Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat!
Hivatalos dátum: 2011. november 23.
Szerencsére nem kellett sokat várnom a megmentőmre, Seth elég hamar megjelent, bár csak akkor vettem észre, amikor közel került az üzlethez, mert a szakadó esőben semmit nem lehetett látni. De aztán meglátom Sethet. Mindig eszembe jut, hogy ő mennyire őszinte ember, és hogy mennyire kedvelem őt, de abban a pillanatban ahogy elkezd nevetni, konkrétan kiröhög, na abban a pillanatban szívesen megcsócsálnám, vagy lerágnám az ujjait.. - Hahaha nagyon vicces.. - Vágok egy grimaszt, és megforgatom a szemeimet. Valójában megnyugodtam, most, hogy megérkezett, mert ha elkapnak minket, akkor legalább nem csak én leszek a ludas, hanem ő is.. sőt ha tovább szórakozik a nyomoromon, talán még rá is fogom az egészet, bár nem hiszem, hogy Sethről bárki el tudná képzelni, hogy betört, vagy bezárt engem egy ilyen helyre. Ő csak beveti a szép a szemem dolgot, és mindenki elolvad a kisfiús pofikától.. - De ha sikerült kiszórakoznod magadat, akkor igazán megpróbálhatnál segíteni! - Kissé hangosan beszélek, mert bezártság érzetem van, és az emberi énem a felszínre tört, akinek idebent nagyon nem jó. - Seth, ne dumálj, hanem szedj ki! Ha egy zsernyák erre autókázik, ezt nem fogjuk tudni megmagyarázni! - Mordulok fel. Meddig fogom én majd ezt hallgatni, hogy beragadtam egy számítástechnika szaküzletbe? Fogadni merek, hogy abban a pillanatban, ahogy Seth majd felölti bundáját, mindenki meg fogja tudni. Néha úgy szeretném, hogy az ilyen esetek maradjanak titokban, mert nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én nem szívesen villogok azzal, hogy bezártak egy boltba, és attól féltem, hogy be fogok kattanni - Seth szerinted még is hova mennék? - Kínosan felnevetek. - Be vagyok zárva, nem tudok sehova sem menni! És azt hiszem klausztrofóbiám van, mert kezdem úgy érezni, hogy szűkül ez a hely.. - Megborzongom, és újra ránézek, vagyis ránéznék Sethre, de ő már eltűnt, és nem tudom megpillantani. Magam sem tudom, hogy miért, de kezdek ideges lenni, pedig nem történhet velem semmi idebent. Mármint természetesen rám szakadhat a plafon, megrázhat az áram, de ezeknek őszintén mennyi a valószínűsége? A filmekben nagy, ott mindig történnek ilyen dolgok a főszereplővel aki beragad valahova, általában jön valami szörny, aki megpróbálja felfalni.. de én nem egy filmben vagyok. Ez a valóság, nem történik velem semmi, nem fog megenni egy szörny, Seth itt van, és ki fog menteni.. remélhetőleg. Igazából arra számítok, hogy Seth tanácstalanul sétál ide vissza, és nem tud majd mit tenni, de nem ez történik. Hátulról hallom a hangját, ahogy szól, hogy siessek. Mintha kis pánik vegyülne a hangjába, vagy méreg… Nagyot nyelek, és hallgatózok, de az ő szuszogásán kívül az égvilágon semmit sem hallok. Lassan, hangtalanul próbálok haladni, útközben felkapok egy seprűt, ami az utolsó soroknál volt, és a hátra vezető ajtóhoz sétálok. Óvatosan lenyomom a kilincset, és körülnézek a folyosón. Négy darab ajtó van, egy a legszélső konyha felirattal, a mellette lévőre pedig raktár van firkálva, a másik kettőn pedig semmi nincsen. Hallgatózom, hallom Sethet, nem igazán tud csöndben lenni. Berúgom az ajtót, ami hatalmasat csattan a falon, és visszafelé akarna csapódni, de benyomom a kezemet, és nem engedem, hogy bezáródjon. Azt hiszem nem voltam felkészülve arra ami rám vért. Azt hittem, hogy történt valami, van itt egy hulla, de ehelyett Seth lógott, feküdt az ablakban. Eltátott szájjal bámulom pillanatokig aztán pedig elkezdek nevetni. Teljes szívemből, hangosan, összegörnyedve, megkönnyebbülve. - Anyám borogass! Ezt mégis hogyan csináltad? Bocsi de muszáj leülnöm.. - Megint rám tör a nevethetnék, de most le is ereszkedem a földre, és próbálom kikacagni magam. - Seth, sajnálom de ezt meg kell örökítenem az utókornak.. - Kuncogok, és a telefonomat előkapva lövök róla egy képet, mielőtt bármit is mondhatna. Eldobom a seprűt, feltápászkodom, és közelebb megyek hozzá, szemlélem. - Megint túl sokat ettél Emilynél? - Vonom fel a szemöldökömet. - Na azt találtam ki, hogy fogd meg a kezemet én pedig behúzlak! - Vigyorodom el, és felé nyújtom a kezemet. Ha most így ránk találnak, ezt sosem magyarázzuk ki..
Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy megszívtam és nesze nekem, mert megint egy olyan főnököt találtam, aki konkrétan kutyába sem vesz se engem, sem pedig a munkámat. A tanulság ebből az, hogy az ember ne menjen el grafikusnak. Miért mondom ezt? Mert én az lettem és mondhatom, tök szívás ez a meló, úgy, ahogy van. Meguntam, hogy anyámnál dolgozom, így elvégeztem a suli, ámbár normál állásom még most sincs, mert ezek csak alkalmi melók, de folyamatban van a munkakeresés, egyszer úgyis találok egy fixet. Önéletrajzokat elküldtem, innentől kezdve várok a csodára, ami vagy jön, vagy jön, mert ez már nem állapot. Egy cég ideiglenesen felvett, azzal a szöveggel, hogyha megfelelőnek találják a munkámat, akkor enyém az állás, de egyenlőre úgy fest a dolog, hogy ebből semmi nem lesz, mert az eddigi összes plakáttervemet visszadobták valamilyen indokkal és ez most sincs másképp. Szinte csodálkoztam volna, ha nem így van, de már kezdek hozzászokni, ahogy ahhoz a gondolathoz is, hogy ki fogják rakni a szűrömet. Kissé dühösen bevágom a kocsi hátsó ülésére a mappát, majd én magam beszállok és kissé elcsigázottan a homlokomat a kormánynak nyomom. - Hát ez király volt… már megint. – már megint. Összeakadtam már pár ehhez hasonló fazonnal, ráadásul most úgy érzem, minden egyszerre a nyakamba borult, mert még ez az egész járőrözgetés is ott van. Elindítom a kocsit és kihajtok a Forksba vezető útra, ami haza visz. Valahogy haza sincs kedvem menni, illetve egy olyan helyet szeretnék, ami csak az enyém, de ehhez pénz kell, szóval ugyanott vagyok. Mert ugyebár a pénzhez meló kell. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a legnagyobb vágyam az, hogy kiadjam a saját képregényemet, de addig még hosszú az út, egyenlőre fix munkám sincs, ráadásul anyám elvárja, hogy mindezek mellett még a kocsmában is segítsek be. Komolyan, még hány felé kéne szakadnom? Mindezek után örültem, hogy végre hazaestem, hatalmas szerencsémre nem volt otthon senki, így csendes nyugalmamban kajálhattam meg a rendelt pizzámat, utána meg leültem meccset nézni. Imádok meccset nézni, de most valahogy még ez sem hozta meg a várt agykikapcsolást. Mindenesetre gyanús volt a csend és furcsa hiányérzetem támadt, aztán bevillant valami. Basszuskulcs, a telefonom! Úgy pattantam fel a kanapéról, mint akit megcsíptek és vad keresésbe kezdtem. Végül a kocsiban akadtam rá és addigra már volt egy nem fogadott hívásom és egy üzenet a hangpostámon. Hát ez királyság, biztos valami fontosat felejtettem el és most lerúgják majd a fejemet. Gyorsan meghallgattam, de a végére elfogott a röhögőgörcs. - Bakker, Jared… ezt meg hogy hoztad össze? – gyorsan visszahívtam, nem akartam túl sokat beszédre fecsérelni, így köszönés nélkül, csak úgy beleszóltam.&olor=cyan] – Öt perc és ott vagyok, te szerencsecsomag.[/color] – meg sem vártam, hogy válaszoljon, inkább elindítottam a kocsit és elindultam Forks belvárosába. Lényegében annak az esélye, hogy fényes nappal a belvárosban megtalálja őt egy vámpír, szinte nulla volt, de ugyanez egy rendőrről már nem mondható el. Ráadásul ha elkapják, kitör az őskáosz, mert még a végén azt hiszik szerencsétlenről, hogy egy besurranó tolvaj. A városban persze változatosság kedvéért esett… nem, pontosítok, szakadt az a tetű eső és parkolóhely meg csak az út túloldalán volt, szóval… ha netántán elém kerül egy vérszívó, az biztosan nem köszöni meg, amit tőlem kap. Kissé paprikás hangulatban átcsörtettem az út túloldalára és akkor megpillantottam a kirakatban álló Jaredet, aki olyan képet vágott, hogy menten megsajnáltam volna, ha nem jött volna rám a nevethetnék. Odaléptem hozzá és vigyorogva integetni kezdtem. - Ezt hogy sikerült összehoznod? – így belegondolva, azért mégsem volt annyira vicces a szitu, mert rosszul is elsülhetne, de mindegy. Valahogy ki kell szabadítani Jaredet, úgyhogy körülnéztem, hátha találok valamit. – Várj meg itt, hátramegyek, hátha van valami. Gyorsan hátra futottam, majd ott is körülnéztem, de semmi, illetve… Hirtelen megváltásként jött velem szembe egy résnyire nyitott ablak. Talán beférek rajta, gondoltam, úgyhogy neki is vágtam, de ekkor beütött a krach, mert a hely szűkössége miatt az övem csatja beakadt és így se előre, se hátra nem tudtam megmozdulni. Most én kerültem szorul helyzetbe. - Öhm… Jared… - előrekiabáltam, hátha meghallja, ha nem, akkor a hátsóm itt fog ázni még egy jó darabig. – Jared, bakker, gyere már ide!
Nem tudom, hogy ez az egész hogyan is történhetett, de megtörtént, és én most itt állok a számítástechnikai szaküzletben, és a zárt ajtón bámulok ki kétségbeesetten. A kezeimet, lés az orromat is az ajtóra nyomom, és olyan reményvesztett képpel bámulok, mint még soha. Kint szakad az eső, alig látok el az utca túloldalára, ugyan ki látna engem idebent? Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy tizenegy fele megérkeztem ide, mert a szomszéd kissrác gépje beadta az unalmasat, és az apukája, aki minden ilyesmihez totál analfabéta, engem kért meg, hogy hozzam rendbe némi juttatásért cserébe. Ezen a bizonyos megbeszélésen én ott sem voltam, mert az ágyamban szenvedtem, de nagyi volt olyan kedves, hogy rögtön igent mondott, és még azt is megígérte, hogy a héten kész lesz. Majd le kell ülnöm beszélgetni, az én drága jó öreg nagymamámmal, hogy legyen olyan kedves és ne gazdálkodjon az én szabadidőmmel. Szóval ennek örömére, ma megint ki kellett másznom az ágyból, és igen megint úgy nézek ki, mint valami csöves, aki az utcán aludt, és ezért hatalmas lila táskák vannak a szeme alatt. Aztán a ruhám is gyűrött, mert abban aludtam, de nem igazán érdekel. Szóval itt a szakboltban elkezdtem nézelődni, hogy minden cuccot sikerüljön összeszednem, ezért pedig leghátulra mentem, és órákig kutakodtam, hogy a kissrácnak a gépe működjön. Aztán pedig olyan sokáig nézelődtem, egy órán keresztül tanakodtam ott hátul magamban, hogy mire kiválasztottam mindent, és elindultam előrefele, a pultban álló eladólányt nem találtam. Elég nagyokat pislogtam, mert a lánynak ott kellett volna állnia. Eleinte arra gondoltam, hogy belógott ide egy vámpír, elragadta a csajt, és most velem packázik, ezért pedig felfedezőútra indultam a helyiségben, de senkit nem találtam. Valamelyest megnyugodtam, hogy nem itt kell megküzdenem egy vérszopó pojácával, de aztán bekúszott az agyamba egy másik dolog. Hova tűnt a csaj? Miközben én ezen agyaltam a pánik kezdett eluralkodni rajtam, és akkor abban a pillanatban megláttam az ajtón a zárva táblát. Gyorsan odaromboltam, a kezem a kilincsre raktam, de mint ahogy sejteni lehetett zárva volt. egy vészhelyzet miatt leléptem cetlit ragasztottak az ajtóra.. Így történt, hogy én egyedül, és bezárva állok az ajtónak nyomódva. Fogalmam sincsen, hogy hogyan is fogok innen kijutni, az ajtót kitörni nem akarom, mert a végén rám bizonyítják, hogy betörtem egy riasztó nélküli helyiségben. Az első használható ötletemként, előkapom a karcos kijelzős mobilomat, és az utolsó számot amit hívtam újra tárcsázom. Ugyan arra nem emlékszem, hogy miért kerestem Sethet, és hogy melyik mókás falkatagom írt bele olyan neveket, mint Hercegnőcske, de majd kiderítem. Nagy bánatomra az üzenet hangpostára megy. Fújtatok, de a sípszó után üzenetet hagyok. - Seth, Jared vagyok! Seth én nem tudom, hogy te mit csinálsz, hol vagy, de most gyere a számtech bolthoz, mert bezártak! - Nagyokat pislogok ki az esőbe, közben pedig az egyik lábamról a másikra állok. - Muszáj kijuttatnod, mert egy fél óra, és komolyan bekattanok.. De siethetnél, mert Forksban vagyok, és nem szeretném ha valami pióca előbb jönne, mint te.. - Nagyot nyelek, és lerakom a telefont, majd az ajtó előtt kezdek föl és alá járkálni, várva a megmentőmet Seth személyében.