Írországban született és nevelkedett. Az alfa volt az édesapja, legnagyobb pechére, bár sokáig teljesen a befolyása alatt állt és nem kérdezett, csak követte az elvárásokat. Hihetetlen megfelelési vágy tombolt benne, ezért még akkor sem kérdezett, amikor az egyik dublini vámpírklánt kellett megfigyelnie, pontosabban követnie a két új tag mozgását. Egy harminc év körüli vámpírférfiról és egy kinézetre tizenév körüli lányról volt szó, egy különös illatú, emberi lányról, akiben ott voltak a vámpírjelek, mégsem volt egészen vámpír. Ránézésre alig, vagy talán nem is lehetett volna megállapítani, hogy a gyermek nem csupán egy vérszívó a sok közül, egy besúgó által feldobott információ alapján viszont Roarke saját szemével is meggyőződhetett róla. Egy hónapig figyelte őket, mielőtt a falka lecsapott volna rájuk. A lányt elrabolták, a vámpírklánt elpusztították.  

Mivel kevés az esély rá, hogy hamar, vagy egyáltalán elkeljen, úgy döntöttem nem várok és feldobom a hirdetését, veszíteni nem veszítek semmit. :-) Bízom benne, hogy valakinek mégis megtetszik, szerintem megéri.
Egy picit bonyolult a történetem, ezért némi támpont nem árt ehhez a karakterhez, mivel engem 5 évesen raboltak el, viszont vele személyesen 15 évesen találkoztam először, amikor napokat töltött majdhogynem mellettem (az előtörténetem szerepjátékpéldája erről a részről szól). Semmit nem akarok eldönteni vagy megszabni, tehát az indíttatást sem, de annyi bizonyos, hogy az apja parancsára kellett megkínoznia, neki pedig mindig is sajátságos módszerei voltak. A lassú kínzás volt az ő reszortja. A lélek megtörése.
Roarke engedett ugyan a nyomásnak, mégis kialakult rabjával egy bizonyos kapocs, csaknem öt évig volt mellette, elég bizarr módon, gondoljatok csak bele. Kínozta, mégis ellátta a sebeit, szinte minden percben egymást figyelték. Már-már természetes volt a maga groteszk módján. Végül szembeszegült az apja törvényeivel, mert nem látta értelmét, miért kínozzák még a félvér lányt, számukra hasztalannak tűnt, de nem engedték el, így bizonyossá vált, hogy az alfa elméje közel sem a régi csillogással uralkodik a falkatagok felett.

Hanna édesanyám által a vérrokonom, bár ő nem ismeri az igazat, én tudom, hogy egy családból származunk. Bár a szörnyetegem nyomában járok, nem felejtettem el honnan indultam és anya szülővárosában - még ha nem is sűrűn -fel-felbukkanok, s így jön a képbe Hanna, a törékeny virágszál. Összebarátkoztunk, és tényleg csodálom, elvégre megállja a helyét minden téren. A tanulás mellett Phoenix egyik kávézójában dolgozik, ám ebben nem csak a zsebpénz játszik közre... Az egyik beszélgetésünk alkalmával rámutatott a szépfiúra, akihez hullámzó kapcsolat fűzi.

Íme a phoenixi szépfiú, a lányok kedvence, a gazdag apuci egyetlen szeme fénye. Bizony, Ty mindenben kiváló, és bármit megtesz, hogy agyon dicsérjék, ugyanakkor mivel nem ismer határokat... nem egy tipikus jófiú. Talán csak azért torpant meg az utóbbi időben, mert friss hús került terítékre apuci kávézójában? A lányt Hannának hívják.
Tyban túlteng az egészséges önbizalom és bármit bevetne, bármilyen cselt elkövetne, hogy megfogja magának, ugyanakkor érzelmeket ő??? Na itt kezdődnek a bonyodalmak.