A FÓRUM BEZÁRTA KAPUIT!
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
MiniChat
Születésnap
Négy évesek lettünk!

Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat! Hivatalos dátum: 2011. november 23.
Legutóbbi témák
» Ment, nem ment...
by Gerard Williams Hétf. Aug. 01 2016, 01:25

» Kórház
by Gerard Williams Hétf. Aug. 01 2016, 01:22

» A staff közleményei
by Hayley A. Witcher Pént. Júl. 29 2016, 20:58

» Nem leszek elérhető...
by Hayley A. Witcher Hétf. Júl. 25 2016, 10:29

» Játékostárs kerestetik
by Edwin Pearson Kedd Júl. 19 2016, 23:50

» Rendőrörs
by Lana Peterson Vas. Júl. 17 2016, 11:35

» iZombie frpg
by Vendég Vas. Júl. 03 2016, 13:07

Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (321 fő) Pént. Okt. 11 2024, 08:44-kor volt itt.
Statistics
Összesen 79 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Veronica Marsh

Jelenleg összesen 12571 hozzászólás olvasható. in 1636 subjects

Megosztás
 

 Tánctér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Mary Alice Brandon Cullen
Mary Alice Brandon Cullen
Vegetáriánus

⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 15.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
1013

⊿ SZÜLINAPOM :
1901. Aug. 10.

⊿ ÉVEIM :
123

⊿ ŐKET KERESEM :
△ my husband's humanity

TémanyitásTárgy: Re: Tánctér   Tánctér Icon_minitimePént. Feb. 12 2016, 19:11



Jasper & Alice
In any version of reality,
I'd find you and I'd choose you.




Akármilyen és akármennyi szenvedés ért engem és a családunkat, amíg Ő nem volt velünk, olyan intenzíven nem szenvedhettünk, mint Ő maga. Mindannyiszor kiszakadt lelkemből egy darab, ahogy ránéztem a férjemre, és nem láttam a fényt a szemében, ami azelőtt ott pislákolt, csupán a kíntól meg-megvonagló arcát, ahogy próbál ellenállni az egyetlen dolognak, amire szüksége volna: vér. Bármit megadtam volna azért, hogy újra lássam, hogy jól kezeli mindezt, hogy már alig okoz neki nehézséget, hiszen nagyon jó úton haladt afelé, hogy úgy kezelje, mint mi, sőt, talán már el is ért erre a szintre, egészen a Volturi közbeavatkozásáig. De nem szabadott arra gondolnom, ki tette ezt vele, csupán arra összpontosíthattam, hogyan segítsek rajta. Mellette voltam mindvégig, nem sok teret adtam neki, s mindeközben csak abban bíztam, nem gyűlöl emiatt. Nem akartam kolonc lenni a nyakában, de magára sem hagyhattam a gondolataival. Mikor utoljára megtettem, önként s csaknem dalolva rohant az olasz klánhoz, csakhogy Bellát menthesse. Ostoba, ostoba hiba volt, de nem hibáztathattam érte. Épp azt tette, amit Bella is, a családunkat próbálta védeni, s ez minden, csak nem elítélendő. Ahhoz pedig nem kellett gondolatolvasónak lennem, hogy lássam rajta, mikor fordul magába teljesen. Szorosabban simultam hozzá, ahogy ő is erősebben vont magához, s mivel a törékenység nem jellemző a vámpírokra, jómagamra sem volt, hiába sejtettek mást a külsőségek, nem tartottam tőle, hogy kárt okoz bennem. Bár, nagy valószínűséggel megtehette volna. Emberi vér csörgedezett testében, erősebbé tetté csaknem Emmettnél is, aki talán az egyetlen volt, aki legyűrhette volna, ha sor kerül rá. - Mégis tudom. Nem azért, mert láttam. Őszinte akarok lenni hozzád, ezért hát elárulom, hogy két opciót látok még mindig. Vagy velünk maradsz, vagy elhagysz minket, ami azt bizonyítja, hogy nem győződtél meg róla, hogy helyesen cselekedtél, mikor hazatértél. Azért tudom, mert amíg veled leszek - és ha nem taszítasz el magadtól, veled leszek végig, míg vissza nem nyered az önuralmad -, nem hagyom hogy bárkit bánts. Nem fogom engedni, hogy elveszítsd az önkontrollt. - lágyan ejtettem ki a szavakat, bizalmasan, megnyugtatóan, ígéretként. Mindeközben hozzásimulva inkább én irányítottam a lassú, ringó táncmozdulatok közben, amiket csaknem egy helyben tettünk meg. Otthon kellett volna maradnunk, minden porcikám arra ösztönzött még most is, hogy távozzunk, de tudtam, hogy örökké nem korlátozhatom le a házunkra és az azt körülvevő erdőre. Emberek közé kellett jönnie, hogy gyakorolja az önuralmat, hogy emlékezzen rá, hogyan kell a lehető legjobban csinálni az önmegtartóztatást. Nagy teher nehezedhetett rá, mázsás súly, de tudtam, hogy képes rá, s ha mégse, képes leszek megállítani, vagy legalább a meglepetés ereje győzedelmeskedik felette, és az előnyömre fordíthatom a képességem, mielőtt a többiek ideérnének. Azonnal észreveszem, mikor megváltozik. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy sötét, ködös burok vett volna körül minket. Ahogy Jasper arca akaratlanul megrándult, úgy sötétült el tekintetem, amivel együtt mintha a világ is elsötétült volna, habár lehetetlen volt, hogy a látásommal probléma adódik, vagy bármiféle rosszullét kerít hatalmába, mégis forgott velem a világ. Elég volt egyetlen apró lökés, hogy Jaspert kihozza a sodrából, hogy kirántsák a talajt a lábai alól. Hirtelen dühöt kezdtem érezni a halandó iránt, aki ebbe a helyzetbe sodorta a férjemet, hiszen olyan jól kezelte! A haragomból csupán miatta tudtam csak visszavenni, hiszen ahogy rám támaszkodott csaknem teljes súlyával, hogy támaszt nyújtsak neki, valójában ő volt az, aki támaszt nyújtott nekem. Ha elhátrál tőlem, elmenekül a tömegből, s engem maga mögött hagyott volna, megtörtént volna ugyanaz, mint korábban, az ösvényen. Végeztem volna a férfivel. Csakhogy ezúttal nem azért, hogy őt védjem, sokkal inkább hogy kitölthessem a felgyülemlett szomorúságot, keserűséget és mérhetetlen dühöt valakin. Egy halandón, aki épp oly ártatlan, mint akit megöltem, csak hogy Jasper ne kóstolhassa a vérét. S mit értem volna el vele? Magamat ismerve öt másodpercig megnyugtatott volna, amit hosszadalmas bűntudat követett volna. Felrémlett bennem, mikor Jasperhez hasonlóan én csimpaszkodtam ugyanígy Rosalie-ba... Egyetlen fejmozdulattal kitöröltem gondolataimból az emlékképet, mielőtt még én is összeomlok, s kizárólag Jasperre fókuszáltam. Hátára helyeztem mindkét kezem, és úgy szorítottam magamhoz, mintha mindkettőnk élete múlna rajta. Senkinek nem tűnt fel az incidens, az emberek gondtalanul, tudatlanul nevetnek, táncolnak, élvezik az estét. Nem is sejtették, hogy a jelmezes szörnyek közt ártalmatlannak tűnő, valódi szörnyetegek kapaszkodnak össze a szemük előtt, s akiket nem sok tart vissza attól, hogy igazi mészárlást rendezzenek. De egyre inkább lazul a férfi szorítása, akit a világon mindennél jobban szeretek, és ez engem is arra késztet, hogy eleresszem őt, ne mutassam, hogy gyenge vagyok, elég tudnia az érzelmeimről, elég megtapasztalnia őket, látnia nem kell. Egy apró mosollyal az arcomon fogadtam érintéseit, majd tekintetét, az arckifejezésem pedig hirtelen átváltott a bágyadtan szomorkás, mégis szerelmes pillantásból meglepetté. Olyasfajta meghökkenést éreztem, amit már rég nem. Amit egyetlen egyszer tapasztaltam meg, több évtizeddel ezelőtt. Azon a csodálatos napon, mikor végre valahára megismerhettem őt, álmaim, látomásaim vámpírját. A férfit, akiért mindent feladnék, lelkem tisztaságát is. A körülöttünk lévő emberek ahogy addig, úgy később sem figyeltek fel ránk, s nem azért, mert távolabb kerültünk tőlük. Nem, a halandók zöme észre sem veszi, ami körülötte zajlik, a saját kis világukban, saját kis burkukban élnek. Abban a pillanatban én is úgy éreztem, mintha egy burok vett volna körül minket, egy másmilyen burok, mint korábban, egy boldogabb, színesebb buborék. A kellemes, meleg érzés körülölelt, ami némileg csökkentette a gyengeségem, az elmém egyre inkább kitisztult, miközben testem kába maradt a döbbenettől és a mérhetetlen szeretettől, amit Jasper iránt éreztem. - Jazz... - suttogtam olyan halkan, hogy én magam is alig hallottam, s tenyerében tartott kezemmel enyhén magam felé húztam, óvatosan jelezve, hogy álljon fel. - Nincs szükség erre. Megadtad magad, hogy az enyém legyél. Most rajtam van a sor. - Ha engedte, talpra húztam, és két kezemmel körülfogtam arcát, mélyen a szemeibe néztem. - Megígérem neked, hogy bármibe is kerül, segíteni fogunk rajtad. Ahogy mondtam, nem hagyom, hogy bárkinek is árts. Ha kell, megteszem én, de a te lelkeden több vér nem fog száradni. - a lélekre fektettem a hangsúlyt, tudatni akartam vele, hogy igenis van lelke, s mindeközben azt is, hogy rám számíthat, inkább az én lelkem szennyezze be a vér, mint az övét. Nem hagyhattam, hogy még mélyebbre süllyedjen a sötétségben. Én önként s boldogan ugrottam volna fejest bele, csak hogy őt megvédjem tőle. Tudnia kellett, hogy rám számíthat, még a legsötétebb időkben is. Éreznie kellett.



1028 szó ✧ jelmez ✧ remélem így megfelel Tánctér 1911684420

Vissza az elejére Go down
Jasper W. Hale
Jasper W. Hale
Ragadozó
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2015. Feb. 08.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
116

⊿ SZÜLINAPOM :
1845. Sep. 21.

⊿ ÉVEIM :
179

TémanyitásTárgy: Re: Tánctér   Tánctér Icon_minitimeVas. Nov. 29 2015, 22:09




Alice

és ©

Jasper


"Ha szeretsz, életed legyen / Öngyilkosság, vagy majdnem az / (...) / Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan / Börtönt ne lásd, / S én majd elvégzem magamban, / Hogy zsarnokságom megbocsásd..."

*Ha van valaki, akiért megéri áldozatokat hoznom, akkor az Alice. De talán ez nem a legjobb gondolat most... az áldozat szó puszta felidézésétől összefut a méreg a számban, és szinte fejbe kólint magam körül a potenciális vacsorák száma és közelsége. Leállíthatom a légzésem, hogy kevésbé érezzem a szagukat, de teljesen nem verhetem át magam, ahogyan nem kapcsolhatom ki a tudatomból az érzéseiket, nem feledhetem el az élő testek melegét, ahogy körbevesznek. Nyelek egy nagyot, próbálom kitisztítani a fejem, amúgy is hideg testem még jegesebbnek érzem, kemény és hideg csomóvá érik bennem a feszültség, másból sem állok lassan, mint a kifeszített íj idege, csak rá kell helyezni a nyílvesszőt, és semmi sem állíthatja majd meg... és én alig várom, hogy ez az utolsó indító momentum megtörténjen. Nem kell majd nagy dolog, valami apróság lesz, biztosra veszem. Talán olyan apró, hogy az embereknek fel sem fog tűnni, de a pohárból sem az utolsó csepp nagysága miatt folyik ki a víz, hanem egyszerűen azért, mert az az utolsó. És ha a felületi feszültség egyszer megtört, utána nincs az az isten vagy ember, aki képes lenne sértetlenül helyreállítani. A ragadozó nyugtalanul mozdul a tudatom mélyén, szinte látom, ahogy a szélbe emelt arccal, a vadász rendíthetetlen türelmével és magabiztosságával várakozik. Mert ő is pontosan tudja, amit én, hogy el fog jönni az a bizonyos pont, és utána része lesz a szánkba fröccsenő vér édes élvezetének, az öntudatát vesztett tombolásnak, és azzal is tisztában vagyunk, hogy mámor hűvös tavában fogunk kéjes örömmel megmártózni, miközben körülöttünk felcsapnak a pokol lángjai a préda félelmétől. De csak addig fognak lobogni, míg ki nem oltjuk a fényüket.*
*Megrázom a fejem, nem gondolhatok erre, kell lennie valami kiútnak, olyasminek, amihez nem kell megölnöm senkit! De a kísértés olyan nagy, olyan erős... hogy is képzelhettem, hogy erősebb lehetek ennél? De Alice... az ő öröme, az megérte. Ha elbukom megint, akkor is megérte, lehetetlen volt nem látni, és úgy jártak át az érzései, mintha folyékony napfényt nyeltem volna le. Ujjai horgonyként kötnek ehhez a világhoz, szemben a fantáziámban megelevenedő siralomvölggyel. Ha elengedném magam... az lenne csak az igazi Halloween...* - Nem tudhatod... *préselem ki magamból. Általában nem érdemes vitatkozni egy jövőbelátóval, de van egy olyan sejtésem, hogy elméjében mindkét lehetséges jövőkép megelevenedett már, s talán csak a jó vagy rossz szerencsén múlik, melyik válik majd valóra az est végéig. A közöttük lévő határvonal vékonyabb egy hajszálnál és törékenyebb a vékonyra fújt üvegnél. Meddig kísértsem a sorsukat? Meddig van jogom ekkora veszélynek kitenni az embereket - és a családomat? Ha elveszítem a fejem ilyen nyílt színen, ők is megisszák a levét, a vámpírtörvények értelmében ők is felelősek lesznek a tetteimért. Magamat még csak-csak kockáztattam volna, de Cullenék... nem ezt érdemlik... kábán követem feleségem pillantását, s nézek a fénybe. Emberként káprázna tőle a szemem. Sosem fogom megtapasztalni. Görcsösen szorítom magamhoz a nőt, aki még képes a józanság ösvényén megtartani, nem azért, mert józan akarok maradni, hanem azért, mert ő ezt várja tőlem. Ha rajtam múlna, rég tombolnék. De nem rajtam múlik. Miatta. Eleinte nem akarom elengedni, de aztán összehozza nagy nehezen, már a derekán nyugszik a tenyerem, a vékony anyagon keresztül érzem az ismerős vonalakat. Tulajdonképpen két kezemmel, ha igyekeznék, teljesen körülérném a derekát. És ha kettesben lennénk, bizonyára sokkal jobban érdekelne ez a játék...*
*Nekünk jön valaki hátulról. S bár a táncos szabadkozva már perdül is tovább, én azonnal reagáltam, hiszen egy életteli, meleg test ért el, szinte felüvöltött bennem a késztetés, hogy megpördülve elkapjam és összeroppantsam. Mit érdekelt már engem az álca! A testem egyszerre moccan hátrafelé, az ösztönnel, hogy a prédára vessem magam, és egy töredékmásodpercre követte az öntudat utolsó rebbenése, ami nemet mondott, s ami inkább előre rántott. Alice fölé borulok, szinte rábukom a nyakára - nem harapni. Mély lélegzetet veszek. Orromat megtölti az édes-fűszeres illat, amit ezernyi parfüm se nyomhatna el, az ő napfényből és szeretetből és a jövő ígéretéből összeálló, eltéveszthetetlen aroma, amiért hegyeket lennék képes megmozgatni, és ami egyedül, talán, képes visszafogni. Csak erre koncentrálok, próbálom kizárni a levegőben betóduló nedvesség- és éjszaka- és emberszagot, lehunyom a szemem, ne létezzen más, csak a társam, párom, jobbik felem, beburkolózni a jelenlétébe, abba, ami együtt lehetünk... Úgy csimpaszkodom belé, mint majom a fára, tudván, hogy ha elengedi, akkor csak a zuhanás jön, ki tudja, milyen sokáig, milyen fájdalmasan. Minden erőmet beleadom, s csak bízom benne, hogy nem roppantom össze, mert biztos nem lehetek semmiben. Mélyet lélegzem, és enyhül valamelyest a görcs, enyhül a késztetés, hogy megforduljak, és kioltsam a partnere karján ringatózó lány lámpását a fejemből. Alice soha többé nem tenne ilyet, és tőlem sem akarja, és erőt kell vennem magamon... hagyom, hogy kitöltsön a jelenléte, hogy az illata felidézzen ezernyi és még annyi emléket egyszerre, míg már alig marad másnak hely a fejemben, csak neki. Akkor megcirógatom ajkammal a bőrét, előbb a nyakán, majd végig az izom ívén, le a kulcscsontig. Fokozatosan enyhül szorításom, ahogy nyerem vissza cseppenként az önuralmam, minden érintéssel és minden emlékkel egy kicsit többet... nem vagyok biztos magamban továbbra sem, de megkockáztatom, hogy elengedjem annyira, hogy eltávolodva a szemébe nézzek, ismét lélegzetvételek nélkül, de sokkal inkább önmagamként, mint amikor ide vonszoltam. Sok minden kavarog bennem, amit szeretnék neki el is mondani, de képtelen lennék szavakkal kifejezni... egyszerűbb utat választok. Elengedem a derekát, kezébe csúsztatom a kezem, és lassan, a szemébe nézve, térdre ereszkedem. És remélem, hogy érti, úgy, ahogy értette legelőször is.*

Vissza az elejére Go down
Mary Alice Brandon Cullen
Mary Alice Brandon Cullen
Vegetáriánus

⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 15.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
1013

⊿ SZÜLINAPOM :
1901. Aug. 10.

⊿ ÉVEIM :
123

⊿ ŐKET KERESEM :
△ my husband's humanity

TémanyitásTárgy: Re: Tánctér   Tánctér Icon_minitimeHétf. Nov. 23 2015, 22:56




Jasper && Alice









Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt kötünk ki. Nem mertem felhozni, hogy itt szeretnék lenni, mert tudtam, hogy Jaspernek nincs szüksége a tömegre, főleg nem emberi tömegre, de az érzéseimnek elfelejtettem szólni, mielőtt még felszínre törtek, az izgatottságom pedig sosem tudtam jól leplezni, pláne Jasper előtt nem ment. Rögtön kiszúrta, én pedig addig csűrtem-csavartam, míg meggyőztem magam róla, hogy nem lesz semmi baj, és neki is csak jót fog tenni, ha próbára teheti magát. Korábban is sikerült legyűrnie a vér iránti sóvárgását, hát újra menni fog neki, s ha távol tartjuk az emberektől, nem fog segíteni, és különben sem tudnánk a végtelenségig rejtegetni őt. Egy ideje már otthon volt, amitől mindenkiben alább hagyott a feszültség, az otthonunk kevésbé hasonlított siralomházra, bár sosem tudtuk teljesen elűzni az aggodalmat és a keserűséget, s amíg Bella nem lesz köztünk, ez nem fog menni. De némiképp akkor is fellélegeztünk, Jasper miatt már kevésbé kellett aggódnunk. Otthon volt, s minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy jobbá, könnyebbé tegyük az életét. S ami azt illeti, ő is keményen küzdött, próbálkozott, hogy elnyomja a szörnyeteget, ahogy megannyiszor nevezte már a rosszabb vámpír énjét.
Készen álltam, hogy támasza legyek, mellette álljak, kezemet nyújtsam, és jó estét hozzak össze, ami majd meggyőzi, hogy menni fog ez, képes lesz újra megszelídülni és visszatérhet a régi életéhez. Úgyhogy a csöppnyi, még bennem maradt sérelmeket és fájdalmat otthon hagytam, és csak a kellemesebb érzelmeket hoztam magammal, hogy ezzel is Jasper kedvére tegyek. Mindet nem tudtam elrejteni, de tényleg boldog voltam, hogy végre kimozdulunk, és csodaszép jelmezt ölthetek magamra, ezért egy kevés idegességen kívül több negatívum nem volt bennem. Az a bizonyos idegesség egy kicsit megnőtt, mikor megszorította a kezem, szemében pedig láttam a rémületet, a vadat, aki legszívesebben az erdő mélyére menekülne a tömeg elől. Hüvelykujjammal kézfejét simogattam, miközben ujjait szorosan összefontam az enyémekkel. Nem engedtem el, és ő sem mutatott efféle szándékot. - Jazz, tudom, hogy nem fogsz bántani senkit. Uralkodsz magadon, nem lesz semmi baj. - Sutyorogtam a lehető leghalkabban a fülébe, és egy bátorító mosolyt is küldtem felé. Borzasztó nehéz volt ilyen állapotban látni őt, de a lehető legjobb formám kellett nyújtsam, nehogy túl sok kellemetlen érzést küldjek felé. Mikor mindkét kezem megfogja, és hátrafelé araszolva vezet el a tömegtől, én is csak akkor veszem észre, hogy a parketten kötöttünk ki. Ami mellesleg nem lett volna olyan hangulatos, ha nem hintem el az egyik szervezőnek a fára aggatott égősorokat. Ha már részt nem akartam venni az egész cécóba, legalább ennyivel hozzájárulhattam. A fényekre pillantottam egy pillanatra, majd kedvesem szemébe, ahol a fények visszatükröződtek. Óvatosan kicsúsztam a szorításából, és a derekamra csúsztattam kezeit, míg az enyémeket a vállán pihentettem, és lágyan ringatózni kezdtem. Végtére is nem azért jöttünk, hogy egy helyben ácsorogtunk, feszülten, rettegve. Fel akartam dobni a kedvét, s legfőképpen elterelni a figyelmét.


In any version of reality,
I'd find you and I'd choose you.

464 szó . jelmez . zene: afterlife . Tánctér 3394531439

credit
Vissza az elejére Go down
Jasper W. Hale
Jasper W. Hale
Ragadozó
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2015. Feb. 08.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
116

⊿ SZÜLINAPOM :
1845. Sep. 21.

⊿ ÉVEIM :
179

TémanyitásTárgy: Re: Tánctér   Tánctér Icon_minitimeVas. Nov. 08 2015, 21:20




Alice

és ©

Jasper


"Ha szeretsz, életed legyen / Öngyilkosság, vagy majdnem az / (...) / Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan / Börtönt ne lásd, / S én majd elvégzem magamban, / Hogy zsarnokságom megbocsásd..."

*Nem akartam ezt a kutyaakomédiát, sőt, minden porcikám tiltakozott ellene. Az elmúlt hónapokban sikeresen elkerültem az áldo... khm, az embereket. Ez többnyire a Cullen-családnak köszönhető, akiket nem egyszer és nem kétszer kentem falnak, olykor még csak nem is szándékosan, és persze ott volt az az Avery-lány is, aki igen lelkesen és igen amatőr módon próbálgatta rajtam képességét, változó eredménnyel. Cserébe engem és a saját érzelmeit kapta a nyakába, kissé megbolondítva persze: idegőrlő játszma volt ez számunkra, egyszerre gyilkos és felpezsdítő, és nem mi szenvedtük meg a legjobban. Hónapok óta nem ittam emberi vért. Nem teljesen önszántamból. És tudtam, hogy még nem állok erre készen, tudtam, amint Calirlse felvetette a család többi tagjának - mindketten tudtuk, hogy a meghívás rám nem vonatkozik -, hogy ez túl nagy falat lesz. De ránéztem Alice-re, és hogy milyen csillogó szemmel hallgatta a beszámolót... és ismertem őt. Ha én nem megyek, akkor otthon maradna velem. Ezt pedig nem tehettem meg vele.*
*Bőven eleget szenvedett már miattam. Az elmúlt időszak... több volt, mint kínzó a számára. A poklok poklát is megjárta, tudtam, éreztem, ha épp nem sikerült lepleznie... vagy ha magamhoz tértem egy-egy őrjöngő kirohanásom után... szívesebben haltam volna meg olyankor. Persze nem lehetett, tudta ezt mindenki, én is, nem hiába visszhangzott a fejemben ilyenkor a ragadozóm gúnyos kacaja. Szánalmasnak tartott, nem is csodálkoztam rajta egy percig sem. Én is annak tartottam magam, szóval kivételesen egy véleményen voltunk, ritka az ilyen. És azt is tudtuk mindketten, józanabb és elborultabb felem is, hogy katasztrófával ér fel az elhatározásom, de láttam Alice szemében, amikor felvillant előtte mint lehetséges jövő, hogy milyen izgatott lett, szinte a föld fölött lebegett, ami csak még inkább megerősített. Meg kell tennem érte, akármi is lesz. Így hát aznap a pipereasztalán hagytam a kérdésem. És nem lepett meg a válasza.*
*Aztán jött persze a szervezés nagyobbik része, részemről persze. A folyamatos felügyelet, hogy Emmett és Carlisle is mindig a közelemben legyen, hogy véletlenül se maradjak egyedül, hogy mindenki a lehető legjóllakottabb legyen a környezetemben... mégsem voltam felkészülve erre. Összeszorított foggal, lélegzetvétel nélkül állok a helyszínen, képtelen rá, hogy a begyakorolt rutinnal elfedjem tulajdon halálom tényét, mereven és mozdulatlanul. Lehengerlő. A tömeg, az érzelmek változatos kavalkádja, az ízek és illatok szédítő csábítása, az érzékeimet ostromló kísértés, az a sok vágyakozás, az egymásnak feszülő haragok és szomorúságok, örömök és élvezetek, az a sok boldog és boldogtalan feszültség... Földre szegezett szemmel, pislogva próbálok magamhoz térni, mielőtt teljesen elmerülnék ebben, nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem a fejem, mert akkor jön a ragadozó, jön az, aki végigharcolta az életét, aki még nálam is kevésbé lenne képes kezelni, vagy akár csak értelmezni ezt a boldog izgatottságot, aki azonnal fenyegetőnek - egyszersmind kívánatosnak és játékra invitálónak - ítélné meg ezt a helyzetet. Érzem pattanásig feszülni az izmaimat, érzem a többiek felém irányuló aggodalmát, és persze érzem a perzselő szomjúságot a torkomban, hiába nem veszek levegőt, szinte a bőrömön keresztül árad belém az emberek szaga, az érzelmeik ereje. El kell terelnem a figyelmem, vagy kijutnom innen, nem is tudom, melyik oldható meg gyorsabban... rászorítok Alice kezére. Eddig sem engedtem el egy pillanatra sem, csak neki köszönhető, hogy még nem mélyesztettem a fogaim a legközelebbi, ízlésesen lüktető verőérbe, a jelenléte vet féket őrjöngeni vágyó ösztöneimnek... és hinnem kell benne, hogy még meg fogja tenni, ameddig szükséges. Hiszen miatta vagyok itt, nem rángathatom el gyakorlatilag azelőtt, hogy igazán élvezhetné a buliját. Már a készülődés közben is megadtam neki mindent, amit csak hatalmamban állt (nem sok, tudom, de legalább újra játszhatott öltöztetőset a családdal), s most is szeretném megpróbálni. Csak azt nem tudom, mi lesz a kudarc büntetése... illetve, ez hazugság. Épp az a baj, hogy tudom. És nem akarom megtapasztalni.*
*Nyúlok, hogy a másik kezét is tenyerembe zárjam, s hátrálva indulok meg vele arrafelé, amerre kevesebb az ember, végig a szemét figyelem, hogy az tartson meg a földön, ne szálljak el végleg. Nem is figyelem, hogy az a bizonyos nyitottabb terület a zenekar mellett van közvetlenül...*

Vissza az elejére Go down
Mary Alice Brandon Cullen
Mary Alice Brandon Cullen
Vegetáriánus

⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 15.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
1013

⊿ SZÜLINAPOM :
1901. Aug. 10.

⊿ ÉVEIM :
123

⊿ ŐKET KERESEM :
△ my husband's humanity

TémanyitásTárgy: Tánctér   Tánctér Icon_minitimeSzer. Nov. 04 2015, 19:34


Elérkezett a Halloween
bulira fel!
A fák között lévő nagyobb tisztás középpontját alakították ki, hogy alkalmas legyen erre a szerepre. A zenék egymást követve lengik be a nagy területet, a fákon milliónyi fény ad csodás hangulatot, ugyanakkor az ijesztő kellékek is mind megtalálhatóak itt-ott.


Twilight After Dark
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
TémanyitásTárgy: Re: Tánctér   Tánctér Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Tánctér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Speciális játékterek :: Bálok és Rendezvények :: 2015 Halloween :: Halloween parti helyszínek-