Általában komolytalanra veszem a figurát, de egyébként is szeretem elviccelni a dolgokat, kevesebb élt tenni hozzájuk, vagy épp tompítani, ha a szitu megkívánja. Épp elég idegbeteg van a környezetemben, (bocs, Paul), és gondterhelt homlokráncolásból sem jeleskedhetek (neked is bocs, Jake haver), ezeket mind lestoppolták előlem, úgyhogy én megmaradok egy kis cinikus seggfejnek, akit marhára bírsz az idétlen grimaszolásai miatt, de azért szívesen bevernéd azt a tenyérbemászó képét.
Közvetlen vagyok, nem zavarok sok vizet, kijövök, akivel ki kell jönnöm, és ami azt illeti, én sem nehezítem meg senki dolgát, ha váltana velem pár szót. Bohókás kölyök vagyok, lazán viselkedem, az imidzsembe pedig beletartozik, hogy egy kis adag jópofaságot, némi nagyképűséget és pimaszságot sem átallok megengedni magamnak, hogy kerek legyen a világ.
El ne áruljátok, de amolyan tipikus nagymami kedvenceként tengetem kétlábú mindennapjaimat, a szóban forgó hölgyeményt pedig egyébként a végtelenségig imádom és bálványozom. Az én Nanám egy 70 éves szabadszájú öreg csont, a tanács tagja, ízig-vérig indián és nem utolsó sorban olyan gyorsan száguldozik a robogóján, hogy farkas legyen a talpán, aki utoléri. Már, ha nem üti el előbb a szerencsétlent, ugyanis a látása, hogy is mondjam, hagy maga után némi félreugrani-valót. Anyámék azt mondogatják, elrontom az öreglányt, pedig az a helyzet, hogy már nem lehetne mit elrontani rajta. Sokat köszönhetek neki, olyan ő számomra, akár egy spirituális fa, egy végtelenül bölcs tölgy. Sokszor leltem menedékre nála és a mai napig nem tudok színlelni előtte. De ami azt illeti, más előtt se nagyon megy. Miért? Egyrészt, nem játszom meg magam, ami a szívemen, az valamilyen formában a számon is kikérődzik, először csak finoman, mert nem az a típus vagyok, aki szeret megbántani másokat, inkább azon vagyok, hogy jókedvet teremtsek. Másrészt, ha nem megy szép szerével, jöhet erővel. Úgy bizony, kérem alássan és nagy pofával, azért nekem se kell a szomszédba menni, hogy elguruljon a nyugtatóm. Mégiscsak vérfarkas vagyok... Mindent összegezve, a túlélésed érdekében olvass a képemről, jobb, mint egy hirdetőtábla, ráadásul pontosabb infókat is ad, már ha figyelsz rá.
Megadom a tiszteletet, hallgatok, ha hallgatnom kell,  mit mondhatnék még? Gondolom, nyilvánvaló az elszántság és a hév, az én "hivatásom" nem is szól másról. Kell hozzá jó sok türelem, még több indulat, amit csokorba foghatsz, no meg gyomor, az pedig van, méghozzá jó nagy, ráadásul piszkosul élvezem, ha farkasbőrre vedlek és olyan förtelmes lényeket kergethetek, akik nélkül jobb lesz a világ.
És, ha már eljutottunk idáig, annyit még érdemes tudni rólam, hogy
nem véletlenül van bennem ennyi magabiztosság. Másodikként lettem farkas La Pushban és alkottam Sammel Falkát, ez akkor is nyomot hagy maga után, ha nem élek előjogokkal, pedig tény, hogy bétaként igenis megillet némi tisztelet. Nem szoktam villogni vele, kivéve, ha nagyon muszáj, viszont ebből ered az a szikrázó fölény, ami a szemeimben csillog és nap mint nap a képemen virít.

Hölgyeim és nyulaim, ha már kép és virítás, had mutassak be egy szikár fiatalembert, aki csak akkor szőrös (de nagyon ám), ha épp négy lábra ereszkedve vámpírok után rongyol. Egyébként meglehetősen keveset tesz a külsejéért, no igen, olyan ő, mint egy földre szállt angyal, csak épp pofával a betonba landolt. Mentségére szolgáljon, azért Quasimodo ellen megnyerne egy szépségversenyt!
Valahogy így konferálnám fel magam, szerencsére azonban a helyzet egy fokkal jobbnak mondható. A csajok szerint, legalábbis, na és persze még senki nem szörnyedt el a látványomtól,  soha nem öklendeztek tőlem, és még senki nem rohant el rozsdás bökőért, hogy kikaparja a látványt az agyából, ráadásul, akárhányszor belenézek a tükörbe, az  inkább elolvad, mintsem összetörik. Ez azért jelent valamit, nem? A viccet kivételesen háttérbe szorítva, nem vagyok kérkedő, szerintem minden átlagos rajtam, a hajam színétől (sötétbarna) a szemeim színéig (szintén sötétbarna, az összhatás kedvéért), a szálkás testalkaton át egészen a negyvennégyes talpméretemig. Még a tetoválásommal sem rívok ki a többiek közül, a Falka jele ugyanott és ugyanúgy van felvarrva a vállamra, páff neki. Na szóval, Hugh Jackman pofa helyett kölyökképem van, csibészes gödröcskék között felrántott mosolyom, arcmimikám, amivel tudok játszani, de úgy tűnik, ennyi elég is. Nekem legalábbis biztos, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Különben is, ez van, ezt kell szeretni, nem? Ha valakinek mégsem tetszik a látvány, mutathatok egy másik pofát, bár nem hinném, hogy egy hat méteres, barna bundás vicsorgó vadállat jobban imponálna... Egyébként azt mondják, farkasként ijesztő a szemem. Ezt bizonyára az íriszeim körül megjelenő vastag sötétszürke karimának,  és a pofámon T vonalat alkotó fekete sávnak  köszönhetem.

- Ki mert hozzád érni? Ki bántott? Ki volt az? Kim, azonnal áruld el, vagy esküszöm, olyat teszek... Várjunk csak. Az a mocsok volt, nem igaz? Az a semmirekellő?! Hah? - Tompa fények játszanak a szemeim előtt, annyira nézem a vöröslő foltot a felsebzett bőrön, hogy szinte már csillagokat látok tőle.
- Megütött, mert seggfejnek hívtam a legjobb haverját - Könnytől megmart szemeibe újabb sós cseppek gyűlnek, én pedig úgy érzem magam, mintha vascsővel vágtak volna mellkason. Kifut belőlem az összes levegő, éles fájdalom nyilall fel, egyenesen az agyamig, ahol a kín nem hal el, vörös ködként terjed tovább, a legapróbb tekervénybe is befurakodva megállíthatatlanul ellepi az elmém minden zugát. Érzem, hogy egy ér megpattan a járomcsontom fölött és a látómezőm vékony sugárrá szűkül. Az általában fülig érő mosoly helyett az agyaraim szinte már rendellenes alakzatban csattannak össze, a gerincem mentén éles sávban szalad végig a forróság, az izmaim összerándulva feszülnek rá a csontjaimra. Bárki, aki rám nézne, ha máskor nem is, most menekülne a közelemből. Azt is nehezen viselem, hogy a bevésődésem a bolondját járatja velem, de így látni őt felér a legpokolibb kínnal. Még egy tucat vámpír cirógatását is szívesebben elviselném, sőt, inkább eltűrném, hogy darabjaimra marcangoljanak, inkább, mintsem ebben az állapotban lássam a számomra legfontosabbat. Alkohol bűze árad belőle, olcsó szesz keveredik a leggyűlöltebb szaggal, még az édes öklendezésre sarkalló vámpírbűznél is rosszabb: egy idegen férfi szagával. Undorodom a gondolattól, hogy hozzáér, helyettem öleli, simogatja, csókolja, amikor ez a lány nekem lett teremtve, az enyém! A féltékenység csak ront a helyzeten, kormos ábrázatom reszket a méregtől, indulatok hullámzanak keresztül rajtam, a vadállat kitörni készül és örömmel kiengedem, tegye csak a dolgát, ha ez az ára, hogy visszakapjam Kimet. - Megölöm. MEGÖLÖM! - Acsargó morgás szeli ketté a város éjjeli zajait, így szabadul el a pokol, mindössze néhány fakó másodperc sebessége alatt. Meg sem fordul a fejemben, a kijelentésemnek mekkora súlya van, pedig pontosan tisztában vagyok azzal az aprónak tűnő, nehéz ténnyel, hogy arra készülök őrjöngő fenevadként, ami az egész létemmel ellentétben hadakozik. Öltem már, de nem embert. A vámpírok márvány bőrét ki tudja, hányszor szaggattam szét, de egy embert... Képes lennék rá? Valahol az agyam eldugott szegletében felvillan a kérdés, a válasz viszont ijesztőbb a vártnál. Amikor egy farkas úgy dönt, minden hevességét a világra zúdítja, annak komoly következményei vannak. Az indulatokat szinte képtelenség lecsillapítani, akár egy lavina, megállíthatatlanul marcangolja a bensőt,  mindent megváltoztatva uralkodik, míg nem kapja meg a jussát. A bosszút a sérelmekért.
Mancsaim súlya alatt dübörög a föld, vérben forgó szemeim már látják a célt. Az utolsó, végzetesnek tűnő pillanatban tér vissza az eszem, mind a tíz karmommal a betonba vájok, hogy megálljak, majd megállítsam a bestiám elemi erővel pulzáló remegését. Vicsorogva meredek előre, füleim hátraszegve fókuszálok a fészer-szerű épület ablakán át, ugrásra készen, nem tudva, meddig bírom kontrollálni magam. Odabenn a tucatból feldereng a terpeszkedő bájgúnár alakja, ahogy alkoholtól tántorogva billeg, a résnyire tárt ablak pedig szinte ontja magából Kim illatát. Újfent vad morgás rázza meg bundás mellkasom a hangos, harsány ember miatt. Ez kell Kimnek helyettem? Tényleg? Csaknem az apja lehetne!

- Valahányszor arra az éjszakára gondolok, nem bánom, hogy alakot váltva puszta kézzel püföltem péppé a semmirekellőt. Eltörtem az orrát, kétszer, és ha jól számoltam, négy bordáját is, de lehet öt is volt, nem igazán a csontok hangjaira figyeltem. - Mélyre merülten az emlékekben lassan újra visszarázódok a jelenbe, könnyedén rántok vállat, képemen a jól megszokott vigyorral, bár a szemeim arról árulkodnak, hogy még nem tettem túl magam semmin. Feszültség pulzál az izmaimban, megtenném, újra meg újra, akkor is, ha Kim százszor üvöltené viszont az akkorit. Nana őszbe hajló szemöldökei alatt élénk szemei megvillannak felém, mintha tudná, épp mire gondolok, amitől be kell valljam, nem érzem jobban magam. Felmarkolok egy muffint, hogy amíg a számba tömöm nyerjek egy kis időt, de igazság szerint a fülembe is tömnék belőle. Pedig az igazság attól még igazság marad. - Kell lennie valaminek, hogy az a kislány így viselkedik, de ettől függetlenül... - áll meg, hogy jelentőségteljes pillantásaival biztosra menjen - szégyenletes, amit művel. - Nem mondok egy árva szót sem, de a fejem magától is előre billen. Nem hinném, hogy a megélt évei alatt akár egyszer is hallott volna hasonlót, de én sem. - Azt hittem, a bevésődés rém egyszerű dolog. - Csak úgy vagyunk, gondolná az ember. Sam és Emily, vagy Rachel és Paul a bizonyíték, bár ott van Jacob, akivel akár kezet is foghatnánk. - Ami igazán aggaszt, az a figyelmed elterelése. Összezavarodott vagy, fiam, ami a hidegekkel szemben akár végzetes is lehet. - Felkel a székből, megkerüli az asztalt és meleg kezét a vállamra helyezi, a mozdulatai viszont idegesebbek a megszokottnál. Aggódik. - Samnek is elmondtam, hogy nem lesz gond velem. Ne aggódj, Nana, ha vámpírokról van szó, nem kérdés: nem adom az irhám. - Kacsintva tápászkodok fel, hogy átölelhessem a tőlem jócskán egy fejjel alacsonyabb asszonyt. Azt már jobb, ha nem is közlöm vele, mi történt legutóbb. Az a csók adott nekem erőt, hogy biztosan tudjam, Kim velem akar lenni és addig nem nyugszok, míg az enyém nem lesz az a lány.