Születésnap |
Négy évesek lettünk!
Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat!
Hivatalos dátum: 2011. november 23.
|
Legutóbbi témák | » Kórházby Gerard Williams Hétf. Aug. 01 2016, 01:22 » Rendőrörsby Lana Peterson Vas. Júl. 17 2016, 11:35 |
Ki van itt? | Jelenleg 71 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 71 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 321 fő) Pént. Okt. 11 2024, 08:44-kor volt itt. |
Statistics | Összesen 79 regisztrált felhasználónk van. Legújabb felhasználó: Veronica Marsh
Jelenleg összesen 12571 hozzászólás olvasható. in 1636 subjects
|
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Paul LahoteFalkatag ⊿ REGISZTRÁCIÓ : 2013. Apr. 12.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK : 45
⊿ SZÜLINAPOM : 1990. Oct. 04.
⊿ ÉVEIM : 34
| Tárgy: Paul Lahote Pént. Ápr. 12 2013, 13:11 | |
| | |
nincs
1990; Tacoma, Washington
Vérfarkas és falkatag
2006 | La Push
titulus - személyes és egyedi rád jellemző elnevezés
Alex Meraz
| | |
.CSALÁD.
- A Quileute falka színe-java : az elsődleges családom, akkor is, ha sokszor hadakozok a tagokkal. Sokat csillapodtam, nem panaszkodhatnak! Hűség, lojalitás fűz hozzájuk, harmadikként léptem be Sam bandájába, jórészt ezért nem tudok elszakadni tőlük. Samet külön ki kell emelnem, ha másra nem, rá biztosan hallgatok. Tisztelem, becsülöm, felnézek rá. Ő áll hozzám a legközelebb a falkában. - Rachel Black : a barátnőm, az életem, a bevésődésem. Több, mint lelki társ, azt hiszem, ha ő nem lenne, én már rég fejjel rohantam volna a falnak. - id. Paul Lahote : miután a szüleim elváltak, vele, az apámmal jöttem La Pushba. Mondhatni szoros a kapcsolatunk, bár nem vagyunk összekötve. Néha megiszunk egy sört és együtt nézzük a meccset, de olyan is van, hogy napokig elkerüljük egymást, máskor órákig beszélünk a világ dolgairól. Természetesen tudja mi vagyok, az első évben; a kezdeti "hadi" állapotban igyekezett segíteni. Sokat támogatott, ezt értékelem. Próbálom nem az ő cuccait összetörni, ha eldurran az agyam.
.MEGJELENÉS.
Hasonlóan a többiekhez, nekem se kell a szomszédba menni a jó testalkatért. Az első átalakulásom előtt nyurga, vékony gyerek voltam, a változásnak köszönhetően viszont felszedtem egy kis erőt. Magas vagyok, szálkás izomzatú, rövidre nyírt sötét frizurám egyszerű, de praktikus és főként a farkasomra van hatalmas tekintettel. Tudod kinek hiányzik, hogy elessek a saját bundámban... Ami egyébként ezüstös színezetű és termetre alapjáraton is hat méter marmagasságnak örvend. A szemeim sötét színűek, a bőröm réz színű. Az arcom jellegzetes, van egy fejem - ahogy szokták volt mondani. Borosta nem sűrűn fordul elő rajtam, adok magamra, bár tudom többnyire nem látszik, hiszen ha a srácokkal vagyok a lezserségre törekszek, Rachel miatt viszont megtanultam nem csövesként lézengeni. Szeretek sötét farmerokat, atlétákat hordani, ha az időjárás megköveteli kényszerből beletuszkolom magam egy bőrdzsekibe, de nincs szükségem rá a testhőm miatt, mondhatni kiegészítőként funkcionál. Még valami: a törzs tetoválása a jobb vállamon.
.SZEMÉLYISÉG.
Elkezdhetném sorolni vajon miért vagyok ellenséges, honnan ered a türelmetlenségem vagy mi okból vagyok bizalmatlan az ismeretlennel szemben. De az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudok felhozni semmit. Más is felnőtt csonka családban, el kell fogadni és kész, attól még nem dől össze a világ. Nem azt mondom, hogy nem játszott közre, hogy jóformán nem is ismertem az anyámat, de az apám és a nagymamám igyekeztek kárpótolni, nem lehetett egy rossz szavam se. Nyolc éves fejjel azt hiszem felfogtam és elfogadtam, nem volt sok választásom. Elvoltam La Pushban, feltaláltam magam, lefoglaltam magam apám műhelyében. Szóval az az igazság, hogy ezek a dührohamok a szüleim válása előtt is megvoltak. Gyerek fejjel is jobban éreztem magam, ha tombolhattam, ez nem változott később se. Nekem így jó, nem fogok mások miatt szorongani vagy visszatartani magam, főként ez az egy hozzászólásom van a természetemet illetően. Megkavart, amikor kiderült mi vagyok, azelőtt fogalmam se volt, hogy ilyen nem csak a mesékben lehet, Sam viszont megértette velem, felnyitotta a szemem és felkészített mi vár majd rám. Ettől függetlenül nem volt könnyű, elviselhetetlen és közveszélyes voltam, teljesen becsavarodtam. Velem szoktak példálózni, nem lehet elfelejteni milyen könnyen robbantam apró darabokra és vicsorogtam vérben forgó szemekkel a legkisebb dolgok miatt is. Nálam rosszabb farkast tényleg nem hordott a hátán a föld. Sokáig elhúzódott az önkontroll teljes hiánya, aztán valahogy sikerült rájönnöm a dolog nyitjára. Nem feltétlenül előnyös, ha az ember idegbeteg, ráadásul pont a düh vált ki belőle egy hatméteres bestiát. Öregem, mint Hulk, csak szőrösebb kiadásban... Rachel felbukkanása komolyan életmentő volt a számomra. Sokat változtam miatta, hirtelen értelmet nyert az életem és láttam a jövőm, amit azelőtt nem igazán. Persze ódzkodtam is látván Emily és Sam esetét, pontosan ezért igyekszek elnyomni az alaptermészetem, pláne ha ő van a közelemben. Kezesbárány helyett kezesfarkassá válok, de ha bárki is azt mondja papucs, annak szétverem a pofáját, értve? A vér nem válik vízzé, csak megszelídül időnként, valami ilyesmi lehetek én is. Másabban viselkedek a lenyomatom személyének közelében, megint másképpen viszonyulok a többiekhez. Rachellel vannak vitáink, a mi életünk se tökéletes, de miatta megtanultam bocsánatot kérni, viselkedni és még jól is esik. Néha. A falkatagokkal jól megvagyok, megszokott csapatot alkotunk és megy a cseszegetés, kit, mikor, hol, az nem számít, de igazán nem a tényleges vérig sértésre megyek rá elsősorban, csak ugratom őket : ez az egyik oldalam. Aztán ott van a másik, amit kevésbé értékelnek, pedig csak nem átalkotok kimondani az igazat. Hogy milyen stílusban éppen, az más lapra tartozik. Nem éppen a finom modoromról vagyok híres, és nem akarok mostanában rácáfolni.
.A TÖRTÉNET.
-Te, akkor most mi a harci helyzet? -Fel kell venni a bundáspáncélt, ennyit tudok. De pszt, Sam figyel minket... Miért, miért idegesít annyira, hogy megint erről hallok? A frász kerülget, némán, összeszorított szájjal morzsolgatom az ujjaimat és próbálok nem sokat fészkelődni az átkozott székben. Legyünk már túl rajta! Kezd unalmassá válni, hogy mostanában nem szól másról az élet, csak Jacobról. Hát persze, a nyamvadt piócák visszatérésével ennek a szerencsétlennek se maradt sok választása, teljesen megértem, a lenyomat nem gyerekjáték, ugyanakkor nem fűlik a fogam, hogy csatába induljak érte. A vámpírokért, akik vámpírok ellen akarnak szövetkezni, közben meg egy félvért is védenek. Mire felfogom ezt az egész lehetetlenséget komolyan leizzadok, vékony rétegben gyöngyözik a homlokom, pedig az én testhőmmel, barátom... Minden elismerés magamnak, hogy még egyáltalán egyben vagyok. Sam jelentőségteljesen pillant végig az asztal körül ülőkön, még lesütött szemhéjaim alól is érzem, hogy szuggerál, így kénytelen vagyok egy dacos mozdulattal engedelmeskedni és ráfókuszálni a kopott bakancsom orra helyett. Jól megnézem magamnak az alfát, sokmindent leolvasok az arcáról, mégsem ő most a főszereplő. Mellette az emlegetett szamár farkas, Jacob mered maga elé gondterhelt pofát vágva, ami azt jelenti, hogy a műsor lassan kezdetét veszi. Feszülten húzom feljebb magam a széken, egy újabb felesleges mozdulat tőlem, én így reagálok arra, amit már úgyis tudok. Hamar és könnyen terjednek a hírek, egy rövid ideje világossá vált, hogy a Cullenek visszatértek és sejtettem, hogy valami csavar lesz még a történetben, mert ezek a piócák csak bajt hoznak ránk, nem első eset, szerintem nem is az utolsó. Köztudott tény, hogy a drágalátos Bella félig vámpír gyereke lett Jacob végzete, nem volt nehéz kisakkozni, hogy a visszatérésükkel a sógorom élete is fenekestül felfordul majd. De a történet itt nem ér véget, sőt, most kezd igazán érdekessé válni. Torz gondolatokkal illetem a vámpírokat, komoly képpel hallgatom Jacob gügyögését és közben nyelem a felkívánkozó gyomorsavat, érzem, hogy felbugyog bennem és keserűre marja a szám belsejét, vissza kell nyelnem, hogy megint végigmarja a belsőmet és késleltessem a roppant és szó szerinti epés megjegyzéseimet. Próbálom felfogni, hogy mindez egy társunkért történik, de nem megy éppenséggel varázsütésre, pláne nem nekem. Csendben hallgatom végig, azt se tudom meddig ücsörgök ott, csak azt veszem észre, hogy lassan elfogynak körülöttem a tagok. S eközben hogy ki mit fűz hozzá, hányszor veregeti meg Jacob vállát, az teljesen hidegen hagy. -Van valami hozzáfűznivalód? - Dörög felém Sam és nyilván költői kérdésnek szánta, jól ismerem a hozzá társuló tekintetet, csakhogy éppen arra sarkall vele, hogy istenesen kiadjam magamból a véleményem. Elmondanám, hogy hiba volt a Culleneknek, hogy visszatértek, elegendő lett volna Bellának meggyászolnia az apját, de mit is várhattam a mézédes klántól? Oké, fordított helyzetben - és ettől most kiráz a hideg - nekem is jól esne, ha mellettem állnának a hozzám közeliek, még az is érthető, hogy mindezek mellett megvédik ami az övéké, de a tény tény marad. Ezzel minket is veszélybe sodornak. És itt a lényeg lényege. Ez az, ami igazán kikívánkozik belőlem. Hosszú levegővel töltöm meg a tüdőm, szinte fáj, annyi tódul belé, az orrcimpáim teljesen kitágulnak közben, félő szétreped az egész fejem. -Semmi érdemleges. - Nehezen fogom vissza magam, hogy ne ordítsam szét a torkom, de ezt most le kell nyelnem, mert egy bajtársért mindent meg kell tenni, épp úgy, ahogy a bevésődése személyét is zokszó nélkül kell elfogadni. A Quileute törzs büszke az összetartásra, de a francba is, milyen áron?? A szék hangos nyikorgással adja meg magát, eltolom magam az asztaltól, felpattanok és a hátamra csapom a dzsekim, összeszorított állkapcsom nagyot reccsen az erőtől amivel összecsattannak közben a fogaim. Szinte kirobbanok a helységből, nem nézek senkire, alig látok egy kis ösvényt, összeszűkül a látásom, egyre szűkebb és keskenyebb lesz, mígnem forró csóva áraszt el. Hatalmasakat szuszogok, morgásba fúlnak a kiadott hangok. Alig lépek ki a friss levegőre testem máris rázkódni kezd, minden idegszálam remeg a dühtől és még le sem érek az utolsó korhadt lépcsőfokon, de a ruhám darabokra foszlik szét, testem szemvillanás alatt megnyúlik, bőrömet vastag ezüsttel futtatott bunda takarja be. Immáron négy lábra ereszkedve rázom meg magam, körülöttem por száll fel, de mire leereszkedne én már sehol nem vagyok. Sebesen sprintelek el, mancsaim szilárdan érintik és mély nyomokat hagynak a talajban. Nem kell tovább elfojtanom az indulatokat, a fejemben zakatolnak a kimondott szavak, tettekre sarkallnak - különben darabokra robbanok szét. Az erdő mélyébe vetem magam, nem számít min kell átgázolnom. Madarak, kisebb állatcsapatok rezzennek szét, menekülnek amerre a lábuk viszik őket. Én is úgy teszek. Visznek a lábaim, ki tudja merre, csak neki a nagy világnak. Rachellel is ezt kellene tennem, összepakolni és messze menni a falkától, a vámpíroktól, hogy biztonságban tudjam őt. Hangosan vakkantok fel, egy pillanatra lefékezek, hirtelen kicsap elém egy megtermett vaddisznó és elvesztem az irányítást, de alig egy másodperc kell, hogy az agyam eljuttassa a bestiámnak a parancsot és újabb sebességre kapcsoljak. Vicsorítva iramodok az állat nyomába, nagyon közel vagyok hozzá, mégis az utolsó pillanatban kicsapja magát oldalra és irányt változtat. Nekem sem kell több, ez nem jött be, nem ráz le vele, csupán nyer magának még pár másodpercet. Morogva fröcsög a pofám a nyáltól, sötét szemeimben villámok cikáznak, a szívem hevesen kalapál. Adrenalin. Minden dühöm a szerencsétlen disznóra vetül, már látom mire készül, nem látok bele a fejébe, de logikus, hogy megint irányt fog változtatni. Egyszerre mozdulok vele oldalra, nagy lendülettel vetem rá magam. A földbe döngölöm, hallom hogy kétségbeesetten felvisít a nyavalyás, de mancsaim máris a bőre alá döfnek, fogaimmal átharapom a torkát, a feje is simán beleférne a számba, hát nem csoda, hogy az szinte leszakad a helyéről. Akár egy koszos rongyot, percekig rázom hörögve, majd messze lököm magamtól a fejet és Fújtatva magasodom a tetem fölé, addig cibálom, míg az apró darabokban végzi, diadalittasan csámcsogok a húsán, s mire végzek alig hagyok belőle pár véres csontot. Fáradtan szuszogok, még egy ásítást is elnyomok újfent megrázva magam, fogjuk rá, hogy valamivel jobban érzem magam. A letépett fejhez lustán sétálok oda, hosszasan révedek a felismerhetetlenné vált pofára, annyira nem érdekel, hogy mellső bal lábammal jóval magam mögé rúgom és ledobom magam a helyére. Kinyújtott lábaimra helyezem a fejem, lassul a szívverésem, a légzésem vértől összeragadt csatakos bundám alatt egyenletessé válik, de tekintetem továbbra sem nyugszik, ide-oda cikázik a homályos környezetben. Meg kell békélnem a helyzettel, és bármennyire szeretném, nem hagyom magára a falkát. Végig se nézek magamon gondolom milyen képet festhetek, de a francba is, hogy magyarázom ezt ki Rachelnek??
|
| | | Jacob BlackFalkatag
⊿ Adminisztrátor ⊿ ⊿ REGISZTRÁCIÓ : 2011. Dec. 04.
⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK : 878
⊿ SZÜLINAPOM : 1990. Jan. 14.
⊿ ÉVEIM : 34
| Tárgy: Re: Paul Lahote Szomb. Ápr. 13 2013, 13:58 | |
| Üdv nálunk, Paul!A karakterlapodtól el voltam ájulva egy az egyben, ennél jobbat talán akkor sem hozhattál volna össze, ha akartál volna. A személyiség leírás, a szerepjátékpélda mind nagyszerűen sikerült, semmi kifogásom nincs, hogy továbbengedjelek, sőt, ezer örömmel teszem. A karakter, akit megformáltál, maga Paul Lahote - bár nem kéne meglepődnöm, várható volt, hogy te remekül dobod majd össze. Nyomás foglalózni, aztán tartogass nekem egy játékot, haver! |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |