Shane T. Darwick egyéni titulus: ::cruel werewolf with a dark soul::
Személyes adatok
{. születés .}
teljes név: Shane Travis Darwick
születési dátum és hely: 1801. júl. 12 ; Anglia
faj: Vérfarkas
átváltozás ideje: 1826. januárja
Jellemvonások
{. formálódás .}
személyiség: A döntéseim mellett mindig kiállok, sosem tágítok; határozottság és magabiztosság. Olyan vagyok, akár egy időzített bomba; robbanékonyság és forrófejűség. Senkire sem hallgatok, nem követek semmiféle szabályokat; önfejűség és függetlenség. Emellett még ha kell, ölök is, és amiatt se lesz bűntudatom, az biztos!;érzéketlenség, faragatlanság. Kegyetlen módszerekhez folyamodok, ha a szükség kívánja, és nem engedek közel magamhoz senkit; kegyetlenség és ridegség.
szeret: egyedüllét; erdő; farkas létem; kegyetlenséget; másokat halálba idegesíteni(szeretem, ha valaki miattam ideges)
nem szeret: vérszívók; parancsolgatás; szabályok; nem tűröm ha szórakoznak velem
erősség: határozottságom: Bármit elhatároztam idáig, foggal-körömmel küzdöttem érte, és kiálltam a döntéseim mellett, amit egyszer elhatározok, azt véghez is viszem; tapasztalt: nem mai gyerek
gyengeség: önfejűségem: Sokszor okozott már problémát
félelmek: Fhu, mitől is kéne nekem tartanom? Talán az elgyengüléstől, de az sosem fog bekövetkezni!
külső: Ember: izmos és magas a testalkatom, már farkassá alakulásom előtt sem voltam nyüzüge; hajam sötétbarna, rövid; szemeim igézően zöldek; modern ruhákat hordok, egyéni stílusom van.
Farkas: Korom fekete bundám egy vörös folt tarkítja, a homlokomon; színem úgy vélem, sötét lelkem és kegyetlenségem, ridegségem miatt fekete, de ennek más oka is lehet; bundám bozontos, ámbár rövid hajamnak köszönhetően; szemeim ilyenkor zöldes-sárgásan ragyognak.
play by: Channing Tatum
Családfa
{. eredet .}
anya: Anne Darwick - régen elhunyt
apa: Jason Darwick - régen elhunyt
testvérek: -
egyéb hozzátartozó: Minden más rokonom évtizedekkel ezelőtt meghalt.
Élettörténet
{. létezés .}
Az erdő. Az egyetlen hely, ahol tökéletesen jól érzem magam. Az otthonom; talán nevezhetem annak is. Sokkal jobban szeretek farkas alakban lézengeni az erdőben, mint bárhol máshol lenni emberi alakomban. Egyedül, bundásan, az erdőben. Mmm, igazán kedvemre való. A vadászás gondolatától a kedvem még feljebb vánszorog, így nem is várakoztatom tovább magam, beleszimatolok a levegőbe, és a felém áradó szagok tudatják velem, hogy nem kell hajkurásznom a dögöket, jönnek azok maguktól is! Meglapulok a földön, a jó nagy gazból alig látszik ki fekete alakom, pedig nem vagyok épp egy pincsikutya! Az indulatos csorda búvóhelyem felé csörtet, pontosan tíz patás dobog emerre. Négyet elengedek magam mellett, a mögöttük rohanó másik hat riadtan pislákol, mikor lassan felemelkedem, és jóval, de jóval magasabbra emelkedem náluk. Nem vacakolok egy percig sem, az első kettőt egyszerre terítem le két mancsommal, torkukat egy pillanat alatt elharapom, és vér ömlik ki melléjük, de nem várok tovább, a másik kettővel is ugyanezt teszem. Ámbár az utolsó két patás jószággal más terveim vannak, elvégre nem akarok unatkozni, miután jóllaktam, így eljátszom velük egy ideig. Már messze futottak tőlem, de egy perc múlva már mögöttük osonok, és erős morgás szakad fel a torkomból, mire még gyorsabb iramba váltanak, és most már nekem is futnom kell, hogy elérjem őket, de csak lassan kocogva nyomulok mögöttük. Az egyiket hirtelen a lábánál fogva zárom fogaim közé, és rántom egy páfrány mögé, hogy a társai sorsára jusson, és a vére beszennyezze a zöld erdei növényeket. Már csak egy büdös növényevő menekül előlem, és vele konkrétan szórakozom, és élvezem, ahogy ijedten tekint néha háta mögé, de mikor ezt teszi, kitérek az útjából, és elé ugrom, hogy megtorpanjon, és az ellenkező irányba fusson. Szeretném még szívatni az állatot, de a gyomromnak más tervei vannak. Ráugrok, és minden erőlködés nélkül, holtan esik a földre, csontja recsegve tiltakoznak súlyom ellen. Torkába mélyesztem a fogaim, és jóízűen harapok húsába, hogy kielégítsem üres gyomrom vágyait. Vére természetesen beborítja az avart, de nem szándékozom körbenyalni a tetemet, hogy eltüntessem a nyomokat. Minek? Nem vagyok egy ostoba kiskutya, aki kajálás után kinyalja a tálat. Éles fogaim megvillannak a tompa, lemenő nap fényében, mikor visszafelé menetelve a véres nyomokat, és elhullajtott tetemeket nézem; egy kéjes vigyor terült szét pofámon, és elégedett vicsorgással jutalmazom magam. De semmi sem tart örökké, jókedvem is elenyészik, mikor a szél felém fújja a rettentő édes bűzt. Pfhejj! Rémes ez a szag, de akitől árad, az még undorítóbb és utálatosabb dög! Mindenhol ott vannak ezek a vérszívó szörnyetegek, nem győzöm irtani őket! Bizony, már jó néhányat a pokol tüzére küldtem, vagy akárhová is megy a mocskos lelkük ilyenkor. Ha létezik a pokol, nekem is vigyáznom kell az életemre, mert ha valaki megfoszt tőle, én is éghetek az alvilág legmélyebb bugyrába. Sok rosszat elkövettem már életem során, öltem már embert nem is egyszer. A legdurvább tettem talán még is az volt, mikor Angliában átváltoztam, és kötelező lett volna belépnem abba az átkozott falkába. Még mit nem, majd pont egy barom fog nekem parancsolni, mint az az alfa volt. Mi is volt a neve, Peter? Tudja a franc, de ő igazán megérdemelte a halált, asszem. Nekem senki sem parancsolhat, és ha ehhez végeznem kellett vele, akkor oké. Most így legalább szabad vagyok. Lassan lépkedek a szag után, de mikor kilépek a bokrok közül, a vámpírlány szemben áll velem, és mikor vörös szemeibe pillantok, elönt egy felettébb furcsa érzés. Mintha egy láthatatlan lánc húzna felé teljes erejéből, mintha a vaslánc a lányra lenne kötve, és semmi nem érdekelt, csak Ő. A szemeibe meredtem, és eltűnődtem: Hogy nem vehettem észre, milyen gyönyörű egy teremtés? Ám erre a gondolatra legszívesebben arcon köpném magam, és egy hatalmasat rúgnék a gyomromba, de az érzést akkor sem tűntethetem el. Meg kéne ölnöm, de… Nem vagyok képes… Nem bánthatom. Ahj, könyörgöm, valaki verjen már pofán! Teljesen becsavarodtam, és csak bámulok a szemébe, mintha egy angyal lenne, de ő egy mocskos vérsz… Nem vagyok képes még szavakkal sem bántani, mi ütött beléd, Shane? A lány közben gúnyosan mosolyog, és különböző sértéseket vág hozzám, de én csak nézek rá, és meg vagyok torpanva, alakom félig az árnyékban, félig a holdfényben áll. Egy utolsó pillantást vet rám, majd elsuhan. Én pedig késztetést érzek arra, hogy utána eredjek, de ennek nem engedhetek. Mikor eltűnik a látóteremből a vámpírnő, kilépek a fák közül teljes alakommal, és eliramodok a másik irányban, hogy aztán reménykedjek, hogy soha többé nem látom viszont…
__________________________________________________________________
© 2012 twilight.hungarianforum.com