnék, megütötte velem a főnyereményt - azért, mert épp ilyen kedvem volt és van. Vagyis ahelyett, hogy a vérét venném, gyógypedezni fogok vele, és összeszedegetni széttört szíve darabjait. Az más kérdés, hogy miután ezzel megvagyunk, sose lát majd többé, de ez legyen az ő baja, nem az enyém.* - Eléggé szexcentrikus a gondolkodásod *nézek vissza rá a csípős szavai után, halványan mosolyogva. Minimálisan sem vagyok hajlandó visszavenni magamból: ebben az évtizedben (talán évszázadban? vagy csak ebben az évben? ki tudja, meddig tart majd e hóbortom) ez vagyok én. A saját szabályaimmal és a saját határaimmal a saját játékomon belül - aminek a létezéséről sem kell, hogy tudjon a másik fél.* - És elég könnyen ítélkezel, főleg ahhoz képest, hogy én semmi ilyesmit nem említettem *eresztek meg még egy kacsintást. Na ja, nem említettem, de eléggé egyértelművé tettem és teszem a helyzetet. Azonban gond nélkül le is tagadhatom, és akkor érezheti magát ő a kiéhezett hülyének. Kikérhetném magamnak, de semmi értelme. Szeretem a testem, szeretem megadni az élvezeteket neki... ez régen is így volt. Most csupán annyi változott, hogy mások élvezete lett az első, a sajátom pedig a mellékág. S ha neki éppen az okoz örömöt, hogy sértegetni próbáljon - csak tegye, rólam úgyis lepereg -, akkor isten neki meg a fene gusztusának. De attól még igencsak sok ágyban forgok, és legtöbbször éjről éjre, napról napra máséban. Még csak aludnom sem kell, így igazán kreatív módon használhatom ki az időmet e téren. De hogy prostituált lennék? Ugyan már. Nincs akkora szerencséje a férfinemnek.* *Morog megint. Olyan, mint a láncát rázó kutya, és tudom, sosem tépheti le magáról a gúzst, hát csak nevetek rajta.* - Ha meglobogtatnám az orrod előtt a diplomámat, akkor másképp néznél rám? Kötve hiszem. *Csillog a szemem az élvezettől. Igen, jártam egyetemre. Finom, bővérű hallgatókért, de az időmből a tanulás is kitelt. Legalábbis azóta, hogy nőként is járhatok a tudomány e magasságos falai közé... valamikor ez egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű, sőt.* - Még a végén kiderülne, hogy az anonim alkoholisták toborzója vagyok, esetleg szociális munkás, netán orvostanhallgató, aki rá akar venni, hogy az egyetemnek adakozd a szerveid tudományos célra, vagy egy keresztény szekta tagja, aki meg akarja menteni halhatatlan lelked az örök kárhozattól *sorolom a lehetőségeket nagy komolyan, a legpotenciálisabbtól a legnevetségesebbek felé haladva. Végül vállat vonok.* - De vajon kiderül-e, ki és mi vagyok, amíg ilyen dulifuli vagy? *meresztem a plafonra a szememet elgondolkodón, aztán lehúzom az újabb kört, s intésemre újabb italpár terem előttünk a pultos jóvoltából.* - Szerintem legalább tudakold meg a nevem, mielőtt bármi egyebet tervezel *javaslom vidáman. Valahol szórakoztató a pali, hogy ennyire próbál ellenállni nekem. Ajj, aranyom, nem ismersz te még engem.*
Music Words: 722 ;;; To: Gerard ;;; Note: Semmi gond, ráérünk. És játsszunk, ez a lényeg
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Szept. 04 2015, 23:05
Bitch give it up
Gemma & Gerard
Tényleg nem vágytam ma este társaságra, egyáltalán nem. Nem csoda hát, ha csöppet sem úriemberhez méltó módon reagálok, mikor ez a vörös, alulöltözött nőcske odapattan mellém a pulthoz és lenyúlja az italomat. Nem mintha ez a viselkedés meg a külső annyira úrihölgyes lenne. Amúgy sem adok sokat a jó modorra mostanság. Mennyire más volt ez, mikor még ő élt… Rám sem ismerne, amennyire szétcsúsztam. Akkor még érdekelt a munkám, a társadalmi megbecsülés. Még volt jövőképem. Családot akartam. Vele. De így, hogy ő nincs… A feltörő emlékektől megint keserű lesz a nyál a számban. Franc essen ebbe a ribancba, hogy megitta a whiskey-met. Rendelek hát még egyet. De míg megérkezik a rendelésem, ez a ringyó csak tovább beszél és méreget. Kezd idegesíteni a búgó hangjával és a bódító parfümjével, amivel nem hagyja hidegen férfiúi érzékeimet és ez csak még inkább bosszant. Már viszonylag régen voltam nővel, így még könnyebb hatást gyakorolnia rám. - Szóval neked pénz se kell érte? Mindegy, csak farok legyen? Még rosszabb – morgom vissza neki, mikor mesterkélt körmondatban adja tudtomra, hogy ő bizony nem kurva. Pedig dehogynem. Csak rá kell nézni. Nemcsak az szajha, aki pénzt fogad el érte. Mondjuk, ha ingyen van, még akár… De valahogy nagyobb örömömet lelem abban, ha bunkózok vele. Elküldeni a búsba. Most ez a vágyam erősebb a másiknál. Bosszant a pimaszsága és azt is utálom, ha valaki hangsúlyozandó, hogy ő milyen hú de művelt, felesleges sallangokban beszél, mint ő is tette. Engem ezzel nem veszel meg, kisanyám! Hallom, ahogy már-már ingerülten koppantja a kiürült poharat a pulthoz, hogy újabbat rendeljen. Egyértelmű, hogy fel akarja hívni magára a figyelmet. Talán fel is idegesítettem. Szánt szándékkal nem nézek rá, mivel biztosra veszem, hogy ez a célja. Nem vagyok én még annyira részeg, mint talán feltételeznék külső szemlélők. Hozzáteszem, sajnos. Akkor nem is kattognék ennyit mindenféle fájdalmas vagy felesleges dolgokon. És ez a vörös cafka még mindig nem nyugszik. Amint mindketten kapunk egy újabb italt, megint hozzám szól. - Na mi van? Már pszichológus is vagy, nemcsak kurva? – mordulok rá. Mikor felemelem a poharam, a szemem sarkából látom, hogy ő is így tesz. Nem tartom oda a poharamat, mikor koccintásra emeli az övét, csak szó nélkül lehúzom a dupla whiskey-met. Ez életmentő volt! Nagyobb szükségem volt erre a nedűre, mint bármi másra, per pillanat úgy érzem, ahogy végigégeti a nyelőcsövemet, míg a gyomromba nem ér, kellemes, meleg bizsergést, majd zsibbadást hagyva maga után.
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Csüt. Júl. 30 2015, 19:04
Gerard & Gemma
My first target, I guess...
*Alapvetően nem érdekli Gerard, így az sem, mit belépője, kinézete, vagy bármi mása elindított a férfiban. Gemma hozzászokott ahhoz, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy ő szeretné csavarintani a szálakat, hiszen ragadozó, s mint ilyen, uralkodásra termett. Igaz, mostanában szívesen hajtja látszólag igába fejét, s engedi át magát az aktuálisan kiválasztott egyén kénye-kedve szerint, de ezt is azért, mert ő így döntött, s ha másképp fordulna kedve, abban a minutumban vége szakadna a szegény ördög szórakozásának, akár a legrosszabb rémálommá válna az addig oly édes-kedves bódulat. A vámpíroknak az irodalom olykor misztikus varázserőt tulajdonít, ami természetesen csupán ostoba babona. Nem holmi mágikus képességek emelik ki őket az átlagos halandók közül, egyáltalán nem... De ezt a legtöbb embernek épp úgy nem lehetne elmagyarázni, ahogy a süketeket is hiába akarná valaki szolmizálni tanítani, mit sem értenek a valóság szövevényének finom árnyalataihoz, melyekkel a halhatatlan kéz oly magabiztos könnyedséggel játszik. A kiválasztott kevesek adománya az, hogy egyáltalán átláthatják a szőttest. Gerard nem egy közülük, ezt Gemma azonnal megállapítja, ahogy az alkoholtól már kissé zavaros szemekbe tekint. Talán lehetett volna, talán volt is, de az önpusztítás nem az igazlátás barátja. Épp ezért némileg meglepi a nyíltan elutasító válasz, s hagyja is megvillanni szemében ezt a szikrát, mielőtt lusta mosoly költözne még szebb ívűre festett ajkaira. Enyhén félrebiccentett fejjel, lentről felfelé méri végig a pasast, épp úgy, ahogy az tette vele korábban, mintha szüksége lenne e ráérős szemlélődésre a másik felméréséhez, s nem történt volna meg már régesrégen, már az ajtóban. De az emberek nem tehetnek róla, hogy csökevényes érzékszerveik és lassú észjárásuk miatt ilyen körülményesen kell begyűjteniük az információt a környezetükről, s ha épp embert játszik, Gemmának is így kell tennie. Az alakításában nincs is hiba, hiszen nem kezdő halott, pontosan tudja, hogy adja el magát. Akár így, akár úgy értve a kifejezést... A mustra végén félrebiccentett fejjel tér vissza a fakabát szeméhez.* - Ilyeneket? *kérdez vissza édes mosollyal, egyik körmével a csuklóját díszítő karperec köveit karistolva.* - Tévedés ne essék, a bájaikat pénzért áruló éjjeli pillangók kívül esnek a hatáskörömön, nem vagyok, nem is lehetek egy közülük *fejti ki hosszabban is, egyszersmind felmérve, mennyire bódult az alkoholtól a szemben ülő. Ha a szükségesnél kissé kacifántosabb megfogalmazás kifog rajta, akkor Gemma aligha tud vele mit kezdeni, bármennyire bosszantja is, hogy a halandó merészel úgy tenni, mintha nem érdekelné az elé táruló látvány. Persze, kit akar becsapni, magát vagy a nőt? Hiszen Gemma érezte meglóduló szívverését, a pillanatig felhevülő vért. Férfiból van a másik, nem tehet róla, s eképpen zsigerből reagál - mint nőre és mint vámpírra is. Így működik a természet. A pillantás a legkevésbé sem bántja Gemmát, készségesen domborít a tekintet kereszttüzében, élvezve halhatatlan teste tökéletességét, eltelve önnön gyönyörűségének tudatával. Hiszen gyönyörű, tudja jól - ha nem látná a tükörben, akkor is hallhatná elégszer a férfiaktól.* *Az elfordulás azonban... olyasmi, ami a düh pírját varázsolná Gemma arcára, ha teste még képes lenne ilyen profánul árulkodó reakciókra. Lassú mozdulattal ereszti vissza az eddig ujjai között forgatott poharat, hangosan koppan a pulton, majd int a személyzetnek, ő is rendel még egy kört. Szavakat nem használ, a kupicára mutatással teszi egyértelművé, hogy mi az óhaja, bár végtére mindegy lenne, mit kap, hiszen úgysem érzi az ízét, s meg sem marad benne sokáig. De ehhez aztán végképp senkinek semmi köze, ha neki úgy szottyan kedve, hogy egyik whiskeyt a másik után húzza le, akkor azt fogja tenni. Bízik benne, hogy Gerard ránézett megint a koppanás okán és ürügyén, hiszen elég hangos volt, hogy nyilvánvalóan szándékosan akarja vele magára vonni a figyelmet. Ha így tett, Gemma rögtön beszélni kezd, amint rá siklik a másik tekintete - ha nem, abban az esetben csak akkor, amikor mindketten megkapják az italukat.* - És mi késztet valakit arra, hogy ilyen nyilvánvaló igyekezettel fojtsa a gondjait az alkoholba? *érdeklődik, ujja játékosan köröz az üvegkarimán, még nem hajtja fel az italt, csak lesi a férfi reakcióit. S ha az inni akarna, akkor emeli ő is a magáét.* - Kettőnkre? *érdeklődik koccintásra tartott pohárral, a mosolya kiütné a szemtelenség-mérőt, az biztos.*
Music Words: 666 ;;; To: Gerard ;;; Note: Semmi gond, ráérünk. És játsszunk, ez a lényeg
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Júl. 24 2015, 23:40
Bitch give it up
Gemma & Gerard
Egy újabb hétköznap este, amit már megint a szokásos báromban zárok le, a szokásos dupla whiskey társaságában. Még csak éppen spicces vagyok, de még néhány pohár és alighanem megint csatak részeg leszek. Szerencsére már annyira hozzászoktam, hogy a másnap nem fog sokáig tartani. Bár igazából nem is értem, miért iszom, hiszen nem hogy jobb lenne tőle, hanem egyre rosszabb. Egy ideig kellemes csak. Aztán előtörnek a régi emlékek, róla és én nem tehetek mást, mint mély letargiámban még többet iszom, miközben vadul acsargok magamban a vámpírokra, akik elvették őt tőlem, míg teljesen öntudatlan állapotba nem kerülök. Általában nem szoktam emlékezni a hazaútjaimra, de őszintén nem is érdekel. Eddig valahogy megúsztam minden bajt, de ha valami balhéba keverednék, úgyis az is mindegy lenne. Már minden mindegy. Nem is foglalkozom semmivel, csak iszogatok ott magamba roskadva a bárpultnál, ahogy szoktam. Cseppet sem vágyom társaságra. Ezért is ér meglepetésként, mikor hirtelen lehuppan mellém egy vörös, igencsak alulöltözött, de kétségtelenül szemrevaló nőszemély, megfogja az előttem a pulton lévő whiskeyt és egy húzásra megissza az egészet, majd alighanem elbűvölőnek szánt kacsintás keretében szólal meg. Nem vagyok ugyan fából, hazudnék is, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, amit látok, ha végignézek rajta, de a legkevésbé sem jól indított nálam ezzel az arcátlan belépővel. A nőket egyébként sem tartom különösebben sokra, mióta ő nincs. Pláne nem az olyanokat, mint amilyennek ez a nő is tűnik. Bár éppen olyan, akin szívesen kiélném a szükségleteimet, de semmiképpen sem otthon, az egykori hitvesi ágyban. Nem szentségteleníteném meg a feleségem, a házasságunk emlékét ilyen módon. Viszont egyáltalán nem díjazom a szemtelenségét, nálam az ilyet egy kis flörtöléssel nem lehet elsimítani, különben is emberkerülő hangulatomban vagyok, úgyhogy elég barátságtalanul reagálok. - Nem hinném. Nem hívnék meg ilyeneket italra, mint te. Már ha igénybe venném kurvák szolgáltatásait. Viszont bocs, de én nem fizetek ilyesmiért – színtelen hangon beszélek és közben megvetően és arcátlanul nézek rajta végig, lassan, elidőzve a combján és a dekoltázsán. Majd visszafordulok a pultos felé és egy intéssel jelzem, még egy kört kérek. Gyakran járok ide, nincs szükség többre, csak bólint és már tölti is ki. A nőről nem veszek tovább tudomást, visszafordulok a pult felé, mintha ott sem lenne mellettem, noha természetesen érzem bódító parfümje illatát.
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Hétf. Jún. 22 2015, 16:14
Gerard & Gemma
My first target, I guess...
*Nyugodt magabiztossággal sétál be a kocsmába, mintha mindig is ide tartozott volna. Az ajtóban épp csak annyi időre áll meg, hogy kiélvezze, ha a hely törzsközönsége rajta feledi tekintetét. Mert legyünk őszinték és szerénytelenek, van min legeltetni a pislogókat... a kinti szemerkélő eső épp csak annyira áztatta el, hogy ruhái még csábosabban fessenek örök-tökéletes idomain, s hajzata kissé kuszább a szokásosnál, szintén ebből az okból, de így csak még vadítóbb az összhatás, s a nedvesség kiemeli a tincsek vörös árnyalatait. Ha csak egy évszázaddal korábban születik, mint tette ténylegesen, bizonyára máglyán végzi már csak ezen vonása miatt is, hiszen a középkorban tudvalevő volt, hogy a vörös hajú nők az ördög ágyasai. Ma meg? Kisebb kultusz épült ki köréjük, nem csoda, hogy annyi nő akarja festékkel reprodukálni azt, mit a természetanya Gemmának önként adott.* *Fekete, lakkbőr csizmája épp a bokája fölé ér, szereti ezt a darabot, a decens majdnem kilenc centis (egészen pontosan nyolc egész hét centi, ha szőrszálhasogató akar lenni) sarkával együtt, mely legalább délcegít rajta annyit, hogy nagyjából egy magasságba kerüljön egy átlagos emberrel. Egy vékony, hullámmintákkal díszített harisnya vonzza tovább a tekinteteket az alig combközépig érő szoknyáig, mely egyáltalán nem simul alakjára, sőt, nagyon úgy tűnik, mint ami az első táncosabb mozdulatra készséggel libben fel, hogy felfedje a csipkés harisnyatartót. V-kivágású dekoltázsára vastag, nagy türkizkövekkel díszített nyaklánc hívja fel a figyelmet, egy szett része: ugyanilyen mintázatú karkötő díszíti csuklóját, s ujján a gyűrű is ehhez tartozik, csak a fülbevalót hagyta otthon, hisz lazán leengedett haja úgysem engedné érvényesülni. Egyébként a felsőruházatának zömét eltakarja a vörös dzsekije, kérdés, hogy meddig... arra azért ügyel, hogy a cipzár pont addig legyen lehúzva e darabon is, hogy előrehajolván kellemes betekintést nyújtson.* *Ő maga két pillantással felmérte a felhozatalt, s rögtön ki is szúrt két lehetséges jelöltet, akikre esetleg pazarolni fogja ma esti figyelmét. Ezen belül viszont már nincs különösebb oka, miért éppen Gerardot célozza be, talán ecc-pecc alapon jött ki ő, Gemma nem gondolkodik rajta. Csípőjét illően riszálva indul felé, s veti le magát a férfivel szembeni székre, mintha éppen rá várt volna a másik. Odanyúl, elhalássza előle a poharat, s egy hajtásra lehúzza az alkoholt, mi a másiké lett volna, aztán a kiürült pohár pereme felett rávigyorog a férfira.* - Ezt eredetileg nekem szántad, csak még te sem tudtál róla *kacsint a másikra, s állja, akármilyen pillantást is kap tettéért cserébe. Pimasz, ő? Ugyan, dehogy... csak hozza a szokásos formáját. Amúgy vörös szemébe kontaktlencsét illesztett, így íriszei most a nem kevésbé egzotikus levendulalila színben pompáznak - mindenkinek egyértelmű, hogy ez nem lehet genetikai öröksége, de nem kell tudnia senkinek, mit rejt vele -, fitos orra, halvány és makulátlan bőre mintha ártatlan játékbabáról származnának. A szemében izzó fények azonban cseppet sem ártatlanságról mesélnek, de még mennyire nem...!*
Music Words: 455 ;;; To: Gerard ;;; Note: Kezdő, sok szeretettel
Seth Clearwater
Falkatag
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 10.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
178
⊿ SZÜLINAPOM :
1992. Apr. 01.
⊿ ÉVEIM :
32
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Kedd Feb. 18 2014, 18:27
Szabad a játéktér!
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Csüt. Jan. 02 2014, 21:17
Charles;;
Kezemmel lassan zárom közre a whisky-s poharat. Az oldalán épp szökni vágyó cseppet csak az ujjam tartja vissza, a hideg érintésre pedig emlékek ostromolják fáradt elmém. Mikor ittam utoljára? Restellem, fogalmam sincs, de elég régen. Úgy rémlik, Matt-nek kellett összekaparnia, majd hazavinnie, olyannyira nem tudtam világomat. Mondanám, hogy azok a régi szép idők… de csak Matt miatt nem teszem. A szomszéd asztalnál ülő hármas felől egy újabb jókedvű hahotázás hallatszik. A bagázs a figyelmem középpontjába sodorja magát, s ha ilyen jó ütemben folytatják, az alapzajt is lassan ők fogják jelenteni, pláne úgy, hogy a tér kellős közepén mulatoznak. Az ott ülő, huszonéves kecskeszakállas fickó a legnyomottabb, körülötte alkoholban úszik az asztal – az imént kiborított ital miatt, szakállán pedig édes borszín keverék gyöngyözik. Szép látvány, valakinek biztos, mondjuk nem nekem. Sajnos borosta a gyengém. Már épp elkapnám a tekintetem, amikor észrevesz. - Cicus, nem jössz át ide hozzánk? - Elhagyott a csajod? – felelek unottan kérdésre kérdéssel, de hogy ezt mennyire fogja érteni, nem különösebben érdekel. A társaság többi tagja felröhög, ők még nyilván józanabbnak vallhatják magukat, és ahogy sejtettem, a szakállas faszi továbbra is idétlen arccal bámul. - Honnan tudod...? Megvonva vállam, lezárom a beszélgetést. Részeg emberrel beszélni értelmetlen és fárasztó, csupán egy balos pszichológusnak nézett volna, aki próbálja elmagyarázni a miérteket és hogyanokat. Teljesen fölösleges. Felváltva emelem számhoz a cigarettát, és a whiskyt tartalmazó poharat, időnként kibámulva az ablakon. Hagyom, had bódítson a kocsma jellegzetes hangulata, tömény illata, viszont nem sokáig merenghetek az emlékek között. Akaratlanul is belehallgatok a józan emberek ostoba beszélgetéseibe, amitől máris éberebbé válok, s feltűnik, időközben felpezsdült az élet; jönnek-mennek az emberek, akár a felbolydult hangyák, látatlanban végig is mérem az újonnan érkezőket, de bár ne tenném... sajnos szemet szúr közöttük egy-egy érdekes nőszemély, akikre nem csak én, hanem még a pultos is felkapta fejét. Vérprofik. Mindent gondosan kipakoltak a kirakatba, amit csak tudtak; elérték a kívánt hatást, a jelenlévő összes hím utánuk csurgatja most a nyálát, minden adandó alkalommal. Igazából sok bajom nem lenne velük, ha egyszerűen nem nyitnák ki a szájukat, azonban a vizuális kíséret mellett a zsivaj néha kellemetlenné válik, olykor bizony késztetést érzek magamban, kedvem lenne örökre elnémítani azokat a kergült libákat. Addigra viszont csillapodnak az állapotok... velem együtt. Nos nem is baj, lehet mindenki jobban jár. Hirtelen mozgást érzékelek a jobb szemem sarkából, amint egy ismerős alakot vélek felfedezni, kissé távolabb. Felé fordítom tekintetem, közben kifújom megtelt tüdőmből a füstöt, de így, a fehér függönyön át is tisztán felismerem. Ez a közeledő férfi okot ad arra, hogy félmosolyra kússzon a szám, és belássam, milyen kicsi a világ...
Mary Alice Brandon Cullen
Vegetáriánus
⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 15.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
1013
⊿ SZÜLINAPOM :
1901. Aug. 10.
⊿ ÉVEIM :
122
⊿ ŐKET KERESEM :
△ my husband's humanity
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Csüt. Nov. 14 2013, 14:33
SZABAD A HELYSZÍN!
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Vas. Márc. 24 2013, 15:14
Cara Forsythia & Dylan Westford
Egyáltalán nem érzek bűntudatot amiatt, ha egy emberrel végeznem kell, sőt szívesen megteszem, s elveszem a vérét és az életét.. Bár tény, hogy sebezhető vagyok a múltam miatt, de ha nem tudják, hogy mit éltem át, akkor kitudna mégis megsebezni bármivel is? Könnyebb elrejteni néha az érzelmeim és érzéstelenek mutatni magam, minthogy bárkinek is megmutassam a valódi énem. Most kivételesen Cara azt az oldalamat látja, amit elrejteni szoktam és nem megmutatni.. Igazán azok közé a kivételes személyek közé tartózik, akik úgymond láthatják ezt az oldalam, vagy pedig megtudhatnak rólam egy cseppnyi kis igazságot, de senkinek sem beszélem el a teljes történetet.. Senki sem látja, hogy mit élek át legbelül mélyen, s emiatt könnyebbé válik minden. Sok vámpír létezik a világon szerte szét, s mindnek más, s más a stílusa, a viselkedése, de még a hozzáállása is. Most lehet, hogy gyengének, s védtelenek tűnök jelen esetben, de ez csak a belső tulajdonságom, s nem a teljességgel valós önmagam.. -Bélyegeket? Mondtam már, hogy egyre jobbakat találsz ki!-Mosolygom, de ez csak egy rövid röpke pillanatig tart mindösszesen.-Én már rég feladtam azt, hogy bárkihez is kötődjek, s épp ezért nehéz elfogadni azt a tényt is, hogy valaki a barátom legyen.. Rég lemondtam mindenről, és mindenkiről! Megfogadtam, hogy soha senkihez sem fogok igazán kötődni, mert azok, akikhez kötődök előbb vagy utóbb meghalnak, s én nem lennék képes elviselni azt a tényt, hogy aki fontos számomra az miattam legyen halott..-Mondom őszintén miközben a szemébe nézek, s tartom vele a szemkontaktust.-Rendben, de kissé nehéz úgy tennem, mivel eddig nem sok barátom volt.. Remélem megérted, hogy még szoknom kell az újonnan kialakult helyzetet.-Idővel majd úgy is sikerül elfogadnom azt a tényt, hogy barátok vagyunk/lettünk, de még egyenlőre képtelen vagyok rá, hisz szokatlan az az egész számomra.-Lehet, hogy jelen pillanatban azt látod, hogy semmi démoni nincsen bennem, de akár hiszed, vagy akár nem, akkor sem vagyok egy áldott jó vámpír, aki nem öl meg senkit.. Minket vámpírokat meg lehet különböztetni, hogy épp milyen vért fogyasztunk.. Vagyis megállapítható az, hogy épp emberi vagy állati vér az, amit iszunk..-Mondom miközben a kijárat felé nézek, hisz hangokat hallok..-Néha a legjobb megoldásnak a halál tűnik, de aztán rádöbbenek, hogy mégsem így van, s ekkor már nem akarok meghalni, hanem inkább élni akarok. Eltudlak fogadni, mert nem áldozatként tekintek rátok, csak azt nehéz felfognom, hogy ennyi év után valaki a barátom legyen. Csak várj egy pár napot, míg ez tudatósul bennem, kérlek!-Mondom és elhalkulok, hisz újabb zajok hallatszanak. Carat óvatosan a falhoz nyomom majd suttogva megszólalok.-Maradj itt megnézem ki az..-Elindulok lassan abba az irányba ahonnan bejöttünk majd megállok nem messze a bejárattól. Hirtelen kinyílik az ajtó, de senki sincs ott.. Ez most valami jó vicc vagy mi csoda? Az ajtóhoz megyek, s kinézek, de senkit sem láttok, ezért bezárom majd lassan visszasétálok Carahoz..-Ezt nem értem..-Mondom miközben megrázom a fejem.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Márc. 22 2013, 15:52
To: Dylan Westford
Azt hiszem kezdek lenyugodni és az imént fellángoló dühöm is elszállni látszik az előttem álló férfival szemben. Már-már szinte bűntudatom támad azért, amiért ilyen csúnyán letámadtam őt, de nem tehetek arról, hogy túlságosan hajt a vágy, hogy megtaláljam anyám gyilkosát. Mindenkiben a démont látom, akinek csak kicsit is hasonlít a szeme ahhoz, amit láttam, vagy van vele közös jellemzője. Biztos vagyok abban, hogy Dylan ártatlan. Legalábbis ami a családomat illeti. Kérdésén még én is felnevetek. - Na jó, tőled még hülyébben hangzik az olvasás, mint ahogy én mondtam. Inkább gyűjts bélyegeket. - kacsintok rá. Naná, hogy csak viccelek. Igyekszem felvidítani újdonsült vámpír barátomat, mert tudom milyen az, ha ennyire le van törve valaki. Jól esik néha egy kedves szó, egy baráti gesztus, még ha ellenség is. - Soha ne mondd hogy soha. Tudod biztos vagyok abban, hogy hamarosan rátalálsz valamire vagy ... valakire, aki újra fontos lesz neked. Érte pedig érdemes lesz élni. Már amennyire vámpírként lehet élni. - nem tudom hogy hogy csinálják, de ahhoz képest, hogy "halottak" nagyon is élnek. Gondoltam, hogy kitér arra, hogy mi a különbség köztünk. - Ha én képes vagyok eltekinteni attól mi vagy, kérlek te is tégy így. - összefonom magam előtt a karjaimat és úgy figyelek rá. Miért nem képes egyszerűen elfogadni, hogy valaki barátja akar lenni? Mondjuk még nekem is hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy én ajánlottam fel ezt a lehetőséget neki. - Hiába mondasz nekem ilyeneket, még mindig úgy gondolom, hogy semmi démoni nincs benned. Abban, aki megölte az anyámat, benne igen és a nyomába sem érhetsz. Engem csak a saját bosszúm hajt, más nem érdekel. - lehet hogy ha valaki ezt hallaná, most meggyűlölne, amiért nem törődök más emberek életével, de az már túl sok lenne nekem. Félő, hogy összeroppannék a teher alatt és újra bezárkóznék. - Miért akarsz ennyire meghalni? Nem lehetne, hogy egyszerűen csak elfogadd, hogy a zsákmány barátságot akar veled kötni annak ellenére, hogy mi vagy és miket teszel? - kicsit vádló a hangom, de nem akarom megbántani vele.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Csüt. Márc. 21 2013, 19:29
Cara Forsythia & Dylan Westford
Fájdalom érzet tölt el legbelül, s egyre jobban kezdem ezt érezni, pedig semmi indokom sincs arra, hogy ezt érezem.. De.. talán mégis van indokom ezt érezni, hisz nem rég még megakartam halni, mert teljesen össze voltam omolva lelkileg, de valamelyest azóta már helyre jöttem. A múltam, az emlékek, és minden ehhez kapcsolódó dolog fájdalommal, s kínnal tölt el, amit újból, és újból átélek.. S ha ez még nem lenne elég, akkor még meg sem említettem, hogy miket éltem át az évek során. Bármennyire is próbálom elfelejteni az emlékeket, vagy kitörölni magamból, egyszerűen nem megy, hisz képtelen vagyok rá. Emlékezek, s emlékezek napról napra minden egyes múltban történt dologra. A fájdalom, amelyet emiatt érzek már rég megpecsételte bélyegként az életem; a sorsom.. Hallgatom Cara szavait, s sikerül is őket felfognom épp ésszel, de egyszerűen nekem az nem megy, hogy valamivel lefoglaljam magam. Talán itt lenne az ideje, hogy szembe nézek a múltammal, s ne pedig meneküljek előle.. -Olvassak? Miért úgy nézek ki, mint aki szeret vagy imád olvasni?-Mosolygom kissé már életvidámabban, mint eddig.-Hidd el számomra már semmi fontos sincs az életben, s jobb ha nem is lesz, hisz minden, ami eddig fontos volt; az elveszett.. örökre..-Végül elhalkulok, s megrázom a fejem majd veszek egy mély levegőt, és megnyugtatom magamat azzal, hogy minden rendben lesz.-Ezek tényleg közösek bennünk.. De valamiben nagyon is különbözünk, s szerintem nem kell részleteznem, hogy miben térünk el egymástól oly nagyon.-Mondom miközben a szemébe nézek, s amikor megölel viszonozom az ölelését, de aztán eltolom magamtól óvatosan, s hátrébb lépek tőle.-Azért vigyázz velem, mert közel sem vagyok az, akinek látszom.. S hogy én lennék a legártatlanabb a fajtámból az közel sem igaz tény, hisz ha úgy nézzük embereket ölök meg a vérért, s nem foglalkozom azzal, hogy meghalnak.. Nem állati véren élek, hanem emberin, s ezek után is még mindig ártatlanak gondolsz? Inkább egy gyilkos vagyok..-Mondom végül válaszként miközben a szemébe nézek, s próbálom kivenni a tekintettéből és az arckifejezéséből azt, hogy épp mire gondolhat. Biztos vagyok benne, hogy ezek után megfog gyűlölni, hisz ki szeretne egy olyan vámpírt az emberek közül, aki embereket öl pusztán a vérért?-Ha gyűlölsz ezek után megértem, s ha megakarsz emiatt ölni állok elébe.-Tekintettem semmit mondóvá és üressé válik, s a hangom is tükrözi ugyanezt. Végül a semmibe révedek miközben várom, hogy mi lesz erre az egészre a válasza vagyis jobban mondva a felelete. Őszintén szólva semmire jóra sem számítok, hisz gyűlöli a fajomat, s azzal, hogy én is ölök azok közé tartozom, akik gyilkosok, s még hozzá az ő fajtáját ölöm; az embereket..
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Szer. Márc. 13 2013, 00:56
To: Dylan Westford
Azt hiszem ő az első hozzá hasonló, akit ténylegesen nem tudnék bántani. Valahogy hasonlít rám, vagy én hasonlítok rá. Nem érzem magam túlságosan élőnek, mikor arra kényszerülök gondolni, ami aznap éjjel történ. Eddig azt hittem egyedül vagyok és senki nem értheti meg, mint megyek keresztül, közben meg csak rossz helyen kerestem mindvégig. Sosem gondoltam volna, hogy egy vámpírral kötök barátságot, mert úgy érzem ezt kell tennem. Jó, a csók nem volt betervezve, azt csak muszájból tettem meg, bár "halotthoz" képest jól csinálja. Most undorodnom kellene magamtól is meg tőle is. Végülis az ellenségemmel smároltam, ahelyett, hogy megöltem volna. Most meg itt ölelgetem, mintha puszipajtások lennénk, vagy legalábbis ember lenne. Nem pedig más fajból való. Talán, de csak talán menne az, hogy elfelejtsem mivoltát. Elmosolyodom ahogy bizonytalanul viszonozza ölelésem. Nem is félelmetes, mondhatni cuki. De isten ments, hogy én ezt hangosan ki is mondjam. Attól, mert egy vámpírral kivételezek, nem kell tudni mindnek erről. Néhány pillanatig, talán percig állunk a raktárban szótlanul úgy, hogy egymást öleljük. Még csak nem is zavar, Nem érdekel, ha valaki újra bejön. Most már van valami ... kifogás, valami látszatja a dolognak. Engedek a gyengéd tolásnak és hátralépek egy lépést, hogy újra legyen köztünk szabad felület. Tekintetem felé fordítom. Megtisztelem azzal, hogy rá figyelek, ha már egyszer közel kerültünk egymáshoz. Nem hinném, hogy ebből valami komolyság alakulna ki, a barátságon kívül. Nincs semmilyen szikra, ami ahhoz kellene és ezt nem bánom. Barátság még oké, de kapcsolat az nem menne. Nem miatta, hanem magam miatt. Annyira nem tudnék megbízni egyenlőre senkiben sem, legyen szó akár emberről, akár vámpírról, vagy farkasról. Mondjuk utóbbinál muszáj lenne. Még jó, hogy nem találkozok sűrűn farkasokkal. - Kösd le a figyelmedet valamivel. Találj hobbit, olvass. Hidd el, ha van valami az életedben, ami fontos a számodra, akkor nem lesz időd a múlton merengni. - mosolygok felé kedvesen. - Mind ketten menekülünk a múltunk elől. Sokszor úgy tűnik, ha elérne a halál minden jobb lenne, szinte már várod, hogy történjen valami. Szükségünk van valakire, akire támaszkodhatunk, aki mellettünk van, aki ... hasonlóan érez, mint mi. - sorolhatnám még a hasonlóságokat, de gondolom ennyi elég neki ahhoz, hogy bizonyítsam azt, hogy van bennünk közös. - Hát akkor most el kell viselned, hogy egy barátot kapsz nem a halált. De miért vigyázzak veled? Szerintem még egy sötét sikátorban sem néznél ki veszélyesnek. Talán te vagy a legártatlanabb a fajtádból, akivel valaha is találkoztam. - mosolygok biztatóan felé, majd újra megölelem, hogy ne legyen ilyen nyomasztó a hangulat. Persze közben tekintetem továbbra is az övében van.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Jan. 25 2013, 18:34
Cara Forsythia & Dylan Westford
A teljes összetörés szélén állok és már nem sok kell ahhoz, hogy végleg feladjam az életemet.. Ez a viselkedés nagyon nem jellemző rám.. Mi van velem? Mi történt? Mi változtatott meg ennyire engem? Kérdések, s kérdések törnek elő bennem, de próbálom őket nem figyelembe venni és koncentrálni arra, hogy ne legyek ennyire magam alatt, de nem megy.. Először most úgy érzem, hogy jó lenne végre meghalnom és nem élnem.. Először érzem azt, hogy megakarok tényleg halni ebben az életben, ami már életnek sem nevezhető.. Mégis miért érzem azt, hogy megakarok halni, s nincs értelme annak, hogy éljek? Mégis miért vagyok ennyire pesszimista, ha egy vámpír vagyok? Újabb kérdések és ezekre sem tudok választ adni egyáltalán sem, de talán jobb is ez így most jelen pillanatban. Szememben tükröződik a mérhetetlen fájdalom és arcomra is letelepszik a szomorúság.. Veszek egy mély levegőt és próbálom magam összeszedni amennyire csak lehet, mert nem akarok gyengének és sebezhetőnek tűnni most jelen esetben. Végig hallgatom, amiket mond a gondolkozásom alatt és amikor megölel, akkor meglepődök, de aztán kis idő elteltével viszonozom. Megszólalni viszont nem tudok, hisz nem jön a torkomra hang, ezért csak csendben gondolkozom. Annyi éve élek már és eddig mindig erősnek tűntem. Eddig mindig tudtam, hogy mit akarok elérni és mit nem, de most semmit sem tudok és ez zavaró. Lassan elengedem őt és óvatosan hátrébb tolom, hogy a szemébe tudjak nézni, hogy lássam az arcát és hogy úgy mondjam el neki azt, amit akarok mondani. Tudom jól, hogy nem vagyok a lehető legjobb személy, de remélem azért nem ítél el, ha majd a barátjává válok már, ha tényleg komolyan gondolta és nem csak viccelődött.. Sosem tudhatom, hogy kinek mi a szándéka és ez csalóka, hisz nem kiszámíthatóak a személyek és ezáltal nem vállnak kiismerhetővé.. -Tudom jól, hogy nem a legjobb módja, ha folyton emlékezzek rájuk, de folyton az eszembe jutnak!-Mondom miközben a szemébe nézek.-Túl sok hasonlóság? Evvel mire célzol? Már ha szabad tudnom.-Igazán érdekel, hogy miben hasonlítunk egymásra. Eddig nem vettem észre hogy bármiben is lenne köztünk hasonlóság, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, hisz folytonosan gondolkozom..-Másrészt pedig igen csak örültem volna, ha végzel velem, de ha nem, akkor valahogy csak túlélem!-Erőltettek mosolyt az arcomra, de nem az igazi..-Szívesen leszek a barátod vagy a haverod, ahogy tetszik, csak azért vigyázz velem..-Mondom halvány mosollyal az arcomon miközben egy percre sem veszem le a tekintetemet a szeméről. Kezdem jobban érezni magamat ahhoz képest, hogy az előbb még mennyire magam alatt voltam a múltam miatt, bár nem csodálkozom az ingadozásomon.. Folyton váltakozó hangulatban vagyok és azon csodálkozom a legjobban, hogy képes vagyok magamat ennek ellenére még életben tartani és ez egy igazán érdekes tény számomra, bár a halál most szívesen jól esne..
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Jan. 25 2013, 14:56
To: Dylan Westford
Fura fickó. Mintha minden a gondolatai körül forogna és nem tudna elszakadni tőlük. Sosem jó, ha túlaggódunk valamit, vagy túl sokat gondolkodunk rajta mielőtt megtesszük. A múlt pedig egy másik kategória. Ha felejteni akarunk, vagy túllépni valamin, jobb nem zaklatni azokat az emlékeket. Élj a mának, a pillanatnak és nem lesz semmi gond. Elmerülten nézem Dylan vonásait. Annyira sebezhetőnek tűnik, mint még sosem láttam. Ahhoz képest, hogy vámpír és hogy ... teste olyan, mint a kő, mégis akár egy jó irányzott ütéssel véget lehetne vetni az életének, de ... sajnálat tölt el, ahogy őt figyelem és hallgatom szavait. Jobb kezemmel óvatosan megérintem arcának bal oldalát és rajta pihentetem. Egyáltalán nem félelmetes. Mintha nem ő akarta volna, hogy azzá váljon ami. Mintha, belül egy sebezhető lélek lenne, persze ha nekik van még olyan, hogy lélek. Ezt ugye nem tudhatom, hisz én csak egy egyszerű ember vagyok, aki nem érthet meg mindent velük kapcsolatban, csak elfogadhatja. - Ha felejteni akarsz, nem az a legjobb módja, ha folyton rágondolsz. Nem? - bátorítóan nézek rá, de szemeiben csak fájdalmat látok. Már teljesen bűntudatom van, hogy neki estem. Fogalmam sincs mi ütött belé. Egyszerűen megváltoztatja a hozzá állásomat és már eszem ágában sincs ártani neki. Hiába egy mocskos vérszívó, még is vannak érzései, amik annyira hasonlítanak az enyémekre. Közelebb lépek hozzá és végig a szemébe nézek. Karjaimmal átkarolom a nyakát és megölelem. Még sosem engedtem magamhoz egy olyat sem mint ő és ez kissé megrémített. Túlságosan jó érzés volt, de azt azért nem mondanám, hogy beleszerettem volna. Egyáltalán nem érzek semmi vibrációt, vagy valamit, inkább amolyan barátság féleség van alakulóban a részemről. Remélem kölcsönös. Te jó ég! Miket mondok! Egyszerűen el sem hiszem. - Sajnálom, de ki kell ábrándítsalak, ugyanis életben hagylak. Ez amolyan kínzásnak is veheted, ha ezt szeretnéd, de az igazság az, hogy túl sok hasonlóság van köztünk, a mivoltunkat leszámítva. - újra rá nézek, de nem engedem el. - Most foghatnám az alkoholra a tetteimet és a szavaimat, de nem ittam semmit ... szóval szívesen megismernélek. De nem járás szinten, hanem sokkal inkább haveri szinten. - mosolygok felé és várom a válaszát. Anyám forog a sírjában szerintem, de még egy olyannak is mint én, vagy ő, szüksége van barátokra. Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb! Ez egy ide vágó mondás.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Szer. Jan. 23 2013, 16:02
Cara Forsythia & Dylan Westford
Egyszerűen nem tudom eldönteni már, hogy mit akarok és mit nem vagy éppen mi lenne a legjobb vagy mi nem, s az egészben az az aggasztó, hogy képtelen vagyok jelen pillanatban koncentrálni és az lenni, aki vagyok. Talán, de csak talán most először érzem úgy az életem során, hogy itt lenne az ideje annak, ha meghalnék, de valahogy mégsem vágyom a halálra, de még a gondolatára sem. Különös igazán, ahogy próbálok emberi lenni, de semmi emberi nem lakozik már bennem. Belül lelkileg még emberként meghaltam, s sosem éledtem fel újra.. Akkor mégis miért legyek élő, ha már csak egy test mászkál? Rendben azzal tisztában vagyok, hogy még igen is élek és épp ezért van az, hogy élőként mászkálok ebben a világban és nem egy két lábon járó hullaként pedig igazán megtehetném, hisz semmi értelmét nem látom annak, hogy létezek, s éljek, s mozogjak és egyéb dolgokat csináljak.. Néha már nekem is sok az, ami velem történt és most épp egy ilyen szakaszban vagyok. Elegem van abból, hogy emlékezzek folyton és folyton, s ezáltal nem sikerül felejtenem. Elegem van abból, hogy folyton a múltam befolyásol és csak a rossz emlékek jönnek elő, amik fájnak és belül halálra kínoznak. Őszintén szólva sajnálom, amiért elvesztette az édesanyát, mert egy vámpír megölte.. Tudom különös, hogy így érzek, de tudom milyen elveszteni egy szülőt.. S én kettőt vesztettem el.. Ha tudnám saját kezűleg fojtanám meg anyámat, ha élne, de nem biztos, hogy él és ajánlom is neki, hogy ne legyen vámpír, mert megbánja, amit az apámmal tett és azt is amit velem művelt.. Kezdek idegessé válni pedig eddig nyugodt voltam és csak az érzelmeim befolyásoltak, de most már az idegem is kezd csatlakozni.. Hallgatom Cara szavait és kérdéseit miközben a szemébe nézek, de egyre sem mondok semmit és ezáltal egyikre sem felelek. Majd csak a legvégén mondok rájuk valamit, de most még beszélni sem tudnék. Veszek egy mély levegőt miközben a kést hol a nyakamnál érzem, s hol már nem ott van.. Igazán eldönthetné már végre, hogy mit akar.. -Azt kérdezted nem rég, hogy mi a célom, s nekem erre az a válaszom, hogy a felejtés.. Igazán örülnék annak, ha végre minden egyes múltamban történt emléket kitudnék törölni, de ez nem megy.. Csak felejteni akarok mindösszesen egy-két emléket, amik nem hagynak nyugton..-Legszívesebben törnék-zúznék dühömben, de jelen esetben nem tudok.-Csak kérdeztem, de tudod jobb lenne nekem, ha meghalnék..-Nem nézek a szemébe, hanem más felé nézek, csak ne kelljen rá néznem.-Ha meg akarsz ölni itt az alkalom, itt a lehetőséged és pluszba még én is megköszönném, hogy megszabadítasz ettől az átkozott élettől!-Mondom kegyetlenül, hisz szinte fáj belül.. Fáj, s emiatt szenvedek.. Nem is értem miért emlékezzek folyton folyvást.-Illetve nem szólok senkinek sem, hogy tudsz rólunk.. Bízhatsz bennem, bár jobban örülnék, ha nem hagynál távozni..-Szinte az összetörés szélén állok.. Mégis mi van velem? Nem ilyen vagyok, hanem ennél jóval erősebb, de most elgyengülök..
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Kedd Jan. 22 2013, 21:28
To: Dylan Westford
Erőt vesz rajtam a kíváncsiság, mely már eddig is elég erős volt,de amióta kettesben vagyunk, nem tudok nem arra gondolni, hogy talán ő az, aki megölte az anyámat. Aki miatt elvesztettem a családomat, hisz egyik tragédia követte a másikat, míg végül egyedül maradtam. Az a valami akkor éjjel megfosztott a gyerekkoromtól, minden boldogságot elveszítettem és nem hiszem, hogy egyhamar újra boldogságra lelnék. Addig semmiképp nem, míg meg nem hal az a mocskos vámpír. Nem gondoltam volna, hogy azután, hogy ezt a Dylan gyereket, nekilököm a falnak, ostobaságot fogok tenni. Még igazából magam sem tudtam felfogni, hogy megtettem, de ... sajnos igen. Megcsókoltam egy vámpírt. Egy vérszívó szörnyeteget. Viszont viszonozta és ez szintén meglepett. Bár ha azt nézzük, nekik mindegy, ők nem iszonyodnak úgy tőlünk, mint mi tőlük. Viszont ha elvonatkoztatnánk attól, hogy mi is ő ... talán, de csak talán, még tetszene is. A másik pultos csaj hamar értette, pontosabban félre értette a szitut, így nem kellett tovább csókolnom. Mintha belül kicsit sajnáltam volna, de az nem lehet, szóval igyekeztem kiverni a fejemből és visszatérni a lényeghez. Vissza és megtudni, vajon őt keresem-e évek óta, vagy sem. De a csók után biztos, hogy nem tudnám megölni és ez zavar. Nagyon is. Elvégre vámpírvadász vagyok és az a célom, hogy ki irtsak minél többet belőlük, de ha mind ilyen hatással lesz rám, akkor fuccs mindennek. - És mi a célod? - kíváncsian nézek rá, de nem állok el az útjából. Annyira azért még nem hiszek el mindent neki, csak mert jól csókol. De tényleg nem láttam még itt és még csak az a különös érzés sincs bennem, hogy ismerném. Talán tényleg igazat mond. Egyenesen a szemembe nézett és ez kicsit zavart. - Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak ... de a választ nem tudom. Ártatlannak tűnsz, nem okoztál nekem semmi ... fájdalmat. - nem tudtam pontosan megfogalmazni mi is ez. Kezemet és benne a kést leengedtem, de nem sokkal később, újra a nyakánál volt. - De ez téged miért érdekel? Ennyire meg akarsz halni? - tettem fel a kérdést, cseppet sem kedvesen. Nem akartam már neki ártani, de miért kellene neki mindent megtudnia? Éppen eleget tud rólam, talán túlságosan is sokat. A kést ismét a falba vágom és megint csak közel hajolok az előttem álló férfihez. Vészesen közel kerülnek egymáshoz az ajkaink. - Remélem senkinek nem szólsz arról, hogy tudok rólatok! - bízom benne, hogy a válasza számomra kedvező lesz.
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Hétf. Jan. 14 2013, 12:03
Cara Forsythia & Dylan Westford
Talán én, de talán nem én vagyok a gyilkos és ez kissé kezd nyugtalanítani, hisz nem tudom, hogy én öltem-e meg az anyát vagy sem. Nem mintha megbántam volna azokat, amiket eddig tettem az életem során. Sosem bánnom meg azt, amit teszek, s még bűntudatom sincs. Megrázom a fejem, hogy ne gondoljak tovább erre az egészre, mert egyszerűen kezd belőle elegem lenni. Legfőképpen abból, hogy folyton gondolkozok minden apró kis dolgon. Hirtelen Cara újból meglök így a falnak esek teljesen közben arra leszek figyelmes, hogy nyílik az ajtó. A léptek hangját követtem és érzem, hogy ez egy ember lesz, aki közelít. Egyre közelebbi a léptek hangja és amikor ideér és már pont felénk nézne a hölgy hirtelen Cara megcsókol. Mégis ezt hogy képzeli? Meglepett most ezzel nagyon és hirtelen még reagálni sem tudok rá, amikor már észhez térek visszacsókolom. Amint távozik a nő szerencsémre abbahagyja a csókolózást.. A falnak támasztom a hátam és hallgatom, hogy végre mikor mond esetleg egy évszámot és egy helyet.. Kést vesz elő, de nem foglalkozom vele, hanem a szavait hallgatom miközben a torkomnak szegezi a kést.. Mily meglepő, hogy pont ebben a városban ölték meg az anyát, csak épp nincs szerencséje, hisz a gyilkos nem én vagyok. Most érkeztem nem rég a városba és ezelőtt még sohasem jártam itt a környéken. Pontosan emlékszem minden egyes helyszínre, ahol valaha életem során megfordultam, de itt még most vagyok először. További szavait hallgatom csendben és nem mozdulok meg, csak állok, mint egy szobor. Nem is értem, miért nem ölt már meg, ha ez a célja? Tekintetemet leveszem Cararól és más felé nézek.. -Most vagyok itt először ebben a városban.. Nem rég érkeztem egy cél érdekében, de amit elterveztem az nem jött össze.-Mondom miközben a raktár belsejét nézem végig. Ügyelve arra, hogy a kés ne legyen annyira közel hozzám.-Szóval nem hiszem, hogy én lennék az, akit keresel.. Eléggé új vagyok itt és még gyilkosnak sem szimpatikus..-A szemébe nézek és érzelem mentesnek tetettem magam, hogy semmit se tudjon leolvasni rólam.-Egy valamit nem értek, ha utálod a mi fajtánkat, akkor miért nem ölsz meg?-Szegezem neki a kérdést és megrázom a fejem. Nem és nem.. Egyszerűen ez nekem nem fog menni, hisz túl sok volt az idő, amit leéltem és már képtelen vagyok harcolni legalábbis most..
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája Pént. Jan. 11 2013, 19:57
To: Dylan Westford
Tekintetemben most már nyíltan látszik a gyűlölet, mely a fajtája felé irányul. Gyűlölöm őket és ez az a gyűlölet, ami oly régóta üldöz és ami szinte őrületbe kerget. Őrület? Azon már túl voltam. Az elmúlt évek során időközönként ért utol, mely már az árvaház elhagyása előtt a testemben rejtőzött. Ingerülten lököm neki Dylant a raktár hátsó felében található falnak. Nem akarom, hogy bárki más megtaláljon minket, nem kellene több embernek is tudni létezésükről. Ők attól a perctől kezdve lennének veszélyben, hogy a vámpírok létezését felfogja. Vagy kaja leszel, vagy te magad is egy olyan szörnyeteggé válsz, aki emberek vérére szomjazik. Undorral gondolok eme lehetőségre és undorom egy pillanatra arcomra is kiül. - Ajánlom is, hogy ne verj át. - még egyszer lökök egyet a férfin, mikor meghallottam a raktár ajtajának nyílását. Még egy vámpír? Fülelem a léptek irányát. Mint aki keres valamit, vagy minket. Remélem tudja Dylan, hogy most jobb, ha nem kelt zajt. Néhány pillanattal később előbukkant a másik pincér csaj, akivel együtt dolgozok. Szinte ahogy meglátott minket, megcsókoltam a vámpírt, hogy ne kérdezősködjön és már én is elégszer mentettem ki a hátsóját, ha egy-egy részeg pasival hátrajött. Pfejj, még hogy én és ez a vérszopó? Szerencsére hamar megfordult és kacagva ment ki a raktárból. Meg kell hagyni jól csókol, de ebből ennyi pont elég is volt. Elhúzódok tőle épp annyira, hogy a falnak toljam de ne legyen köztünk komolyabb érintkezés. Jobb kezemmel megtörlöm a számat, majd a kötényemből előkapok egy kést és a férfi feje mellett vágom a falba. Elég régi már a fal, így tudom, hogy ennyit simán elbír. - Forks, 96 ősze. Egy nő vásárlásból tart hazafelé és miután haza ért lányát keresi, de mást talál. Egy átkozott lelketlen vérszívót, amilyen te is vagy! - ekkor a kés Dylan torkának feszül. Mély levegőt veszek és le nem veszem róla a tekintetemet. Tudom micsoda, de belül érzem, hogy rossz helyen kopogtatok. Nem ő lesz az én "emberem". - Azt hiszem ti már eleget segítettetek nekünk. Az emberek elszaporodása miatt már nem kell aggódnunk. - játszottam meg a hálás egyedet. Továbbra sem tudtam kiverni a fejemből, hogy hogyan is tudtam megcsókolni őt?! Az nem kifogás, hogy ez jutott először az eszembe, de ... Biztos megőrültem. Most már egyértelmű.
Tárgy: Re: Billy Ray kocsmája 
Hétf. Jún. 27 2016, 23:18
