Gerard & Lana

A nök mindig tudják, hogy milyen a hatásos belépö

Nem véletlen, egy picit sem, hogy a környékre érkeztem. Látogatást tettem a közelben lévő kisvárosokban, Ricket is megnéztem és most, éppen itt az ideje, hogy egy kicsit felpörgessem a dolgokat. Egy férfit keresek, aki valószínűleg meghallotta, hogy jövök és elrejtőzött előlem, sehol sem találom. Ez pedig nem vall rám, legalábbis az biztosan nem, hogy feladom. Azt hiszem, nagyon rossz lesz neki, ha előkerítem. Nem szívesen lennék a helyébe. Kicsit mászkáltam Forks városában, mielőtt elhatároztam, hogy bemegyek az őrsre. Szerencsére csak átutazóban vagyok itt, az itteni vámpír klán figyelmét pedig semmiképp sem szeretném magamra haragítani. Kedvelem a nomád életmódomat, én egy kisebb időtartam alatt azt hiszem megunnám ezt a helyet is. Olyan... lehangoló. Tudom, jó nekünk, hogy ha ilyen borongós az idő és nem süt a nap, de akkor is, nekem másra van szükségem. Változatosságra és minél kevesebb vámpírra magam körül. Nem szeretek osztozkodni és azt sem akarom, hogy bárki is megmondja nekem, hogy mit csináljak. Csakis a saját fejemre hallgatok és a 450 éves tapasztalatok azt mutassák, hogy ez a legmegfelelőbb választási lehetőség. Amikor másra hallgattam, mindig megszívtam.
Kecses léptekkel sietek a rendőrőrsre. Cipőm sarkának kopogása kicsit felveri az itt dolgozók nyugalmát, nem tudom elhinni, hogy egy ilyen aprócska kis városba sok munka lenne. Körülnézek, és ugyan nem tudom még, kihez fogok fordulni tanácsért, és az sem érdekel, ha valakit netán meg kellene igéznem, egyelőre a pulthoz lépek.
- Üdv, keresek egy személyt, szükségem lenne valakire aki segít megtalálni. - A nő nem túl kedves tekintettel pillant vissza rám a pultból, el is húzza a száját ahogy végignéz rajtam. Ja, igen, szokásom eléggé kirívóan öltözködni, hupsz.
- Rokon, családtag, eltűnt személy? - Kérdez vissza miközben a gépét pötyögteti. Beharapom ajkam, kicsit türelmetlenebbül kopogtatom a körmöm a pulton, és megrázom a fejemet. Pech, hogy nem tudom magam behazudni egyik családtagjának sem, mert úgy rémlik, nincs neki. Megrázom a fejemet szó nélkül, mire a nő vállat ránt. Kár, hogy üvegfal van köztünk, különben már rég kirántottam volna abból a pultból. Megfordulok, és most még inkább körültekintek, túl kevesen dolgoznak itt, talán jobb lenne egy kicsit nagyobb városban kutakodnom, ugyan minek is rejtőzne el itt a célszemélyem? Lassan elindulok a kijárat felé, mire valaki belém ütközik az egyik nyitódó ajtóval együtt. Fejemhez kapom a kezem.
- Nem tudna figyelni egy kicsit?! - Förmedek rá, majd végigpillantok rajta, és a névtáblájára tekintek. Egyelőre nem szólítom meg és nem is kezdek bele a mondandómba, csak dühös pillantásokat vetek felé, miközben továbbra is a fejemet fogom. Egy kicsit tényleg fájt, de igaz, csak egy pillanatnyi érzés volt.


Zene
Kukucska
credit

Gerard & Natalie

oww please!

Megpróbálok úgy tenni, mintha minden rendben volna. Könnyebb fenntartani a látszatot, mint a sajnálattal szembe nézni, emellett őszintén, senkire nem tartozik, milyen szar ez az élet így, ebben a formában. Hozzá vagyok szokva, bár nem mondom, hogy belegondoltam, vajon mi az a tűréshatár, és lesz e elég kitartásom, inkább megrázom magam, veszek egy mély levegőt és benyitok az ajtón.  Apa felnéz rám a papírkupaca fölött, el tudom képzelni milyen izgalmas Forksban zsarunak lenni, bár Phoenixben meg az volt a baj, hogy nem győztek kiszállni egy-egy balhé bejelentése után. Persze az volt a ciki, mikor Andrew is részt vett a vandálok soraiban, de ez már egy másik történet. - Szia. Az ebéd előállt. - Mosolygok és a megpakolt ételhordókat lepakolva mellé lépkedek, pontosabban a széke mellé, felszínes kis csevejt kezdeményezve, félig a jelentéseit nézve. Végül arra jutok, hogy ez dögunalom, viszont neki tökéletes, mert legalább leköti magát a papírok töltögetésével és nincs ideje arra, hogy Andrewn agyaljon. Elég, ha én teszem... Vagyis tenném, ha nem bukkanna fel apa egyik kollégája, vesztére, ugyanis nem ám a törődésvágy sodort az őrsre, vagyis, nem teljesen az, báááár, a francba, hogy is fogjak hozzá? Szegény pasas teljesen elvan a maga gondolataival, viszont ahogy apa asztala előtt elsétál, én kapok is az alkalmon. Megejtek egy laza "hellót" felé, és apa már ekkor sejti, hogy készülök valamire, mert adok egy puszit az arcára, elhadarom, hogy otthon találkozunk, és ellépek mellőle, majd pár fürge lépéssel a Gerard nevű rendőrhöz igyekszem.  
- Uhm, Mr. Williams, lenne rám pár perce? - A lehető legfélénkebben szólok hozzá, mert lássuk be, lényegében nem tudom, hogyan szólítsam, lerendőrözzem, leserifezzem... Hajaj, itt kezdődnek a bajok, ugyanis a formális köszönésen kívül még nem igazán volt egymáshoz szerencsénk. Jó, ha talán háromszor jártam itt, apa pedig nem az a vigyorogva körbemutatlak fajta. - Tudja hatalmas bajban vagyok. Riportot kellene készítenem három hivatásfajtáról, az azokat választó emberek elhatározásának miértjéről. Tudom, hogy valószínűleg ezernyi fontosabb dolga akad, de mégis... Nem lenne kedve egy rövid interjúhoz? - Mindent bevetek. Ártatlan kiskutyaszemeket, félénk, aranyos kis mosolygást, és ha nem tudnám, hogy szegény elvesztette a feleségét, még a szempilla-rebegtetés is bejátszana, csakhogy nem leszek tiszteletlen, semmiféle kihívó, kirívó magatartást nem mutatok, nem esek túlzásba, egyébként sem szokásom.   - Kérem ne mondjon nemet! - Nyomom meg még egy kicsit a kérlelést. Hátha apám megpukkad közben, háh!

credit