Fogalma sincs, de tényleg, halvány lila segédfogalma sincs, hogy mégis miért is jött ide, mert hát vámpír létére nem igazán eszik emberi ételt..legalábbis az utóbbi pár év során nem evett, ha szó szerint vesszük az emberi kifejezést, azóta csak állatokkal verte el az éhségét, jobban mondva szomját, itt meg nem igazán találhat egyetlen állatot sem, hacsak be nem megy a konyhára, hogy lecsapolja a húsokat, viszont akkor nem kicsit furán néznének rá, azt meg nem akarja megkockáztatni, úgyhogy már éppen fogná magát, és lehetőleg emberi tempóban, hogy ne legyen túl feltűnő sarkon fordulna, és otthagyná az éttermet a benne található személyekkel egyetemben, de valami miatt mégsem teszi. Olyan érzése van, mintha neki ott dolga lenne, és elszalasztana valamit, ha most elmenne, pedig nem is ismer senkit az étteremben, vagy legalábbis nem gondolja, hogy ismer bárkit is, hiszen a városban is csak mostanában kezdett el tartózkodni, és nem is igazán a városban, hanem az erdőben.*
~Na gyerünk, veszteni úgyse veszíthetek semmit...most egyáltalán nem olyan a helyzet, mint Jackkel volt~*bíztatja magát gondolatban, mert hát azt azért kár tagadni, hogy nem valami nagy szociális érzékenységgel megáldott egyed a leányzó, de azért nem panaszkodhat, nagy néha talál maga mellé valakit, akivel egy ideig jól elvan, hosszabb távon azonban még mindig az egyedüllét utcájának macskaköveit koptatja. Éles, aranysárga íriszű szemeivel végigpásztázza a helyiséget, de sajnálatára csak egy üres szék volt látható, pedig jobban örülne, ha egyedül lenne, úgy egészen biztosan nem keverne bajba senkit, de azért úgy dönt, hogy leül az utolsó üresen maradt helyre egy félvérnek, esetleg embernek kinéző ifjú hímnemű egyed társaságába. Jól megnézi magának, persze lehetőség szerint úgy, hogy ne tűnjön fel, vagy ne nagyon, és megállapítja,hogy nem is olyan ronda, sőt éppenséggel egész helyes, aztán jól rászól magára gondolatban, mert hát ilyeneket a lehető legritkábban szokott mondani.*
~Most komolyan, úgy viselkedsz, mint valami kamaszlány~*korholja magát gondolatban, de azért ami igaz az igaz, tényleg helyesnek találja a másikat. Egy ideig nem szól semmit, csak csendben böngészi az étlapot attól függetlenül, hogy nagyon jól tudja, úgysem fog rendelni semmit, majd csak hogy megtörje a csendet megszólal:*
- Üdv! Azaz szia, azaz...na mindegy...A nevem Olive Denevieve!*mutatkozik be halkan, aranyszemeivel vizslatva a másik arckifejezését, ami most valószínűleg kétségbevonja Olive épelméjűségét..na nem baj, majd megszokja. Eddig is sikerült kimásznia az ilyesfajta gödrökből, talán most is sikerülni fog. Többet nem szól, csak csöndben várja társa reakcióját. Reméli, hogy nem küldi el, de ha mégis, akkor természetesen tiszteletben tartja a döntést...*

Olive-nak sok-sok szeretettel

Forksban már annyira ismerős volt minden, legalábbis amióta ennyit jártunk ide apámmal a kezelésekre, kezdtem egyre jobban kiismerni a várost. Már gond nélkül eltaláltam az étterembe, ahol általában találkozni szoktam vele, miután megjárta a szokásos körútját a város többi részén.
Besétáltam a vendéglátó-ipari létesítménybe, helyet foglaltam egy kényelmes, félreeső részen, és kértem az étlapot, hogy választhassak magamnak. Őszintén szólva, ritkán szerettem az emberi étkeket, de most, ilyen kissé feldúlt állapotban nem lenne szerencsés ötlet a vadászat. Nem akartam, hogy egy szerencsétlen turista legyen áldozata labilis idegzetemnek. Tengerkék tekintetem végigvezettem az étlap kínálatán, s végül egy angol stake-nél állapodtam meg, jó véresen.
Amíg várakoztam, megfigyeltem a helyiséget, az embereket. Eszembe ötlött, hogy apám legjobb barátjának fia itt randevúzott először a nejével. Kár, hogy egyelőre nincs kilátásban a happy end egyikünk részéről sem.
A pillantásom leragad egy imént belépő vendégen. Meglepően csinos alakra, talán túlságosan is. Sok vámpírral találkoztam már ahhoz, hogy felismerjem már csak mozdulatáról is. Nem egészen emberi. egy ember lomhábban mozog, és kevéssé kecsesen. Az a gondosan ápolt, hullámos, gesztenyeszín hajzuhatag sem semmi. Nos, sok reményt nem fűztem ahhoz, hogy lesz szerencsém megismerkedni az ismeretlen hölgyeménnyel, hacsak ő maga esélyt nem ad rá. Nekem nem állt rendelkezésemre túl sok bátorság. Mégis mit mondhatna neki egy hosszú távú amnéziával küzdő félvér? „Jó napot, Allen Chesire a nevem, igazából fogalmam sincs, ki vagyok, mert harminc évem kicsúszott a lábam alól egy balesettől?” Nem túl sok jóval kecsegtető jövőt kínál, ugye? Megint csak azt kívántam, bár segítségül hívhatnám valamelyik szuper-képességgel rendelkező ismerősöm, hogy miként környékezhetném meg. Igazán felemelő lenne a tudat, hogy egy ilyen csinos hölgyet mutathatnék fel ismeretségi körömben.
Na, már csak azért sem tartottam egészen jó ötletnek, mert mi van akkor, ha nős, és esetleg mindjárt jön a férje? Vagy ha gyűrűt nem is húztak még az ujjára, udvarlóban attól még lehet része. Nem tudtam elképzelni egyszerűen, hogy ő egyedül legyen olyan értelemben.
A másik pedig… és ha nekem van feleségem valahol, aki esetleg összeroppanhatott az állapotom miatt? Hogy nem emlékszem rá? Nagyon óvatosan kellett megfontolnom minden lépést, de ez rengeteg hátránnyal járt. Többek között erős antiszociáls reakciókkal a részemről.
Mindenesetre, ha nem találna másutt helyet, ide nyugodtan ülhet, engem nem zavarna, sőt. Legalább nem egyedül várom meg apa érkezését.

Aurora Dale & Demetri Volturi

Talán kegyetlenül tekintek az emberekre, de ez szerintem nem számít csodának, hisz a Volturihoz tartózom, s a vezetőim sem azok a kifejezett, de "szeretjük az embereket" típusúak, inkább táplálékként tekintenek az emberekre, s meg sem fordul a fejükben, hogy egyenrangúként tekintsenek a halandókra. Néha kissé bunkóan viselkedek az emberekkel, s már-már úgy tűnhettek, mint akit senki sem érdekel, de ez koránt sincs így, hisz figyelem az embereket, s pontosan próbálom a tudatómba vésni azokat, akiket valaha az életem során láttam már, hisz ezáltal aztán könnyebben tudom őket megtalálni, ha esetleg szükség lenne erre..
-Egyáltalán nem sértődök meg azért, amiért kinyilvánítod a véleményed..-Jegyzem meg.-Nekem a pénz nem számít semmit, hisz nem értékes legalábbis számomra.. Másnak lehet, hogy értékes, de nekem nem..-Az öltözékemre inkább nem mondok semmit, hisz ez az úgymond "kötelező" viseletem a Volturinál és nem csak nekem kell ezt hordani, hisz nem én vagyok az egyetlen őrző.. Figyelem, ahogy kifizeti a bor árát majd távozásra készül majd a szavait hallgatom.-Nincs mit, s egyáltalán nem zavartál! Viszontlátásra..-Mondom egy halovány mosoly kíséretében majd figyelem, ahogy végül távozik, s végleg eltűnik.
Egy jó fél óra múlva intek a pincérnek, s az üres üveget figyelem amíg ide nem jön a pincér.. Amikor végre megérkezik meg sem kérdezem, hogy mennyibe kerül a bor, hanem felállok és a kezébe nyomok egy nagy összegű pénz mennyiséget.-A borravalót tartsa meg és vegye hasznát!-Jegyzem meg miközben a pincér tátott szájjal bámul rám.. Fogom magam és az ajtó felé veszem az irányt lassú, de mégis határozott léptekkel. Az ajtóhoz érve kilépek az utcára, aztán elindulok valamerre, s mit sem törődök azzal, hogy merre megyek, csak sétálok előre miközben emberek mellett megyek el, s figyelem a várost; Forksot.. Nem sokáig tartózkodom itt, ezért jónak látom, ha alaposan megjegyzek mindent.

//Semmi ötletem sincsen, szóval zárót írtam emiatt. Köszönöm a játékot, igazán tetszett!

-Hát nem tudom..mondjuk néztél már magadra? Kiköpött brit vagy…mármint úgy értem, és most ne sértődj meg, nem annak szánom, fennhordja az orrát, drága borokat iszik, és már ne is haragudj, de az öltözéked, szerintem az árából főiskolára mehetek. – nevettem fel, ha nem is de al első félévre az árából tudok fősulira menni.
„tetszik”?! Ez komoly…az előbbi listámra odacsaphattam volna, hogy „és nem beszél sokat”. Ez kamu, hogy ő görög. Azok nem így néznek ki…
Hú, de hamar belement, hogy fizessem én. Jó persze, szép gesztus, és persze nem akar erőszakoskodni, ez tetszik. De úgy látszik, nem nagyon szeretne a társaságomat tovább élvezni, szóval én búcsút intek. Nem fogok nyomulni, mint valami pióca, ha nem akarja. Leraktam a pénzemet az asztalra, és közben fájó szívvel magam előtt láttam a ruhámat amit kinéztem, amint az eladó egy átlátszó, az oldalán fehér szegélyű ruhazsákoz fog aminek a vállfa találkozásánál van egy nagy piros masni, amitől elmosolyodok, és boldog leszek. Majd az eladó egy gyors mozdulattal, visszarakja a fogasra, és pápá szép gyönyörűséges ruha. Szomorú dolog ez..
- Köszönöm, hogy itt ülhettem. Bocsánat, hogyha nagyon zavartalak. A viszontlátásra… - egy kedves mosoly kíséretével elindultam az ajtó fele

/// szeretnél még valami folytatást? Ha nem, akkor részemről szerintem vége, de ha szeretnél még valamit állok elébe;) //VÉGEE!!

Aurora Dale & Demetri Volturi

Kegyetlenség, gonoszság és gyilkolás.. Mind csak egy-egy tényező, de mégis nagy erővel bírnak, hisz nagyjából ez befolyásolja legtöbb vámpír életét.. Nem érzünk semmit lassacskán, s néha már nem is gondolkozunk megfelelően így minden emlék szépen lassan semmivé válik vagy elveszik.. Minden átélt esemény sor eltűnik, s minden eddig hit élet, amitől az emberek szebb és jobb jövőt várnak reménytelen lesz. Az emberi és vámpír élet között nagy különbség van.. Viszont vannak olyan vámpírok is, akik emberien próbálnak viselkedni, s állati véren élnek, de hogy ennek mi haszna van azt igazán nem értem..
A múltamat a pokolba küldtem; egy temetésre jobban mondva, amely által örökre elvetettem, s még nem is gondolok rá. Egyedül, ami számít az az, hogy Volturis tag vagyok és engedelmeskedek a három vezérnek, akik iránt hűséget érzek. Ebben a városban nem fogok úgy sem sokáig tartózkodni, hisz előbb vagy utóbb kénytelen leszek vissza menni; Volterrába..
-Mégis miből gondoltad, hogy Brit vagyok?-Teszem fel merő egyszerűséggel a kérdést miközben igazán érdekelne, hogy ezt honnan szedte.. Bár mondjuk lehet, hogy annak tűnők, de egyáltalán nem vagyok gazdag, mint aminek hisz..-Tetszik..-Felelem miközben az boros üvegre nézek. A megjegyzésén majd nem elnevettem magam.. Még, hogy én aranyos? Hát inkább ne kívánja, hogy lássa más oldalamat, mert én egyáltalán nem vagyok aranyos, hanem inkább gonosz, s kegyetlen..-Rendben, te tudod.-Mondom ránézve és figyelem, ahogy elintézi a pincért. Megmosolygom a nő viselkedését, s elbírom képzelni, hogy mit szólhatott a bor árához. Én mondtam, hogy kifizettem helyette, de ő nem fogadta el az ajánlatomat.. Ha jól sejtem menni készül majd, hisz azt mondta, hogy későre jár meg ilyenek.. Mondjuk engem aztán nem érdekel, hogy mit csinál, s mit nem, hisz csak egy ember, akinek az életét bármelyik percben elvehetném..

Nagy szemekkel pislogtam. Kizárt hogy ez görögországi legyen. Egyből megfogtam a karom. Szegény karocskámat áldoztam volna egy vadidegen származásáért. Szegényke. Megsimogattam a karocskámat, ami olyan hatást kelthetett, mitha fáztam volna. - Hát.. megmondom őszintén, ezt nem gondoltam volna. Lemertem volna fogadni, hogy brit vagy. – elmosolyodtam, de az mosoly nem volt őszinte. Még mindig a karomat fogtam. – Ennek örülök. És tetszik itt? Más mint Görögország…kicsit többet esik az eső. - nevettem el magam. Na ez igazi volt.
Önelégült mosoly jelent meg az arcomon, amit próbáltam takarni. Úriember. Helyes. De persze nem fogom neki hagyni. Nem vagyok sznob picsa, és nem szeretem ha nekem vesznek dolgokat. Ennyibe még nem fogok belehalni. – Aranyos vagy. De tényleg nem kell. Szerintem így is eleget zargattalak. Meg későre is jár. - intettem a pincérnek, és megkérdeztem hogy mennyivel tartozom a pohár borért. Leesett az állam mikor megmondta az összeget. Mennyi? köpni nyelni nem tudtam. Egy pohár bor volt az istenit, nem egy desszert. Észrevettem, hogy a nem Angliából származót megmosolyogtatja a viselkedésem, szóval rendeztem az arcvonásaimat. Kivettem a pénzemet, és már át is nyújtottam a pincér felé. ajj, ennyit a szép ruháról amit kinéztem

Aurora Dale & Demetri Volturi

Figyelem az előttem ülő nőt, aki voltaképpen csak egy halandó, s az élete mit sem számít szinte, de neki fogalma sincs arról, hogy én mi vagyok, s ez az előnye ennek az egésznek. A Volturi vezetői szigorúan megbüntetik azt a vámpírt, aki egy ember előtt felfedi a kilétét, mert szabályt szegett.. Meg kell tanulnunk befognunk a szánkat, s úgy élni, mint az emberek, hogy ne tudják meg a halandók azt, hogy kik vagyunk valójából, s mit csinálunk egyesekkel. Gondolatomból a nő a kérdése húz vissza a valóságba, s eltöprengek azon, hogy vajon mondjam-e meg azt, hogy honnan származom-e valójából vagy pedig semmit se mondjak.. Rövid gondolkozás után végül eldöntöm és szóra nyitom a számat..
-Görögországból származom, s mondhatni egy-két ügy miatt utazgatom így országszerte.. Most valahogy ide jutottam el, s örülök ennek..-Mondom miközben a tömegre téved a tekintettem, s elkezdem figyelni a sok embert.. Észreveszem, hogy végül megérkezik a pincér, s kihozza a nő rendelését, s elkezdtem figyelni, hogy mit csinál. Amint távozik úgy döntök, hogy öntök magamnak egy kevés kis bort, ezért megfogom a poharamat majd a boros üveget, s öntök magamnak egy kevés italt majd belekortyolok. Ismételten a tömegre nézek, s szembe tűnik, hogy épp egy veszekedés folyik, amit az egyik pincér lerendezz, s a két vendég semmit sem rendelve távozik.. Hát ez is megesik, hisz ahogy elfigyeltem az emberek szeretnek veszekedni.. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a szék előtt megáll a hölgy, s szavait hallgatom.-Igazán nincs mit..-Mondom miközben ránézek.-Majd lerendezem.. Vedd úgy, hogy a vendégem voltál egy italra..-Mondom őszintén, s egyben komolyan.-Nem esik nehezemre többet fizetni..-Mert számomra semmit sem jelent a pénz, teszem hozzá gondolatban. Az emberek a pénzükből élnek meg, én meg a vérükből, s ez a világ rendje.. Azt hiszik, hogy ők a táplálék lánc legteteje, pedig mi vagyunk azok vámpírok, hisz megöljük őket, de mit sem sejtenek az egészből..

Akkor ez mindent megmagyarázott. Tudtam én, hogy nem forksi. Ahhoz túl más. A karomat rá hogy brit. De míg beszélgetünk, legalább nem gondolok a pisilhetnékemre.
- És honnan valósi vagy? – kérdeztem.
Amúgy mi van, ha az előttem üllő idegen a háta közepére se kíván? Én meg itt zavarom a békéjét, a vacsorája elfogyasztását, amit majd kihoznak neki, és ráadásul itt faggatom, és még nevét se tudom. Az komoly. Jól van Aurora, gratulálok. Elkezdtem gondolkodni, vajon hogy hívhatják, ha már a névnél tartunk. Fürkésztem az arcát és kattogott az agyam. Jackson, Theodor, Nathaniel, Ashton .. hmm Ash, Cristopher, Wiliam, Taylor… júj nem Taylor nem. Rengetek név eszembe jutott, de ezeket tudtam volna neki elképzelni. Nem tudom miért.
A nevekben való elmerülésem közbe végre megérkezett a pincér. – oh hál’ istennek. – mondtam. Megfogtam belekortyoltam. Felálltam és a recepcióra néztem aki, hát persze hogy engem sasolt. Felemeltem a poharat, hogy ő is lássa, és még egyet belekortyoltam. Majd visszahelyeztem, és gyors léptekkel a mosdóba siettem.
Úristen igazi megkönnyebbülés volt. Kéz mosás közben mintha 2 liternyi súlyt levettek volna rólam. Mosollyal az arcomon mentem vissza a csak átutazóban vagyok emberemhez.
- Nagyon szépen köszönöm. Megmentettél. – mondtam az szék mellett állva, ahol nem rég ültem.
- A rendelésemet természetes kifizetem. – mosolyogtam rá, és már elő is vettem a pénztálcámat.

Aurora Dale & Demetri Volturi

Nem tudom, hogy jelen esetben hogyan nézhetnek rám az emberek, hisz a szem színem, a ruházatom, s még a viselkedésem is eltér az övékétől jóval.. Sokkal másabb vagyok, mint a mostani emberek, s nem csak azért, mert vámpír vagyok, hanem azért is, mert olyan nem is tudom milyen úri és egyben gazdag "embernek" tűnhettek, de nagyon is nem vagyok az..
Figyelem az embereket, s azt, hogy éppen mit csinálnak vagy tesznek, s néha igazán fontolóra veszem az életüket. Mulandó, s nem sokat ér számukra az élet, de akkor is megannyi mindent megtapasztalnak, s ha meg is halnak, akkor is legalább éltek egy kis ideig.. Én tovább élek, s idősebb is vagyok, mint bármelyik ember.. S erről az előttem ülő sem sejt semmit, hisz biztos csak egy baromnak tarthat, amiért a szem színem ilyen amilyen, s amiért ennyire másabb vagyok, mint ő.. Egy szóval sem kértem, hogy üljön le elém, s egy szóval sem mondtam neki, hogy legyen a társaságom, de mégis itt ül, s olyan nem is tudom minek gondolhat engem.. Talán azt hiszi, hogy valami igazán úri családban nevelkedtem, s hogy mennyire gazdag lehettek, de ez koránt sincs így.. A ruhát is mindösszesen azért viselem, mert ez a viselet a Volturinál, de őszintén szólva nem igazán van kedvem hozzá, de nem ellenkezek.. Hűségesen szolgálom őket, s minden parancsukat elvégzek, amit rám bíznak.. Ha kell "nyomozók", ha kell őrzők, s bármi is legyen a feladatom végig csinálom, hisz nem hiába lettem tag, s nem hiába vannak vezetőim, akik nem mellesleg parancsolnak is nekem, sőt a tagoknak..
Már megint ugyanott lyukadtam ki ahol a legelején.. a Volturinál, pedig próbálok ellazulni, s most kivételesen nem arra gondolni, de nem megy. Szinte mindig támad egy-egy gondolatom, ami oda kapcsolódik, s ez ellen nem tudok mit tenni, hisz nem én irányítom a gondolatmenetemet, pedig szívesen megtenném azt, hogy irányítsam.. Még mindig csak az embereket figyelem, akik ki és be járkálnak, illetve esznek, sőt isznak..
Gondolataim újból a vezetőkre terelődik, de legfőképpen Arora, aki ide küldött a városba, s nem mondta, hogy miért is jöjjek ide, de persze én kapva kaptam az alkalmon, s minden hozzászólás nélkül, s követve a parancsát ide jöttem. Bella kell neki, s tudom, hogy épp nem sokára csatlakozni is fog hozzánk a hölgyemén.. S hogy miért vagyok itt azt is sejtem, hisz nem nehéz rájönni, azért küldött ide, hogy a Cullenék megijednek attól, hogy minél több Volturis mászkál a városban, akikből az egyik elviszi majd Arohoz Bellát..
-Nem vagyok Forks-i..-Válaszolom egyszerűen a feltett kérdésére miközben ráemelem a tekintettemet.-Csak átutazóban vagyok, s emiatt csak pár napig tartózkodom itt..-Teszem még hozzá miközben ugyanúgy őt nézem, s várom, hogy milyen kérdést tesz fel újabban..

Ahogy elnéztem a szemben ülőmet, folyamatosan észrevettem dolgokat. ÉS most nem a szemére gondoltam. Az borzalmas. Viszont észrevettem, hogy olyan idősnek látszik, meg ahogy itt ül, mintha valami fenség lenne. Pedig… ha meg kéne saccolnom, 25-nél nem lehet több. Vagy akörüli lehet.
Ha jellemezni kellene őt itt és most, érdekes nem az öntelt britt jelzőt adnám, - pedig az is illik rá- hanem hogy kifinomult. Már az ülésén is látszik, hogy nem a legszegényebb gettóban nőtt fel. Ahogy kezében tartja a poharat, ahogy iszik belőle, ahogy pásztázza az embereket. Már a szeme járásán látni lehet, hogy kifinomult, hogy igen derék neveltetésben volt része. Ja és azt nem hagyhatom ki, hogy elég derék vagyonnal is rendelkezhet. A ruha, amit visel… szerintem a az egész ruhatáramat beteszi.
Magamban muszáj volt felnevetnem. Öntelt hólyag! – gondoltam magamban. Legszívesebben felszólaltam volna, „ Na nem mondod? , de inkább visszanyeltem, mert csak arra tudtam gondolni, hogy bepisilek, és ha most innen kiraknak, akkor nekem annyi és az utcán fogom elvégezni a dolgom, mint valami kutya. Nem válaszoltam rá, csak egy szépre sikeredett gúnyos mosolyt villantottam felé, majd elfordultam, de nem bírtam megállni és a szememet forgattam. Pásztáztam a pincéreket. Az enyém egy bajusz kicsit duci középkorú férfiemberke volt, de én csak egy szőke hajú korombelit meg egy vörös hajú, anyám korabelit láttam. Aztán kiszúrtam, az enyémet is. A kezén a tálca, amin meg a pohár borom. Mondjuk nem értettem, mert az asztalon van az üveg. Azt hittem csak egy poharat fognak kihozni…
A pincérem direkt szórakozik velem. Nyájasan beszél az egyik vendéggel. Komolyan most kell ezt? A húgyhólyagom mindjárt szétrobban.
Visszafordultam akihez bepofátlankodtam , és hogy még is mutassak valamiféle kedvességet, megkérdeztem tőle, hogy forksi-e. Mert határozottan nem annak látszott. Lehet most költözött ide. De pletykákat nem hallottam új lakókról, szóval ez most kíváncsibbá tett.

Aurora Dale & Demetri Volturi

Ha már megadatott a lehetőség vagy jobban mondva esélyem arra, hogy szórakozzak, akkor azt ki is fogom használni.. S főleg kedvező helyzetben vagyok, hisz egy ember ül előttem, aki mit sem sejt arról, hogy mi vagyok, mert benne van a szabályok között az, hogy embernek nem adhatjuk ki azt, hogy mik vagyunk.. De ha mégis megtudja egy ember, akkor vagy meghal vagy pedig vámpírrá váll, s ha van egy kis esze, akkor átváltozik, s nem öletetti meg magát.. Bár erről inkább a 3 Volturis vezető dönt, s ők szabnak meg mindent.. A büntetésektől kezdve, a rendeletekig ők látnak el minden feladatott, s "őrzőkkel" veszik körbe magukat, akik voltaképpen védik őket. Én is egy vagyok az őrzők közül, de nem csak erre használnak fel, hanem arra is, hogy kutassak vagy jobban mondva "vadásszak", hisz ha már ilyen képességgel áldott meg a sors, akkor ezt ki is kell használniuk, s most Bellával is ezt akarja tenni Aro, hisz képessége van, ami igazán egyedi..
Figyelem, hogy miket tesz vagy csinál.. Őszintén szólva eléggé elnézhette az asztalt, amikor leült, hisz én egy vámpír vagyok, aki éppen megölheti őt bármelyik pillanatban, s mostantól, hogy már láttam őt akár a világ végére is követhettem, bár nem áll szándékomban egyenlőre, hisz nem csinált még semmit.. Biztosan furcsállhatja a szem színem és őszintén szólva félelmetesen borzasztó lehet, hisz ilyen színű szem nincsen, de mindegy, hisz úgy is csak azt hiheti, hogy kontaklencse.. Nekem már őszintén szólva megszokott, hisz nap, mint nap ez a szem színem, s ez nem igen fog változni.. Kortyolok az italból egy keveset miközben hátra dőlök a széken és a nő szavait hallgatom.. Nem is értem, hogy miért magázom.. Annyi eszem lehetne már, hogy ez itt előttem egy fiatal, s kinézetre egy velem egykorú hölgy, de a kinézet nem minden, hisz több vagyok, mint amennyinek kinézek. Hallgatom, amit mond, s csak eleinte az asztalt nézegettem majd végül szóra is nyitom a számat..
-Őszintén szólva nem tudom..-Válaszolom merő egyszerűséggel.-Tényleg úgy látszik, hogy "elfelejtették" a vacsorám, hisz még ki sem hozták..-Mondom miközben tudom jól, hogy nem is rendeltem ételt, hisz semmi kedvem sincs most enni, bár őszintén megvallva muszáj leszek, ha itt akarok még egy ideig tartózkodni.. Megiszom a poharamban lévő maradék italt majd az asztalra helyezem a poharat és félre tolom miközben veszek egy mély levegőt majd az előttem lévő nőre pillantok aztán már csak néha-néha nézek oda, mert közben a más asztaloknál ülő embereket is nézem.. Van ahol család ül, s vacsorázik, s van olyan is, ahol szerelmespárok ülnek.. Vannak, akik nevetgélnek, s vannak, akik éppen most hagyják el az épületet.. A gazdag emberek élete mindösszesen ennyiből áll.. a pénzből.. S hogy miért is? Na jó őszintén nem érdekel, csak figyelek hol az előttem ülőre, hol pedig az emberekre..

Meglepett a szemben ülőm válasza. Sőt még le is magázott. Először arra gondoltam, hogy egy angol sznobbal találkoztam, aki nem tudja mire költeni a pénzét, drága borokat iszik, és fent hordja az orrát. Nem is válaszoltam neki egyből. Majd mikor kinyögte, hogy „elnézem magának”, akarva akaratlanul is lefele biccentettem a fejem, és felfele néztem rá. Jó egy kicsit flegma voltam..de ki az aki nem így reagált volna. Az mentette meg a helyzetet, ill. helyzetét, hogy mosolyogott. Így gyorsan kiegyenesedtem és pirulva néztem vissza rá. – Köszönöm. - Álltam a tekintetét. Nem hittem a szememnek. Ennek az embernek piros a szeme? Úristen ez morbid. Ki az-az idióta, aki piros kontaklencsét használ? Annyira ijesztő, és nem tudom… borzalmas. Magamban forgattam a szemem. Ennyire nem tudja másra költeni a pénzét?
Kínos csönd következett. Nézelődtem jobbra balra, lefele a kezemre. Párszor mikor találkozott a tekintetük mosolyogtam..habár kicsit már fusztrált a dolog. Kényelmetlenül éreztem magam. A pincérnek ennyi időbe telik idehozni egy pohár bort? Sőt, csak egy darab poharat, mert az üveg már itt van.
- Mi tart ennyi ideig? – bosszankodtam. – Úgy látszik a te vacsorádat is elfelejtették. - Meredtem arra a helyre, ahol a tányérnak kellett volna, lennie, de ugye nem volt ott, szóval ránéztem és egy félig grimaszos mosolyt sikerült mutatnom. A lábammal doboltam, a térdem felre ugrált. Már nem sokáig bírom tovább. Szerencse hogy ülök. Nem tudom mi lesz, hogy ha fel kell állnom és el kell indulnom majd a mosdó fele. Persze ha KIHOZZA VÉGRE! ordítottam magamban. Na ezért nem kap borravalót. Beletúrtam a hajamban és az asztal alatt küldtem egy gyors üzit Hilary-nek. „ morbid angol sznob velem szemben. Majd kapsz részleteket. PL”. Peace and Love. Már a jelbeszédünk lett. Általánosban valami hülyeség által ezt kreáltuk, és azóta folyamatosan így köszönünk el. Visszaraktam a telefont a táskámba, és a mindkét kezemet felraktam az asztalra, doboltam a körmeimmel, párhuzamosan a lábammal. Majd mosolyogva ránéztem az emberünkre.

Aurora Dale & Demetri Volturi

Meg várom míg kihozza a pincér az üveg vörös bort egy pohár kíséretében. Ki akarná bontani nekem, de szükségtelenek látom, ezért elküldöm majd kinyitom magamnak és öntök a poharamba belőle egy keveset. Ezek után csak nézelődök az étterembe és a vörös bort kortyolgatom, bár elmondhatom, hogy igazán egyedi íze van, de a vérnél nem jobb és nem is lesz soha.. Nincs semmi tervem, se célom pedig szokott lenni.. Most mindösszesen csak ellazulni akarok, mint ahogy mindig is teszem. Élvezni akarom az életet, az időt és ezt a röpnyi pár nap szabadságot.. Pihenni akarok, hisz az agyamra ment ez a sok minden és ebből kissé elegem lett, ezért is akarom, hogy tisztuljon a fejem, bár nem hiszem, hogy fog, ha állandóan folyton csak a Volturin jár az eszem és folyton azon agyalok.. Megiszom az összes bort aztán az asztalra helyezem a pohárt és újra öntök magamnak közben pedig a gondolataimba merülök. Igazán jót tesz majd nekem ez a pár nap aztán majd újult erővel megyek vissza Volterrába a Volturi kastélyba és kipihentebben fogom majd magamat érezni, ami megkönnyíti majd a dolgokat. Belekortyolok a borba és egy igazán különös tényre leszek figyelmes és ezáltal kizökkenek a gondolataimból. Belép egy lány az étterembe, de nem nagyon foglalkozom eleinte vele mind addig, amíg le nem ül velem szembe. Egy nem is ismerem, kettő meg csak ilyen könnyedén le ül egy idegenhez, akit nem is ismer? Mondhatni eléggé bátor húzás volt ez tőle, hogy pont velem szemben ült le. Nézem, hogy a pincér az asztalhoz jön és a nő rendel magának ugyanazt, amit én iszok majd a pincér végül elmegy.. Méregetni kezdem és elég alaposan végig nézek rajta. Azt biztosra veszem, hogy nem véletlenségből ült le ide velem szembe, ezért csak szótlanul várok és nézem őt, hogy mégis mit mond vagy tesz. Nem sok tart vissza, hogy ne röhögjem el magam a magyarázatán, de inkább nem röhögök, hanem csak ülök vele szembe lazán és egyáltalán nem gondolok a nevetésre. Szóval csak mosdóba kell mennie? De előtte ezek szerint fogyasztania kell valamit..
-Megértem, hogy akkor miért is ült le velem szembe, ha egy idegen vagyok ön számára.-Mondom miközben a szemébe nézek. Nem zavar, hogy van társaságom, de nem számítottam arra, hogy egy ismeretlen pont lefog ülni velem szembe, csak azért mert ki kell mennie a mosdóba, de előtte épp rendelnie kell.. Na jó ez már nekem nagyon bonyolult..-Amúgy nem haragszom önre.. Elnézem magának!-Mondom miközben elmosolyodom és mind végig a szemébe nézek. Ki tudja, hogy mi lesz még itt a mai napon.. Aludnom úgy sem kell szóval, ha úgy veszem bőven van időm és bármit csinálhattok, amihez kedvem támad.. De mégis mit lenne a legcélszerűbb csinálni? Na jó ezt majd még kitalálom, de inkább most ide kéne koncentrálnom. A szemébe nézek és összpontosítok teljes mértékben rá. Várom, hogy esetleg mint mond vagy tesz, hisz igazán kíváncsi vagyok erre a helyzetre..

Elmentem sétálni míg Hilaryvel beszéltem telefonon. Otthon nem tudtam. Tom bömbölteti a zenét, anyu főz, közben énekel, apu meg meccset néz. Kész dili ház, ami otthon zajlik. Felvettem a kabátom, a torna cipőm, vállamra akasztottam a táskámat, és elkezdtem sétálni. Egy órát beszélgettünk. Annyira jó volt, de sajnos kevés. Hiányzik már nagyon. Mindent megbeszéltünk. Fiús dolgok, sulis dolgok, ő mesélt a szörfözésről, én meséltem, hogy egyszer sütött a nap. Kész vicc, mintha nem is egy kontinensek lennék…pedig de.
Már indultam volna haza fele, mikor a telefonom újra megcsörrent és a kijelzőn Ash neve volt. Na jó. Nem beszéltem vele egy hete, sőt 2 hete, miután annyira bunkón bánt velem. Nem akartam felvenni. Kiakartam nyomni. De a kezem nem engedelmeskedett nekem, és felvettem. Nem kellett volna. Mi a gyásznak nem nyomtam ki? Ash részeg mint állat. Szuper. Elmondta nekem, hogy milyen szép vagyok, és hogy hiányzom neki, és hogy bocsássak meg neki. Oké, totál részeg a gyerek. Hiába kérdeztem hol van, érte megyek ha kell – amugy meg egy nagy fenét. mért mennék én érte?- de nem mondta meg. A haverja átvette, leribancozott majd kinyomta a telefont. Szép kis barátaid vannak Ash. Gratulálok. Persze akarva akaratlanul is megfordult a fejemben, hogy Ash komolyan gondolja, de kivertem a fejemből. Bármit is akar, jöjjön oda hozzám, mondja személyesen és józanul!
Felemeltem a fejem, hogy hazainduljak, mikor észrevettem, hogy nagyon eljöttem. Először nem tudtam, hol vagyok, aztán végül felismertem. Úgy félóra séta haza.
Ahha, csak nem úgy hogy közbe nagyon kell pisilnek. Kiszúrtam egy éttermet, ami még nyitva van, hát bementem. Hát ez remek. Nem engednek el mosdóba, amíg nem fogyasztok. De nem bírok most enni..inni főleg nem. Már nagyon kell pisilnek. Gondolkodtam mit is mondhatnék, majd kiszúrtam egy nálam pár évvel idősebbnek tűnő fiút. Gondolkodás nélkül odamentem hozzá, jó hangosan leültem, hogy az a személy aki nem akart beengedni, lássa, hogy leülök és rendelek valamit. A pincér egyből oda is jön. -Azt kérek, amit az úr.- Mutattam a pohár borra, amit a szembe szomszédom rendelt. A pincér bólint majd elmegy. Újonnan szerzett ismerősöm méregetni kezdet, mire majdnem beszóltam neki, de végülis én ültem le pofátlanul az asztalához.
- Ne haragudj. Nagyon kell pisilnem, de nem engednek el amíg nem fogyasztok. – magyarázkodtam, nem túl úrihölgyes módon.

Aurora Dale & Demetri Volturi

A külterületekről sétálok kifelé és most késztetést érzek arra, hogy a városba menjek. Nem tudom, hogy mi célvezérrel, csak abban vagyok biztos, hogy semmi kedvem sincs a városon kívül maradni. Első célállomásom nem más, mint a hotelféleség, ahol megszálltam, hisz úgy is csak pár napig fogok itt tartózkodni szerintem aztán majd csak tovább állok és új területek felé veszem az irányt, bár az sem kizárt, hogy maradok egy kis ideig, de egyszer úgy is vissza kellesz térnem Volterrába..
Lassú léptekkel haladok előre miközben a gondolataimba vagyok mélyedve, s nem is értem, hogy miért gondolkozom folyton ennyit.. Aro csak is kizárólag azért küldött ide, hogy a Cullenékre ráijesszen, mert ha minél több Volturist látnak az rémisztő, de szerintem nem hiszem, hogy oly nagy mértékben megijednének.. Nekem végül is mindegy, hisz csak a parancsnak engedelmeskedtem és még jól is jött ez a kiruccanás féleség.. Nem akarok folyton gondolkozni főleg nem a Volterrán és a Volturin, de valahogy mindig szerepet játszik az a tény, hogy az eszembe jut.. Veszek egy mély levegőt és belépek az épületbe majd a szobám felé veszem az irányt, amikor bementem az első dolgom az, hogy megkeresem rögtön a Volturis ruhámat. Átöltözök és így rám kerül a viselt ruha, bár semmi kedvem sincs őszintén szólva még itt is ilyen ruhába járkálni, de muszáj leszek eleget tenni a kötelességemnek, hisz hűséges vagyok a Volturihoz és sosem ellenkeznék velük.. Igaz, hogy nem ők változtattak vámpírrá és nem is ők a teremtőim ezáltal, de hozzájuk tartozóm. A három vezetőnek hűsséggel tartozom és ezt mindig a szemem előtt tartottam még annak ellenére is, hogy van amikor nem tetszik egy-két dolog, de erről inkább nem szoktam véleményt fűzni..
Lassú léptekkel elhagyom az épületet és a város utcáin sétálgattok, bár hogy egyáltalán hova akarok menni az még igazán kérdéses. Igazság szerint még mindig kérdéses számomra az a tény, hogy Bella miért oly annyira szükséges Aronak, bár tudom, hogy nagy erővel bír, de akkor is ez kissé az őrületbe kerget. Amióta rájött, hogy Bellát nem viszi semmilyen képesség azóta csak is azt várja, hogy hozzánk tartózzon, mert igazán különleges képesség jutott Bellának.. Elég ebből nem akarok ezen gondolkozni folytonosan.. Egy étterem elé érkezek ahova bemegyek és egy szabad asztalhoz leülök. Rendelésnek mindösszesen csak egy üveg vörös bort kérek és semmi többet egyenlőre közben pedig az embereket figyelem..