"it's halloween night"

××× x Roar x mindenkinek ^^

©

Szinte azzal egy időben, hogy eltapostam egy cseppet sem szokatlan mozdulattal a füves cigarettából maradt csikket, megjelent még egy farkas. Jacob tekintetét látva megfordult a fejemben, hogy ő vajon komolyan vette volna e a kérdésemet, miszerint megosztottam volna a jointot. Igaz, már mindegy volt. Puszit nyomott az arcomra, amit én is mosolyogva viszonoztam. Azt hiszem az egész bagázsból őt ismertem leginkább, Jareddel elég jól kijöttek, sokszor beszélgettünk már a tábortűznél is. Nem sokkal később pedig befutott a falkavezér is, akit legalább annyira nem ismertem, mint azt a párt, aki megjelent a templom romjainak túloldalán. Tekintettel arra, hogy mindketten vámpírok voltam, egyre inkább értékeltem a három pasi jelenlétét.
- Egyedül akartam lenni, de nem bánom, hogy idekeveredtetek - jegyeztem meg csendesen Quilnek és Jacobnak, akik abban a pillanatban közelebb álltak hozzám, bár sejtettem, hogy Sam is hallotta mindezt.
A vékony köd lepte, fák közötti, romos épület körül egyre többen gyűltek össze, megjelent egy számomra szintén ismeretlen férfi, aki feltehetőleg az egyetlen másik ember lehetett ezen a kis félreeső helyen. Kíváncsi lettem volna, hogy mi vonzott ide ennyi mindenkit. Lehet, hogy ugyanaz, mint engem: az egyedüllét iránti vágy? Nem feltétlenül volt meggyőző ez az elképzés. Végigkérdezgethettem volna az összes jelenlévőt, de bevallom, semmi kedvem nem volt csevegni vörösszemű vámpírral. Valószínűleg J kinyírt volna, ha megtudja, hogy betéptem, majd ezek után – az ő nézőpontja szerint – felelőtlenül beszélgetésbe elegyednék egy olyan lénnyel, aki általánosságban emberek vérét veszi. Hiába voltak itt a hárman is a falkából, ez tudom, hogy nem nyugtatta volna meg az én farkasomat. Köztük meg vitát nem akartam implikálni. Nem éreztem volna egyáltalán fairnek.

Ez évben szívesen kihagytam volna a halloweent, de ha már én voltam a soros a járőrözésben, biztosra akartam menni, hogy egy vámpír sem teszi be a lábát a környékre. A mai este pedig kitűnő alkalom volt az elrejtőzésre, de nem csak nekik, nekem is. Elvegyültem a tömegben, a farkas alakomat hátra hagytam, s ha új lettem volna, bizonyára feszengve éreztem volna magam, farkasom pedig bennem legbelül nyüszítve tiltakozott volna. A hátrahagyott évek miatt viszont könnyedén sétáltam végig az ösvényen, és még az én egyszerű elképzeléseimnek is megfelelt a díszítés, sőt, kifejezetten tetszett. Egyszerű volt, mégis fényűző, és bele volt csempészve nem is egy ijesztő kellék, amitől pár évvel ezelőtt, mikor még csak egy egyszerű fiú voltam, talán megdobbant volna a szívem, és gyorsabban szedtem volna a lábaim. Meglepően sokan voltak mindenfelé, biztos voltam benne, hogy Forks egy kis népszerűségre tesz szert, akárhányszor valamiféle rendezvényt sikerül összedobniuk az ittenieknek. Így volt néhány arc, akit nem ismertem fel, persze én sem ismertem minden forski embert, de sokakról lerítt, hogy nem idevalósiak.  Épp ezért kellett elvegyülnöm, és figyelnem mindenkire, hiszen bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok, bármelyik percben átválthat mészárlássá a jónak ígérkező parti. Ahogy sétáltam az ösvényről a tágas tisztásra, nem éreztem a már megszokott, orrfacsaró bűzt, és ez némiképp megnyugtatott. Ismerősöket kezdtem hát keresni, s mivel tudtam, hogy Quil is benne van a mai őrjáratozásban, valamint Jared megkért, hogy ha tehetem, néha figyeljek kicsit Kimre, így legfőképp őket kutattam a többiek között. Ha elhaladtam egy-egy ismerős arc mellett, vagy legalábbis majdnem biztos voltam benne a jelmezek miatt, hogy ismerősök, igyekeztem nem mutatni, hogy kényszerből vagyok itt. Elővettem a leghihetőbb, legragyogóbb mosolyom, és biccentéssel, vagy rövid köszönéssel üdvözöltem őket. A sokadik ember után nem botlottam bele senkibe, viszont megcsapta az orrom három különböző illat is. Az egyik hasonló volt az enyémhez, föld, moha, és pézsma illatú, míg a másik sokkal emberibb volt, és sikerült rájönnöm, hogy ha minden igaz, ismerem ezt a parfümöt, az illat pedig Kimhez tartozik. Megkönnyebbültem, s közben a szívem a torkomba ugrott, ahol hihetetlen tempóban dobogni kezdett. Megkönnyebbültem, mert Kim biztonságban volt Quil mellett, és rám jött a frász, mert ugyan enyhén, de vámpír szagát éreztem. Nem igazán tudtam merről jön, részben, mert rengeteg aroma érződött a levegőben; alkohol erős, kesernyés szaga, emberi izzadtság, különböző festékek, farkasszag és a gyomorfacsaró vámpír bűz. Ez utóbbitól még a szőr is felállt a hátamon, és rögtön elindultam Quilék irányába. A tisztásról letértem egy ösvényre, ami a romokhoz vezetett. Ismertem ezt a helyet, sokszor jártam erre az erdőt bundás formában, és arra is emlékszem, hogy nem egy vámpírra leltem már itt. Valamiért szeretik az eldugott helyeket, mint az állatok, beleértve minket is, akik elrejtik a zsákmányt, és ott fogyasszák el, ahol kevésbé esélyes mások társasága. Reméltem, hogy van annyi esze a vámpírnak, hogy nem tesz semmi ostobaságot, vagy legalább táplálkozott, mielőtt betette a lábát egy bulira. Ha nem tesz ostobaságot, mi sem támadjuk meg, hiszen mégis csak tele a hely emberekkel.
Kimet rögtön kiszúrtam, mellette pedig Quil állt, vámpírt pedig sehol sem láttam. Nem tudtam, hogy ezt jó jelnek vegyem-e, vagy rossznak, hiszen bujkálhat is, ha pedig nincs szem előtt, feszültebb leszek, mint valaha. Mindenesetre nyitva tartottam a szemem, és a többiekhez kocogtam, hogy csatlakozhassam hozzájuk. Mikor odaértem, Kim épp beleszívott egy nem épp megszokottnak kinéző cigibe, majd ledobta, és rátaposott. Egy pillanatra azt kívántam, bár ne tette volna. Én sem a falvédőről jöttem le, és öreg sem voltam a szórakozáshoz, csak épp az utóbbi időben nem jutott ki belőle egy fikarcnyi sem. - Quil, csak nem belerondítottál egy ifjú hölgy szórakozásába? - voltam fel a szemöldököm, ahogy odaértem hozzájuk, miközben jól hátba veregettem barátom és falkatársam, majd Kimhez léptem, és egy puszit nyomtam az arcára. - Mindenesetre örülök, hogy itt vagytok. - vigyorogtam rájuk, és ezúttal ez őszinte is volt. Járőrözni jó dolog akkor is, ha egyedül teszed, de ez esetben örültem a társaságnak, és annak, hogy mindketten jól vannak. Ekkor pillantottam meg a romok másik oldalán két vámpírt. Azonban egyikükre jól emlékeztem. Cullenék egyik barátja volt, a Denali klánból. A mellette álló férfit nem ismertem fel, de szemei inkább narancs színben játszottak, mint vörösben. A nagy levegőt kifújtam, amit egész odáig benntartottam, hogy megláttam őket, aztán felismertem. - Már azt hittem, hogy más társaságunk van. - Biccentettem a vámpírpár felé, és Quilre néztem, reméltem, megérti, hogy mire gondolok, hiszen olyan sokszor voltunk egymás gondolataiban, talán fél szavakból is értjük egymást. Kicsit féltem, hogy van más is a közelben, de az idegen férfi szaga csapta meg az orrom újra és újra. Egy kicsit ellazultam, és igyekeztem nem agyalni ezen tovább. Nem viccből jöttem ide, de azért megengedhetek magamnak némi szünetet, azt hiszem.

771 szó .    

credit

××× x Roar x mindenkinek ^^

©

Az aránylag csendes romot körbejárva meg kellett állapítanom, hogy valóban elég jól néz ki ez a hely a halloweenra való tekintettel. Nem nagyon mászkáltam még erre, de hát mindent el kellett kezdeni egyszer. A füves cigivel már nem így voltam, nem életem elsője és ismerve magamat, meg a jelenlegi felszereltségemet, nem is az utolsó. Megjegyzem Jared tisztában volt ezzel a helyzettel, és nem kifejezetten repesett az ötletért, de kiegyezett egyelőre annyival, hogy ne előtte tépjek be. Nem mintha akkora hatást gyakorolt volna rám, negyed gramm, de nyilván ő féltett, és ezt megértettem. Azt is megígértem neki, hogy ritkítok a használaton. Ez utóbbit egyébként be is tartottam, körülbelül két hónapja nem volt egyetlen alkalom sem, amikor rágyújtottam volna egyre. Így az ünnepre nézve, azt gondoltam, ma belefér egy kicsi.
Kellemesen ellazultam mire visszaértem a kiindulási pontomhoz, addigra pedig már a nagy része el is fogyott a joint-nak. Nyugis, meghitt, kicsit kísérteties magányomból egy ismerős hang ragadott ki, és a hozzá tartozó srác, akit ugyan nem túlságosan, de ismertem. Mióta együtt voltunk J-el, elég sok időt töltöttem a falkával és a többi lánnyal, akik hasonló helyzetben voltak, mint én. Igazából eléggé kedveltem ezt a társaságot.
- Ah, szia Quil! - köszöntem én is. - Ezek szerint ma neked van kimenőd - jegyeztem meg, arra célozva, hogy a falka vezetője nem eresztette Jaredet el, ami kissé kellemetlenül érintett engem, de nem szóltam egy szót sem, maximum a farkasom érezhette rajtam, hogy nem vagyok épp feldobva a hírtől. De tudtam mi a helyzet, és az elmúlt évben ezt el is fogadtam. Aztán jött a megjegyzés a kezemben tartott, már elég rövidke szálra, amiről egyértelműen ki lehetett szúrni, mi is az, a srác figyelmét pedig nem is kerülte el. Nem mintha nekem komolyabb bajom lett volna tőlem. Nem az a nagyon felpörgetős történet volt ez, inkább a nyugis, zenehallgatós. Bevallom ezt jobban kedveltem.
- Csak nem kérsz? - kérdeztem rávigyorogva Quilre, amikor el akarta tőlem szedni. Egy utolsó slukkot szívtam belőle aztán ledobtam a földre és eltaposta a csikket. - Jól mondod, buli van. Megengedtem ezt a luxust ma este - mondtam. - Egyébként, mint látod, semmi bajom és nem is akarok többet - nem kezdtem el ecsetelni, hogy amúgy még van nálam, egyszerűen mert azt gondoltam, nem tartozik rá. - És J tudni fog róla, szóval a későbbiekben ne érezd úgy, hogy árulkodsz! - tettem hozzá egy mosollyal. Valóban szándékomban állt elmondani a farkasomnak, most meg azt hiszem, még jobban is jövök ki ennek a végére. Nem különösebben zavart ez a dolog. Mióta azon a seattle-i faszfejen túlléptem, megfogadtam, hogy nem hazudok többet; nem volt szükségem még több tökéletes hazugságra.
- Na és te hogy hogy itt, és nem a sűrűben? - kérdeztem a fejemmel a visszaútra bökve, az iránt érdeklődve, miért nem a tömegben figyeli az esetleges ellenségeket. Nem mintha zavart volna a társasága, sőt igazából kicsit még meg is nyugtatott, hogy egy olyan emberrel vagyok, aki olyan volt, mint J. A biztonságérzet akaratlanul is megnőtt bennem a farkasok mellett.
- Amúgy jó ötlet ez a jelmez. Én semennyire nem erőltettem meg magamat idén - dicsértem meg a kopott öltözetet, amiből elég jól kiderült, hogy Quil hajléktalannak öltözött. Nekem most a beöltözéshez egyáltalán nem volt kedvem, nem véletlenül voltam normális ruhákban.

Elhívtak, bár fene tudja, minek is jöttem el. Részben persze Jared unszolására, akinek feltűnt az is, hogy az elmúlt időszakban nem csak tőle, hanem a legtöbb ismerősömtől elzárkóztam. Ő persze nem tudott eljönni, de a lelkemre kötötte, hogy ne üljek otthon egész este. Folyton hiányzott, és igen közel voltam ahhoz, hogy nélküle egyáltalán ne menjek el a halloweeni őrületre. Igazából régóta nem bújtam jelmezbe és a csokit-vagy-csalunkból is rég kinőttem már. Aztán megcsörrent a telefonom, az egyik osztálytársam hívott, hogy megyek-e, mert akkor megvár ő is, meg még pár másik emberke, és mehetnénk együtt. Erre aztán rábólintottam, és felkaptam körülbelül azt, ami a kezembe akadt a gardróbból. Feltételeztem, hogy a többiek véres sminkekkel készültek, én egy komolyabb sminket leszámítva, ami meglehetősen drámaira sikerült, nem nagyon kenegettem magamra kamu vért meg hasonlókat. A gond az volt, hogy tudtam, léteznek olyan szörnyek, akiknek hála nem csak megtévesztés miatt lesz valakinek a nyaka véres.
Majd egy órával később belém karolt az a lány, akivel telefonon is beszéltem, és nekiindultunk az éjszakának. A buli természetesen most is jól kezdődött, a rám tukmált vodkából csak mértékkel ittam, bár nem álltam meg, hogy egy nagy slukkot be ne szívjak a füves cigiből, ami körbejárt a társaságban. Ennél nagyobb ereszdelahajamat nem is igen akartam csapni. Kijutottam az elmúlt durván egy évben a sárga földből épp elég. Persze azt sem ezek az emberek, sem a szüleim nem tudták, miért is történt valójában mindez. Az egyetlen ember J volt, és neki sem részletesen meséltem el, mert nem akartam, hogy dühében hülyeséget csináljon.
Amíg körülnéztünk a többiekkel tartottam, nem volt okom egyedül kóborolni a tömegben, de igazából ez hamar unalmassá vált, mert főleg a lerészegedés volt a cél, egyik másik srácnak meg még egy éjféli numera is. Ebből én abszolút ki akartam maradni, az előbbiből a már említett okok miatt, az utóbbiból meg természetesen a farkasom miatt. Soha többet nem akartam megbántani őt.
Leszakadva a társaságtól, akiket annyira nem rázhatott meg a dolog, mert húsz perccel később sem hívtak vagy írtak üzenetet, elindultam egy halovány fényekkel kivilágított kis ösvényen, aminek a végén egy meglehetősen kihalt épület romjaihoz keveredtem. Templomnak tűnt a düledező torony alapján, bár a sötétben és a néhány fáklya fényében nem mertem volna megesküdni erre. De ha az volt egyszer, akkor igencsak impozáns helyszíne lett a halloween estémnek. Képtelen voltam ellenállni a vágynak, hogy ne gyújtsam meg az a betekert jointot, amit felelőtlenül és el nem szívva nálam hagytak megőrzésre egy dobozkában, cigarettapapírral, némi szükségszerű dohánnyal, körülbelül még negyed gramm fűvel és egy öngyújtóval, ami most igen jól jött. Tudtam, ezt már maximum csak üresen látja viszont a tulajdonosa. Miután az első slukkot mélyen letüdőztem, úgy döntöttem körbejárom a romokat, jobb dolgom úgy sem igen akadt erre az estére.