A FÓRUM BEZÁRTA KAPUIT!
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
MiniChat
Születésnap
Négy évesek lettünk!

Ünnepeld velünk te is ezt a csodálatos napot, hiszen nem mindennapi, hogy egy fórum a mai világban évekig fennáll. Természetesen hullámvölgyeink nekünk is voltak, de még mindig áll a csodálatos világunk, és bátran állíthatjuk, hogy miénk az egyik legjobb, ha nem az egyetlen Twilight alapú fórum, ami kitartott az évek során. Köszönjük ezúttal is a régi tagjainknak, hogy velünk voltak, az újaknak, hogy csatlakoztak hozzánk, és a jövendőbelieknek, akik talán közénk fognak tartozni. Még sok-sok évet kívánok a fórumnak, és természetesen a tagoknak is kellemes időtöltést és aktív játékokat! Hivatalos dátum: 2011. november 23.
Legutóbbi témák
» Ment, nem ment...
by Gerard Williams Hétf. Aug. 01 2016, 01:25

» Kórház
by Gerard Williams Hétf. Aug. 01 2016, 01:22

» A staff közleményei
by Hayley A. Witcher Pént. Júl. 29 2016, 20:58

» Nem leszek elérhető...
by Hayley A. Witcher Hétf. Júl. 25 2016, 10:29

» Játékostárs kerestetik
by Edwin Pearson Kedd Júl. 19 2016, 23:50

» Rendőrörs
by Lana Peterson Vas. Júl. 17 2016, 11:35

» iZombie frpg
by Vendég Vas. Júl. 03 2016, 13:07

Ki van itt?
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (321 fő) Pént. Okt. 11 2024, 08:44-kor volt itt.
Statistics
Összesen 79 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Veronica Marsh

Jelenleg összesen 12571 hozzászólás olvasható. in 1636 subjects

Megosztás
 

 Roncstelep

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hayley A. Witcher
Hayley A. Witcher
Ragadozó

⊿ Moderátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2012. Nov. 09.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
301

⊿ SZÜLINAPOM :
1993. Apr. 04.

⊿ ÉVEIM :
31

⊿ ŐKET KERESEM :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeCsüt. Május 19 2016, 08:07


Szabad játéktér!
a játék itt véget ért



Twilight After Dark

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Márc. 02 2014, 15:16


Vanessa Ross



Your golden eyes seem innocent to me




Túlzottan... kegyes ez a lány. Arra következtetek belőle, hogy még igen fiatal, halott szívét még nem környékezte meg olyan sok keserűség, mint a legtöbb idős vámpírét. Természetesen nem tragédiáról beszélek, némelyikünknek az idő keseríti meg a napjait, mag a tény, hogy nem öregedhet. Különös, hogy a legtöbb halandó vágyik a halhatatlanságra, hogy örökké fiatal legyen, erős, és mindent megkapjon, amire vágyik, minden teljesüljön, amit kíván, és legyen ideje még több jót átélni. Aki pedig megkapja, visszasírja halandó éveit. Ironikus, akár nevethetnék is rajta, de nem teszem, mert én sem akartam ezt az életet. Most már nem dobnám el magamtól, önmarcangoló módon vágyom a fájdalomra, úgy hiszem, nem érdemlem meg a halált, ami megváltásként szolgálna nekem. Talán, egyszer majd úgy fogom gondolni eleget szenvedtem, néhány emberöltőnyi idő múlva, de ez még nem jött el. Szinte érzem a lányból áradó fiatalságot, naivitást, és jóságot, nem csak arany szemei árulkodnak erről, de maga a tekintete, a mozdulatai, s ahogy gyámoltalanul tartja az állát, félig lesütött pillákkal, némileg félénkén néz felém. Hogy tőlem fél-e, vagy magától az élettől? Nem tudom, ahogy azt sem, hogy fiatalsága ellenére mennyi rosszban volt része. Ugyanis ezt nem a kor dönti el, sem az idő. A sors talán, már ha tényleg létezik az a bizonyos mozgatórugó, ami az életünk írja. - Tisztában vagy vele, hogy a farkas nem gondolt arra, hogy neked vannak-e szeretteid? Van-e társad, aki vár téged? Nem, kedvesem, ő ebbe nem gondolt bele. Csak el akarta venni az életed, azért, ami vagy. Pedig elég különös gondolat, hogy egy farkas, aki szintén állatokból táplálkozik néhanapján, büntet téged. Aranyló íriszeid sem tántorították vissza. - Magyarázom enyhén felvont szemöldökkel, és komolyan pillantok a szemeibe, kíváncsi vagyok, felfogja-e a szavaim értelmét, vagy csak a saját igazát fogja makacsul hajtogatni. Persze nem sértegetni akarom, és megvádolni ostobasággal, csak rávilágítani a részletekre, miszerint oly fölösleges jót adni annak, aki nem viszonozza ezt. Hirtelen szívbemarkolóan érintenek saját gondolataim. Egy megkeseredett, idős fickó vagyok, aki már ok nélkül képtelen jót adni másoknak. Némiképp megnyugtató, hogy most mégis segítségére voltam egy lánynak. De talán csak azért, mert ártatlanságot véltem észrevenni rajta, a farkas pedig bosszantott. Csoda, hogy nem végeztem a bestiával. Meghökkenek, és először meg sem tudok szólalni. Végigsimítok államon, aztán halványan elvigyorodom, végül egy nevetés bukik ki belőlem. Megrázom a fejem, egy pillanatra még a szemeim is lehunyom, aztán egyenesen rá pillantok, fixírozom vörös szemeimmel. - Nem akarok tőled semmit cserébe. Kimentettelek a szorult helyzetedből. Még megköszönnöd sem kell. Csak lépjünk túl rajta. Különben a végén még elhiszem, hogy menthetetlen vagyok. - Mondandóm végén huncut mosolyt villantok, úgy érzem, mintha ezer éve nem szórakoztam volna ilyen jól. Nevetni már sokan hallottak, de így talán még soha. Keserűség, fájdalom, gúny nélkül. Talán nem tisztességes a hölggyel szemben, de képtelen vagyok megállni, újra felnevetek, és élvezem hangom lágy, mégis érdes csilingelését. Mintha egy rozsdás, valamikor még szép hangú csengő szólalna meg. Nyakkendőmet ellazítom, holott általában mindig gondosan szorosra igazgatom, de most kedvem túl jó ahhoz, hogy komolyságot erőltessek magamra, vagy akár az öltözékem azt tükrözzön. Mintha alkoholtól bódult állapotba kerültem volna, nem számít a fájdalom, sőt, talán még édesebbé teszi ezt a pillanatot. Végre élek, hosszú idő óta először. - Szeretném, ha valamit tudnál rólam. Bizony, kivétel vagyok. S tudod miért? Mert tudom, milyen a másik oldala ennek az... hát, nevezzük életnek. Végtére is halottak nem vagyunk, csak épp a szívünk nem dobog többé. Ez most furcsán fog hangzani, talán el sem hiszed nekem, de az életmódom gyakran változik. Valószínűleg az elmém nem ép már, de ezt belefér ennyi év után! - S megint csak felhangzik a néhány perc alatt ismerőssé vált nevetésem. Harsánynak nem mondanám, még vidámnak se, inkább halknak, visszafogottnak, ámbár a bennem tomboló érzések, vagy épp azok hiánya feldob, szinte érzem, amint az adrenalin felcsap bennem, végigszáguld ereimen, mintha újra halandó volnék.

notes: És; megint bocsánat, hogy késtem! :3 words: 630

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeHétf. Feb. 17 2014, 15:50


LIAM&VANESSA



Ha pár hónappal ezelőtt, azt mondják nekem, hogy egy vörös szemű fog megmenteni, akkor azt mondom, hogy az illető nem normális és elmentek neki otthonról. Persze, rövid vámpír életem során még nem sok vörös szemű társammal találkoztam, de akadt néhánnyal dolgom. Természetesen, ezekben a pillanatokban is, ott volt velem a mentorom, de az biztos, hogy egyik sem volt valami kedves. Viszont, ő most más, egy szó nélkül megmentette az életemet, pedig már kész voltam meghalni. Jött ez az idegen, és megmentette nyomorúságos életem. Nem tudom, melyik lehet jobb, életben maradni vagy inkább meghalni. Most mégis, itt állok, szemben vele, és próbálom megfejteni, hogy miért is történtek így a dolgok, de sajnos a választ, még én magam sem tudom. Bár, szerintem erre csak is Isten adhatna választ, de az ő segítségére, jelen helyzetben nem számíthatok.  Csak nézem és hallgatom, ahogy beszél. Hangja nyugodt, magabiztos, és ahogy én kiveszem nincs benne előítélet, biztos azt gondolja, hogy én magam kerestem fel azt a farkast és dühítettem fel, pedig ez nem igaz. Bár a válaszomból, amit az imént mondtam neki, még én magam is ezt a következtetést vonnám le, ha külső szemlélője lennék ennek a beszélgetésnek.
- Pontosan, ha… - mély levegő veszek és folytatom –
- Ha nekem jött volna, valószínűleg nem támadtam volna meg. – mondom neki, hallom a saját hangomon, hogy kezd vissza térni belém a nyugalom és a bátorság.
- Nem arról van szó, hogy nem lenne értelme tovább élnem. De annak a farkasnak biztos van családja. A múltamban, sok családnak okoztam szenvedést, de most már más életet élek, és nem vagyok hajlandó egyetlen embert sem megölni. – a mondandóm végére egészen visszazökkentem magamba, és talán egy kicsit hangosabban is beszéltem a kelleténél. Magabiztos vagyok, és egyenesen rá nézek, látom vörös szemét és akármennyire is kínos ez nekem, nem veszem le pillantásomat róla. Aztán, meglátom a gyűlölet szikráját szemeiben, felszisszenek és veszek egy mély levegőt.  
- Nem, nem hiszem azt, hogy rossz ember vagy, hiszen megmentettél, bár, azt még mindig nem tudom, hogy mért.- felhúzom a szemöldököm és közben őt nézem majd folytatom.
- De egy valamit megtanultam életemben, már ha ezt, egyáltalán életnek lehet nevezni. Egy vörös szemű, sosem ment meg egy másik vámpírt, legyen az arany szemű, vagy akár vörös szemű, csak akkor tesz ilyet, ha kell neki valami attól, akit megment. – csak úgy, dőlnek belőlem a szavak, és nem tudom megállítani őket, pedig meg kéne. Ki tudja mire képes ez a vámpír és ki tudja, mi ként reagál erre, talán most, tényleg aláírtam a halálos ítéletemet.
- Én is öltem embert, sokat, de csak azért, mert fogalmam sem arról, hogy lehet másként is élni. De egy nap találkoztam egy vegetáriánussal, megtanított arra hogyan uraljam a szomjamat. Évekig vele voltam, jó pár ragadozó vámpírral találkoztunk, a vége mindnek ugyan az lett, menekülnünk kellet. A legtöbb ragadozó szemében, mi nem is vagyunk vámpírok, nekem legalábbis ez jött le az évek során. – és ismételten szómenést kaptam és gyorsan hozzá teszem még
- De, és hangsúlyozom, DE, kivételek mindig vannak, és lesznek, ezt én, el is fogadom, ahogy azt is, hogy te is a kivételek közé tartozol. – nem mondok többet, csak figyelem, és az arcát fürkészem, ha biztosra tudnám, hogy ő tényleg jó, még egy mosolyt is kapna, de, ezt nem merem megkockáztatni. Ahhoz még nem ismerem elég jól.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeSzer. Feb. 12 2014, 13:31


Vanessa Ross



Your golden eyes seem innocent to me




A helyzet roppant különös. Én, mint megmentő. Egy más szituációban könnyed, gúnyos, humortalan nevetéssel illetném a gondolatot, de most csak arra vagyok képes, hogy mozdulatlanul álljak, és egyenesen az arany szemekbe meredjek. Nem tudok magyarázatot adni rá, miért mentettem meg, ugyanis nekem ez nem tűnik szokatlannak. Kegyetlenségem ellenére fajtársaimmal semmi problémám, nem szándékozok valakinek csak azért ártani, hogy nekem jó legyen. Nos, egészen addig, amíg az engem megkeserítő emlékek nem veszik el a józan eszem. Út közben most is egykori kedvesem járt a fejemben, de magányra vágytam, nem akartam ártani senkinek, talán még jól is tettem, hogy elkószáltam, és nem vagyok a városlakók közelében. Ki tudja, talán egy család holnap gyászolva borulna össze, és megszokott kis életük talán pokollá változna, elég csak egy rossz gondolat, és az elmém felett az ösztönök győznek, eluralkodnak rajtam, s akkor már nincs menekvés, csak a pusztítás segíthet, a vér látványa, rozsdás, édes illata, az érzet, amint éles fogam valaki húsába mélyed. Ha egyedül lennék, heves fejrázások közepette rogynék a földre, halántékomra nyomott ujjammal próbálnám a rám törő fájdalmat és a kínkeserves vágyat elnyomni, ám most az egyetlen, amit tehetek, hogy lenyelem a torkomban keletkező gombócot, és próbálom a nyugodtság látszatát kelteni. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, jóllehet ez sokkalta nehezebb, mint azt bárki is hinné. Mérlegelve, gondolataimba veszve nézem tovább a csinos arcot. Igen, valóban egy csinos hölggyel van dolgom, ámbár ez csak üres szépség számomra, Kathleen óta még egyetlen nőt sem tartottam érdemesnek arra, hogy egy kis kalandon kívül mást is belevigyek a kapcsolatunkba. Hogy bármilyen kapcsolatot is létesítsek köztünk a testi kontaktuson kívül. Ez nem pusztán arról szól, hogy törött, vérző szívem még mindig nem gyógyult be, sokkal inkább arról, hogy nem akarom veszélybe sodorni senki életét se, még ha egy kegyetlen nőszemélyről is van szó. Ezt a fájdalmat talán senki sem tudná jobban kezelni nálam, ami nap, mint nap ér, mindenesetre mintegy kísérlet gyanánt nem tenném senki életét se kockára. Egy halvány mosoly mellett egészen a homlokom tetejéig felszöknek szemöldökeim, egyszerre szórakoztat a válasza és lep meg. Jómagam is számtalanszor elgondolkodtam a halálomon, az öngyilkosság menedék lett volna számomra a legelejétől kezdve, azonban első szörnyű tettem után úgy gondoltam, önzés lenne, ha minden fájdalmat eldobnék magamtól, és megszűnnék létezni. Még akkor sem érné meg, ha ezzel számtalan további halandó életet mentenék meg. Kath emlékéért cserébe még ezt is vállalom, boldogan fogadom az önsanyargatás minden egyes nehézségét. - Ez különös. Meg sem próbáltál volna küzdeni, ha a farkas neked ront? Talán nem lenne érdemes tovább élned? Nincs semmi, amiért küzdeni akarnál? - Semmi ítélet nincs a hangomban, csak színtiszta kíváncsiság. Tudni akarom, ő miként vélekedik az életről, hiszen eddig nem sok vegetáriánussal tudtam erről társalogni. Még azokban az időkben sem, mikor jómagam is a vérszomj által sanyargatott csoport közé tartoztam. Következő kérdése azonban sokkal inkább meglep, mint előző szavai. Egy kevés gyűlölet is felébred bennem, ám az inkább nekem szól, mintsem neki. A hozzám hasonlókat könnyen le tudják írni a kicsit különbözőbb vámpírok. Részben érthető, részben bosszantó, ámbár csak nekünk köszönhető. Nem másnak. - A vörös szemekből te már arra következtetsz, rossz ember vagyok? Talán. Végtére is embereket ölök. Százával öltem már halandókat. A vérük éltet engem. De csak mert a vadászathoz némi élvezet is társul, azt gondolod, fajtársaimmal szemben is hasonló kegyetlenséget táplálok? Ó, nem, kedves! Nem azért jöttem ide, hogy bántsalak. - hangom nyugodt, kissé derűs, szórakoztat némileg a félelme, de csak azért, mert eszem ágában sincs bántani, miközben ő nem tudja, mifélét gondoljon rólam. Csaknem kikívánkozik belőlem a tény, miszerint olykor én is jó útra térek, s íriszeim aranylóan fénylenek, kíváncsi lennék ugyanis, miként reagál rá a lány. De talán lesz még időm kitenni a lapjaim és megmutatni neki. Addig is türelmesen várom reakcióját szavaimra, mert ha nem is árultam el mindent, kérdéseim érdekes válaszokat szülhetnek.

notes: Sajnálom a késést! :$words: 629

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeKedd Feb. 04 2014, 15:35

LIAM&VANESSA


Sosem gondoltam volna, hogy a vesztemet egy farkas fogja okozni. Most viszont, úgy látszik ez a helyzet. Én már felkészültem a halálra, már egy jó pár éve, de nem jött el értem, helyette a sors bezárt ebbe a soha nem változó börtönbe és arra ítélt, hogy egy gyilkos fenevad legyek. Bárcsak Williem megölt volna akkor éjjel, most nem gyűlölném magam, azért, amit a múltban vámpírként tettem. Most is csak abban reménykedem, hogy a farkas hamar végezni fog velem. Nem akarok szenvedni, nem akarom, hogy fájjon. Bár az ösztöneim azt súgják, ne hagyjam magam, küzdjek meg vele, én nem akarom bántani, hiszen amint visszaváltozik, újra ember lesz, és biztos, hogy van családja, egy család, ami szereti, elfogadja olyannak amilyen, és ő is viszonozza ezt a szeretett. Bárcsak én mehetnék haza, hogy a szeretteimmel legyek, de tudom ez nem lehetséges. Bármennyire is szeretnék vissza menni a bácsikámhoz és ott folytatni az életemet ahol abbahagytam, már nem tehetem. Életem utolsó gondolataiból egy illat ránt vissza egy másik vámpír illata.
Ez remek, lesz néző közönség is, már csak ez hiányzott, remélem, tényleg hamar végez velem a farkas és a méltóságom legalább megmarad. De nem az történik, amire én vártam, az ismeretlen egy szempillantás alatt, a farkas mögé megy és egy hatalmas reccsenést hallok, a testem összerándul a hangra. Aztán az ismeretlen megmentőm megszólal, nem hozzám beszél, hanem a farkashoz, úgy beszél vele, mintha csak egy rossz kis fiú lenne. De szerencsére bejön, mert a farkas nyüszítve odébbáll. Aztán a vámpír rám néz, én meg ő rá. Ahogy elnézem, a húszas évei végén járhatott, amikor átváltozott, a szeme vörös, ettől egy kicsit megijedek, mert ez azt jeleni, hogy embervéren él. És ha valamit megtanultam rövid vámpír életem során, az az, hogy ha egy vörös szeművel találkozol, akkor fuss. De én nem futok megmentette az életem és ezt meg kel köszönnöm neki. Rám mosolyog, de én nem viszonozom, nem azért mert nem akarom, hanem mert még mindig a sokk hatása alatt vagyok, mélyeket szippantok a levegőből, hogy megnyugodjak. Ez mindig segít és most is bevált, érzem, hogy az izmaim meglazulnak. Hozzám szól, és válaszolni szeretnék neki, de a torkomon nem jön ki egy hang se. Tesz egy lépést felém, én még mindig ez arcát nézem, nem tudom, hogy miért, de olyan megbabonázó.
- Én, én csak… - mondom alig halhatóan, bár abban biztos vagyok, hogy ő nagyon is jól hallja nyomorúságos hangomat. Becsukom, a szemem veszek egy mély levegőt, aztán kinyitom a szemem.
- Próbáltam felkészülni arra, hogy meghalok. – nyögöm ki végül és lesütöm a szemem.
- Miért mentettél meg? – teszem fel neki azt a kérdést, ami most a leginkább foglalkoztat.  Közben az arcát fürkészem hátha látok rajta valamit. Valamit, amiről ki tudom venni, hogy ő most a jó fiú vagy a rossz fiú, de semmi.
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeKedd Feb. 04 2014, 00:02


Vanessa Ross



Your golden eyes seem innocent to me




Az emlékek törik meg leginkább az embert. Megsebzik, nem is egyszeri alkalommal, de elkerülhető volna a szenvedés, ha tudnánk uralni az elménk. Ámbár az apró kis képek, melyek nem épp új keletűek, folytonos visszatéréssel ostromolnak minket. Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, ami elől nem tudtam elmenekülni a mögöttem hagyott évtizedek során. Emlékek. Végigkísérték az életem, kínoztak, én pedig meggyőztem magam arról, hogy az én hibám. Hogy is ne tettem volna? Undorodtam magamtól sokáig, a tükörképemre még csak rá sem tudtam nézni. Azt nem mondhatom el magamról, hogy rengeteget fejlődött volna a személyiségem ilyen téren, de talán kevésbé táplálok már önmagam iránt utálatot. Enyhült az érzés, de sosem szűnt meg teljesen, talán nem is fog soha. Örökösen magam előtt látom Kathleen rémült arcát, fülemben visszhangzik sikoltozása... Nem bírnám kiejteni a számon azt a mondatot, hogy nem vagyok egy szörnyeteg. Igenis annak érzem magam, még ha csak állatok vérét csapolom is le. Nélküle az egész világ sivárnak tűnt eleinte, az életem nem szólt semmiről csupán a túlélésről. A napok teltek, s minden alkalommal, mikor a sárgán fénylő korong lebukott az égről, azt hajtogattam csak még egy napot, csak még egy éjszakát éljek túl. Nem számított semmi, csak hogy leküzdjem a vérszomjam, és a fájdalmat, mely a bensőm kaparászta, s szinte már arra számítottam a következő pillanatban vér bugyog ki a számon. Persze tökéletes, makulátlan testem sértetlen volt, fizikai hatással nem volt rám a veszteség, de abban már nem voltam biztos, hogy lélekkel rendelkezem, holt szívem pedig darabokban volt bennem, csodálom, hogy a méreg által épen hagyott szerveimet, mint mondjuk a tüdőm, nem döfték át a szilánkok. Egy mélyről feltörő sóhaj kíséretében megigazítom a nyakkendőm, végigsimítok az öltöny elején, és egy elégedett félmosolyra húzódik a tükörben a fiatal férfi szája. Íriszei vörösben úsznak, csillognak, ámbár hogy mitől, nem tudom. Izgatottnak nem érzem magam, az, hogy új környezetbe kerültem nem indít el bennem semmi újfajta érzést. Megnyugvást biztosít, hogy nem kell bujkálnom a civilizáció elől változatlan kinézetem miatt, nem kell attól tartanom, valaki megsejti a titkom, s hogy annak miféle következményei lehetnek. Új hely, új emberek. Ma azonban Forks helyett Port Angelesbe igyekszem olyan nagyon. Ahelyett, hogy az árnyékban és a fák között megbújva egyik vámpírképességemre, a gyorsaságra lennék utalva, elegánsan autóba ülve teszem meg a rövid, egy órányi utat, és a legforgalmasabb sétány elején parkolok le. Könyvek. Az életem legfontosabb, legjelentősebb kellékei, melyek nélkül számtalan unalmas, eseménytelen éjszakát tudhattam volna magaménak, de ezek, ezek az irományok finoman, lustán elnyújtózkodva pörgették fel az időt, s olyannyira elvarázsoltak, hogy egy darabig még magam is könyvírásra adtam volna a fejem, ámbár... valami meggátolt benne. Talán éber tudatalattim figyelmeztetett fanyarul a tényekre, miért nem akarom, hogy a nevem, legyen az akár egy álnév, fenn maradjon az utókornak. Miért akarnám egy borítóra firkáltatni egy zörnyeteg nevét? Miért akarnám, hogy bárki is emlékezzen rá, vagy akár kiejtse, mikor önmagammal sem vagyok kibékülve? S igaza volt, nem kívántam ezt, nem vágytam a hírnévre, így pedig az írás... nem vált az életem részévé, bármennyire is vonzott a dolog. Ha emberként nem építettem karriert magamnak belőle, s még hobbiként sem űztem, gondoltam felesleges vámpírként belekezdenem. Megmaradt hát számomra az olvasás, melyben igencsak nagy örömöm leltem, és apró történetek jeleneteinek fejben való lejátszása. Épp elégnek bizonyult, hogy ne csavarodjak be, megőrizzem ép elmém, és mégis szórakoztassam valahogy. Olyan módon, ami még a szomjúságot is képes volt háttérbe szorítani. A könyvtár előtt elsétálva úgy gondolom, visszatérek még, mielőtt alaposan körülszemléltem a kis utcácskában, vagy akár a város többi részén. A gyaloglás nem fáraszt ki, szívok egy kicsit más levegőt, és addig sem azon morfondírozom, mikor jön el egy újabb különös korszak az életemben. Mert a változás előbb-utóbb be fog következni. Mikor majd tükörképem arany, ártatlannak bizonyuló tekintettel pislant vissza rám, és az emberi pórnép helyett az avarban csörtető táplálékforrás lesz terítékemen. Igazság szerint nem vetem meg a halandókat, ámbár annyi szent, hogy mi felsőbbrendű ragadozók vagyunk, nem véletlen hát a természetfeletti mellett az emberfeletti kifejezés is. Felettük állunk, ha beismerjük, ha nem. Nem tudom, mi lett volna, ha nem kanyarodok be több utcán is, ha nem keveredek el a belvárostól, és kerülök egy csendesebb, piszkosabb környékre. Ide a turisták nem kószálnak el, talán még az itteni lakosok is csak akkor, ha a szükség hajtja őket. A roncstelep rácsait megpillantva gyanúsan kirí a letört lakat, nem tudom, egyáltalán miért figyelek fel rá, foghatnám a csavargókra, akik menedéket próbáltak keresni maguknak, vagy esetleg egy betörésre, bár kétlem, hogy bárki is be akarna lopódzni egy ilyen helyre. Nem látok "kívül tágasabb" táblát sehol sem. Nem vacakolok hát, nem teketóriázok egy pillanatig sem, gondosan körülszemlélve a környéket besuhanok a rácsos kapun, és meglepetésemre, rögtön orrba vág a farkasbűz. Előrébb téve néhány lépést nem csak a szagát érzem a bestiának, már látom is magam előtt, érkezésemre vicsorogva fordul felém, erre is kap éles fogsorával, s engem még mindig ledöbbent nagysága. Nem rémülök meg tőle, lassan kihúzom zsebemből a kezeimet, közben látom, hogy érdeklődve, ámbár még mindig vicsorba torzult pofával mered rám a bundás jószág. Megköszörülöm a torkom, az ismeretlen, arany szemű lány felé pillantok, aprót biccentek az irányába, és visszatérek a farkashoz. Mindössze fél pillanat alatt mögötte termek, könnyedén kitapintom a bordáját, és egy könnyed szorítással hatalmas reccsenést váltok ki a csontból. Ha már nem hallottam volna vagy ezerszer a jellegzetes hangot, a hideg futkosna a hátamon, és fintorba torzulna az arcom. Ámbár így csak aggódva nézek a jószág felé. - Nem akarlak bántani, de így bánni egy hölggyel... Eredj, tanulj némi tiszteletet! - förmedek rá, mint valamiféle gondoskodó szülő, aki pusztán jó tevéstől szidja meg a kölykét, ámbár a mondat végén felé moccanok, megvillantom a tompa fényben hófehér acél fogsorom. A dög nem kísérti a sorsát, nyüszögve húz el mellettem. Fiatalnak nézem és tudatlannak, azt sem értem miért kóborolt el a biztos erdőtől egészen idáig. Ha egy érettebb, erősebb lénnyel volna dolgom korántsem ment volna ilyen egyszerűen a folyamat, a harc elhúzódhatott volna, és nem mondom kétszer talán a farkas bennem hagyja egy vagy két fogát. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem először nézek szembe ilyen bestiával, mint láthatólag a nem messze tőlem lévő lány. Szintén fiatalnak tűnik, tekintete riadtságot, félelmet sugall, mégis egy vonalat látok a homlokán, mit próbált az imént? Harcolni akart, vagy menekülni? Finom, lágy mosoly húzódik a szám szegletébe, és megismétlem a korábbi mozdulatomat. Végigsimítok az öltönyömön és a nyakkendőmért nyúlok, hogy megigazítsam. - Jó nagy gondba keveredtél.. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, és közelebb lépek hozzá. - Próbáltál... küzdeni, vagy másra koncentráltál, mielőtt megérkeztem? Úgy tűnt, nagyon igyekszel. - Barátságos társalgást indítok kettőnk között, végtére is nem lehet valami vad nőszemély, ha a vörösnek még az árnyalata is hiányzik íriszeiből.

notes: Ne aggódj, jól sikerült a postod! Winkwords: 1098

Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Liam&Vanessa   Roncstelep Icon_minitimeHétf. Jan. 27 2014, 06:36

LIAM&VANESSA
Már egy jó ideje elhagytam kedves mentoromat, aki megtanított arra, hogy ne legyek szörnyeteg.  Az igazság az, hogy nagyon hiányzik, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, de nekem el kellett jönnöm, a látomás ide vezetett. Vagyis igazából Forksba vezetett, de ott nem történt semmi, így egy kis kirándulást iktattam be Port Angelesbe. Kellet már a levegőváltozás és úgy láttam jónak, ha egy időre elhagyom Forksot. Bár nem tudom miért ide jöttem, hiszen itt sem ismerek senkit és nem akarom az emberek figyelmét magamra vonni. De mégis valahogy jobban érzem magam most itt. Fura, azóta nem éreztem ilyet mióta megtudtam, hogy nem kell szörnyetegként élnem.  Bár, még most is van olyan, hogy késztetést érzek arra, hogy megöljek egy embert, ilyenkor rendszerint el is futok jó messzire és elejtek pár állatott. Most senki nincs az utcán, úgyhogy nem kell félnem attól, hogy valakinek baja, esik. Csak sétálgatok, és próbálom kitalálni mi, legyen tovább. Maradjak-e a környéken, vagy menjek el innen jó messzire? Fogalmam sincs, de egy biztos okkal vagyok itt, csak magát az okot nem tudom még, és ez idegesít. Már az emberi életemben is idegesített, ha nem tudtam valamit, de most hogy vámpír vagyok, még jobban idegesít. Gondolataimból egy hang zökkentet ki. A fejemet jobbra-balra kapkodom, beleszippantok a levegőbe egyelőre semmi. Tovább megyek, az utcán bár lépteimet kicsit gyorsabbra veszem. Befordulok, egy utcán ahol néhány ember mászkál és megérzem, vérük illatát, a torkom égni kezd és nagyon nehéz megállnom, hogy ne vessem rá magam egyikükre sem. Izmaimat megfeszítve, lélegzetemet pedig visszatartva megyek az utcán és az első adandó lehetőségnél lefordulok. Hirtelen megtoppanok. Egy kerítés van, előttem közelebb megyek hozzá és látom rajta a lakatott, simán szét tudnám törni és bemehetnék, de nem akarok, feltűnést. Felnézek, hogy lássam a felíratott, Roncstelep ez áll a kissé rozsdás táblán. Megfordulok, hogy elmenjek, de abban a pillanatban morgást hallok és a kijárat előtt megpillantom fajtám ősi ellenségét egy vérfarkast. A másodperc tört része alatt megfordulok, kezemet a lakatra teszem és összeroppantom. Gyorsan beszaladok, és valami búvóhelyet keresek. Tudom, hogy erős vagyok és egy farkast simán meg tudnék ölni, de azt is tudom, hogy ez a farkas igazából egy ember, akinek lehet, hogy van egy családja és nem kockáztatok. Ahogy rohanok, befordulok balra.
- Zsákutca a fenébe. – rémület lesz úrrá rajtam még sosem harcoltam senkivel és semmivel. Hallom a morgását és tudom, hogy pontosan mögöttem van. Szépen lassan megfordulok, közben érzem, ahogy a számban szétterjed a méreg. Belenézek a bestia szemébe és azt kívánom magamba, hogy bárcsak elkerültem volna ma ezt a várost. A farkas és köztem nincs több mint száz méter. A szememet becsukom, veszek, egy mély levegőt és felkészülök a harcra.
Vissza az elejére Go down
Lena Volturi
Lena Volturi
Volturi

⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 09.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
550

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Jan. 26 2014, 22:54

SZABAD A JÁTÉKTÉR!
Vissza az elejére Go down
Kimberly Syme
Kimberly Syme
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2013. Sep. 24.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
24

⊿ SZÜLINAPOM :
1994. Apr. 20.

⊿ ÉVEIM :
30

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeSzomb. Nov. 09 2013, 16:38


Jared & Kim

"you are my nemesis"




Nem tudom, mit tehetnék azért, hogy minden olyan legyen, mint régen. Bármire képes lennék ezért, de fogalmam sincs, mi lenne az, amivel ki tudnám váltani az elmúlt évet és a legjobb barátnőm halálát. A legjobban talán az rémít meg, hogy semmilyen lehetőségem sincsen ilyesmire. Most mégis, Jared jelenléte megnyugtat, s elmerem hinni, létezik megoldás. A csókunk közben éreztem, ahogyan a szívem felpörgött, meleg ajkainak finom, édes érintése nyugtatóan hatott a lelkemre, ami hosszú ideje hullámvasúton száguldozott, és többségében a hullámvölgyekben lassított le, ott tartva engem. Akaratlanul is sírni kezdtem, mivel már nem bírtam a nyomást. Nem ment. Egyszerűen kezdtem feladni mindent, az életemet is. Senkinek nem mondtam, ahogyan igazából mostanában semmit sem, hogy elgondolkodtam az öngyilkosságon is. Eric terrorizálásánál még az is jobb lett volna. Azt hiszem, nem baj, hogy nem mertem megtenni. Abba már nem is gondoltam bele, mi lenne a körülöttem élőkkel; a szüleimmel és J-el. Tudom, hogy mennyire kötődik hozzám, viszont ez csak most tudatosult bennem újra, amikor hangosan kimondta.
A kérdésén nevetnem kellett volna, de csak egy bágyadt mosolyt tudtam kicsikarni magamból, jelezve, hogy egyáltalán nem a csók miatt sírtam, egyszerűen csak az összeomlás szélén álltam, amivel nem voltam képes megbirkózni, és tulajdonképpen szembenézni se nagyon. Borzalmas érzés volt úgy Jared szemébe nézni, hogy tudtam mennyit hazudtam már neki is, ő pedig a végletekig szerelmes belém. Rosszul voltam magamtól.
- Veled nincs semmi baj – mondtam, miközben hagytam, hogy megfogja a kezemet, majd elindultunk a kocsija felé. Az autó nem volt jó állapotban, és nem is változat túl sokat, mióta utoljára ültem benne, de ez nem számított. Sosem érdekelt a pénz, csak az idő, amit együtt tölthettünk. Sosem gondoltam volna, hogy valóban ennyire szerelmes leszek Jaredba, és mindennél jobban fájt, hogy nem lehettem vele úgy, ahogy akartam. Tudtam, hogy bármit megadna nekem, és vigyázna rám, nem úgy, mint Eric, akinek nem számítottam, és csupán büntetni akart egy hibám miatt.
- Ne haragudj, de inkább haza szeretnék menni – feleltem a felajánlására. Szívesen menten volna J-hez is, de nem most. Most nem voltam képes szembenézni azzal, ami köztünk történt korábban és ma este. Még túl friss volt ez az egész, arról nem is beszélve, hogy ki kellett találnom valamit az Eric okozta problémákra is. Végül a farkasom közelebb húzva magához újra megcsókolt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne karoljam át a nyakát. Már nem sírtam, az arcomról leszáradtak a könnyek is. Egészen összesimultunk. Beletúrtam a hajában, emlékezni akartam erre az érzésre, minden mozdulatát magamba akartam szívni, mert nem tudtam, mikor lesz még egy ilyen pillanat. A szívem vadul verdesett a mellkasomban, és az a vodka, ami a szervezetemben volt, csak rásegített arra, hogy ne akarjak elválni ettől a sráctól.
Azonban mégis el kellett, amikor meghallottam Eric dühödt kiabálását. A férfi felén igyekezett, mialatt üvöltve figyelmeztette Jaredet.
- Takarodj a csajomtól, kölyök! – a hangja éles volt, rajtam pedig pánik kezdett eluralkodni. Nem akartam, hogy J átváltozzon, vagy hogy egyáltalán valami baja legyen.
- Hallottad?! Húzz vissza az indiánokhoz körtáncot járni! – Eric szemmel jól láthatóan részeg volt. Megragadta a karomat és magához rántott, én pedig riadtan próbáltam elmenekülni tőle, de túl erősen szorított.
- Eressz el, Eric, ez fáj! – nyögtem, de semmilyen reakciót nem csikart ki belőle. – Haza akarok menni, most! – szólaltam meg újra, és próbáltam kiszabadítani magamat.
- Kussolj már! Rémlik még ki volt az az Aby és hogy mit tettél vele?! – Eric szavai villámcsapásként értek, végül azonban mégis elengedett. – De tudod mit? Menj csak a kis barátoddal haza, én pedig majd elmesélem mindenkinek, mi történt – aljas mosoly húzódott az arcára, amitől még inkább megijedtem. Nem tudhatja meg senki. Senki! Csak álltam a férfitől pár lépésre, szinte meg is feledkezve Jaredről, aki viszont most mindent hallott. A tekintetem rávillant és aggódva figyeltem a reakcióját.


______________________________________
sok-sok szeretettel: egyetlen Jaredemnek! <333
615 || gondoltam még a végére megzavarom az állóvizet xd csak ne öldökölj! ^^" Roncstelep 1911684420 

"by Hell"
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeHétf. Nov. 04 2013, 19:22

Kim and Jared



Először nem értem, hogy mit ért az alatt, hogy nem akar többé már a barátom lenni. Olyan gondolatokat ébreszt bennem, amik a legvalószínűtlenebb dolgokra utalnak. Olyanok jutnak eszembe, mint hogy megbántottam valamivel a röpke beszélgetésünk során, esetleg Eric utasította ilyenre. Nem tudok semmi értelmesre gondolni, a kétségbeesés kezd eluralkodni rajtam, mintha fulladoznék, olyan érzés. De aztán megnyugtat, mert nem sír, és az jó jel nem?

Meg kell mondanom meglepődök amikor megcsókol. Kim ajkai még mindig olyan puhák, mint az első csókunknál, amire még mindig olyan jól emlékszem, mintha percekkel ezelőtt lett volna. Lehunyom a szememet, és élvezem ajkai puha érintését. Nagyon elvarázsol. Elkábít az illata, elbódít a puha bőrének érintése, és az, hogy itt van, engem csókol, nem pedig azt a barmot a tűz mellett. A kezemet óvatosan a derekára helyezem, és pontosan úgy érzem magamat, mint aki megfogta Isten lábát.
Miközben csókolózunk érzem, hogy a sós könnyek az ajkunkhoz folynak, és én tudom, hogy nem én sírok, hanem ő. Elgondolkozom, hogy vajon mi miatt folynak könnyek gyönyörű szeméből. Szeretnék a könnyei helyében lenni végigfolyni az arcán, hogy addig is érinthessem.
- Olyan rosszul csókolok, hogy sírva is fakadtál? - Halványan elmosolyodom, és ujjbegyeimmel a szeme sarkához érek, hogy felfogjam a kicsorgó sós nedvet. - Az én véleményem pedig az, hogy senki nem lehetne jobb nálad! És tudod, hogy ha akarnék se választhatnék mást, én beléd vésődtem Kim! De jobb ha tudod, hogy nem választanék mást helyetted. - Belenézek mélyen a szemébe. Látom a tükörképemet, aki reménykedve pislog a lányra akit szeret.

- Hazaviszlek, csak ne sírj már. Komolyan azt fogom hinni, hogy ilyen béna vagyok a csókolózásban.. - Fintorgok egyet, és megfogom a kezét. Az ujjainkat összekulcsolom, és csöndben vezetem a kocsimig. Nem valami modern, sőt a klíma sem működik benne, az ajtókat pedig nagyon be kell vágni ahhoz, hogy bezáródjanak, ha beindítom, akkor automatikusan bekapcsol a fűtés, és nem lehet kikapcsolni, még nyáron sem.
Majd talán megkérem egyszer Jaket, hogy bütykölje meg szegény tragacsom.
- Kim, hogyha esetleg nem szeretnél hazamenni, akkor aludhatsz nálam.. Nem mondanám, hogy nincs hátsó szándékom a kijelentésemmel, csak egyszerűen szeretnék még vele eltölteni közös időt, mikor végre nem lök el magától. Szeretnék vele beszélgetni akár reggelig, vagy filmet nézni, mint régen, és elfelejteni ezt az Eric ügyet. Úgy érzem, mintha ebben a percben minden a helyére került volna. Minden tökéletes, itt van velem, és csókolóztunk, illetve bevallott érzéseket is irántam.
– Ezt muszáj megtennem.. - Harapok az ajkamba, aztán közelebb húzom, ujjaimat finoman a derekára teszem, közelebb hajolok, és finoman megcsókolom. Olyan közel húzom, hogy érzem ahogy a combunk, és a hasunk összeér. Ebben a pillanatban úgy érzem magam, mint aki megnyerte a lottó ötöst, felettébb boldog vagyok.
Vissza az elejére Go down
Kimberly Syme
Kimberly Syme
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2013. Sep. 24.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
24

⊿ SZÜLINAPOM :
1994. Apr. 20.

⊿ ÉVEIM :
30

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Okt. 27 2013, 23:04


Jared & Kim

"you are my nemesis"




„… megkönnyítenéd a dolgomat, ha elmondanád, hogy mi folyik itt.”
Visszhangzott a fejemben ez a mondata. Ha elmondanám, nem csak az ő, hanem az én életem is könnyebb lenne, azonban féltem a következményektől. Például attól, mit csinálna Eric, vagy hogy egyáltalán J képes lenne-e ugyanúgy nézni rám, mint most, esetleg ha tudná az igazat, már csak egy hazug gyilkost látna bennem? Őszintén bevallva, talán ettől féltem a legjobban, hogy Jared megvet majd, és én nem tehetek ez ellen semmit sem, mert nincs megoldás erre a problémára. Vagy mi van, ha Eric elmegy a rendőrségre? Nem akartam börtönbe kerülni, arról pedig fogalmam sem volt, hogyan magyarázhatnám ki ezt a hosszú titkolózást és hallgatást. Ezért volt minden. A gyászról és a depresszióról pedig senki sem tudott, csak én, és szenvedtem minden áldott nap, attól a pillanattól, hogy felébredtem. Gyűlöltem az ébrenlétet. Álmomban ott lehettem és azzal, akivel csak akartam, nem voltak béklyóim, amelyek fogságban tartottak volna. Álmomban szabad voltam. Nem volt a vállamon a legjobb barátnőm halálának súlya sem. Ezért szerettem álmodni.
A kérdésére nem tudtam választ adni, így csak hagytam, hogy közelebb lépjen hozzám, és szorosan magához ölelhessen, én pedig csak sírtam, ujjaimmal összegyűrve a mellkasán a felsőjét, ahogyan belemarkoltam, mintha az egyetlen fogódzkodóm lenne, és semmi más. Csak azt akartam, maradjunk így, ne kelljen változnia semminek sem, és ez az egy perc tartson az örökkévalóságig, mert az mindent megoldana. De természetesen ez nem volt lehetséges, sosem lesz az. Mire észbe kaptam már a sokadik kérdésre kellett volna választ adnom, olyasmikre, amelyekre nem akartam, mert újabb hazugságot kellett volna mondanom Jarednek, amire nem kívántam rávenni magamat. Borzalmasan éreztem magamat, már így is. Nem akartam még jobban és még többet bántani, már csak azért sem, mert mindig kiállt mellettem.
- Nálam sokkal jobbat érdemelsz – nyögtem végül, válaszok helyett, amelyeket szerettem volna elmondani neki, de nem szabadott. Az a csók, amikor először csókolóztunk egy életre bennem maradt. Még most is emlékeztem milyen érzés volt, össze sem lehetett volna hasonlítani Erickel, akinek rendszerint cigaretta és alkohol íze volt. Aztán mire bármit mondhatnék, elhátrál, hirtelen messzire kerül, pedig nekem szükségem volna rá, mindennél jobban.
- J, én már nem akarok a barátod lenni – mondtam végül, még ha idióta ötlet is volt. Ennyit megérdemelt, még akkor is, ha nem fog többé keresni a jövőben. Közelebb léptem hozzá, és lábujjhegyre állva megcsókoltam. Azt hiszem, ez elég egyértelműen kifejezte, milyen kapcsolatot szeretnék vele, még ha nem is volt erre lehetőségem éppen most. Végül elengedtem, megtöröltem a könnyektől elázott arcomat, és azon kezdtem el kattogni, hogy ezzel mennyire szúrhattam el a dolgokat, ha azt tettem. Aztán ötletek kezdtek kirajzolódni előttem, miként tudnám ezt a problémát megoldani. Az is eszembe jutott mi lenne, ha viszonyt kezdenék Jareddel titokban. Ezt szinte azonnal el is vetettem, mert nem kívántam meg is gyötörni szegény fiút.
- Örülnék, ha hazavinnél. Elég volt a ma estéből – ejtettem ki végül keserűen a szavakat, lehajtott fejjel. Nem akartam, hogy kiolvashasson mindent a szememből, mert akkor megtudhatna mindent. Most még nem voltam képes elmondani senkinek, mi történt aznap, amikor leugrottunk a szikláról.


______________________________________
sok-sok szeretettel: egyetlen Jaredemnek! <333
504 || nagyon tetszett, remélem az enyém is fog ^^ Roncstelep 1911684420 

"by Hell"
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeCsüt. Okt. 24 2013, 18:07

Kim and Jared



Ahogy fogom a csuklóját érzem, hogy az ere pulzál, és ez emlékeztet arra, hogy Kim egyszerű ember. Nem tudja magát rendesen megvédeni, így azt nekem kell, csak az a nagy problémám, hogy ő ezt nem akarja. Nem hagyja, hogy segítsek és, hogy megvédjem. Pedig ez lenne a feladatom, nem szeretném elbaltázni.
- Ne hozd rám a szívbajt Kim. Így is eléggé aggódom érted, megkönnyítenéd a dolgomat, ha elmondanád, hogy mi folyik itt. - Az előbb amikor rákérdeztem, hogy lövi-e magát, akkor egy pillanatra megállt bennem az ütő, rettegtem attól, hogy azt mondja igen, lövi magát. Fogalmam sincsen, hogy akkor mit csináltam volna.
Hagyom, hogy kihámozza a kezét ujjaim bilincséből, nézem, próbálok belelátni, és közben azt emésztem, hogy vissza kell mennie. Elvégre várja a pasija, az a barom. Vissza kell hozzá mennie, mert szereti, és mellette kell lennie, azt nem értem, hogy miért vagyok egy önző állat? Miért nem tudom csak azt mondani, hogy légy boldog, és miért nem tudok csak úgy elsétálni, hagyni, hogy élje az életét? Valószínűleg ez lenne a helyes dolog, hagyni hogy tanuljon a hibáiból, de egyszerűen képtelen vagyok végignézni amit művelnek.
- Ha nincsen semmi baj, és minden rendben van, akkor miért sírsz? - A hangom rekedt, nem kiabálok, sőt egészen halk vagyok. Félredöntöm a fejemet, és nézem a könnycseppeket amik végigcsurognak az arcán. Utálom őt sírni látni. .

Gondolkodás nélkül lépek hozzá közelebb, és magamhoz ölelem. Átfogom apró, nőies testét, és nem engedem el. Régen ha rosszkedve volt, mindig megkért rá, hogy öleljem át, mert attól jobban érzi magát. Azt akarom, hogy most is érezze jobban magát.
- Már hogy lenne minden rendben? - Duruzsolom a fülébe. - Semmi sincsen rendben. Ez az egész dolog.. - Tolom el magamtól finoman, de éppen csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, de kezeimmel közben átölelem.

- Nem értem, hogy mit szeretsz benne Kim. Mi van benne ami bennem nincs meg? - Szomorúan biccentem félre a fejemet. Tudni akarom, hogy miért őt választotta. - Ha őt szereted miért csókolóztál velem? - Az ajkamba harapok. Sohasem fogom elfelejteni azt a csókot. Nem az első csókom volt, de a világ legjobb csókja, nincs mit tagadni. Attól a lánytól akit a világon a legjobban szeretek.
- Szeretném ha megbíznál bennem Kim, ha újra lehetnék a legjobb barátod . - Elengedem, lépek hátra kettőt, a kezemet pedig zsebre vágom.
- Emlékszel még arra, hogy milyen volt amikor majdnem minden időnket együtt töltöttük? - Kim és én nagyon sokat voltunk együtt. Sokat lógtam náluk, és ő is nálunk, bár a hálószobámba csak úgy jöhetett be, ha az ajtót nyitva hagytuk, nagyi ezt megparancsolta. Néha kilopóztunk este, felültünk a házuk tetejére, és néztük a csillagokat, vagy csak moziba mentünk, ültünk egy padon, és együtt voltunk, jól éreztük magunkat. Hiányzik a vele töltött idő.
Vissza az elejére Go down
Kimberly Syme
Kimberly Syme
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2013. Sep. 24.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
24

⊿ SZÜLINAPOM :
1994. Apr. 20.

⊿ ÉVEIM :
30

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeSzer. Okt. 16 2013, 21:45


Jared & Kim

"you are my nemesis"




Menekülni akartam volna, de nem tudtam, köszönhetően Jarednek, aki pár pillanattal az elindulásomat követően megragadott a csuklómnál fogva, s visszahúzott. Az utóbbi időben sokat rángattak, hol szellemileg, hol fizikailag, és az érzéstől akaratlanul is kirázott a hideg, pedig tudtam, az védő angyalom, vagyis inkább farkasom, nem akarna bántani. A mozdulata sem árulkodott ilyesmiről, persze ehhez nem kellett semmit sem érzékelnem. Csak tudtam. Nem olyan volt, mint amikor Eric kap el és rángat vissza magához, az ennél százszor durvább volt, százszorta jegesebb és fölényeskedőbb, és agresszívabb. Ezt pedig gyűlöltem. Éppen annyira, amennyire azt a férfit is, s bár előadtam, mennyire jól kijöttem vele, nem így volt. De játszottam a legújabb szerepet életem tragédiájában, körülöttem pedig mindenki elhitte mindezt. Talán színésznőnek kellene mennem. Tapasztalatom máris van.
Talán, ha nem lettem volna abban a pillanatban annyira dühös, mint amikor visszahúzott magához J, még örültem is volna, élveztem is volna, de így… csak elrántottam a kezemet, sikertelenül. Hozzá képest én semmi nem voltam, nyilvánvaló erőfölényben volt, nem csak velem szemben, hanem a roncstelepen bandázó összes ember felett. Simán lenyomta volna őket, és még csak el sem fáradt volna. Legszívesebben hozzá bújtam volna, hogy felmelegíthessen, de a haragom most felülkerekedett mindenen. Ideges is voltam, csak hogy tetézzük a dolgokat. Be kell valljam, nagyon rosszul érintett, hogy ennyire alábecsült engem, mert azt hittem, valahol tisztában van vele, mennyire bántam, amit neki mondtam utoljára és még most is tudja, ki és milyen vagyok. De ezek szerint nem, s egy érzés azt súgta, csalódott bennem.
- Már mindegy – próbálkoztam újra kikerülni a finom szorítása alól, újfent sikertelenül, s ezzel fel is adtam, mert tisztában voltam vele, hogy úgyis mindegy. Hacsak nem enged el önszántából, akkor nem szabadulok, bár jó érzés volt, ahogyan az ő sokkal forróbb bőre az enyémhez ért. Végül a pillanatot megszakította a kérdéseivel, melyek záporként hulltak rám, én pedig védekezni sem tudtam ellenük. Egyetlen elszólt mondatnak hála, most mászhattam ki ebből a helyzetből, fogalmam sincs hogyan.
- Mert… én… én csak… Mindegy, nem számít! Én csak nem akarom, hogy bajod legyen bármiből is – nyögtem végül ki valami épkézláb mondatféleséget, igaz, tudtam, ezzel nem fog leállni, még olyan válasszal nem állok elő, ami kielégíti legalább egy kicsit is a kíváncsiságát. Ez zavart, mert nem akartam ilyen helyzetbe hozni saját magamat, viszont most már mindegy volt.
- Mi? Nem vagyok hülye, és ne nézd így a karomat. Nem szúrom magamat és Eric sem! – értetlenség és felháborodottság borít be, egyik pillanatról a másikra, mert nem tudtam felfogni, honnan jutott eszébe ilyen elképzelhetetlenül meredek ötlet. Értem én, hogy nem szimpatizál a jelenlegi pasimmal, bármennyire is utáltam ezt így kimondani, mégsem gondoltam azt, hogy Jared ilyesmire gondolna.
- Semmi bajom, oké? Nem vagyok függő, és nem csinált velem semmit sem – elfordítottam a fejemet egy percre, mert éreztem, hogy megint szúrni kezdik a könnyek a szemeimet. Most azt kellett volna mondanom, hogy csak jó Erickel lenni és belezúgtam teljesen, de nem vitt erre a lélek, mert tudtam, mennyire fájna az az előttem álló fiúnak, őt pedig semmi esetre sem akartam bántani, amíg nem muszáj. Túlságosan fontos volt számomra.
- Nézd, nekem vissza kell mennem. Menj el te is! Nem akarom, hogy bajod legyen – mondtam végül kibontva az ujjai közül a csuklómat, aztán egy pillanatig csak álltam és néztem a szemeit, amik most is ugyanolyan megnyugvást adtak, mint mindig. Miközben így álltunk újra folyni kezdtek a könnyeim, én pedig észre sem vettem hosszú ideig.


______________________________________
sok-sok szeretettel: egyetlen Jaredemnek! <333
562 || bocsánat, amiért csak most, igyekszem, csak nagyon összejöttek a dolgok. ne haragudj! Roncstelep 1911684420 

"by Hell"
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeHétf. Okt. 07 2013, 19:21

Kim and Jared



Ha valaki kívülről látna minket, és nem ismerné a helyzetet, biztosan azt hinné, hogy én féltékeny vagyok Kim boldogságára. De ez nem igaz, én nem arra vagyok féltékeny, hogy Kim szereti azt a vadbarmot, mert sosem tudnám tőle irigyelni a boldogságát, egyszerűen engem ebben a kapcsolatban az zavar, hogy míg Kim látszólag beleszerelmesedett Eicbe, addig a férfi egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy övé maga a főnyeremény. Fogadni mernék, hogy a pali nem tudja, hogy megkaparintotta a világ legjobb nőjét, a lányt akinek a legszebb a szeme, a legfinomabb illatú a haja, a legcsinosabb, aki a legaranyosabban nevet, azt a nőt csókolgathatja nap, mint nap akiért minden férfi ölni tudna, de ezt Eric nem tudja. Semmit nem tud róla, nem tudja, hogy Kim milyen férfi illatot szeret – azt amit én is használok azóta, amióta azt mondta, hogy milyen jó az illatom -, nem tudja azt sem, hogy Kim szeret összebújva aludni, és azt sem, hogy ha átmegy valakihez akkor rögtön a hálószobájába akar menni, mert onnan jön át a legjobban az ember személyisége. Én személy szerint nem szeretem őt beengedni, mert zavarba jövök hogyha nézelődni kezd, és meglátja az olyan személyes dolgaimat, amik már cikinek számítanak, persze mostanában Kim sosem jön át, és sose jön be a szobámba.

A vad remegésemnek Kim vet véget, és nem azzal, hogy megígéri, hogy hazajön velem, hanem mert olyat mond amitől megdermedek, mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna nyakon. Bambán bámulom Kimet, látom ahogy a könnycseppek végigcsorognak az arcán. Mintha a szívem szakadna ki.
Gyorsan utána lépek, elkapom a csuklóját, finoman visszahúzom. Érzem, ahogy a vér lüktet az ereiben, és azt is érzem, hogy hűvös a bőre.
- Kim ne menj el, én.. - Egyszerűen gyengém ha kim sír, nem tudom, hogy ő ezt tudja-e, de nekem az felér egy máglyán égetéssel. - Sajnálom, bunkó voltam, nem akartalak megbántani! - Nem engedem el a csuklóját, mert nem akarom, hogy elmenjen. Olyan vékony a keze, hogy át tudom fogni a csuklóját. Finoman fogom, hogy ne fájjon, és az ujjaim ne hagyjanak rajta nyomot.
- Amit mondtál Kim… hogy érted, hogy nem jókedvedből mondtad? - Ráncolom a szemöldökömet, kattognak a fogaskerekek az agyamba, szinte látni lehet, hogy egyik a másik után kattan a helyére.
- Kim megfenyegetett téged Eric? - Komolyan nézek rá, közelebb hajolok, le kell rá néznem, mert magasabb vagyok nála. Az íriszeimet belemélyesztem az övébe, olyan könnyű olvasni a tekintetéből. Hangosan nyelek.
- Mibe keveredtél bele? Drogoztok? Drogot ad neked? - Ez a legrosszabb amire gondolni tudok. Lepillantok a könyökhajlatára, de nem látom, viszont a pólóját sem akarom felhúzni, mert félek, hogy ha megteszem akkor ott lesznek a tűnyomok.
- Tudod, hogy nekem elmondhatod.. - Megszorítom finoman a csuklóját bátorítás képen, és remélem, hogy a kapcsolat nem szakadt meg köztünk annyira, hogy ne bízzon meg bennem.
Vissza az elejére Go down
Kimberly Syme
Kimberly Syme
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2013. Sep. 24.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
24

⊿ SZÜLINAPOM :
1994. Apr. 20.

⊿ ÉVEIM :
30

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Okt. 06 2013, 20:44


Jared & Kim

"you are my nemesis"




Nem mertem ránézni, mert tudtam, hogy azzal kiadnám magamat. Egyetlen pillantásból ki tudná olvasni, hogy mennyire gyűlölöm a helyzetemet, mennyire nem akarok most itt lenni, és mennyire elképesztően bánt, hogy őt annyiszor megsebeztem, azért mert a múltban a véletlennek köszönhetően Abby nem élte túl a sziklaugrást. Jelenleg pedig az a gondolat, hogy Abby hallott én pedig nem, felemészt és megfullaszt, s minden vágyam az lenne, ha cserélhetnék vele. Nem kellene elviselnem Ericet, a fenyegetéseit, nem kéne lenyelnem újabb és újabb leszúrásokat anyáéktól, s minden annyival könnyebb lenne. De nem én voltam élettelen, hanem az egykori legjobb barátnőm, akit már visszahozni sem tudnék, és akinek a holttestét sem találták meg. Abba már bele sem mertem gondolni, hogy a lány szülei mit szólhatnak ehhez az egészhez, hiszen Eric Abby bátyja. Egy igazi tuskó, aki teljesen lezüllött, és a legtöbb esettben betépve ér haza egy-két nap után. Utáltam az egészet, és legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra ezt a pasit, de nem mertem. Az az igazság, hogy egy gyáva nyúl voltam, aki nem tudta összeszedni a bátorságát, hogy kinyissa a száját. Éppen ezért saját magamat is megvetettem és szégyelltem.
Aztán jön egy pillanatnyi sokk, amikor Jared nekem esik. Nem tudtam mit mondani. Ha tudná az igazságot, akkor nem mondana ilyesmit és most megint magamat hibáztatom, amiért olyan hülye vagyok. De nem tudhatja meg senki. Vagy ez csak a félelem és depresszió szülte gombóc a torkomon. Ha J tudná, hogy mi a bajom, biztosan segítene, és nem szedné le a fejemet, nem vádolna olyasmivel, ami nem igaz, és nem nézne ilyen megvetően, dühösen rám. Azonban nem tudja, fogalma sincs semmiről, már régóta, mert erről nem szabad beszélnem, a magammal kötött megállapodás értelmében. Most viszont, az alkoholban úszó része az elmémnek ott viaskodik, hogy nyögjem ki, mert akkor találhatnánk megoldás. Mi ketten. Igen, szeretném, ha nem ő és én lennénk, hanem mi. Viszont ezt sem szabad. Saját magamat büntetem, mert úgy érzem, az én hibám, mert én vettem rá Abbyt az ugrásra, azért… azért mert Jareddel nem történt baj. Csakhogy ez a fiú más. Más mint a többiek, nem átlagos, nem természetes, és ahogyan az ujjai érintették az én ujjaimat érzem is, mennyire nem az. De ez jó dolog, számomra az. Miután ellöktem magamtól fájdalom cikázott végig a testemben, mert tudtam ez mennyire fájhat neki, már csak az is, hogy azzal a tahóval látott engem. Tudom, hogy belém vésődött, bármit is jelentsen ez pontosan, csak azt tudom, hogy szerelmes. Nagyon. És én vagyok annyira szemét, hogy még csak el sem mondom neki, miért nem lehetek vele.
Végül megrángatott, én pedig kénytelen kelletlen kiszakadtam a gondolataimból, ránéztem. Reflexből, nem igazán akartam, de már mindegy volt. Ugyan az elfogyasztott vodka üvegessé tette a pillantásomat, mégis tudtam, elárulhatna a szemeim. Nem tudtam máshová nézni, és így még fájdalmasabb volt, amit mondott. Éreztem, ahogyan könnyek gyűltek a szemembe és elkaptam a tekintetemet. Mielőtt azonban nagyon belemélyülhettem volna a kevéske sminkem szétsírásába, megéreztem, ahogy Jared elkezdett remegni, és tudtam, hogy mi fog következni, ha nem nyugszik le rövid időn belül. Közelebb léptem hozzá és megfogtam az arcát.
- Hé, nyugi! Megyek veled, csak nyugodj le, kérlek! – nem akartam, hogy átváltozzon, nem akartam, hogy bajba keveredjen miattam, egy olyan lány miatt, aki meg sem érdemli, hogy vigyázzon rám. De aztán, amit mond… mélységesen megbánt és fel is dühít.
- Tudod mit, cseszd meg! Mindenki mással törődök, csak magammal nem – eleredtek a könnyem. – Neked sem jókedvemből mondtam, hogy hagyj békén, és ne keress, hanem azért, mert nem akarom, hogy belekeveredj ebbe! Ne gyere nekem azzal, hogy önző vagyok, mert nem igaz! És ezt te tudod a legjobban – amikor pillanatokkal később leesett, miket sikerült kimondanom, a szám elé kaptam a kezemet, és gyorsan elfordultam, majd elindultam vissza a bandához. Inni akartam, hogy ne emlékezzek minderre, hogy ne fájjon ez az egész annyira.


______________________________________
sok-sok szeretettel: egyetlen Jaredemnek! <333
628 || imádtam *-*

"by Hell"
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Okt. 06 2013, 16:43

Kim and Jared



Nem is tudom, hogy mire számítottam, de arra biztosan nem, hogy elrángat durván, és erőszakosan. Nem tudom melyik hibbant részem gondolta azt, hogy Kim önként, és bólogatva velem tart majd. Hagyom, hogy húzzon, rángasson, míg egy nagyobb roncssziget mögé nem érünk, oda ahova már nem igazán látnak el a barátai. Nagyokat nyelek, egyszerűen nem tudom legyűrni a rám törő indulatokat, de ő Kim, ahogy fogja a kezemet, ahogy beszél de nem néz rám, egyszerűen nem tudok rá haragudni. Érzem, ahogy a vér lüktet az ereiben, és az ujja hegye olyan hideg, eszembe jut, hogy az én bőröm pedig milyen forró, és azon gondolkozom, hogy mennyire esik ez most jól neki, vajon ugyan olyan bizsergés járja át őt, mint engem? Próbálok a szavaira koncentrálni, de későn veszem észre, hogy már régen nem beszél, csak akkor jut el a tudatomig, amikor ellöki a kezemet, mintha valami gusztustalan csúszómászó lenne. Akaratlanul is hátrább lépek, annyira, hogy ha akarnám sem tudnám elérni. Ránézek, de ő nem néz rám, és ez zavar.
A hajamba túrok, mint mindig amikor ideges vagyok. Az ajkamat is rágcsálom, aztán végül megszólalok.

- Haza akarlak vinni.. - Suttogom, aztán megköszörülöm a torkomat, és komolyabbra veszem a dolgot.
- Én mit akarok itt Kim? Ezt nekem kellene kérdeznem tőled! Már elmúlt tizenegy az anyád, meg betegre aggódja magát miattad. - Morranok rá, megint kezd kihozni a sodromból amiért ilyen elutasító velem.
- Miért nem mondtad el a szüleidnek Kim? Miért hívott fel az anyád, hogy mit csinálunk, és miért kért engem meg, hogy kísérjelek haza? - Annyira, de annyira zavar, hogy nem néz rám, pedig velem beszélget, és én látni akarom a szemét mikor hozzám beszél, tudni akarom, hogy mit gondol és mit érez. Közelebb lépek felé, megragadom az állát, finoman, hogy ne fájjon neki, de azért kissé erőszakosan kényszerítem hogy ránézzen.
- Most már nem számít az anyukád neked? Nem érdekel, hogy amíg te itt vígan élvezed Eric minden mozdulatát, meg a csókjait, ő aggódik érted? Az újságokban majdnem minden nap történik gyilkosság, vagy elrabolnak fiatal lányokat, fogadni merek, hogy az utóbbi időben anyád lefogyott, mert ilyen vagy.. - Most már teljes mértékben ideges vagyok, a kezem remeg, rázkódik, mintha fáznék, a bőröm pedig biztosan forró. Gyorsan hátrább megyek, lépek négy nagyot hátrafelé. Nem akarok átváltozni, de ha mégis megtörténne – Sam példájából tanulva – nem szeretném a bevésődésem közelében megtenni.
Nagyokat nyelek, próbálom magamat lenyugtatni, arra gondolok, hogy Kim mindjárt elmosolyodik, én pedig úgy szeretem a mosolyát, ez egy pillanatra lenyugtat, de a helyzet az, hogy Kim nem mosolyodik el, én pedig újra remegni kezdek. Egyszer a nagymamám elvitt egy agykontrol tanfolyamra, még mielőtt átváltoztam volna, hogy a jegyeimet ne rontsam le teljesen, ott tanítottak valami olyasmit, hogy a hirtelen változás kizökkent, mondjuk ha teszem azt belelöknének most egy kád jéghideg vízbe, akkor az kizökkente, és abbamaradna a remegésem. Próbálom magamat szabályozni, nem akarom őt bántani.
- Nehezedre esne egyszer magad helyett mással is törődni? - Tudom, hogy ez rosszul fog neki esni, de muszáj valamit tennem, hogy észhez térjen.
Vissza az elejére Go down
Kimberly Syme
Kimberly Syme
Ember
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2013. Sep. 24.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
24

⊿ SZÜLINAPOM :
1994. Apr. 20.

⊿ ÉVEIM :
30

TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeVas. Okt. 06 2013, 00:32


Jared & Kim

"you are my nemesis"




Az érzékeim lelassultak, az agyam kezdett kikapcsolni, a testem egyre könnyebbé vált, ellazult. Kezdtem berúgni, de ebben senki nem állított meg, ahogy eddig sem tett senki ilyesmit. Tulajdonképpen erre egyszerű volt a magyarázat, hiszen mindennap beájult a társaság nagy többsége, én hozzájuk képest kevésbé volt teljesen kész nap mint nap, de néha előfordult egy-egy nagyon csúnya, görbe este. A mait is ilyesmire terveztem, hogy ne kelljen majd később a valósággal szembesülnöm, amikor Eric le akar majd nyomni az ágyra. Mondhattam volna akár nemet is neki, de az elmúlt hónapok nem azért teltek el így, hogy most eldobjam az életemet és a jövőmet magamtól. Bíztam benne, hogy ez a férfi hamar rám un, és kidob. Ezt a percet már nagyon vártam.
Eric felém nyújtotta a körbejáró füves cigarettát, amire én nemet mondtam. Bőven elég volt nekem a vodkanarancs is, amit iszogattam. Fogalmam sincs min, de hangosan felnevettem én és még pár ember, mielőtt leültem volna egy ajtó motorháztetejére. Magam mellé tettem az üveget, ami nem tiltakozott ellene és megállt. Kicsit már kontúrtalanul, de láttam, ahogy Eric felém közeledik, majd magához húzott, aztán már a nyelve a számban is volt. Keserű volt a csók íze a cigarettától és az alkoholtól, de mivel eléggé be voltam csípve annyira nem is zavart, arról nem is beszélve, hogy a gátlásaimnak is annyi volt. Így kissé szabadabban, viszonoztam az agresszív csókot, miközben Eric hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz. Alapvetően nem szerettem vele lenni, bár ha nem fenyegetett volna meg, esetleg még azt is mondhattam volna, hogy a lehengerlő stílusa igen hatásos. Azonban nem így gondoltam, de nem tudtam mit csinálni, mert féltem, és senki sem tudta, hogy mitől és miért. A harmicas férfi közelebb húz magához a kocsi tetején, én pedig az alkoholmámorban nem ellenkeztem, éreztem ahogy a erekciója nekem feszült. Addig nem lett volna nagy gondom, hogy smárolnom kellett vele, meg az időmet elcseszni miatta, de a szex… az már egy sokkal kínosabb téma volt. Aztán egy ismerős, de rég halott hang üti meg a fülemet, amitől nagyon meglepődtem. A szívem nagyot dobbant, a fejem is sokkal tisztább lett azzal, hogy tudtam, Jared itt van. A szavai nehezen jutottak el hozzám, és be kell ismernem, nem is fogtam fel, miről beszélt. Igaz, az sokkal jobban aggasztott, hogy ez a sok barom, akik Eric bandájába tartoztak, belekötnek majd J-be. Nem akartam, hogy miattam kerüljön bajba, ezért is zavartam el legutóbb, amikor beszéltünk. Azóta is fájt a szívem miatta. Eric ellépett tőlem, én lekászálódtam a roncsautó tetejéről, és láttam, ahogy a legjobb barátom felém nyújtja a kezét. Mintha megmenthetne nem csak most, hanem az egész helyzettől, a saját életemtől, s én szeretném ezt hinni, de nem így van. Ezt nekem kellene megoldanom, bár fogalmam sincs hogyan. Miután Eric ellökte J-t, hirtelen indítatásból közéjük álltam.
- Adj két percet, lerendezem! – mondtam, majd egy kelletlen csókot adtam Ericnek és azzal megragadtam Jared kezét és elrángattam a bandától, jó pár méterre. Nem akartam, hogy azok a szerencsétlenek lássanak és halljanak bármit is a beszélgetésünkből.
- Mégis mit akarsz? Megmondtam, hogy hagyj békén! – nem akartam látni, mert fájt, hogy újra el kell üldöznöm magamtól. Éreztem, ahogy a könnyek szúrni kezdik a szememet, és próbáltak őket elpislogni. Mialatt beszéltem, fel sem tűnt, hogy még mindig nem engedtem el Jared kezét, most pedig zavartam ráztam le magamról. Éreztem, ahogyan az arcom nem túl feltűnően, de kipirult. Akaratlanul is eszembe jutott a csókunk a születésnapján, és a szívem ismét nagyot dobbant. Annyira szerettem volna most újra megcsókolni, de nem lehetett. Távol kellett tőlem lennie, hogy ne lehessen baja.


______________________________________
sok-sok szeretettel: egyetlen Jaredemnek! <333
585 || imádtam *-*

"by Hell"
Vissza az elejére Go down
Anonymous
Vendég
Vendég
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeSzer. Okt. 02 2013, 21:20

Kim and Jared



Az ajkamat rágcsálom, miközben közeledek a zajforrás felé. Magamtól nem hiszem, hogy valaha is idejöttem volna, most is kizárólag Kim miatt vagyok itt. Az anyukája ma délután felhívott engem, hogy Kim még mindig nálunk van-e. igazából köpni, nyelni nem tudtam, és összehazudtam valami teljesen hihetetlen dolgot, hogy nem is vagyunk otthon, mert elmentünk Port Angelesbe megnézni valami jó filmet, de a filmet nem vetítették ezért inkább beültünk valahova, de minden rendben van. Szerencsére Kim anyukája hitt nekem, de megkért, hogy kísérjem haza a lányát. Igazából fogalmam sincsen, hogy Kim miért nem mondta el a szüleinek, hogy már nem vagyunk olyan jóban, mint régen.
Így hát délután hatkor elindultam, hogy megkeressem Kimet, és a pasiját, meg az egész csapatot, hogy a bevésődésemet haza tudjam kísérni. Eltartott egy jó időbe, mire minden egyes törzshelyüket felkutattam – mert én ezeket is tudom, valószínűleg olyan lehetek, mint valami beteg perverz aki figyel valakit – és végén Port Angelesben találtam rá a csipet-csapatra. Hangosak és részegek, ezt már azelőtt tudom, hogy látnám őket.

Nem értem, hogy Kim hogy került ilyen bandába, a lány akit én ismertem teljesen más volt.
Zsebre vágom a kezemet, és hosszú, ruganyos léptekkel indulok meg a hangoskodó csapat felé. Ők nem vesznek észre, rögtön kiszúrom magamnak Kimet, mert ott áll Eric társaságában, és épp egymás torkában vannak. Le kell sütnöm a szememet, mert nem bírom őket nézni, ahogy falják egymást. A szívem kiszakad a helyéről. Ahogy egyre közelebb érek, egyre jobban hallok, és látok mindent és mindenkit. Nem egy üveg pia áll ott, és ők nem is szomjasak. Megkerülöm a társaság üldögélő és nyugodtabb felét, és az általam fontos személy felé indulok. Messziről érzem a pia orrfacsaró bűzét, és biztos vagyok benne, hogy Kim sem éppen szomjas. Megvakarom a fejemet, és megállok tőlük pár lépésre. Magamat kínzom azzal, hogy nézem ahogy egymás torkán ledugják a nyelveiket, és ahogy az a paraszt fogdossa az én bevésődésemet. Amikor végre sikerül kimászniuk a másik szájából, megköszörülöm a torkomat.
- Végeztetek? - Vonom fel a szemöldökömet. - Remélem ez valami búcsúcsók féle volt, mert Kim mi most hazamegyünk! - Kijelentem, magabiztosan és nyugodtan. Nem félek, egyszerűen ezektől az emberektől ne félek, a bevésődésemet viszont annál inkább féltem.
Eric ellenkezik, de nem értem amit mond, mert Kimet figyelem. Csak áll ott, és közben annyira gyönyörű, hogy az már fáj. Az alkoholtól csillog a szeme, a haját kissé összeborzolta szél, de nekem így is tökéletes. Nekem ő mindenhogy tökéletes.

- Kim gyere! - Nyújtom felé a kezemet, mire a pasija meglöki a mellkasomat. Érzékelem, hogy a banda kezd körénk gyűlni, hogy ha kell megvédjék az alfa hímet. Nem támadok, hagyom, hogy lökdössön, és Kimet nézem. Várakozva, kérlelve, mert reménykedem, hogy jönni fog, és nem hagyja, hogy felidegesítsenek, mert akkor ő is meg én is tudjuk, hogy mi fog történni.
Vissza az elejére Go down
Lena Volturi
Lena Volturi
Volturi

⊿ Adminisztrátor ⊿
⊿ REGISZTRÁCIÓ :
2011. Dec. 09.

⊿ HOZZÁSZÓLÁSOK :
550

TémanyitásTárgy: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitimeHétf. Aug. 20 2012, 13:44

****
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
TémanyitásTárgy: Re: Roncstelep   Roncstelep Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Roncstelep

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Határon innen és túl :: Port Angeles-