Amikor bekerültem a falkába, Sethhez hasonlóan én is az örök jókedvű, örök optimista hozzáállást képviseltem a mentális hangzavarban, ami uralja a falkánkat. Mára már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a helyzet. Jó volt olyan könnyednek lenni, és meg is tehettem kamaszként, de a való élet lassan engem is bedarált. Utolsó élő rokonomként a nagyapám is meghalt. Nem csaptak miatta nagy hűhót, de bennem sok minden összetört ezzel. És hiába, hogy a falka biztonsági hálóként megtartott, amikor belezuhantam a maga után hagyott űrbe, már semmi sem lesz ugyanolyan... azóta a hétköznapok minden gondja csak rám zuhan: nekem kell fizetni a számlákat, gondoskodni a vacsorámról, és mindenről, ami csak felmerül időközben. Középiskolás koromban arról álmodoztam, hogy egyetemre megyek és kitanulok valami menő és hasznos szakmát, mondjuk orvos leszek vagy ügyvéd... a farkasság és főleg a bevésődés ennek jól keresztbetett. Ideláncolt La Pushhoz, nem mehettem sehová, és ez egyre több mérgező keserűséget csepegtetett a lelkembe, ami már közel sem olyan tiszta, mint néhány éve. Örök vágyam, hogy Claire-t boldoggá tegyem, de ahogy cseperedett, egyre többször éreztem, hogy ő is másként tekint rám. Jó, hogy ott vagyok neki, mint egy védelmező bátyus, és készségesen segítek neki bármiben, de egyre inkább érzem, hogy az ő nyiladozó figyelmét ezer más dolog köti le, míg nekem nem adatik meg ez a luxus. Nem baj, megelégszem annyival, amennyit kapok, csak... néha hiányolom azokat a magasba törő, világmegváltó vágyakat, amik régen jellemeztek, utálom, hogy most már álmodnom is csak szolidan szabad. Ilyen felnőttnek lenni? Bárcsak visszamehetnék pár évvel korábbra... Még szerencse, hogy itt van nekem a falka, így nem hagyják, hogy igazán belevesszek az önsajnálatba, és előttük még titkolni se lehet, ha bajom van. Hálás vagyok értük. Na meg ott a meló is, kell a pénz, ha meg akarom tölteni a feneketlen farkasbendőt, szóval nem henyélhetek otthon kisgatyában a tökömet vakarászva. Fix munkaként a Mary Sue-ban vagyok pultos, meg elvállalok mindent, ami alkalmilag bejön, legyen az bébiszitterkedés (Claire-re annyit vigyáztam, hogy mások is simán rám bízzák a kölyküket, és nem is sejtik, hogy amíg ők lazulnak egy estét, addig mi kézzel esszük a nutellát az üvegből és Supermannek öltözve rohangászunk a házban - nem véletlenül imádnak a neveltjeim!), halászat vagy bármi, ami éppen akad. Teljesen nem tettem le róla, hogy egyszer még elhúzok egyetemre, de realista vagyok, tudom, hogy nagy valószínűséggel ez sosem fog megtörténni.
Ami a külsőmet illeti, magas vagyok (bár a falkában ez nem újdonság, és közöttük inkább a kisnővésűeket gyarapítom, bár legalább izom van rajtam elég), kisportolt (na igen, aki mérföldeket rohangászik minden este farkasként, annak nem kell kondiznia), s mint minden indiánnak nekem is rézbőröm és sötét hajam van, amit leginkább rövidre vágva hordok, hogy ne süljek meg elevenen a bundámban. Ha nem tartanék tőle, hogy milyen röhejesen nézne ki, nyáron tuti nekiesnék a nullásgéppel, de amíg Leah is a falkában van, tuti nem lesz hozzá merszem. Nem hiányzik, hogy rajtam köszörülje a nyelvét az a boszorkány! Egyszerű srác vagyok, szeretem az egyszerű dolgokat.

Huszonöt éve pottyantott ki magából az anyám, és mint a megfogalmazásból látszik, nem volt éppen felhőtlen a viszonyunk, Isten nyugosztalja. Nem azt mondom, hogy bajunk lett volna egymással, csak épp... idegenek maradtunk a másik számára, ő túl sokat dolgozott, semhogy igazi szülő-gyerek kapcsolatot kialakíthassunk, az apám meg kiskoromban meghalt, szóval számomra a nagyapám jelentette a családot, ő volt az, akit igazán a szívembe zártam. Minden titkom tudója volt, rajongtam érte, ahogyan csak egy Igazi Férfi iránt rajonghat egy kiskölyök. Amit az életről tudok, jórészt tőle tanultam. Meg persze a srácoktól! Pisis korom óta együtt lógtam Jacobbal meg Embryvel, életem legnehezebb időszaka volt, amikor ők már átváltoztak, én még nem, és nélkülük kellett valahogy boldogulnom. Aztán szerencsére én is bundát növesztettem (nem is olyan titkon mindig hálás leszek Cullenéknek, hogy visszajöttek, máskülönben lehet, hogy én kimaradtam volna a buliból), és újra együtt lehetett a csapat, sőt, ki is bővültünk, Jared például igen közel került hozzám, és Sam türelme is jót tett nekem, ő amolyan harmadik apaként lépett be az életembe és fejezte be nevelésemet.
Aztán Claire... a föld kifordult a négy sarkából és körülötte rendeződött újra az első pillanattól, hogy megláttam. Imádom őt, nincs még egy olyan cuki (és még egy olyan elkényeztetett!) királykisasszony a földön, mint ő. Még szerencse, hogy a családja tudja, mi ez a farkas-bevésődés dolog, különben tuti kiheréltek volna, miért "legyeskedem" annyit a kétéves lányka körül. Még jó, hogy lassan felcseperedik... Oké, az újabb hóbortja, miszerint modell lesz, ha felnő, és nekem kell fotóznom a legelképesztőbb ruha-szerűségekben, az néha még az én türelmem is próbára teszi, de amúgy nagyon jól megvagyunk. Olyan vagyok számára, mintha a bátyja lennék. Nem is vágynék többre, ha... ha nem fordítana rám egyre kevesebb figyelmet. Persze, az élethez hozzátartozik, hogy már nem én vagyok az egyetlen bizalmasa, sem az egyetlen fiú az életében, de azért fáj ez is. Főleg, mert miatta maradtam itt, lemondtam minden álmomról a kedvéért. Tudom, ezért nem kéne viszonzást elvárni, szar alak vagyok, de mégis megteszem. Azt szerettem volna, ha ugyanolyan kizárólagos lehetek az ő életében, mint ő az enyémben. Sebaj, kezdem belátni, hogy hiú álom volt ez is. Úgyhogy újabban igyekszem én is kissé leválni róla, többet foglalkozni a saját életemmel. Ez van... ha hülyére dolgozom magam, már amennyi időm marad a járőrözések között, legalább több pénzem lesz, nem?

Nahát, micsoda meglepetés! Azért mondom ezt, mert mindig is csodálkoztam, miért nem alkotnak már egy igazi falkatagot, annak dacára, hogy a quilleute figuráknál rémesen egyszerű a követelmény, erre tessék, itt vagy. Jó látni, hogy gyarapodik a falka.
Nos, neki is kezdek, de el kell szomorítsam az irántam rajongó egybegyűlteket, most sem olyan lapot kaptam magam elé, amibe kicsit is beleköthetnék. Na jó, nem is túlzott szokásom hasonló, csakhát a mániám a canonokra vonatkozóan... Azt hiszem, sosem fog változni. Viszont kedves barátom, menjünk csak az elejétől, a jellemtől. Quil semmiben sem lóg ki a többiektől, te viszont adtál neki egy kis pluszt, a karakternek saját drámája van azáltal, hogy nincs senkije a bevésődésén és a falkán kívül. Az is pozitív, ahogy sikerült közben átadnod Quil személyét, a stílusát, és adtál neki vágyakat is, amiket szintén piros ponttal kell illessek. Nagy öröm az nekem, hogy így eltalálják a kötött karaktereket, bár esetedben komolyan csodálkoztam volna, ha az ellenkező hatást érted volna el. Ez az érzés a szerepjátékpéldádban csak teljesebbé válik: még mindig csodálom, ahogy a szavakkal bánsz. Joseph énemmel sem tudom tagadni, hogy nagy rajongód vagyok és az is biztos, hogy nyomon fogom követni a ténykedéseidet.
mindent összegezve teljesen biztos vagyok benne, hogy jó kezekben lesz a karakter, így nyugodt szívvel engedlek utadra;
   

Elfogadva!

ejtsd meg az esetleges foglalásokat, és irány a játéktér