Mira Kenward nagy játékos. Túlélő a lány, hiszen velem együtt a legöregebb farkasok közé tartozik, akiről valaha tudomást szerzett a természetfeletti világ. Azt tudni kell, hogy borzasztóan ragaszkodik hozzám, holott szinte állandó jelleggel eltaszítottam magamtól - nem éppen kedves gesztusokkal. Sosem voltam jó testvér, legalábbis nem úgy, ahogy illett volna, vagy érdemelte. Minden a bevésődésem halála után romlott el igazán, azóta senkit nem tudok elviselni a közelemben, így vándorlásba fogtam, Mira viszont időről időre rám talált. Valahogy sose találta a helyét, pedig talpraesett, erős, vidám és életrevaló teremtés, talán kicsit naiv, és talán ezt túl sokszor kihasználták már. Mindig hozzám menekült, de nem bírta sokáig, hónapok, sokszor talán csak hetek kellettek, hogy faképnél hagyjon és minden elölről kezdődjön. Olyan mintha teljes ellentétemet látnám benne, ő élte az életét és próbálkozott hogy sikeres legyen, többek között számtalan egyetemen végzett, orvosnak, nővérnek és ki tudja még miféle hivatásnak szentelte az életét, mégsem volt jó neki soha semmi, mintha hiányolt volna valamit. Naivsága csúcsa az álma, melyben végre úgy élhetünk mint a normális testvérek, a Kenward család utolsó két leszármazottai újra egy családdá forrnak össze. Hányszor, de hányszor ábrándítottam ki... valahogy azonban mégis közelebb került a kis tervéhez. Körülbelül fél éve keresett fel ismét, majd miután nem volt hová mennie, beköltöztettem a házamba, La Pushba. Ezúttal más volt, valahol már én is unom az állandó civakodást, hiszen vér a véremből, és valahol, ha nem is mutatom, de törődöm vele. Megegyeztünk, hogy nem üti bele az orrát a dolgaimba, nem szól bele az életembe, cserébe maradhat és talán ki is fogunk jönni. Azóta berendezkedett és állást is szerzett a Pushi rendelőben, emellett hirtelen kapott maga mellé egy átváltozás előtt álló barátnőfélét, úgyhogy nem mondhatja, hogy unatkozik....