Andrej, kedvesem. 300 éve megmentetted az akkor még szinte semmi sem érő életem (a mai napig sem tudom, hogy miért, miért pont engem mentettél meg, és tettél a társaddá), amely a vámpírrá válásommal, melletted, teljesedett ki. A változásommal nem csak az életem, hanem az egész természetem megerődösött. Melletted azzá váltam, aki mindig is lenni akartam. Egy erős, határozott nővé, aki mindent megkap tőled, amit csak akar. A jellemem viszont mit sem változott melletted, az maradtam, ami a vámpírlét előtt voltam. Te ezt nehezen viseled, 600 éved alatt nem szoktál hozzá, hogy egy vérbeli nő legyen melletted az évszázadok alatt, éppen ezért van, hogy napokra, hetekre, vagy hónapokra elmész, elhagysz, hogy egy kis szabadságot nyerve magadnak majd erősen térj vissza hozzám. Mondd, egyszer képes leszel teljes mértékben kitartani mellettem? Vagy az öröklét végéig ezt a játszmát fogod velem játszani? Mondd, mi van az életed hátterében, ami nem engedi, hogy teljesen kötődj hozzám? Nem is tudod, hogy mennyire érdekelne a válasz. Pont, mint te. Mert érdekelsz engem. Igen.

(Kedvesem, a történetemben olvashatsz magadról, nem is keveset, ezáltal egy kicsit megismerheted a kettőnk kapcsolatát. Természetesen mindent szeretnék majd veled a kezdetektől megtárgyalni, hogy miért is mentetted meg az életemet, miért tartottál magad mellett, és miért tartasz most is ki mellettem, eltekintve a rövid, vagy éppen hosszú elmaradásaidtól. Ezek mellett szeretném majd egyeztetni veled, hogy mi is lesz velünk a közeljövőben.
A névhez, a fajhoz, a korhoz, és a playbyjhoz ragaszkodnék, a természetedet pedig majd szintén megbeszéljük egymás köz, bár nem nehéz elképzelni, hogy egyáltalán nem egy olyan férfinek képzellek el, aki az eget rengető kedvesség határait feszegeti.
Mindenesetre akármilyen kérdésed legyen, mindre szívesen felelek neked, illetve mindent aszerint alakítok majd, ahogy te is szeretnéd.
A lényeg.. nagyon várlak már, kedvesem. <3)