Az árvaházból történt távozásom után találkoztam vele. Maga mellé vett, megengedte, hogy vele tartsak - de nem tudom, hogy miért. A találkozásunk előtti életéről mit sem tudok, csupán részleteket említ meg, néha-néha, de az tény, hogy egyedül élt, évtizedek óta. Nem vágyott társaságra, éppen ezért általa senki sem ízlelte meg a vámpírlét különlegességeit. Igazi magányos farkas volt - amíg meg nem érkeztem én az életébe, és rendesen fel is borítottam azt. Nem lehetett könnyű neki, amíg hozzám szokott, hiszen az ellentéte elevenedett meg mellette. Nem egyszer hallgathattam sóhajait, kioktatásait, mégis, a megunhatatlan sármos mosoly is minduntalan ott bujkált a szája szegletében. Egy idő után már nem csak, mint testvérre tekintettünk egymásra, annál sokkal több alakult ki közöttünk. Főleg, miután megpróbált szétmarcangolni egy vérfarkas. Sylas ismételten megmentette az életem, és végre-valahára megtette azt, amit oly régóta vártam: vámpírrá tett. Az, hogy mihez kezd egy féktelen újszülöttel, a jövő kérdése..